A turanizmus

Ezen cikk születése egy kedves barátom kérésére vezethető vissza, aki megkért, hogy nézzek utána a turáni átok (a magyarság belső viszályának, széthúzásának ősoka) kifejezésünk történeti magvának. A kutatás közben – ami sajnos nem hozott sikert, mert a reformkornál korábbról nem sikerült adatot találni – kezembe került számos lexikonnal és kézikönyvvel egyetemben a Magyar értelmező kéziszótár legújabb kiadása, melyben a turáni átok ugyan nem szerepelt, ám tekintetem megakadt a ’turanizmus’ címszón, melyhez a következő szöveg társult:
„Mo.-on 1910 és 1945 között: az ősi magyar–turáni rokonság téveszméjén alapuló, soviniszta fajelmélet.”

E téves és rosszindulatú, a „szocialista” rendszer idejében meghonosodott definíció elolvasása adta meg a végső lökést jelen cikk megírására, hiszen a magyarság erkölcsiségét az emberekkel látszólag összekacsintva szétromboló Kádár-korszak vége óta lehetőség van a történeti fogalmak újraértelmezésére, árnyaltabb, valósághűbb vizsgálatára. Ám ez a turanizmussal kapcsolatban sem történt meg, noha történtek ezirányú kísérletek. A kedves Olvasó a cikk elolvasása után bizonyára maga is el fogja tudni dönteni, hogy a fenti definíció megállja-e a helyét, avagy sem.
1. Turán fogalma
Ahhoz, hogy a turanizmus fogalmát meghatározzuk, előbb tisztázni kell a kifejezésben megbúvó ’Turán’ szavunk értelmét. Maga a szó perzsa eredetű, s legelőször az irániak szent könyvében, az Avesztában fordul elő. Ám legrészletesebben a híres perzsa költő, Firdúszi Sáhnáméjében (Királyok Könyve) olvashatunk róla, illetve lakóiról. A 120 ezer sorból álló terjedelmes eposzban sokszor felbukkan Turán, hiszen Irán (Perzsia) az ősidőktől kezdve szinte mindig harcban állt a tőle északra fekvő szomszédjával. A konfliktus magva az ősidőkbe vezet vissza, amikor az 500 évig uralkodó Feridun király fiai között viszály támadt, mert a legifjabb, Irads kapta a legjobb földet, Iránt. Tûr és Szalm megöli Iradsot, ám annak fia bosszút áll rajtuk (ezt az epizódot tarthatjuk magyar szempontból a „turáni átok” archetípusának). Az orientalista Germanus Gyula szerint az ősi mítosz a letelepedett és a nomád életmód közötti ellentétet tükrözi vissza, míg Teleki Pál földrajztudós (és későbbi miniszterelnök) elvetette Irán és Turán nyelvi és faji megkülönböztetését, mivel az határozottan földrajzi. Igaz ugyan hogy a ’Turán’-t Teleki idején már néprajzilag használták Közép-Ázsia tatár-nomád törzseinek jelölésére, ám a használat önkényes, és sem az Aveszta, sem Firdúszi nem igazolja: „A Túrán-fogalomnak az irodalomban és tudományban jellemvonása, hogy ellentétet jelent. Mindig szemben áll Iránnal. A kettőnek határa az a határ, a mely már az Aveszta zónatanában foglaltatik. Tényleg, mindazt jelentette, a mi más természetű volt, mint a termékeny Irán; a bizonytalan jövőjű, fenyegető pusztát, „Ázsia belsejének összefüggő síkságát” s a népeket, a melyeket messze ismeretlenbe nyúló tájain egyesített és vetett időnként a világos, a jó, a teremtő Irán határaira.” (A Túrán földrajzi fogalom. In: Turán, 1917.).

Cholnoky Jenő egyetemi tanár tudóstársához hasonlóan definiálta a „turáni” fogalmát: „A túráni” fogalma nem nyelvészeti, nem történelmi, nem néprajzi, nem politikai, hanem tisztán geographiai. Túráni az, a mi Túránból származik, vagy még ma is Túránban él és fejlődik. Beszélhetünk tehát túráni népekről, túráni műveltségről, túráni népszokásokról, sőt bizonyos tekintetben túráni nyelvről is.” (Túrán. In: Turán, 1917.).

Annak ellenére, hogy sem az Aveszta, sem Firdúszi, sem a későbbi írók nem határozták meg pontosan az északi határait, Turánon mégis egy jól behatárolható földrajzi területet értünk, ami ma a Turáni-alföld nevet viseli, s az Irántól északra fekvő területeket – ideértve a Kaszpi-tenger és az Aral-tó környékét, Turkesztán nyugati részét és a Kirgiz-sztyeppét is – foglalja magába. Megjegyezendő, hogy Germanus Gyulával és kortársainak többségével ellentétben nemcsak maguk a törökök, hanem a legtöbb mai kutató is ezt a területet tartja a nomád nagyállattartó ótörök népek őshazájának.

Európa a Turán nevet csak a 18. században ismerte meg, amikor Abulgázi Bahadur török történetírónak az 1663-ban elkészült Šedžre-i türki (Török családfa) c. munkáját lefordították a nagy európai nyelvekre. Abulgázi művének XIX. fejezetében, Dzsingisz Kánnak az őstartományába való visszatérése történetében írt Turánról, melynek a területét amúgy pontosan nem határozta meg, de e földrajzi fogalom mindazokat a földeket jelentette, melyek az Amu-darjától északra terültek el.

A ’turáni’ kifejezés az Angliában élt híres német nyelvész, Max Friedrich Müller (1823–1900) korai írásai (Letter to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages. In: Bunsen, Josias Chr. Ch.: Outlines of the philosophy of Universal History, applied to language and Religion. London, 1854.; The languages of the seat of war in the East : With a survey of the three families of language, Semitic, Arian, and Turanian, London, 1855.) nyomán terjedt el, és épült be a tudományos köztudatba. Max Müller turáninak tekintette Eurázsia minden olyan nyelvét, amely nem az indogermán (azaz indoeurópai), illetve nem sémi nyelvcsaládba tartozott, magyarán az ázsiai eredetű nomád népek nyelvét nevezte el így. Turáni népeken – kiknek lélekszámát 100 és 600 millió közé tették attól függően, hogy a kínaiakat belevették, avagy sem – sokáig az urál-altáji nyelvcsaládba tartozó népeket tekintették, noha a földrajzi terminus nyelvészeti terminusként történő használatát hamar elvetették. Max Müller nyomán nyelvészek és történészek hada kezdett el foglalkozni a különböző élő („finnugorok”, törökök, mongolok, mandzsu–tunguz nyelvű népek, kínaiak, japánok, malájok, tibetiek, tamilok stb.), illetve már letűnt népek (sumérok, asszírok, hettiták, hükszoszok, etruszkok, pelazgok, kelták, párthusok, szkíták stb.) ősnyelvével, valamint őshazájával, s ebben a problémakörben természetesen Turán is gyakran megemlítődött, mint lehetséges megoldás.

A Turán név a magyar irodalomban csak a reformkortól lett használatos, s a kifejezést földrajzi jelentésén túlmenő vonatkozásban először Pulszky Ferenc használta 1839-ben az Athenaeum hasábjain (Iran és Turan). A ’turáni’ kifejezés természetszerűleg lépett a ’szkíta’ helyébe, s a hunokat, az avarokat és más, a magyarral rokon népeket összefoglaló fogalommá vált. Csengery Antal az 1850-es évek vége felé a turánit, mint nyelvcsoport nevét, az urál-altaji szinonimájaként használta, míg Nagy Géza szerint a turáni annyi, mint urál-altaji, azaz a turániak a közép- és belső-ázsiai nomádok, hunok, magyarok, kunok, türkök, tatárok, kirgizek és a mongolok, valamint az ókori népek közül a sumérek és az akkádok (ez utóbbi népről már kiderült, hogy sémi, s hogy csak a sumér kultúra egy részét – köztük az ékírást – vette át).

A Czuczor–Fogarasi szótárban is volt már ’Turán’ címszó, s a Pallas nagy lexikonával együtt a ’turáni’ (nyelvek és népek együtt!) az ’urál-altáji’ szinonimája volt. Mindezekkel összhangban áll Telekinek a Turánról szóló ismeretek összefoglalása utáni végkövetkeztetése:

„A Turánról tehát megállapíthattuk, hogy földrajzi fogalom, az emberi földrajz értelmében, jobban mondva tájrajzi fogalom. Ilyen fogalom az arabok és perzsák Túránja, a kik alatta a steppe nomád népeit értették. Megállapíthattuk, hogy a Túrán név ebből az irodalomból, tehát ebben az értelmezésben kerül bele az európai földrajzi irodalomba és ez az értelme is marad abban. S így kerül bele a magyar földrajzi irodalomba, tankönyvekbe, lexikonokba is, mint annak a területnek a neve, a mely a régi irániaknak az északkeletet jelentette és a melynek határait észak és kelet felé csak később, az európaiak ismeretének más forrásokból való gyarapodása vonta meg.” E földrajzi fogalom mellett alakult ki Max Müller Turán-fogalma, s gyakorlatilag mindkettő jelentése: nomád, csak a tájrajzi meghatározásban precízebben benne rejlik a nomád életforma is. A magyar tudományos- és közélet mindkét Turán-fogalmat nagyjából egy időben vette át, s természetszerűen hozta kapcsolatba népünk őstörténetével. Az egyik olyan területet jelentett, ami a magyarral történelmi, etnikai és életmódját illetően szoros kapcsolatban álló török népek életének legfontosabb színhelye volt; míg a másik oly népeket jelölt, amelyek közül többnek a magyarsággal való rokonságában még a kritikusabb tudomány sem kételkedett.
2. A turanizmus öndefiníciói, céljai
A turanizmusnak szellemi megalapozódásától kezdődően elhalásáig a politikai, a gazdasági és a kulturális közeg változásai következtében érthető módon többféle öndefiníciója született, mely meghatározásokban a célok is benne foglaltattak. Helyhiány miatt csak a legfontosabb öndefiníciókat tudjuk bemutatni, melyek a következők:
„A társaság célja az ázsiai és velünk rokon európai népek tudományát, művészetét és közgazdaságát tanulmányozni, ismertetni, fejleszteni és a magyar érdekekkel összhangba hozni.

A társaság altruistikus irányú, működéséből kizárja a politikát, vallási s felekezeti kérdéseket és a személyes érdekeket.

Tevékenysége elsősorban tudományos; üzletekkel nem foglalkozik.

Céljait a többi, nem-turáni népekkel összhangban és együttműködve óhajtja elérni.” (Az angol Royal Asiatic Society mintája alapján 1910-ben alapított Turán Társaság alapszabályai)

„Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre! Tudományos alapot, alapos ismereteket a gazdasági előnyomulásnak, gazdasági célokat, de segítséget is a tudománynak. Mert nemzeti tudományon felépülő nemzeti gazdagodás, prestigeünk emelése keleten realis export-ipar megteremtésével, illetve fejlesztésével lesz erőnk, függetlenségünk, hatalmunk alapja. (…) Az egységes cél a rokon turáni népek tanulmányozása, összeköttetés létesítése ezekkel a nemzetekkel, vezérszerep a magyarnak a turáni népcsaládban tudományos és gazdasági téren.” (Az 1913-ban útjára indult „Turán” – a Turáni Társaság folyóirata – Teleki Pál által írt bevezetője)

„Ázsia nem volt, hanem lesz”. Nagy Széchenyink hazánkra vonatkozó mondását épp oly joggal Ázsiára is alkalmazhatjuk, mert ez a hozzánk magyarokhoz legközelebb álló leghatalmasabb kontinens nagy és fényes jövőnek néz elébe. (…) Mi itt a Turáni Társaságban ezt a célt tűztük ki magunknak, tevékenyen és komolyan közreműködni abban, hogy a mi fiatal generációnk felismerve Ázsia nagy jelentőségét, tudományos és gyakorlati téren előrehaladhasson, tanulhasson, taníthasson és munkálkodhasson ott az őshazában is, hirt, dicsőséget szerezve a magyar nemzetnek és áldást hozva Ázsia birodalmainak és népeinek egyaránt.” (Paikert Alajos, a Turáni Társaság motorjának és egyben ügyvezető alelnökének Ázsia jövője c. cikke, ami egyben a Turán első cikke is volt)

„A turánizmus a finn-ugor, a török-tatár, a mongol-mandsu rokon népek, faji eszmévé nőtt nemzeti öntudata. Reális célja az ős Turánból Európába, Ázsiába szétszakadt népek gazdasági, szellemi kapcsolatának ideája. (…) Mint látható, a turánizmus nemzeti, faji, világeszmét jelent egyszerre. Századokra szóló programmot foglal magában s hazánkat bekapcsolja a világesemények kellős közepébe. (…) A magyar turánizmusban benne van a mult, vagyis a germánsággal tartó magyar nemzeti politika, benne van a jövő; a 48 és 67 egyesítése a turáni eszme alapján s a magába foglalja az apró turáni népek védelmének gondolatát is. S bár óriás erőt fog képviselni, nem hódító fegyvere, csak védőpajzsa lesz a turánságnak, hogy használjon vele az egész emberiségnek: turáninak és nem turáninak egyaránt.”” (Sassi Nagy Lajos: A turánizmus, mint nemzeti, faji és világeszme. Bp., 1918.)

„Nekünk pedig a turánizmus nem tudományos irány, hanem ellenállhatatlan ösztönzés tudományos kutatásra, müvészi termelésre, hittel és akarattal acélositott faji ellenállásra. Mi hisszük, mert magunkban érezzük fajunk multját, értékét és hivatását. Előttünk senki le nem tagadhatja azt, ami lelkünkben ébredt és ott érezteti növését. A turanizmus a mi lelkünk, világnézetünk, vallásunk, hajlamunk életrekelése, napfényretörése. (…) Nincs olyan politika, amivel népünk jövőjét biztosithatjuk, ha a nép szelleme halott! Maga a turánizmus is sok esetben hasznos lehet nyugati politikánkban, de lényege független ettől, az önmagáért való, saját legbensőbb életügyünk.” (B. Gy. [Békássy Gyöngyi]: A turáni eszme. Bp., 1920.)

„Fajiságunk tudatának kifejlesztésével a magyarság erkölcsi és anyagi alapjának megerősítése, a rokon turáni népekkel a művelődés és gazdaság terén kapcsolat megteremtése. (…) Kizár minden politikát, de a társadalmi agitáció, az irodalom, a művészet és tudomány eszközét felhasználja.” (Az 1920-ban Cholnoky Jenő, Szentgáli Antal és Baráthosi Balogh Benedek vezetésével a visszafogottabb Turán Társaság ellenében alapított Magyarországi Turán Szövetség alapszabályának 5–6. §.)

„A magyarság érzi azt, hogy neki, mint már annyiszor a történelemben, ismét hivatása van; ez a hivatás pedig nem egyéb, mint hogy Keletről, az önzés által még nem fertőzött fajrokonainktól szerezzünk új gondolatokat, amelyek segítségével keresztény világfelfogásunkat oly módon erősítsük meg, hogy ez az új világnézet necsak bennünket gyógyítson meg, hanem hatással legyen a velünk kapcsolatban lévő nyugatra is. (…) [A turáni gondolat] Nem akar értékeket megsemmisíteni, csak azt akarja, hogy az összes emberi értékek mesterséges akadályok nélkül oly módon érvényesülhessenek, amint azt a bennük lévő tartalom lehetővé teszi.” (Dessewffy István: A Magyarországi Turán Szövetség céljai és működése. In: Turán, 1921.)

„A Magyarországi Turán-Szövetség meg akarja tanítani a magyar embert arra, hogy a magyar turáni eredetű nép, büszke lehet eredetére, nem jött-ment, bizonytalan eredetű néptöredék, hanem ősi nyelven beszél dicsőséges történelemről, hazaszeretetről és művelt lelkű emberszeretetről. (…) Turániak vagyunk! És a turániakkal szövetkezve újra akarjuk építeni Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Hollós Mátyás békés, boldog birodalmát!” (Cholnoky Jenő: A Magyarországi Turán-Szövetség. A turáni gondolat és a turáni népek ismertetése, a szövetség célja. Bp., 1922.)

„A turáni gondolat: a történelmi idők megérkezésének tudata. (…) A turáni gondolat lényege: a szeretet, az értelem és igazság. (…) Vége ennek [az anyagelvű nyugati] az aktivitásnak, kezdődik, – illetve évezredes megszakitással folytatódik – az ázsiai, a turáni: az isteni szeretetnek, az isteni értelemnek, az isteni igazságnak a korszaka, a turáni aktivitás. Ez a turáni gondolat – a jövőben.” (Szépvizi Balás Béla spirituális-filozófikus meghatározása az 1925-ös Napkönyvben)

„A [turáni gondolat a] turáni népek, nemzetek, államok és területek együttműködése, gazdasági, kulturális és politikai téren. Elsősorban a turáni népek javára, de egyben az egész emberiség egészséges, erőteljes és összhangzatos előrehaladása érdekében.” (Paikert Alajos: A turáni gondolat politikai vonatkozásai. Bp., 1926.)

„A mi turánizmusunk főfeladata az, hogy rokonsági fokozatok és kapcsolatok felderítésével fényt vessünk multunk homályos századaira s ezzel emeljük faji öntudatunkat, hazafias buzgalmunkat. Ez a mi fascizmusunk. Itt, kelet és nyugat határán az átadó, kiegyenlítő szerepét játszuk a két különböző kultúra és világnézet között s ez által előmozdítjuk a szent célt: a nagy, épséges Magyarország feltámasztását.” (Pekár Gyula a Turáni Társaság akkori elnöke, In: Jelentés a Turáni Társaság 1918–28. évi működéséről. Bp., 1928.)

„A turániság végső föladata és célja, hogy e szabályozáson túl, a nem általa előidézett mai világomlást örök, egyetemes emberi szempontokból a legmesszebbmenően hasznosítsa. (…) A „turániság” szóval jelzett erők, értékek és célok legfőbb vonatkozása erkölcsi. (…) A turánságnak, mint ember-egyetemnek, legalapvetőbb faji jellege épp a benne megtestesült erkölcsi értékek összege. (…) E katasztrófa a turánság, s benne a legfőbb emberi értékek önként adódó, természetes szabadulási útja.” (A Magyarországi Turán Szövetség újjáélesztésén fáradozó Túrmezei László „A turániság alapváza” c. előadása, Bp. 1933.)

„Mi is az egyetemes és egységes turáni világpolitika tartalma? Válaszunk ez: az ural-altaji fajú népességnek számához és súlyához mért részeltetése hazájuk földjének javaiban és egyéb értékeiben. A számaránynak megfelelő politikai súly kivívása a küzdelem minden módszereivel, lehet a fölszabadulás módja és eszköze. A cél: a lehető legemberibb, az eszköz a legtisztességesebben testvéri, vagy ha kell: a legmagasztosabban áldozatdús. Az összműködésben csak a szabadságra vágyó turáni népek vennének részt és csak önként belső szabadságvágytól sarkalva.” (Hajnóczy Sándor: Turáni világpolitika. Szeged, 1934.)

„A most összeomló Nyugateurópából a magyarság vagy még idejekorán kikapcsolódik, vagy Nyugateurópával együtt szintén letörik, összeomlik. Össze úgy, hogy a mi összeomlásunk is ki nem kerülhető, meg nem állítható, egyetemes és teljes lesz. (…)”A Nyugatból történő mai kikapcsolódásunk semmi esetre sem lesz, s nem is lehet más, mint aminő volt, Szent István által véghezvitt, oda történt bekapcsoltatásunk. Elkerülhetetlen, természetes, de nem idilli! A létfentartási harc – harc a javából. A Keletbe való mai visszakapcsolodásunk is faj-átmentés. (…) S épp mert lényege szerint nem más, ugyanezért nem is könnyebb ez a föladatunk, mint amilyen volt annak idején a Szent-Istváni magyarságé. Véres és vészes, igen-igen nagy áldozatokkal terhes föladat ez!” (Túrmezei László: A turániság alapváza, II. Bp., 1936.)

„A turániság nem politika. Sokkal több annál. Az a szilárd, időtálló faji alap ez, melyen biztosan állhat és mozoghat minden igaz, céltudatos, fajmagyar politika. Jobboldali pártjaink, irányzataink ma annyira hiányzó, szerves egysége, összegző, átfogó, világos magyar képlete a turániság. (…) Független, turán-alapú, és turánvirágzásu Nagy-Magyarország, független, turán Közép- és Keleteurópában! A XX. századdal kezdődően, ebben testesülnek történelmi feladataink. (…) A turániság a magyarság faji öntudatával, fennmaradásával, létével, hivatásával azonos. – Vele, általa ujjászületünk. Nélküle nincs magyar élet!” (Uj történeti hivatásunk: a turániság. Szerk: Túrmezei László, Bp., 1937.).

„A turániság szó értelme a legösszetettebb: – 1. Elsősorban eszményt jelent. Jelenti itt a turánság tökéletes, és tökéletesen boldog állapotának égből hozott, őseinktől öröklött álmát. (…) 2. Eszmét is jelent a turániság. Az eszme gondolat, és gondolatrendszer. Itt jelenti azt a gondolatot, hogy valamennyi turán, – egyén, nép, nemzet, az egész faj, valamennyien együtt, közösen, vállvetve törekedjék faji álmának, eszményének megközelítésére. (…) 3. Jelenti azonban a turániság a világtörténet mai leghatalmasabb, egyetlen döntő folyamatát, eseményáradatát: az ösztönös turániságot is [faji ösztön, faji visszhang]. (…) 4. Végül: a turániság mozgalom is. Ez azt jelenti, hogy az ösztönössel együtt, van egy tudatos, szándékos, tervszerű turániság is. (…) Turáni, vagy turán gondolatnak nevezi és vallja a MTSz fajiságunk, turán faji közösségünk, valamint ezek egyetemes, együttes értékesítésének felismerését, elismerését, és gyakorlati alkalmazásának teljes, kidolgozott rendszerét.” (Reé László: A Magyarországi Turán Szövetség általános ismertetése. In: A Magyarországi Turán Szövetség vázlatos története, alapszabálya és általános ismertetése. Szerk.: Túrmezei László. Budapest, 1938.)
Az öndefiníciók terén berei Nagy Elek ügyvéd nem mondott újat, ám ő volt az egyetlen, aki a turanizmus elméletét a gyakorlatba is átültette (A magyar társadalom turanizálása. Bp., 1933.). Berei Nagy Elek az élet következő szegmensein keresztül képzelte el a teljes turanizálást:
1. kultúra – nemzeti kultúra, mint a nemzet fejlődésének, jólétének alappillérje;

2. tanügy – a nemzet érdekeivel összhangban álló tanagyag és nemzeti szellemű tanári kar;

3. főiskolák és tudományos élet – hasonló, mint az alsóbb fokú oktatásnál, ám emellett tantárgyrevízió, ill. új tantárgyak bevonása (pl. turanizmus), nyelvtanulás hierarchiája nemzeti szempontból;

4. egyesületek és intézmények – nevek és célok összhangban, nemzeti, turanisztikus elvek szerint;

5. sajtó – sajtószabadság, de tárgyilagos, magyar szellemű magyar sajtó (a névnek és a tartalomnak összhangban kell állnia), nemzeti kultúra népszerűsítése;

6. egyházak – Isten és egyház szétválasztása; lelki-szellemi missziójú, nemzeti szellemű egyházak (világi – gazdasági, politikai, kulturális – hatalom alapjainak elvétele, tiltása), nemzeti vallás alapítása, naptárreform;

7. jog – a magyar társadalom nagy többségének életfeltételeit javító, nemzeti érdekű (=közérdek) jogrendszer; törvényrevíziók, nemzeti királyság, ésszerű, gyors és olcsó közigazgatás;

8. családi élet – nemzeti érdek a család (mint társadalmi egység) jólétének biztosítása (létminimum biztosítása, lakástámogatás, családbarát adórendszer, házasodás csak egészségesen, gyermekvédelem, abortusz szigorú büntetése);

9. belpolitika – nemzeti jellegű, egységesített társadalmi egyesületek itthon és külföldön is (Turáni Egyesületek – politikai, kulturális, szociális, sport, női, fiú, leány alcsoportok –, Turáni Nagytábor – Parlament, külföldiekkel együtt Turáni Világszövetség). Nők csak akkor vehetnek részt a munkában, ha az nem megy a családi élet rovására;

10. gazdaság – nemzetközi alapú helyett nemzeti alapú, export-politika visszafogása, földbirtokreform (családi birtokok, 20–25, max. 50 hold), termelő és fogyasztó érdekeit védő, ésszerűen szabályozott kisipar és kiskereskedelem, haszonmaximált gyáripar és nagykereskedelem; jogilag ellenőrzött, nem spekuláns tőzsde, állami bankok, munkaadói és munkásszervezetek, kollektív szerződés;

11. külpolitika – napi- és pártpolitika helyett nemzeti jelleg, rokon népekkel kötött szövetség (pánturanizmus) magyar vezetéssel; Nagy-Magyarország visszaállítása, stratégiai szövetség Törökországgal, Bulgáriával, Görögországgal (új Balkán) és a kialakítandó, független Ukrajnával. Ázsiai rokonnépek függetlenségi törekvéseinek támogatása. Ausztria egyesülne Bajorországgal, s leválnának Németországról, így megmaradna az európai hatalmi egyensúly.
3. A turanizmus negatív definíciói. Fogadtatás, bírálatok, támadások
Az 1910-ben intézményesedett turanizmus szellemisége már az 1890-es évektől kimutatható, de az első két évtizedben, ha egyáltalán írtak róla, akkor azt általában elnézően, illetve megértően és várakozásteljesen tették, hiszen pl. Felvinczi Takács Zoltán a turáni gondolat lényegét több cikkben is a hódító és agresszív pánszlávizmussal szemben fogalmazta meg.

A turanizmus 1916-tól kezdve került a támadások kereszttüzébe. Szerzők tucatjai mondtak megsemmisítő ítéletet felette, s rásütötték a tudománytalanság és ideológiailag veszélyes eszme bélyegét. Az alaphangot Germanus Gyula adta meg a turanizmusról szóló művében. Szerinte a turanizmus célja az emberiség tudománytalan osztályozása, a fiktív rokonság eszméjének bevitele a köztudatba, s az erre épített politikai aspiráció. „Magyarországon a «turáni» jelszó alatt (..) Ázsia univerzalitását értik, amely a turánisták jeligéjében «Dévénytől Tokióig» jut kifejezésre. Ázsiát idealizálják és beteges rajongással vágyódnak Ázsiába vissza, miközben elfelejtik, hogy a magyar nemzet ezer esztendő óta Európában él, számtalan gyökérrel az európai talajba fogózik és fennmaradását csakis annak köszönheti, hogy Ázsiából jövet európaivá tudott válni.” (Turán, Bp., 1916.)

A finnugristák és a feltétlen Nyugat-barátok között nagyfokú helyeslést váltott ki Germanus tanulmánya, bár volt, aki a turanizmust politikai és hazafias jelszó gyanánt még el tudta fogadni. A „Nyugat”, majd később a „Magyar Szemle” hasábjain viszont komoly támadások érték a turáni gondolatot, illetve annak képviselőit. A „reakciós Magyarország szellemi pincelyukaiból terjengő” turanizmus szinte minden lehetséges negatív jelzőt megkapott: „tudományos tannak egészen felhőszerűen homályos, társadalmi ideálnak pedig széllel bélelt léggömb, vagy talán inkább mérges gázokkal telített bűzbomba”; veszedelmessé váló politikai és szociális doktrína, az elválasztás és a kiközösítés elmélete, szlávokat elnyomni kívánó világpolitikai zsandár-tan, nyugat- és haladásellenes, klerikális, fajmagyar, antiszemita; míg a kulturálatlan és alacsonyabb rendű turáni népek rokonságának eszméje „teljesen álom, minden tudományos alap nélküli s külföldön már rég lomtárba helyezett elmélet” (Szász Zoltán: Turánizmus. In: Nyugat, 1916/16.). Az indiai kultúrát saját torz szemüvegén néző „indogermanista” nyelvész, Schmidt József ehhez még hozzátett néhány szellemesnek gondolt jelzőt, hiszen szerinte a turanizmus szerény tojásból kikelt büszke szárnyalású gondolat-sas, háborús pszichózisból eredő álomkép; nem tudomány, hanem politika, „egy aristophanesi Nephelokigia, egy levegőbe épített Felhő kakukkvár, amelynek építőmestere a fantázia, palléra a dilettantizmus, anyaga halva született gondolatok, bebizonyítatlan és bebizonyíthatatlan föltevések, mondák és mesék, amelyek sokkal messzebb esnek a valóságtól és az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.” (Turánizmus. In: Nyugat, 1925/ 20.)

Szabó Dezső is bírálta a turanizmus vadhajtását, de komoly és pozitív tartalmú turanizmusra szerinte szükség van. Az igazi turanizmus legfőbb tartalma és feladata, hogy a magyar népszellem minden kincsét felkutassa és bevigye a lelkekbe; átplántálja a közoktatásba; a magyar néplélek kincseiről tudatossá tegye és fejlessze a magyar parasztot a legszélesebb kultúrára; segítsen kiemelni a tehetséges parasztgyereket s megvédje a falut a nagyvárosoktól, a parasztságot pedig a nagybirtoktól, hogy „arravaló tagjaiban középosztállyá fejlődjék”. (A turánizmus. In: Élet és irodalom, 1923/1.)

Kállay Miklós élesen szembeállította Európát és Ázsiát, s az ősi ázsiai kultúrák lényegét meg nem értve, a nyugati civilizáció felsőbbrendűségét hirdetve ostorozta a turanizmust, mely szerinte nacionalista mellékízekkel preparált mozgalom, az ázsiai szellem térhódításának egyik kísérlete. Kállay azért tartott az ázsiai szellemet Magyarországon népszerűsítő turanizmustól, mivel szerinte nincs nagyobb veszedelem az európai szellem és a nyugati civilizáció számára, mint az Ázsia felé fordulás, melyről Oroszország negatív példája is tanúskodik. „Ázsia Európa lelkét akarja most megmételyezni, átformálni a saját szellemében, de ha ez sikerül neki, ez a mai európai civilizáció összeroppanását jelenti.” (Európa és Ázsia. In: Magyar Szemle I. [1927])

Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter szerint a turanizmus – a fajvédelem mellett – az ellenforradalmi idők nacionalizmusa, ekkor találták ki, illetve vált a magyar nacionalizmus korra jellemző részévé. A turanizmus alapérzése Trianon, ami a Nyugatnak a töröktől a keresztény civilizációt védő magyarsággal szembeni igazságtalanságának és kegyetlenségének szimbólumává vált. E hálátlanság miatt kell elfordulnunk a Nyugattól, s ezért kell keresni a keleti orientációt. A keleti rokon népekkel történő kulturális kapcsolat helyes, míg a politikai kapcsolat légvár, mivel „ápolnunk kell a kapcsolatokat a hálátlan Nyugattal, tetőtől talpig európéereknek kell lennünk, hiszen Európa közepén élünk.” (Neonacionalizmus. Bp., 1928.)

A korszak egyik vezető történésze, a Habsburg-barát Szekfű Gyula Magyarországot a keresztény-germán világ integráns részének tekintette, így a magyarság útja – Közép-Európa és a Nyugat példájának követése – nem lehet a turanizmus, ami „nemzeti illúziótömeg”, és „ha könnyed előadásban alkalmaztatik, ma a hazafias stílus egy eszköze, ha politikailag, akkor a 19. század nagyszámú nemzeti illúzió[i]nak egyik elkésett, de éppenséggel nem javított kiadása, ha azonban a tudomány rendjébe tartozó gondolatok közt merül fel, akkor vaskos tévedés, melyet nem lehet elég eréllyel visszautasítani.” (A „turáni-szláv parasztállam”. In: Magyar Szemle V. [1929])

A turanizmust az 1930-as években is bírálták időnként, ám jellemzően már csak nevenincs publicisták ismételgették imamalomhoz hasonlóan a szokásos vádpontokat, kipécézve a turanista szakirodalom gyengébb munkáit. Viszont néhány jó nevű szerző is vissza-visszatért a turanizmus problematikájához, s fenntartásaik ellenére több építő szándékú kritika is megfogalmazódott. Németh Gyula turkológus egyetértett Paikert Alajos 1910-es eredeti gondolatával, ám szerinte hibás volt a név és a program. Turáni Társaság helyett Magyar Keleti vagy Urál-altáji Társaságot kellett volna alapítani Budapesten, kizárólag a rokonnépekkel való kulturális kapcsolatok ápolására, valamint kint Magyar Tudományos Intézeteket kellett volna létesíteni. Gazdasági, és esetleg politikai kapcsolatok szövése csak a kulturális intézetek megerősödése után jöhetett volna szóba (A magyar turánizmus. In: Magyar Szemle XI. [1931]).

Keresztury Dezsőnél Kállayval szemben már nem állt kibékíthetetlen ellentétben a messianista Kelet és a civilizátor Nyugat, hanem csak az e civilizációkra jellemző szélsőséges magatartásformákat ítélte el, melyek mindegyikére volt példa Magyarországon (kuruc–labanc, européer–turanista végletek) (Kelet és Nyugat között. In: Magyar Szemle XXI. [1934]).

Pálóczi Horváth Lajos szerint a turanizmus „hamis nemzeti illuziónkat legyezgető irányzat, amely tudománytalan romantikával árasztja el az egyik partot.” Ám az éremnek két oldala van. Az egyiken találhatók a jellemzően a Magyarországi Turán Szövetség szellemi holdudvarába tartozó „romantikus ellentudósok” és „délibábos nyelvészek” tudománytalan handabandázásai; míg a másikon „oly rideg szertelenséggel, sokszor szinte hideg gyűlölettel folyik a »partszaggatás«, a magyarságtagadás, hogy a turánisták kilengéseit lélektanilag érthető visszahatásnak kell felfognunk.” A jött-magyarok és a híg-magyarok fertőzik és adják a tápot a turanizmus szélsőségeinek, mert „az igazi mély-magyar tudósok: Kőrösi Csomák, Németh Gyulák, Györffy Istvánok, Bartókok, Kodályok mindenkor reális utakon haladtak, s éppen úgy megvetették a meghunyászkodó önkisebbítést, mint a hagyományköltő misztifikációt, a magunknak tömjénező romantikát.” (A „turanitisz” nevű betegségről. In: Magyar Élet, 1941/9.)

Összegezve elmondhatjuk, hogy a turanizmus öndefinícióinak magva a magyarral rokon keleti népekkel való kulturális és gazdasági kapcsolat ápolása, melynek kiteljesedése nemcsak a Kelet és Nyugat közötti hídszerepet betöltő magyarságra, hanem az értékválsággal küszködő nyugati civilizációra – és közvetve az egész világra – is pozitívan fog hatni. Az első világháború és az azt követő forradalmak, valamint az igazságtalan „békediktátum” következtében a turáni gondolatot magáévá tevő szerzők egy részénél a tudományos jelleg rovására egyre hangsúlyosabbá vált a politikai elem. Így a magyarság (benne a parasztság) kulturális és erkölcsi – a korban ezzel szinonim faji – megújulásának és megerősítőjének, valamint az ország újraegyesítésének szellemi támogatójává válni akaró turanizmusban egy időben volt jelen a pánszláv- és forradalom-ellenesség; a keresztény tradíció elismerése és a régi magyar hitvilág felújításának gondolata; a hanyatló Nyugattól való távolodás, illetve a revizionista gondolat megvalósulása érdekében az új radikális nemzeti mozgalmak által vezetett nyugati országokkal történő jó kapcsolattartás igénye.

A részben a magyar nacionalizmus sajátos vállfajának is tartható turanizmus alapvetően nem tudományos (noha voltak kimagasló intellektusú tudósai), hanem szellemi mozgalom volt. Mivel végig a heterogenitás jellemezte, kiváló támadási felületet adott a céljaikkal és tevékenységükkel egyet nem értők számára. A turanista mozgalom bírálatai, kritikái, értelmezései a problémát erősen felnagyítva (és eltorzítva) elsősorban a politika felől érkeztek, noha érvrendszerük egy részét tudományos köntösbe bújtatták. A politikai támadás oka főleg a vélt, illetve valós Nyugat-ellenességben, illetve a forradalmak után a szélsőjobbnak nevezett politikai irányzattal való – személyeken keresztül tényleges – kapcsolatban keresendő, melyhez csatlakozott a rasszizmus, az antiszemitizmus és a keresztényellenesség vádja. A bírálók többsége nem igyekezett differenciálni, s a turanizmust egységesként kezelték tudatosan megfeledkezve arról, hogy a szellemi mozgalomnak két jól elkülöníthető (mérsékelt, illetve radikális vagy ortodox) ága létezett. Ám amikor mégis differenciáltak és pozitív attitűddel álltak a témához, akkor abból olykor igen magvas megállapítások születtek.

A turanizmus eszméje jelen korunkban ismét aktuális, hiszen a 21. század eleji értékvesztett, dekadens, fogyasztói civilizációval szemben a teljes emberi lét megéléséhez új – azaz régi, tradicionális – szellemi, kulturális, gazdasági és politikai keretek lennének szükségesek. A Kelet – a Nyugat minden szándéka ellenére – erkölcsileg, szellemileg még mindig őrzi hagyományos és egyetemes értékeit. Magyarország földrajzilag, geopolitikailag teljesen; szellemileg, kulturálisan nagy részben a nyugati civilizációhoz tartozik. Ám hazánk sokat emlegetett híd-szerepe, mely természetes összeköttetést jelentene Kelet és Nyugat között, ismét időszerűvé vált, de ezt a szerepet most már valóban valós tartalommal kellene megtölteni, amihez a Széchenyi István által is hangoztatott „kiművelt emberfők” mellett segítségünkre lehet a technika, mely az összeszűkült világunkban ezernyi virtuális hidat építhet közénk. Minden rajtunk múlik. Mint Lao-ce is mondotta: „a leghosszabb út is a legelső lépéssel kezdődik”. De lépjünk.

Szendrei László
2008/50.