Ahimszá

Erőszakmentesség, mint a belső béke és az emberek közötti békesség és a környezeti harmónia záloga
Győzzön a jobbik, éljen a természetes kiválasztódás, kaparj kurta, neked is jut! Békétlen világban élünk. Aki nem lép egyszerre, az kihull a sorból. Ha nem vagy elég hangos és gyors, észre sem vesznek. Légy kellőképpen erőszakos, ügyes az érdekeid érvényesítésében. Szemesnek áll a világ, vagy még inkább erőszakosnak áll a világ?! A békesség ódivatú, hogy kerül ide az erőszakmentesség? Mi a szerepe az erőszakmentességnek a mai világban? Haladna-e ezáltal előbbre a világ?

A szanszkrt ahimszá kifejezés jelentése nem-ártás (a – tagadó képző; himszá – erőszak, ártás), gyöngédség, erőszakmentesség, minden élő tiszteletben tartása, mindenféle sértés, bántás elkerülése. Tökéletes formájában az ahimszá nemcsak anyagi jámborságot takar, hanem az érzelmi, gondolati, pszichikai békességet is. Felöleli az erőszak kerülését szóban, tettben, gondolatban, sőt pozitív módon előírja a jóindulatot, lelki támaszt minden élőlény iránt.

Persze az erőszakmentességet nem fogadták mindig jó szívvel, hisz éppen a Gandhi által szervezett passzív rezisztencia űzte ki a briteket Indiából. Talán ezért is fogalmaz az egyik angol enciklopédia a következőképpen: „Az erőszakmentesség kifejezés önmagáért beszél, tükrözi a benne rejlő totális passzivitást. Nem a könyörület keresztes missziójáról van szó, sem a szeretet és együttérzés nagyívű vállalkozásáról, hanem az ártó szándék semleges, steril kiküszöböléséről. Gandhi az erőszakmentesség elvét a vallás területéről átemelte a politikai életbe. Általa vált hathatós politikai eszközzé az erőszakmentesség, ami a hatalmas tömegtől, a nagy számok súlyától nyerte erejét, olyannyira, hogy valójában a brutális erő megnyilvánulásává lett.”

Hogy ki mennyire ért egyet e véleménnyel, mindenki maga döntse el. Ám az erőszakmentesség sok százmillió hindu, buddhista, dzsain, szúfi vagy keresztény ember számára az egyik első és legfontosabb parancsolat, etikai törvény. Ezt tartják India legjelentősebb morális vívmányának, ami felöleli egyrészt a természetes együttérzést és az aktív könyörületet, mindemellett az önfejlődésnek, a világ szennyétől való rituális tisztaságnak is záloga.
Belső béke
Ahhoz, hogy a belső békénket megleljük, előbb vizsgáljuk meg, mi ösztönzi erőszakra az embert. Az erőszak az alacsonyabb, ösztöntudat reflexiója: félelem, düh, kapzsiság, irigység, gyűlölet motiválja. Korunk atomizálódott világa, az elidegenedés, a megosztottság erősíti az ilyen érzéseket. Az ember meggyőződése hajlamokat szül, s hajlama szerint cselekszik is. Amikor bármilyen alapon különbnek érzi magát az ember felebarátainál, mi több élőlénytársainál, megszületik az emberi ítélkezés, világi igazságszolgáltatás, bűnbak keresés igénye. Ez pedig igazolja is a korlátozást, netán az erőszakos fellépést akár fizikai, akár mentális vagy emocionális téren mindazokkal szemben, akiket rossznak, pogánynak, idegennek vagy méltatlannak stb. bélyegez az erőszakos tudat. Az ilyen gondolkodás képes megmagyarázni a háború igazságát, az erőszak szükségességét, legitimálja a kényszert és kirekeszti a pacifistákat. Ám az ilyen atomizált gondolkodás, az összefüggések mellőzése, egymásra utaltságunk figyelmen kívül hagyása mindenkinek rossz, újra és újra ellentétet szít, ami előbb-utóbb erőszakos formában tör ki.

Mi számít erőszaknak? Egyfelől a fizikai atrocitás, az ölés, mások megsebzése, ütlegelése, de kihasználása is. A verbális erőszak, a sértő szavak, érzelmeiben, önbecsülésében bántja meg a másik embert, míg a rossz gondolat mentális erőszak. Már az ártó szándék, az erőszakos gondolat vagy álom is vétség az ahimszá ellen.

Ezzel szemben mi a belső békesség záloga? Az ahimszá nem csupán az ölés kerülése, hanem erőszakmentes szellemi magatartás, önfegyelem. A rosszindulat kiküszöbölésével fékezheti meg az ember a harag és gyűlölet térnyerését. A belső békesség két alapvető meggyőződésből fakad: egyfelől tudatában kell lennünk annak, hogy minden erőszak visszaüt. Ez a karma tévedhetetlen törvénye: ki szelet vet, vihart arat. „Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz” – szól az egyetemes bölcsesség, s mivel senki nem óhajt erőszak áldozatává válni, jobb, ha magunk sem alkalmazunk erőszakot.

A másik elv a holisztikus szemlélet, az isteni szikra, elrendezés, harmónia és egymásra utaltság meglátása. Ebben a magasabb szellemi rendben csak a tiszteletnek, békességnek és türelemnek van helye. Márpedig amit tisztel az ember, azzal szemben aligha erőszakos.

Az ember lelki-szellemi fejlődésének útja több stádiumon ível át. A test fegyelmezése az első lépés: kiegyensúlyozott életmód, kellő munka, pihenés és alvás, megfelelő táplálkozás jelenti az alapot. Itt említendő a növényi táplálkozás fontossága, amit a bölcsek az igazság minden keresőjének ajánlanak. Jógík és aszkéták, keresztény szerzetesek és reform életmód elkötelezettjei, sőt, korunk fenyegető környezeti problémája iránt érzékeny öko-tudatos emberek is vegetárius táplálkozást folytatnak. Megváltozott a világ, vegetáriusnak lenni ma azt jelenti, az ember felelősebb önmaga egészségéért, a környezetéért, egy nagyon jó trend követője. A belső békesség meglelésében nagy segítség a békés táplálkozás, a mészárlással járó erőszak kerülése.

A szellemi fejlődés második fokozata az etikai felkészülés, az erőszakmentesség általános gyakorlása, az igazságosság, önfegyelem követése. Itt az ahimszá már egészen széles körre terjed ki: felöleli a fizikai erőszak kerülését, de mentális, érzelmi vagy morális ártalmat sem okozhat az ember a többi élőlénynek. Az olyan igazmondás is kerülendő, ami sért másokat, vagyis a jóga szerint a nem-ártás elve erősebb törvény, mint az igazmondásé. A következő lépcső a teljes önuralom, higgadtság lesz, ami a szemlélődésben, meditációban éri el tetőpontját.
Környezeti békesség
Az ember gondolatai közt gyökeret verő ahimszá is válasz lehet a jelenkor problémáira. Az erőszakmentes szemléletmód ugyanis átformálja az ember világlátását. Nem az elkülönültséget, hanem az összefüggéseket tárja föl, nem elválaszt, hanem összeköt. Nincs külön ember és külön például környezeti probléma, hanem egyik a másik társa. De ameddig a környezetrombolást technikai kérdésnek tekintjük, és technikai választ igyekszünk adni rá, addig csak egyre mélyebbre süllyedünk az örvényben. Hogyan gondolkodik a nyugati technokrata messiás? A háború ellen kieszeli az elrettentő űrfegyvert, az egyre halmozódó mérgező hulladékok és atomsalak ellen városméretű hulladéktemetőket építene (Budapest szemétmennyisége vagy három Gellért-hegynyi évente) vagy genetikailag manipulált méregfaló mikrobákat vetne be, a monokultúrás terményeket fenyegető kártevők ellen mérgeket permetez, a kizsarolt földet vegyszerekkel dúsítja, jószágait hormonokkal hizlalja, s lehetne sorolni. Ám az ahimszá békés, holisztikus szemlélete egészen másfajta megoldást kínál: nemcsak jót tesz, amikor már baj van, hanem preventív módon elkerüli az ártalmast, egyszerűen nem tesz rosszat. És ez alapvető változás az ember gondolkodásában. Ez az ahimszá sikerének titka.

Az erőszakmentesség alapelve az élet szentségének tisztelete. Minden összefügg mindennel, osszuk ezt meg másokkal is ezt a meggyőződést! Akkor nem kegyetlenkednek majd a jószágokkal, nem kínozzák az állatokat, nem lesz több népirtás, nem pusztulnak ki millió éves fajok, mert az ő jogaikat is úgy védjük majd, mint a sajátunkét. Jól tükrözik ezt a felelősebb hozzáállást őszentsége a Dalai Láma szavai, aki megjegyezte, hogy minden élőlény békét, kényelmet és biztonságot keres, s az élet éppoly kedves egy néma teremtmény számára, mint az embernek a sajátja. Az ahimszán alapuló békés táplálkozás, a vegetárius étrend terjedése egy csapásra megszüntetné az éhínséget. Az ahimszá spirituális gyakorlata az ártalom nélküli, mi több, az együttérző élet eszményét erősíti, amiből megtanulhatnánk, hogy ne a gyűlölet vezérelje szívünket, ne akarjuk saját akaratunkat másokra rákényszeríteni, ne akarjuk mások szabadságát korlátozni, ne romboljuk mások hitét. Ha csak ennyit megtenne az egyik ember s a másik is, a világ számos társadalmi és politikai feszültsége megoldódna.

„Mese habbal!” – mondhatják egyesek, de ne feledjünk két dolgot. Először is az ember tett már hasonló forradalmi lépéseket a múltban, hisz volt idő, mikor senki sem mert vitorlát bontani a végtelen óceánon, nehogy leessenek a Föld tányérjáról. De néhány kalandkereső bátor nekivágott az ismeretlennek, s beköszöntött a felfedezések kora. Az ahimszá térhódítása sem volna kisebb jelentőségű. Másodjára pedig a ma emberének tennie kell valamit, ha nem akarja saját végpusztulását előidézni. A félelem hathatós mozgósító erő, s a jövő sokakat jogos aggodalommal tölt el. A körülmények pedig nem az életet, hanem az embert veszélyeztetik, hiszen a természet minden bizonnyal az ember legdurvább beavatkozásait is kiheveri valahogyan. A többi fajok nagy valószínűséggel a legváratlanabb jövendő eseményeket is túlélik, de a homo sapiens talán nem. S minél inkább tudatossá válik erről az ember, annál inkább remélhető a változás, apró lépésekkel, békességgel.

Az ahimszá nem gyávaság, hanem bölcsesség, ami a karma, a reinkarnáció, a dharma s a dolgok és minden élet szent-ségének ismeretét jelenti.
Gyakorlati lépések
Az ember a békességét önmagában kell keresse. Nem elég a passzív meditáció, mert a belső elmélyülést békességes jótétemények kell kövessék. A belső békét nem a mámor, a drog vagy más külső forrás, mondjuk a pszichológus szolgálja, hanem sokkal inkább az önfegyelem. Ismerjük mindannyian a mondást: olaj a tűzre…

A békesség az emberi tudat természetes, lelki állapota. Nyomban megvalósul, amint jobbik természetünk uralmat szerez a rosszabbik fölött. Bennünk rejlik, fölfedezésre vár, hogy aztán mások felé is ezt a föllelt belső békességet, lelki harmóniát sugározhassuk.

Kezdjük a munkát önmagunkkal, a családunkban. Ne térjünk nyugovóra, amíg bármely fölmerült konfliktust békés úton meg nem oldottunk. Az erőszak által felkavart érzelmek később úgyis kiütköznek. S hogyan várhatunk engedelmességet, békességet a gyermekektől, ha mi, felnőttek képtelenek vagyunk a békés egymás mellett élésre, mi több a szeretet gyakorlására? A békességes önfegyelem ebben is segít. Aki önfegyelme révén legyőzi ösztönlény önmagát és eléri a belső harmónia állapotát, példaképe lehet a többi embernek. Az ilyen szellemi útmutatók nem a megtévesztés, a pénz, hatalom vagy az ész erejével hatnak másokra, hanem a szellem, a lélek ragyogásával. A békés otthon békés generációkat nevel, a békés ember számára pedig mérvadó az ahimszá elve.

Amennyire fontos a mindennapi kenyér az ember gazdasági-, agro- és táplálkozási szükségleteinek fedezésében, ugyanolyan fontos az erőszakmentesség, az ahimszá elve a politikában, az ökológiában és a kultúrában. Bizton állíthatjuk, hogy az erőszakmentesség olyan eszköz az emberiség kezében, amely kezelhetővé teszi a jelenkor kihívásait: a háborús viszályokat, a környezet rombolását, az éhínséget, a kulturális hanyatlás, a fajok kipusztulását, a túlnépesedést s így tovább. Nem várunk túl sokat ettől az eszköztől, a békességtől? Persze már az ahimszá is művelt csodákat, s talán az előítéleteket is kiszorítja a fejekből.

Erdei Levente

2002/32.