Aki napfényt arat – A modern Gandhi: M. S. Swaminathan
Az amerikai Time Magazin 1999-ben összeállítást közölt a 20. század legnagyobb hatású személyiségeiről. Az egymilliárd lakosú Indiából három név szerepelt a listán: Mahatma Gandhi, Rabindranath Tagore és M. S. Swaminathan. Ez a könyv a harmadikról, a három közül az egyetlen élőről, Swaminathan professzorról szól. Az ő nevéhez fűződik a 20. század egyik legkiemelkedőbb tudományos teljesítménye, az indiai “Zöld Forradalom”, amely a növény-genetika segítségével Indiában hetvenmillió embert mentett meg az éhhaláltól.
A könyv szerzője, Erdélyi András, újságíró a professzor személyes meghívására 2000 nyarán egy hónapot töltött a Swaminathan Kutatóintézetben, Madrászban, ahol interjú-sorozatot készített a hetvenöt éves professzorral, végigkövetve életútját a gyermekkortól napjainkig. Ezek a négyszemközti beszélgetések adják a kötet gerincét. A gyerekkori emlékek között felbukkan Mahatma Gandhi, aki közeli barátja volt Swaminathan orvos-édesapjának. A Swaminathan-ház az egyik dél-indiai bázisa volt a Gandhi-féle “szvadési” függetlenségi mozgalomnak; a Kongresszus Párt más, később történelmi szerepet játszó politikusai szintén gyakran ellátogattak ide. A professzor beszél arról a morális értékrendről, melyet közvetlenül Gandhi szellemiségének köszönhet, s amely számára és nemzedéke számára a gondolkodás és cselekvés alappillérévé vált. Felidézi a brit uralom megszűnésének eufórikus éjszakáját, s visszaemlékezik India modernkori történelmének legmegrázóbb eseményére: Gandhi meggyilkolására.
A Hollandiában, Cambridge-ben és az Egyesült Államokban töltött egyetemi évek felidézése egyben a “gazdag világ” ötvenes éveinek sajátos nézőpontú társadalomrajza is.
Ezután következnek az életmű szempontjából talán legfontosabb alkotói évtizedek, a hatvanas és a hetvenes évek. “Első kézből”, a leghitelesebb személytől kapunk bepillantást a tudománytörténeti és világpolitikai eseménnyé vált Zöld Forradalom műhelytitkaiba. Szemtanúi lehetünk a szenvedélyes kutatói munka gyötrelmeinek, kétségeinek és reményteljes pillanatainak; annak a csodálatos folyamatnak, amelynek a végeredményeként Indiában meghonosítják a parasztok körében mágikus erővel felruházott Norin 10 búzafajtát. A Norin 10 valóban csodát tesz; rácáfolva a végletesen pesszimista nyugati jóslatokra megmenti Indiát a tömeges éhhaláltól, a káosztól, a politikai, gazdasági és társadalmi széteséstől.
A Zöld Forradalom győzelme egybeesik Indira Gandhi politikai színrelépésének idejével. Swaminathan 11 éven keresztül irányítja az ország mezőgazdaságát Indira Gandhi kormányában. A politikus-asszonyhoz fűződő személyes emlékeiről, a szükségállapot elrendelését követő időszak morális dilemmáiról és az Indira Gandhi elleni merénylet előtti utolsó, megrendítő találkozásukról is beszél a könyv lapjain.
A nyolcvanas éveket a professzor a Nemzetközi Rizskutató Intézet Fülöp-szigeteki központjának élén töltötte, s ebben a minőségében rendkívül sokat tett a dél-kelet ázsiai országok élelmezésbiztonságának megszervezéséért. Élménybeszámolójában fölvillantja a kor legendás vagy éppenséggel hírhedett politikusainak portréját Phan Van Dong-tól a kínai miniszterelnökön át Észak Korea diktátoráig.
A kilencvenes évek a nyugalomba vonulás helyett az újjászületés és egy régi álom beteljesülésének a korszaka a professzor életében. Saját kutatóintézetet hoz létre Madrászban, amely szerteágazó tevékenységével rövid idő alatt világhírnévre tesz szert. Az intézet egyedülálló jellegét alighanem az adja, hogy a tudományos kutatás eredményeit tudatosan és következetesen a gyakorlatba ülteti át, az ökológiai egyensúly fenntartása, a környezetvédő gondolkodás és termelés meghonosítása, s legfőképpen a szegénység és a kirívó társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése érdekében.
A könyv szerzője a szerteágazó tudományos programokat helyszíni útirajzok kíséretében mutatja be. Ezek a személyes hangvételű riportok az interjú-egységekkel váltakozva alkotják, a kötet keretét. A szerző bemutatja az úgynevezett bio-falu programot, s egy Madrásztól délre eső faluban megismerkedik az 1999-ben felállított “Tudás-rendszer” gyakorlati működésével. A Tudás-rendszer a kibernetika vívmányait hasznosítja olyan módon, hogy húsz, a külvilágtól elzárt dél-indiai faluba számítógépeket telepítettek, s a madrászi tudományos központ, a Swaminathan Alapítvány által kiképzett operátorok segítségével a helyi igényeknek megfelelő információkat közvetít a falvak lakóinak. Bruce Alberts, az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának elnöke a helyszínen úgy értékelte a látottakat, hogy itt egy olyan virtuális akadémiáról van szó, amelyet célszerű lenne az egész világon elterjeszteni.
A Swaminathan Alapítvány tevékenységi körébe tartozik a trópusi mangrove erdők megmentését célzó nemzetközi program. A szerző a Bengál-öböl térségében eljutott egy friss telepítésű mangrove-ültetvényre, s beszámol a hihetetlenül gazdag flóra és fauna újjáéledéséről, valamint a térségben még mindig alkalmazott ősi halászási és rákászási módszerekről.
A kötet talán legkülönlegesebb riportja a mangrove erdő közelében egy törzsi faluban készült. A szerző találkozott azzal az irrular törzzsel, amelyről már Dubois abbé megemlékezik a hindu szokásokról és ceremóniákról szóló múlt századi alapművében.
Az abbé olyan vadnépről ír, amelynek tagjai a hagyományos falvak lakói szerint bűvös erővel rendelkeznek, hiszen “megosztják az erdőt a tigrisekkel, elefántokkal és mérges kígyókkal, s a vadállatok nem bántják őket.” Hogyan találta meg ez a nép a helyét és identitását a huszadik század és az ezredvég társadalmi “dzsungelében”, s mit adtak ehhez az útkereséshez a Swaminathan Alapítvány etnográfusai – erre is választ ad a könyv.
Külön fejezet foglalkozik a Swaminathan Intézet génbankjával, amelyet a hagyományos, ritka, veszélyeztetett növényfajták és ősi gyógynövények rendszerezett konzerválására és megmentésére hoztak létre. A Swaminathan Intézetben úgy tartják, hogy a távoli vidékek törzsi népei és földművelői a genetikai gazdagság valódi őrzői. Az urbanizáció előrenyomulásával veszélybe kerülnek ezek az értékes genetikai források, amelyek a biológiai sokféleségnek és végső soron az egész Föld élelmezés-biztonságának alapjául szolgálnak. A kérdéskör kapcsán a professzor elemzi a szellemi tulajdonjog meglehetősen kaotikus és méltánytalan rendelkezéseinek következményeit.
A kötet gerincét alkotó alapinterjúval és a riportokkal párhuzamosan fut a könyv lapjain egy másik exkluzív beszélgetéssorozat: Mina Swaminathannal, a professzor feleségével. Mina az ünnepelt világhíresség feleségének sajátos szemszögéből értékeli az együtt töltött emberöltőnyi időt. Mindeközben megfogalmazza markáns véleményét azokról a fejlődési pályákról és stratégiákról, amelyeket a 20. század elfogadott, s amelyek a mai kiáltó társadalmi ellentmondásokhoz vezették az emberiséget. Nem rejti véka alá azokat az alkatbeli és filozófiai különbségeket sem, amelyek olykor súlyos lelki dilemmákhoz vezettek, s megterhelték az egyébként szilárd alapokon nyugvó házastársi kötődést. A közszereplést rendszerint elutasító asszony ezúttal, saját bevallása szerint, olyan bensőséges “titkokat” tár fel közös életükről és saját lelki konfliktusairól, amelyeket korábban senkivel nem osztott meg.
A könyvhöz Lakshmi Puri, India magyarországi nagykövetasszonya írt ajánlást, a bevezetőt Maurizio Iaccarino, a Nápolyi Egyetem mikrobiológia professzora, az UNESCO korábbi természettudományi főigazgatója írta.
Erdélyi András
2002/32.
