Áldás-e a gyermekáldás?

“…s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
(Kosztolányi D.: Halotti beszéd)

Abortusz, művi vetélés, művi terhesség-megszakítás, magzatelhajtás. Ugyanazt jelentő, az emberekből vegyes érzelmeket kiváltó kifejezések. Kevés olyan jelenség van még a világon, amelynek ellenzői és pártolói is ilyen szép számmal akadnának. Szinte nap mint nap hallani tüntetésekről, melyek vagy az abortusz legalizációját, vagy éppen annak eltörlését követelik. Míg egyes országokban börtönbüntetés jár az abortusz elkövetéséért, máshol a terhes nő kívánságára korlátlanul elvégzik azt. Mi is valójában az abortusz: a modern orvostudomány kínálta megoldás, vagy pedig egy újabb, fel nem ismert, tudomásul nem vett, kíméletlen bűn, amit a modern kor embere elkövet?

Napjainkban a megtermékenyített petesejtnek ötven százaléknál is kisebb az esélye arra, hogy egészséges emberré fejlődjék. A magzat életkilátásait vetélés, halvaszülés, koraszülés, fejlődési rendellenességek, szülési ártalmak és sok más körülmény mellett az abortusz tovább csökkenti.

A terhesség-megszakítás módszerei

A terhesség-megszakítás nem újkeletű jelenség. A nők mindig is hajlandóak voltak különféle módszereket alkalmazni, hogy megszabaduljanak egy nem kívánt magzattól. Gyakran használtak olyan főzeteket, teákat, amelyeket magzatelhajtó hatásúnak tartottak, de előfordult, hogy gyökerekkel szurkálták a méhet, vagy sósvizes öblítést alkalmaztak. Természetesen nem ritkán ezek a próbálkozások súlyos betegséggel (fertőzéssel, vérzéssel) vagy halállal végződtek. Talán elborzadunk ezek hallatán, pedig ma a kórházakban gyakorlatilag ugyanez történik. Számos úgynevezett civilizált módszer létezik a nem kívánt magzat elhajtására. Nézzük, melyek ezek.

Az egyik gyakori fajtája a terhesség első harmadában (az első 12 hét) rövid altatásban végzik a vákuum-extrakció módszerével. Ehhez a méhnyak előzetes feltágítása szükséges, amelyet a méhnyakba felhelyezett vékony, nedvesség hatására erősen megduzzadó pálcikákkal érnek el. Majd ezt követően egy szívó berendezéssel összekötött csövet vezetnek a méh üregébe, amely egyszerűen csak kiszippantja onnan az embriót. Néha még a második harmadban is alkalmazzák ezt a módszert, de ekkor már gyakoribb a méhkaparás vagy curettage, amikor egy éles “kanállal” lekaparják a méh belső felszínét. Ez sokszor nagy vérzéssel jár, és nagyon fontos a kiürült magzatrészeket is gondosan ellenőrizni, nehogy bennfelejtődjön egy kis darabka, mert az súlyos fertőzést okozhat. Ilyenkor, a terhesség harmadik-negyedik hónapjában már egészen jól kivehető a kis emberke alakja, nem nehéz hát a műtőasztalon a részeket összeillesztgetni. Néha alkalmazzák a hypertoniás sóoldat méhűrbe való juttatását. Ez különösen kegyetlen módszer, mert akár egy óráig is eltarthat, amíg az oldat szétmarva a magzat bőrét a halálát okozza. Ezek után a “szülést” gyógyszerekkel meg kell indítani, és az anya világra hozza a halott magzatot. Persze etikailag sokkal elfogadhatóbb mindenki számára, ha egy halott magzat születik, amelyet az anya nem is lát, hiszen ha túl van a vetélésen, lepedőbe csavarva azonnal eltávolítják a közeléből. Mindez azért történik így, hogy minél kisebb lelki megrázkódtatásban legyen része az anyának, orvosnak egyaránt.

Milyen érdekes szóhasználat alkalmazása is: áldott állapot, másállapot, állapotos, terhes.

Az abortusz következményei

Nem vitatható, hogy születésszabályozó módszerek közül a művi vetélés gyakorolja a legártalmasabb hatást a szervezetre a. A műtét azonnali kockázata mintegy 21%-ra, késői kockázata pedig 12-50%-ra tehető. A legsúlyosabb akut szövődmény a terhesség alatt felpuhult méhizomzat perforációja, illetve az akár életveszélyes vérzés jelentkezése egy-egy ér sérüléséből. A késői szövődményekhez tartozik a fertőzés, gyulladás miatti hegesedés, amelynek következtében összenövések alakulnak ki. Ez a későbbiekben a nő meddőségét eredményezheti. Az abortuszt követő esetleges terhesség során nagyobb a fejlődési rendellenességek kockázata, a spontán vetélés és a koraszülés kockázata pedig két-háromszorosára nő. Egyre közismertebb az is, hogy a művi vetélésen átesett nők körében testi károsodáson kívül különféle pszichés tünetek is megjelennek, amelyet összefoglalóan abortusz utáni tünetcsoportnak (Post Abortion Syndrom) neveznek. A lelki zavarok között az alkoholizmus, depresszió, öngyilkosság, önértékelési zavarok a leggyakoribbak.

Általános szakmai alapelv, hogy egy műtéti beavatkozást csak abban az esetben indokolt elvégezni, ha a műtét várható eredményének valószínűsége meghaladja a műtéti kockázatot. A terhesség-megszakítás tulajdonképpen “csonkító műtét”, aminél nem beszélhetünk eredményről, csak következményről. A műtét mindössze öt-tíz percig tart, ez idő alatt az anatómiai és élettani állapot olyannyira károsodik, hogy legtöbbször csak többéves sikeres kezelés után juthat a nő abba a csupán 20 százalékot kitevő csoportba, amely egészséges terhességet képes kihordani.

Egy műtéti beavatkozásnak csak akkor van létjogosultsága, ha van javallata. Ilyen fokú kockázat mellett úgy tűnik sem a jogi, etikai, vallási, erkölcsi, sem a szociális tényező nem képezheti a nem kívánt terhesség megszakításának javallatát.

Demográfia

Magyarországon hosszú időn keresztül bűncselekménynek számított a terhességek megszakítása. Az első enyhítés 1954-ben történt, majd az 1956-os abortusz legalizáció következményeként egyre többen választották a terhesség-megszakítást a születésszabályozás eszközéül. Nem csekély szerepet játszott ebben az akkori Szovjetunió politikai befolyása, ahol teljesen szabaddá vált a terhesség-megszakítás. A legalizálást követően gyors ütemben emelkedett az abortuszok száma, és 1959-ben már több gyermeket öltek meg, mint ahány született. 1950 és 1990 között mintegy ötmillió abortuszt végeztek hazánkban. Ez körülbelül tizenegyszer annyi magyar halálát jelenti, mint amennyi meghalt a II. világháborúban. Volt év, amikor 200 000 magzatot ítéltek halálra. Ez körülbelül egyenértékű azzal, mintha egy-egy magyar nagyváros lakosságát öltük volna meg egy év alatt. Az 1988-90-es években megfigyelhető átmeneti, enyhe emelkedéstől eltekintve az évente végzett abortuszok száma 1970-től folyamatosan csökken, 1991-ben még mindig eléri Kecskemét vagy Székesfehérvár lakosságának számát. Joggal nevezik ezt egyes szerzők magyar holocaustnak.

A nemzetközi mértékeket is messze meghaladó életpazarlás súlyos következményekkel terheli népünket. Általánosságban ismert a Magyarországot érintő népességcsökkenés. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy ennek hátterében kizárólag az évi abortuszok kiáltóan magas száma állana, de az alacsony születésszámmal együtt már jelentős szerepe van a népességcsökkenésben.

Demográfiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a nem kívánt terhességek nagy része alkalmi szexuális kapcsolatból származik, és a fiatalok egyre korábban esnek túl az első szexuális érintkezésen – gyakran mellőzve a védekezést. Ebből kifolyólag egyre emelkedik azon fiatal nők aránya, akik első terhességüket szakíttatják meg abortusszal. Amíg a nyolcvanas évek elején csak öt százalékot tett ki a fiatalkorúak terhesség-megszakítása, addig napjainkban már elérte a 20 százalékot is a 18 éves kor alatti terhesség-megszakítások aránya. Ez azért is ijesztő, mert a gyakori művi vetélések következményei éppen a később esetlegesen gyermeket vállaló fiatal populációra nézve a legveszélyesebbek. Fiatal korban a szervezet jobban sebezhető mind funkcionálisan, mind mechanikusan. A nőgyógyászok általános véleménye az, hogy mindenáron arra kell törekedni, hogy a később kiviselni szánt terhességet ne előzze meg művi vetélés.

Jogi szempontok

A terhesség-megszakítás alapjogokat érint: egyfelől fölveti a kérdést, hogy megilleti-e a magzatot az élethez való jog, másfelől pedig hatással van az anya önrendelkezési jogára.

Jogilag két álláspont lehetséges. Az egyik a magzatot a fogantatástól kezdve jogképesnek ismeri el, jogképessége egyenlő a már megszületett emberével, tehát megilleti az élethez és a méltósághoz való jog. Ebben az esetben a törvény csak nagyon szűk körben tekinthetne el a terhesség-megszakítás büntetésétől. A másik álláspont szerint a magzat jogképessége a születéskor kezdődik, ennél fogva nem védelmezi őt az élethez és a méltósághoz való jog sem.

Ha nem tekintjük a magzatot teljes jogú emberi személynek, célszerű alakuló emberi személynek minősíteni. Ez azt jelenti, hogy jogképessége nem teljes, ugyanakkor vannak bizonyos alapjogok, amelyek megilletik őt. Ezek személyi és vagyoni jogok lehetnek. A legfontosabb alapjog a méhmagzat életjoga. Azt jelenti, hogy a magzatnak joga van megszületni. Ezt a jogot érvényesítik akkor, ha pl. egy agyhalál állapotában lévő terhest életben tartanak, amíg a magzat megszületik, vagy ha a magzat életveszélye esetén a császármetszést a szülők tiltakozása ellenére is elvégzik. A következő alapjog a méltósághoz való jog. Tehát a magzatot mindvégig megilleti emberi személyiségének, méltóságának tisztelete, vagyis nem végezhetők rajta kísérletek, és nem lehet őt genetikai hibája miatt elpusztítani. Ezzel szemben egészségesen születés joga illeti meg, ami azt jelenti, hogy meg kell kapnia minden lehetséges gyógyító beavatkozást. Szép példái ennek azok a műtétek, amikor méhen belül próbálnak olyan magzatokat megoperálni és meggyógyítani, akik az operáció nélkül életképtelenül vagy súlyos fejlődési rendellenességgel születnének. Az egész világot bejárta egy fénykép nemrégiben, amelyen látható egy kis emberke keze, amint a méhből kinyúlva megfogta a gyógyító sebész ujját. Súlyos betegséggel született volna, de ma már teljesen egészséges óvodáskorú kisgyermek. Sajnos ezek a műtétek még nem elterjedtek, így napjainkban gyakrabban kerülnek a magzatok abortuszra ilyen esetben, hiszen egy beteg gyermek nevelését a családok a legtöbb esetben nem vállalják.

A vagyoni alapjogok a következők: öröklési képesség, “igényképesség” (tartásra, és arra, hogy az anyját a terhesség idején kímélettel kezeljék, kedvezményekben részesítsék), “címzettképesség” (bizonyos jogügyek címzettje lehet, pl. adásvétel, ajándékozás, biztosítás).

A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint az emberélet alapvető erkölcsi érték, s önmagában is védett jogi tárgy – akár jogalany maga az élő egyed, akár nem. Ezért az élet kitüntetett értéke mindenképpen azt kívánja, hogy egy terhességet csak megfelelő indok alapján szakítsanak meg. Az abortusz szabályozásának két ismeretes modellje a határidős és az indikációs modell. Az előbbi szerint a terhesség 12. hetéig az abortuszt az anya kérésére minden további indok nélkül elvégzik. Ez a szabályozás van érvényben néhány skandináv országban és az Egyesült Államokban is. A nyugat-európai országok többségében alkalmazott indikációs modell a terhesség korától függetlenül megfelelő indokhoz köti az engedélyt.

Hazánkban a jelenleg hatályos törvény alapján a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja; ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved; ha a terhesség bűncselekmény következménye, valamint ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van. A 18. hétig végezhető el az abortusz, ha az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, illetve ha neki föl nem róható okokból (például orvosi tévedés miatt) nem ismeri fel idejében a terhességét. A terhesség 20. hetéig végezhető el az abortusz, ha a magzat károsodásának valószínűsége eléri az 50%-ot, s végül időhatár nélkül bármikor elvégezhető, ha a terhesség vagy a szülés a nő életét veszélyezteti, vagy ha a magzatnál a születés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség állapítható meg. A terhesség-megszakítása, ha azt nem egészségi ok indokolja, az állapotos nő írásbeli kérelme alapján végezhető el, amelyet a Családvédelmi Szolgálathoz köteles benyújtani.

Kétségtelen tény, hogy a terhesség-megszakítás jogi szabályozása az egyik legnehezebben megoldható probléma a jogászok számára, hiszen képtelenség helyes döntést hozni olyan kérdésben, amely eleve emberellenes. Az egyetlen emberséges elgondolás az lenne, amely a magzatot minél teljesebben védi, és nem enged meg semmilyen életellenes tettet. Ettől az ideális helyzettől a jelenlegi gyakorlat azonban nagyon távol áll. Talán éppen emiatt van, hogy a terhesség-megszakításra vonatkozó jogszabályok nem adnak egyértelmű útmutatást arra, hogy pontosan mikor végezhető el a műtét.

Érdemes megfigyelni, hogy ez a jogi kérdés egészen újkeletű. Csak a XX. században kezdett felbomlani az évezredes orvosi-etikai rend, amit számos országban az orvosi etika ma is követelményként állít fel. A hippokratészi eskü egyértelműen fogalmaz: “Nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Még az orvosi tevékenység alapját képező Genfi Deklaráció is őrzi az eredeti elvet: “…ünnepélyesen esküszöm, hogy azon idő alatt, míg az orvosi hivatást gyakorlók tagjának mondom magam… az emberi életnek a fogamzástól kezdve megadom a legnagyobb tiszteletet – orvosi tudásomat pedig, engem fenyegető veszély esetén sem használom az emberiség törvényeivel szemben…”

Van-e megoldás?

Eddig is számtalan kísérlet történt már a nemkívánt gyermekek problémájának megoldására. Úgy tűnik, egy sem igazán humánus közülük. Az okokat talán mélyebben kell keresnünk. Miért válik az emberiség számára szükségessé ez a tömeges gyilkosság?

Korunkban mindinkább jellemző, hogy az erkölcsös gondolkodást felváltja a haszonelvűség. Az emberek számára egyre több anyagi cél válik elérhetővé, s ez csak még mohóbbá teszi őket. Közben megfeledkeznek az igazi értékekről. A materialista életszemlélet kirekeszti Isten és a lélek létét, így egyre kevésbé tiszteljük mások életét. Az emberiség egyre szörnyűbb tettek elkövetésére képes önös céljai érdekében. Az abortusz problémája jól beleillik egy olyan kor képébe, amelyben a reklámok nyíltan hangoztatnak valótlan állításokat, az állatokon és az embereken is egyre merészebb kísérleteket hajtanak végre stb. Minden lehetséges dolgot feláldoznak a nagyobb haszon, a kényelmesebb élet érdekében: az őserdőket, a természeti kincseket, a tiszta levegőt és a környezetet, s végül saját magzatukat is.

Az életszemlélet megváltozásán kívül semmi sem hozhat végleges megoldást. Ha értékrendünkben az élet tisztelete kerül első helyre, nyomban szertefoszlanak az olyan, egyébként nagyon súlyosnak látszó problémák, mint az abortusz, eutanázia, az idős, magatehetetlen betegek gondozása és még sok egyéb. Mindannyian szeretnénk egy olyan világban élni, ahol nem a hibáinkat, betegségeinket és a hasznunkat nézik, hanem feltétlen szeretettel viszonyulnak hozzánk embertársaink. De hogyan várhatjuk el ezt a környezetünktől, ha mi magunk szemet hunyunk magzatok elpusztítása felett?

Az emberek szeretetre és boldogságra vágynak, amit ezekkel összeegyeztethetetlen eszközökkel próbálnak elérni. Csak akkor várhatunk a magunk számára könyörületes bánásmódot, ha mi is áldozatot vállalunk mások életéért. Az orvosi, pszichiátriai gyakorlat egyértelműen mutatja, hogy azok az emberek, akik vállalják például egy magatehetetlen hozzátartozójuk gondozását, könnyebben túlteszik magukat a saját életük problémáin, vagy észre sem veszik azokat. Alaptalan tehát az a félelem, hogy a gyermekkel járó gondok akadályoznák meg bárkinek a boldogságát. A másokon való segítséggel csak jobbá tesszük azt a világot, amelyben mindannyian élünk.

Természetesen egyetlen orvosi beavatkozásra sem mondhatunk abszolút ítéletet, de az abortusz kérdésében nem túlzás kijelenteni, hogy az esetek döntő többségében az anyának lenne más választása, amellyel nem hátrányosabb helyzetűvé, hanem talán még boldogabbá válna. Ezt a döntést persze senki sem hozhatja meg a szülők helyett. Nekik kell végiggondolniuk, mit kell változtatniuk az életükben, de ha nem élnek az abortusz könnyűnek látszó lehetőségével, az mindenképpen felelősségteljesebbé, gazdagabbá teszi az életüket.

Egyházak véleménye az abortuszról

Az összes keresztény egyház – katolikusok és protestánsok egyaránt – a fogantatástól számítja az életet, ezért az abortuszt gyilkosságnak tartja. Az anya életveszélye esetén azonban a legtöbben jogosnak ítélik a terhesség-megszakítást.

A zsidótörvények a magzatot nem tekintik teljes jogú emberi lénynek, de mint potenciális élőlény, védelmet élvez. Ha a terhesség az anya testi vagy lelki egészségét veszélyezteti, a férj, az orvos és a rabbi bevonásával dönthetnek az abortusz mellett.

Az iszlám az életet a fogantatás utáni 40. naptól számítja, így előtte engedélyezi az abortuszt, utána viszont gyilkosságnak tartja, melyhez csak az anya életveszélye adhat jogalapot.

A hindu vallások is a fogantatástól számítják az életet, így tiltják az abortuszt, kivételt csak az életveszély, illetve egyes vallásoknál a nemi erőszak képez.

A buddhisták és a szikhek a többi valláshoz hasonlóan szintén ellenzik az abortuszt.

Megállapítható, hogy minden vallás morális alapon elveti az abortuszt, mint születésszabályozási módszert. Az élet, illetve egy lehetséges élet kioltását minden vallás alapdoktrínája súlyos bűnnek tekinti. Mindannyian elismerik a család szentségét, a tudatos családtervezés fontosságát.

Dr. Kéri Zsuzsanna

2001/30.