Mandala avagy labirintus?

Hogyan lehet kitalálni az élet sűrűjéből?

Csillagos este volt. Felnéztem az égre, s a miriád fénylő pontra bámulva valami kinyílt előttem. A számtalan csillag csak egy-egy pont az égbolton, pedig azok is olyan „végtelen” planétát jelentenek, mint amelynek talaján állok. Ráadásul amonnan nézve a mi világunk is egy pont csupán, holott annál mégis több… Ha a mindenséggel mérjük magunkat, vajon hol a középpont, s létezik-e periféria? Ami fent, az lent, az teljes – ez teljes…

A csillagút ösvénye

Csillagpont, univerzum-kör, sötét égbolt és apró fényszikrák, ember és mindenség… Ekkor jutottak eszembe a szimbólumok, s ezek közül is talán a legizgalmasabb, a mandala.

A mandala archetípusos voltát, vagyis az egyetemes emberi tudatban tükröződő ősmintaságát Jung ismerte fel, amikor normális, neurotikus és pszichotikus emberek álmait elemezve azonos formai jegyekre lett figyelmes. Az analízis képzetei föltűnően sok hasonlóságot mutattak keleti és nyugati vallások, mítoszok, legendák és rítusok, ezoterikus hagyományok szimbólumaival, köztük a mandalákkal is.

Misztikus diagramok és a világegyetem térszimbolikája

A mandala szanszkrt szó, jelentése misztikus diagram, a figyelem koncentrációjának eszköze, meditációs segédeszköz, illetve az élet sok területén megjelenő vizuális szimbólum. A mandala a mindenség, az Isten – ember – világ triád kultúrákat átívelő egyetemes jelképe. A mandala az élet ősképe, tudatformáló jel, egyben a ciklikusság és egység nagy szimbóluma is. A mandalák általában kör alakúak, ez a legtökéletesebb alakzat. Az ábrákat befoglaló kör a makrokozmoszt jelképezi, a benne foglalt négyszögek pedig annak kiegészítő princípiumait. A kör archetípus, őskép, a természet belső, szellemi harmóniájának szimbóluma, az isteni dimenzió immanens teljessége, szemben a mandalákat olykor övező négyzetes mezővel, ami a világias, anyagi szféra pólusosságát, sarkosságát jelzi.

A hajdanvolt civilizációk java része közelebb állt a teljességhez, és a mandalák, képi szimbólumok természetes velejárói voltak a mindennapoknak, útbaigazítói az embernek. Mára kihalt a régi rítusok és szimbólumok java része, az intuitív ismeret helyét átvette a ráció, papok és bölcsek helyett technokraták és közgazdák vezénylik az élet menetét. A telepátia helyét átvette a telefónia, csak az emberi közlésvágy maradt ugyanaz. Márpedig a rítusok és mandalák mint cölöpök jelezték az emberélet útját, s mára sokan eltévedtek a cölöptologatóknak, a rítusvadászoknak köszönhetően. Mégis egyre többen érzik a rítusok szükségességét, s napjainkban kialakulófélben van egyfajta új rituálé, amelyben a mandaláknak is bizonyára meghatározó szerepe lesz.

A múlt században népszerű kifejezés volt az atomkor fogalma, ami nem csupán a nukleáris energia felismerésére utalt, hanem az egyre inkább atomizálódó emberi tudat tragédiáját is jelezte. Márpedig a mandala az egység, az együvé tartozás szimbiotikus, holisztikus szépségét hirdeti, a visszatalálást a szétszórtságból a harmóniához. Jó értelemben vett ön-, illetve énközpontúságot ad a mandalák misztériuma, segíti az helyes énkép kialakulását – a fókuszban, a mandala közepén, a világ körkörös kontextusában.

A mandala a legtöbb esetben síkbéli alakzat, s ha elfogadjuk a fenti szimbolikát, akkor a térbeli emelkedés jelentheti az egyén számára a kilépést a mandala két dimenziójából. Természetesen háromdimenziós mandalák is ismeretesek, mikor a mandala felszíne domború. A mandala-meditációk célja a szellemi emelkedés, a megtisztulás, amit egy újabb dimenziónak is tekinthetünk.

A mandalák alapvető alakzatai a négyszög, a kör, a háromszög és a pont, melyek mind szerves összefüggésben vannak egymással. A négyszög a külső anyagi realitás, a föld, az ember által alakított valóság, míg a kör a szellemi dimenzió, a kozmosz és az örökkévalóság jele. A négyszög-kör együttesére utal a bazilikák négyzetes alaprajza a körkörös kupolával, vagy az indonéz Borobudur kilencteraszos temploma. A háromszög az energiák jele, a pont pedig a mandala közepe, kiinduló- és végpontja.

Hol a mandala?

Mandalákat a világon mindenhol találunk. A természet telidesteli mandalákkal: a csillagképek örvénye, a Napkorong, a földfelszín térképe, egy-egy itáliai „csillagváros”, vagy a templomok alaprajza, de a hópehely, a pókháló s a fák évgyűrűi is mandalák. A vízbe dobott kő nyomán keletkező koncentrikus hullámok, a virágok szirmai, a csigahéj, a toboz matematikailag leírható spirális pikkelyei, a méhsejt, a madárfészek, de az emberi szem, az ujjlenyomat, vagy az agyféltekék s a vérkeringés szervrendszere, sőt, a napóra, vagy az o-betű is mandala, amely rögtön tovább vezet a misztikus óm szótagig. Korunk mandalája például a bevásárlóközpontok labirintusának térképe, de a világháló virtuális valóságát is tekinthetjük egyfajta mandalának. Dél-Indiában az asszonyok minden reggel finom rajzú jeleket(1) festenek a kapuk elé a földre áldás gyanánt, de Appoliner egyes vers-képeit is nevezhetjük mandalának. Az amerikai indiánok is ismerték a mandalákat, csakúgy, mint az újkőkor Európájának embere, aki a Stonehenge köveit állította, vagy későbbi utódai, a gótikus katedrálisok rózsaablakainak kőfaragói. Tibetben a buddhisták színes homok-mandalákat készítenek gondos munkával, amiket aztán egyszerűen összesöpörnek, a mulandóság tudatosítása végett. A kínai Jin-jang embléma is mandala, akárcsak a Dávid-csillag, vagy a Krisztus ikonok jellegzetes mandula alakú dicsfénye, a mandorla.

A mandalák mégis Indiában a legismertebbek, ahol kultúra- és szemléletformáló szerepük vitathatatlan. Itt a mandala-jóga a látást, a vizuális ingert használja figyelem összpontosításra.

A művészi eszközökkel megformált mandala színe és formája érzelmi rezonanciát kelt a művészben és a szemlélőben is. Másfajta érzelmeket kelt a mandala mint geopolitikai tényező: a szomszédos állam, valamint a szomszédos állam mögötti állam kapcsolatrendszere. Ez a diplomáciai geometria és geopolitika. Mandala jelent továbbá körzetet, territoriális körülhatárolást, mint például Csóla-mandala, vagyis a Csólák által uralt föld, melynek angol torzulása a Coromandel coast.

A meditációs gyakorlatokban a mandala, vagy jantra olyan segédeszköz, ami elérhetővé, megvalósíthatóvá teszi a kitűzött célokat. Az előírt anyagokból vagy anyagokra (fém, kő, papír, falevél stb.) készült, rajzolt, festett vagy vésett diagram segít koncentrálni és legyőzni az ember szenvedélyeit: a kéjt, s a dühöt. A jantrával együtt jár a mantra is, az imádott istenség meginvitálásához, így aztán a meditáció sikerrel koronázza az ember tetteit. Az emberi szervezet energiaközpontjait, a csakrákat is mandalák jelölik, s az egyik legihletettebb kép a rasza-mandala, Krsna és a pásztorlánykák körtánca, ami a lélek és Isten találkozását szimbolizálja.

Mandala vagy labirintus?

Ahogy ceruzánkat a papírlapra tesszük, máris megjelenik egy misztikus jel, az egydimenziós pont. S ha elindul a ceruzánk, a pont köré alakzatok, csigavonalak, koncentrikus körök szerveződnek. A nem szögletes ábrák kétfélék lehetnek: körkörösek vagy csigavonalúak, az egyik mandala, a másik labirintus. Az előbbi kivezet, az utóbbi elveszejt, az egyik megoldás, a másik meghalás. Maradjunk ennél a két alakzatnál, s vizsgáljuk meg a mandalák s a labirintusok természetrajzát!

A labirintus világszerte ismert szimbólum, Egyiptomban, a Földközi-tengeri partvidék kultúráiban, a keltáknál, Babilonban, Új-Zélandon, Vietnamban, Indiában, Tibetben vagy a francia katedrálisokban egyaránt megtalálható. Belső utat, utazást jelképez az elme zavaros és ellentmondásos ösvényein. Az út végén az utazó eljut a középpontba és szembesül saját természetének valóságával. A labirintus az idő szimbóluma is.

Útvesztő készülhet sövényből, földhalmokból, falakból vagy bármely más alkalmas anyagból, de egyszerűen a földre is rajzolható vagy a mennyezetre is festhető. Nem minden labirintus útvesztő. Az egyvonalú labirintusban nem lehet eltévedni, az útvonal egy nyomot követve kanyarog a középpont körül. Az őskori Európában az ilyen labirintusok gyakran rituális közösségi táncok színhelyei voltak, ahol az emberek kézen fogva, egymás mögött haladva jártak a középpont felé vezető úton. Ez a közös rítus fokozta a társadalom összetartó erejét.

Igazi útvesztő a több vonalú labirintus, ahol az út minduntalan elágazik, magában rejtve az eltévedés kockázatát. Ennek végigjárása magányos és veszélyes vállalkozás – az elme könnyen összekavarodik, téved és vakvágányra terelődik, miközben saját forrásához, középpontjához szeretne visszatalálni.

Egyiptomban valószínűleg a túlvilágra vezető út szimbóluma a labirintus, a kereszténységben pedig előbb az Istentől eltávolító út jelképe, majd a XIV. századtól pozitív jelentést kap, ez a hit igaz ösvénye.

A legismertebb labirintus a krétai Minótaurosz útvesztője. Ez az embertestű, bikafejű emberevő szörnyeteg ifjú szüzeket követelt, mígnem Thészeusz meg nem ölte. A mítosz értelmezésére sokféle alkalom kínálkozik, miszerint nem félig ember-félig bika szörnyszülött volt Minótaurosz, hanem élvsóvár ifjú, ki nem a szűzek életét, hanem csak ártatlanságát vette el. Mondják, a labürinthosz sem útvesztőnek épült, hanem a krétai szokás szerint sok teremből álló palota volt, melyet a görögök szokatlanul bonyolultnak találtak. Amennyiben tovább elemezzük a szimbólumrendszert, a labirintusban az anyagi lét útvesztőjét is felfedezhetjük, melynek rémséges mélyén a szörny, az anyagi élvezet lapul, halálos öleléssel fenyegetve minden érkezőt. Mindenesetre Ariadné, Minósz király leánya a menekvés aranyfonalát adta Thészeusz kezébe, aki még így sem kerülhette el későbbi balsorsát.

További ismert labirintus a mantovai hercegi palota mennyezetén lévő, vagy a chartres-i katedrális padlóján található 12 méter átmérőjű rajzolat, melyet a középkorban a híveknek térdepelve kellett bejárniuk – jó kétszáz méter hosszan – kívülről befelé, az anyagi tudattól a lelki átminősülésig. Ugyanez az elv érvényesül a hatalmas Dél-indiai templomvárosokban, például Srí Rangamnál, ahol a koncentrikus falkerítések kapuin egyre beljebb hatoló zarándok végül a külvilág zajától eljut a szentély misztikumáig. Itt nyílik alkalma a megszabadulásra, a tudati-szellemi felemelkedésre, a kitörésre a kétdimenziós mandalasémából.

A Srí-jantra

A legnevezetesebb mandala-diagram a Srí-jantra vagy csakra, ami a többi csakra fundamentuma. Feltehető, hogy már az ie. első évezredben is használatos volt. Ezt tekintik a leghatásosabb vizuális eszköznek, ami áldásos hatást sugároz. Pszicho-kozmogramnak is nevezik, vagyis az univerzum s az egyéni tudat lenyomatának. Közepe a mag, vagy pont, melyből kihajt a spirituális létezés fája. Átalakulás, szaporodás, összegzés és harmónia rejlik a Srí-csakra közepén, amely szétsugárzik a világba, valamint abba a személybe is, aki ezen meditál, így a visszarendeződésnek is szimbóluma. A mandala körülzárt felülete biztosít teret az egyéni tudat működésének, meditációjának. Ezért tekintik a mandalákat palotának, városnak vagy akár földrésznek is, melyben az egyén halad, a kerülettől a középpont felé. Ugyanakkor a Srí-jantra jelképezi az emberi testet is, felületei megfelelnek az emberi csakráknak. A Srí-csakra körül gyakran a szanszkrt ábécé betűi, gyökér-mantrái is feltűnnek, amelyek további erőt és szimbológiát hoznak. Ugyanakkor az is tudnivaló, hogy a mandala, mint meditációs eszköz csak akkor hatásos, ha egy lelkileg felvilágosult személy rajzolja meg koncentrált munkával a jelölt számára. A mandala ereje függ továbbá az anyagától – az aranylemezre vésett mandala például élethossziglan hathatós – s az önzetlenségtől: a pénzért vásárolt mandala nem hat. A Srí-csakra is színes, bár a színek csak kiemelik az egyes mezőket s az esztétikai hatást fokozzák.

A Srí-jantra számos felületre, mezőre, alakzatra, vonalra és a középpontra tagolódik: a négyszögletes hármas vonalú kerület itt is az anyagi külső világot jelzi a bejáratokkal, majd három koncentrikus kör következik, ami tizenhat, illetve nyolc szirmú lótusz-koszorút fog körbe. Ezen belül helyezkedik el a különleges módon pozícionált kilenc háromszög, amelynek metszései nyomán negyvenhárom további háromszög keletkezik, közepén a ponttal, amit a mindenség köldökének is felfoghatunk. A mezők a lelki fejlődés fokozatait is jelzik, a háromszögek pedig megfeleltethetők az univerzum elemeinek, illetve az emberi test összetevőinek.

A mandalák hasznai

Az ember integritásának megőrzésében sokat segíthet a mandala-meditáció. Klasszikus értelemben a kész mandalát szemlélve, vagy képét tudatunkban felidézve ajánlatos meditálni. Azonban a mandala készítés, kirakás, rajzolás vagy festés is hasznos cselekedet: gondűzőnek sem rossz, s az ember intuitív, művészi hajlamainak is teret ad. Emellett a mandala-szemlélet az archaikus világlátás értékeit is felszínre hozza, egy új természet-képet eredményez, esztétikai és önismereti hozadéka is van. Sokan a gyermeknevelésben alkalmazzák, vagy egyenesen a gyógyítás szolgálatába állítják. Carl Gustav Jung a huszadik század mandala-apostola, aki a pszichológia területére vezette be a diagramokat, neurózisos és skizofrén betegeket kezelt mandala alapon. Jung szerint a mandala a pszüché teljességét – a tudatost és a tudattalant is – ábrázolja, s a középpont körüli harmonikus elrendezése egy felsőbb önvalóra utal, valamint annak rendjére, rendezettségére, amely koordinálja s értelemmel tölti el az ember életét. A mandala mint terápiás eszköz fókuszálja az öntudatot s az életerőt, az önvalóra koncentrálja a lelki energiákat, mindemellett csillapítja az ellentéteket, harmonizál. A diagram lenyomata mindenkori tudatállapotunknak, így segíti az önelemzést, önmegismerést.

A mandalák eme újkeletű használata természetesen különbözik a tradicionális kultúrák mandala-tudományától, ahol a mindenség nagy térképének tekintették azt. A geometrikus ábrákat és lótuszvirág szirmokat, valamint mantrákat tartalmazó, s gyakran emberi vagy isteni alakokat megjelenítő képes diagram kitartó szemlélésével a meditáló az ellentétek mélyén rejlő egység, a magasabb szellemi, isteni rend természete fölött elmélkedik. Azonban akár az ókort nézzük, akár napjainkat, a mandala iránytűként segíti az ember külső-belső tájékozódását.

Rácz Géza

Jegyzetek:

(1) E mandalák neve kólam, vagyis álruha, mert a rajz rejtett formában magába foglalja az isteni erőt, s ezzel áldást hoz a házra s elhárítja a gonoszt.

Irodalomjegyzék:

Alper, Harvey ed.: Understanding Mantras, New Delhi, Motilal Banarsidas 1991.
Apte.V. S.: The Practical Sanskrit English Dictionary, Delhi, Motilal 1995.
Biedermann, Hans: Szimbólumlexikon, Bp. Corvina 1989.
Chatterji, Satishchandra et al.: Introduction to Indian Philosophy, University of Calcutta 1984.
Crump, Thomas: A számok antropológiája Bp. Édesvíz 1998.
Dahlke, Rüdiger dr.: A mandalák világa Bp. Dunakönyv 1994.
Fincher, Susanne F.: Mandala készítés, Bp. Édesvíz 1998.
Fontana, David: A szimbólumok titkos világa, Bp. Tercium 1995.
Gupta, Sanjukta: Laksmi Tantra, Delhi, Motilal, 2000.
Jung, C. G.: A mandala – képek a tudattalanból Bp. Édesvíz 1999.
Jung, C. G.: Az ember szimbólumai, Bp. Göncöl 1993.
Jung, C. G.: Mandala, képek a tudattalanból, Bp. Édesvíz 1999.
Narada muni: Sri Narada Pancaratra, Delhi, Parimal Publications 1997.
Pál-Újvári (szerk.): Szimbólumtár, Bp. Balassi 1997.
Paneth Gábor: A labirintus járataiban, pszichiátria, kultúra, klinikum, Bp. Magvető 1985.
Ramachandra Rao: Sri Chakra, New Delhi, Satguru Publications 1989.
Sankaranarayanan: Srí Chakra, Chennai, Samata Books 1998.
Santarcangeli, Paolo: A labirintusok könyve, Bp. Gondolat 1970.
Vígh Béla dr.: A jóga és az idegrendszer, Bp. Gondolat 1980.
Wullemet, Sascha – Cavelius, Andrea-Anna: Színmeditációk Bp. Magyar Könyvklub 1999.

2002/32.