Művészet a mindennapokban…

– Mit jelent az ön életében a művészet?

– Úgy érzem, a művészet már gyerekkoromban mélyen megérintett, ami talán természetes is, hiszen Indiában nőttem fel. Személyes kapcsolatom a művészettel a mindennapi élet művészeteként fogalmazható meg – művészet a mindennapokban. A szoros együttélés a művészettel jellegzetesen indiai életstílus. Viseletünk, a ruháink, amiket hordunk például nemcsak iparos kézi munka, hanem a használata, a jelenléte is a művészet része, ugyanúgy, mint a földre terített szőnyeg, a párnák, a sálak, a bútorok – minden, ami körülöttünk van. Így szinte benne élünk a művészetben. Az élet minden része szépség és művészet. Nekem a művészet azt jelenti, ami valós, ami megérintettséget hordoz és így az élet része.

Az indiai művészetnek van egy nagyon fontos része, a csamatkár, a rácsodálkozás, a csoda érzése, a gyönyörűség, a mágia. Anyagi szinten ez a színek, formák, a matéria elbűvölő kombinációja. Egyenes, direkt, mint általában az indiai művészet, nem túl szövevényes, nem úgy, mint az indiai filozófia. A rácsodálkozás az emberekhez szól, a mindennapok része, valós gyökerekből tör elő és nagyon erős. A művészet mindezen túl egy titok, a lelki élet titka. Ha valami nagyon szépet látok vagy hallok, az segít meditációmban, s általában az életben.

– Segíthet a művészet nagyköveti munkájában, a két ország közötti kapcsolatban?

– Hogyne, nagyon sokat segít a művészet az itteni munkámban. Elsősorban színesíti a kapcsolatokat, s mint ahogy említettem, a művészet jelen van a napi életemben, így a munkámban is, legyen az képzőművészet, zene, tánc, film vagy bármi más. Igyekszünk segíteni az indiai kultúrát támogató alapítványokat, civil szervezeteket – ilyenek már működnek is – hiszen sok olyan magyar él, aki ismeri, terjeszti, tanulja vagy gyakorolja ma is az indiai művészetet és kultúrát. Rajtuk keresztül sok kapcsolatot teremtünk, segítséget kapunk tőlük. Vannak olyan emberek, akik megpróbálják népszerűsíteni az indiai művészetet Magyarországon, mint ti is. Szívesen dolgozunk együtt veletek és mindenki mással, aki ebben segít. Ez fontos feladat, hiszen a művészeten keresztül sok embert elérünk, és jó kapcsolatok alakulnak ki. Kőrösi Csoma Sándornak volt egy mondása: „Keressetek, kutassatok, mert a világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom, az ősi indiai kultúra tárházában.”

Magyarország és India közel áll egymáshoz, a két nép nagyon tiszteli egymást. Ezt érzem, amikor Magyarországra látogat – szerencsére egyre gyakrabban – egy-egy indiai tánccsoport vagy zenész. S amint elkezdődik az előadás, már az első pillanatok igazolják, hogy a közönség nemcsak érti, de érzi is a művek lelkét.

– Úgy gondolja, valahol léteznek még a közös gyökerek?

– Igen, biztos vagyok benne, ez lehet az oka ennek a különleges kapcsolatnak, s ezt mások is megérzik. Családunk vendége volt egy bárónő Angliából a férjével, aki bár született indiai, most angol állampolgár, a Lordok-házának tagja. Elvittem őket egy egri India-napok rendezvényre. Volt ott táncelőadás – hadd súgjam meg, hogy a lányom is fellépett –, divatbemutató és sok más program. Vendégem ámulva jegyezte meg a közönség figyelmét, szeretetét látva, hogy bizonyára különleges kapcsolat létezik a magyarok és az indiaiak között! Aztán a programot követően, késő este beültünk egy étterembe. Néhány magyar család ült az asztaloknál, s bizony odajöttek, megkérdezték, indiaiak vagyunk-e, s az igenlő válasz hallatán nagyrabecsüléssel bólintottak, s megjegyezték, milyen csodálatos ország szülöttei vagyunk. Nem ritka a tisztelet és szeretet ilyen megnyilvánulása. Sokszor vadidegen emberek is fontosnak tartják, hogy elmondják, mit éreznek magyarok és indiaiak egymás iránt. Van valami különleges a két ország kapcsolatában.

– Ezek után hadd kérdezzem meg, hogy érzi magát Magyarországon?

– Előzőleg Svájcban dolgoztam hét évet, tehát Európában éltem, mégsem jutottam el Magyarországra. Ez az első nagyköveti kiküldetésem. Úgy látszik ez volt a végzetem, rögtön nagykövetként érkezni az önök országába. Az is előfordulhatott volna, hogy az ember nem szereti az első helyét, de velem és Magyarországgal nem így történt. Mikor leszállt a gépünk, az első pillanatban éreztem, hogy nagyon jó helyre érkeztem, itt minden pozitív és szerencsés lesz. Nemcsak udvariasságból mondok ilyeneket, hanem azért mert az önök országa a világ egyik legszebb helye, főleg Budapest. A harmadik évem töltöm itt, a jövő év nyarán valószínűleg haza kell térnem és már most szentimentális érzelmek kerítenek hatalmukba, ha erre gondolok. Ez az érzés az első perctől kezdve csak növekszik és növekszik, Magyarország valahogy felnő velem, bennem. Érzelmileg is különleges töltést kaptam, életemnek ez a szakasza biztosan mély emocionális nyomokat hagy bennem. Nagyon sok magyar barátom van. Ami pedig egészen kivételes érzés, az a nagyfokú megbecsülés az emberek részéről, amit nagykövetként ebben az országban tapasztalok. Megnéznek, persze, hiszen száriban járok, ez pedig egy kicsit más, mint a megszokott viselet, de a másságot, az egzotikumot elfogadják, sőt méltányolják. Nagyon pozitív a fogadtatás, s az emberek érdeklődnek is India iránt, szeretnének többet tudni róla, tisztelik a kultúráját és művészetét. Sokan igen tájékozottak Indiával kapcsolatban, hiszen sok írás jelent meg a témáról magyarul. Az összes fontosabb régi forrásmű le van fordítva. A filozófia legjelentősebb alkotásai már megjelentek, de a szépirodalom, epika alkotásai is szép számmal. Az üzleti megbeszéléseken vagy tudományos tanácskozásokon magyar vendégeim gyakran idéznek a Bhagavad-gítából vagy a Rámájanából. Meglepő, milyen igényes az Indiával kapcsolatos alapműveltség. Nekem, mint nagykövetnek ez nagyon kedves. Én tényleg szeretek itt lenni és szomorú leszek, ha el kell majd mennem. Mindig a legszebb helyen őrzöm majd a szívemben a magyarországi kiküldetésemet.

– Mi a véleménye a magyar művészetről? Volt-e módja találkozni magyar alkotásokkal?

– Úgy érzem, nagyon gazdag a magyar kultúra és művészeti hagyomány. Ha a zenéről beszélünk, ott van Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla. A másik nagyon fontos vonal a népdalok szerepe, s általában a népművészet. Magam is gyakran járok néptánc előadásokra, ezt nagyon kedvelem. Talán turista látványosság, mégis van egy étterem, ahová minden látogatómat elviszem, mert itt betekintést nyerhetnek a magyar népművészet egészébe, érezhetik az ételek ízét, láthatják a táncot és hallhatják a zenét.

Festészetben nagy hagyománya van a magyar-indiai kapcsolatnak. Indiában élt Brunner Erzsébet az édesanyjával, Amrita Sher-gil, mostanában pedig Hummel Rozália jár ki sokat.

Mindent összevetve nagyon gazdag a művészeti hagyomány Magyarországon és ezt én nagyon élvezem. Benczúr, Munkácsy, Csontváry… Csontváry egy másfajta tradíció, ami szintén izgalmas. Sokrétű ez a hagyomány, amit módom volt megismerni itt. A Nemzeti Galéria a kedvencem és mindig megragadom az alkalmat, hogy a látogatóimat elvigyem oda és így én is újra élvezhetem a szépségét. Nagyon gazdag a magyar örökség.

– Végezetül, mit üzenne a magyar művészeknek?

– Úgy gondolom, túl Indián és Magyarországon a művészeknek komoly feladatuk van. Mi az, amit mondhatnék a művészeknek itt Magyarországon, amikor magam nem vagyok művész? Nem sok alapom van tanácsot adni. Mint magánember mégis azt kérem, őrizzék meg művészetük gazdagságát, mint nagykövet pedig azt szeretném, ha többet tudnának az indiai művészetről és a hagyományokról. Boldogok lennénk, ha a művészetek terén is tovább fejlődnének a cserekapcsolatok országaink között. Ennek keretében szeretnénk minél több kiállítást szervezni Indiában a magyar képzőművészek számára. Az állami támogatás és megállapodások jobb hasznosításával sok közös programot szervezhetünk. Mindenkit szívesen várunk, azokat is, akiket érdekel az indiai kultúra s természetesen azokat is, akik tanulmányozni szeretnék az indiai művészeteket. Őket ösztöndíjakkal is szívesen támogatjuk.

– Köszönöm a beszélgetést!

Lejegyezte: Ubornyák Katalin Edit
2001