A sivatagi atyák bölcsessége

Makáriosz atya

Makáriosz atyáról mesélték, hogy távollétében egy rabló ment be a kellionjába. Amikor az idős atya megjelent a kellionnál, a rabló épp a tevére rakta az ingóságait. Erre Makáriosz atya bement a kellionba, fogta az ingóságok egy részét, és vele együtt a tevére rakta. Amikor megrakták a tevét, a rabló ütni kezdte, hogy keljen fel, az azonban nem tette. Látta Makáriosz atya, hogy nem kel fel a teve, ezért bement a kellionba, talált egy kis irtókapát, fogta, rátette a tevére, és így szólt: „Testvér, ezt kívánja a teve.” Aztán az idős atya a teve lábára ütött, és azt mondta: „Kelj fel!” Erre rögtön felállt, és elment egy kicsit, mert ezt mondta az idős atya. Aztán újra leült, és addig nem kelt fel, amíg le nem vették róla az összes ingóságot. Csak így távozott.

Márk atya, Sziluanosz atya tanítványa

Sziluanosz atyáról beszélik, hogy a Szkétiszben volt egy tanítványa, név szerint Markosz. Kitűnt engedelmességével, és szépen tudott írni. Az idős atya engedelmessége miatt szerette őt. Azonban még tizenegy további tanítványa volt, és ezek aggódtak, mert azt jobban szerette náluk. Amikor meghallották ezt az atyák, elszomorodtak. Egy nap eljöttek hozzá, és szemrehányást tettek neki. Erre kivitte őket magával, és mindegyik kellionba bekopogtatott: „Ilyen és ilyen testvér, gyere, szükségem van rád!” De senki sem követte őt azonnal. Erre Márk kellionjához ment, bekopogtatott, és azt mondta: „Márk!” Az amint meghallotta az idős atya hangját, ki is ugrott. El is küldte egy szolgálatra.

Aztán azt mondta az idős atyáknak: „Hol van a többi testvér, atyák?” Bement a kellionba, és kezébe vette Márk írófüzetét. Akkor látta, hogy épp egy O-t akart leírni, de amikor meghallotta az idős atya hangját, nem csavarintotta meg az írónádat, hogy befejezze. Akkor az idős atyák azt mondták: .Valóban, akit te szeretsz, atya, azt szeretjük mi is, és Isten is szereti őt.”

Kolobosz János atya

Kolobosz János atyáról mesélik, hogy elment a Szkétiszbe egy thébai idős atyához, és ott maradt a sivatagban. Az atya pedig vett egy száraz botot, a földbe szúrta, és így szólt hozzá: „Mindennap öntözd meg egy vödör vízzel, amíg gyümölcsöt nem hoz!” A víz azonban nagyon távol volt tőlük, úgyhogy este ment el érte, és reggel tért vissza. Három év múlva azonban a fa életre kelt és gyümölcsöt hozott. Az idős atya pedig fogta a gyümölcsét, elvitte a templomba, és így szólt a testvérekhez: .Vegyétek, egyétek az engedelmesség gyümölcsét!”

2002/31.