A szent szvasztika
Misztikus diagram, avagy betiltott jelkép?
India gazdag szimbólumrendszerének egyik legjellemzőbb vizuális jele a szvasztika vagy napkereszt, amit Európában jobbára összetévesztenek a hírhedett horogkereszttel. A szvasztika valójában a nappálya szimbóluma, a Nap égi útjának leképezése. A szó jelentése jólét (szu = jó, aszti = létezés), gyakran a szent óm szótag után ejtik ki.
A szvasztika mint grafikus jel szinte mindegyik archaikus kultúrában az idők kezdete óta föllelhető áldásos szimbólum. Legkorábbi előfordulásai Indiában Harappában, az Indus-Szaraszvatí civilizációból, a perzsa Szuszából, illetve Mezopotámiából ismeretes, de előfordul az ősi görög, ciprusi, krétai és rhodoszi leleteken is. Előfordult Egyiptomban, Trójánál, Kínában, Hellászban, Skandináviában, a szkítáknál, Mexikóban és Peruban egyaránt. Leonard von Matt szerint a szvasztika kedvelt szimbólum volt a korai hellén és indus-völgyi kultúrában. Észak-Itáliában halotti urnák bevésett díszítőelemeként fordul elő. Lycaoniában egy áldozatot bemutató hettita alak ruhaszegélyén ismétlődik a szvasztika mint díszítés, de kappadokiai ásatásokon előkerült edények mintázatán is megtalálható a spirális és nyílhegyszerű elemek mellett.
A villám és a korong mellett gyakran szerepel a gall korszak oltárainak véseteként, s a római Britannia-provinciában is megtalálták. Szvasztika szerepelt némely ókeresztény síremléken, de a prehisztorikus mexikói és perui temetkezési helyeken is föllelték nyomait. Úgy tartják, szvasztikát visel a kobra is a fején, és számos heliolitikus kultúrában ismeretes, mint pl. a kígyóimádó nágák esetében.
A szvasztika jelképi szimbolikája széleskörű és többrétű. Alapvetően kétféle kereszt ismeretes, az egyenlő szárú, derékszögű görög kereszt és a négy megtört karjával egy irányba mutató, azonos irányban forgó szvasztika. Egyéb kereszt-alakzatok nem voltak fontosak az óind vallásosságban. Ludwig Müller szerint a vaskorban a szvasztikával jelölték a legfőbb istenséget. Mások szerint a szvasztika a földműveléssel, valamint az égtájakkal kapcsolatos. Dinamikus formája ugyanakkor a tengely körüli forgást is szimbolizálja, négy küllőre redukált kerék-szimbólumként. Jelezheti a védai áldozatok tűzcsiholó pálcáit is, amiket mindig derékszögben egymásra fektetve, keresztben helyeztek el. A Nap, illetve a tűz jeleként nap- vagy tűzkeresztnek is nevezik.
A szvasztika karjai mutathatnak balfelé és jobbfelé. Formája a napkorongot idézi a sugarakkal, egyúttal a Nap erejét és mozgását is jelzi. A szvasztika négy karja mozzanatos mozgást jelképez: a Nap folytonos mozgását a kereszt négy égtáj felé mutató karjai szakaszolják. Guenon szerint a szvasztika a misztikus középpont szimbóluma, a szó jelentése pedig az univerzum működésbe lendülésére, teremtésére utal.
A szvasztika természetesen a napkultusz, a napimádat része is, a legősibb nap-jel. A Nap a sötétség eloszlatója, a világosság forrása, az ember létének záloga. Az Indus-civilizáció népe a Napnak hódolt – ez derül ki a pecsételők s egyéb leletek sokaságából.
A lelkileg művelt árjanok (s ez a szó eredeti jelentése, nem pedig rasszt vagy nyelvet jelöl!) korától a szvasztika áldásos szimbólum, amit a hinduk mind a mai napig használnak házasságkötések s egyéb ünnepségek áldásosabbá tételére.
A szvasztika a szentírásokban is szerepel, a Váju-purána például megemlíti, hogy a kígyók ura száz csuklyáján a szvasztika és a Visnu-csakra, a harci diszkosz jele tündöklik. A Matszja- és Siva-purána a nyolc fő jóga-ászana között említi a szvasztika ászanát, mely a jóga meditációk során gyakran alkalmazott szerencsés ülőtartásnak számít. Kettős kereszt-tartást jelent, keresztbe tett lábbal ül a jógí, karjait pedig mellkasa előtt keresztezi.
Az ősi írások a jobbos szvasztikát áldásos jelnek és maszkulin szimbólumnak tekintik, a hindu asztrológiában a Nap közeledését jelenti a Ráktérítőhöz. A Védák a mindenséget éltető Visnut napistennek is tartják, mert a Nap ragyogja be az univerzumot, Visnu pedig a világ fenntartója. A szvasztika ezért Visnuval is kapcsolatos, Visnu harci diszkoszának (csakra) is megfeleltethető, s egyben a világ kerekét is szimbolizálja: a kozmosz fejlődését, egy rögzített pont körüli mozgását is leírja. A jobbkezes áldásos szvasztikát sokszor festik fel különböző objektumokra. Egymás mellé sorakoztatva kelmék szegélymotívumaként szerepel. Mahárástrában az esős évszak idején az asszonyok a földre, padlóra rajzolják és tisztelettel övezik.
A balos szvasztika, amely az óramutató járásával ellenkező irányban forog, a Nap őszi és téli pályáját jelzi, feminin és baljós jel. A jobbos szvasztikát az akadályokat elhárító Ganésa jelének is tekintik, míg a balos Káli istennőt személyesíti meg, valamint az éjszakát és a megsemmisülést szimbolizálja. Jóllehet a náci propaganda-gépezet az árja-tan kapcsán foglalkozott az óind és a tibeti misztikával is, mégis rosszul döntöttek, amikor a balra forgó és sarkára állított szvasztikát választották jelképüknek, ez ugyanis a pusztulás jele.
Rgl.
2001/30.
