Génsebészet – rémsebészet

Ahogy változik a világképünk, úgy változik a világunk, a környezetünk is. Az ősi civilizációk legtöbb filozófusa azt tanította, hogy a természet nemcsak csodálatos, de tökéletes is. A különféle vallások meggyőzően hirdették Isten mindentudó, abszolút természetét. Ebből következett, hogy az Ő teremtése, a világ is tökéletes, harmonikus.

Tökéletlen természet vagy pusztuló eszmények?

Nem meglepő tehát, ha a régi korok emberei tisztelték a természetet, s többségükben igyekeztek csak azt használni, amit egyszerű létük fenntartása megkövetelt. Az amerikai indián törzseknél például általános szokás volt, hogy bocsánatot kértek a fától, mielőtt kivágták volna, s megígérték, hogy helyébe többet fognak ültetni.

A későbbiek folyamán, ahogy a tudomány és a technika háttérbe szorította az effajta vallásos szemléletet, az ember egyre inkább magát képzelte a természet urának. Minél jobban megfeledkezett Istenről, annál inkább elfelejtette azt is, hogy ő csak parányi része a természetnek, de semmiképp sem ura és birtokosa. A modern kor embere már nem hiszi, hogy a természet tökéletes és harmonikus. Ha pedig nem harmonikus és tökéletes, akkor ebből adódóan – véljük mi – beavatkozásunkkal sem tehetjük azt tökéletlenné, s egyensúlyát sem boríthatjuk fel.

A technikai forradalom megteremtette a fogyasztói társadalmat is. A pénzéhes üzleti köröknek nem állt érdekükben, hogy az ember egyszerű, környezetbarát életet folytasson. Ezért hatalmas propagandahadjárat indult, melynek célja az volt, hogy kizökkentse az embereket a megszokott életritmusból, s felkeltse figyelmüket a számtalan árura, fogyasztási cikkre. Ezt a hadjáratot reklámnak hívják… Számos szakértő szerint a világ jelenlegi gondjai közül többet is megoldhatnánk, ha a nagyobb cégek évi reklámköltségét erre fordíthatnánk.

Az ipari forradalom kezdetén az emberek még gyanakodtak, féltek a gépektől és a tudománytól. Még bennük élt az az érzés, hogy a természetet megbolygatni, Isten szerepét átvenni, az embert és állatokat gépekkel helyettesíteni – mindez nem végződhet jól. S ekkor kezdetét vette az „elmaradott, konzervatív és babonás” szemléletek felszámolását célzó sajtóhadjárat. Nap mint nap zúdult a sok információ, amely igyekezett az emberek köztudatába sulykolni: „Ma már minden értelmes ember tudja…” Nem ismerősek ezek a szavak? Szóval tudnunk kellett – mert persze értelmesekként szerettük volna környezetünkkel elfogadtatni magunkat –, hogy a darwinizmus mindent megmagyaráz, a vallás – ha erkölcsi tanítása hasznos is a társadalomban – pedig tudománytalan, ezért felvilágosult embernek nem való. A tudomány pedig, nos a tudomány minden gondunkat meg fogja oldani, kellemes, kényelmes, gazdag, sőt egészséges életet fog teremteni számunkra. Így tapsoltunk és ujjongtunk, amikor megszületett az atomelmélet és az atomfizika. Ki gondolt volna akkor Hirosimára és Csernobilra?

Hasonlóan, mikor először hallottunk a génsebészetről, sokunk csak a jó oldalára, azaz a beígért eredményekre gondolt: a hibás egyedek kiszűrésére, az ízletesebb gyümölcsökre, a több tejet adó tehénre stb. Milyen jó lenne, ha nem kellene átélnünk egy újabb, Hirosimához és Csernobilhoz hasonló katasztrófát, csakhogy rádöbbenjünk a génsebészet árnyoldalára! Milyen jó lenne, ha ezúttal végre előre tudnánk járni a gondolkodásban, s kapzsi természetünket legyőzve a józan emberi ész kerekedne felül! S most lássuk, milyen veszélyeket rejt magában ez a legfrissebb technológiai újdonság, a génsebészet.

A birke és a világító dohány

Amióta világ a világ, mindig is úgy gondolták, hogy a természet adományait és jóságát előre nem látható és befolyásolhatatlan tényezők kísérik. Nem tudjuk mikor mozdul meg alattunk a föld, mint ahogy az sem ismeretes előttünk, vajon gyermekünk barna vagy szőke hajjal születik-e, kék vagy zöld szeműként, s lesz-e tíz ujja egyáltalán? Sokan a váratlantól várták, sőt remélték, hogy alázatossá teszi az embert.

A tudomány mindig is igyekezett csökkenteni a váratlan események lehetőségét, mind nagyobb hatalmat biztosítva a természet felett. Manapság ez a folyamat felgyorsulóban van. Nem az ember lesz, aki elsőként érzi majd bőrén ennek hatását, de a növény- és állatvilágban már zajlik a változás, s vannak, akik szerint ez az átalakulás rohamosabb annál, semhogy kontrollálni tudnánk.

A génsebészet olyan tudomány, amely az élet szerkezetének mélyére, egészen az egyed genetikai kódjáig hatolhat, sőt meg is változtathatja ezt a kódot, vagy egyes részleteit más élőlények genetikai jellemzőivel kombinálhatja. A kutatók csak az utóbbi tizenöt esztendő folyamán kezdték megérteni a génszerkezet bonyolultságát. E tudományág kulcsa maga a gén. Ez a technológia olyan korszakba vezethet be minket, amelyben potenciálisan bármilyen élő szervezetet rendelésre is elő lehet majd állítani.

Minden egyes élő sejtben kromoszómák vannak, hosszú, csavart molekulaszálak, dezoxiribonukleinsav (DNS) láncok. A DNS génekből tevődik össze, vagyis olyan egységekből, amelyek öröklődő alaktani vagy viselkedésbeli utasításokat tartalmaznak. A gének határozzák meg az olyan öröklődő tulajdonságokat, mint pl. a hajszínt, termetet, vagy a betegségekkel szembeni ellenállóképességet.

A génsebészet során a kutatók azonosítják az egyes jellemvonásokat meghatározó géneket, majd leválasztják azokat a DNS-láncról és akár más szervezetekből vagy más fajokból származó DNS-lánc darabokra csatlakoztatják őket. A génsebészek módosíthatják is a géneket, vagy akár törölhetik is a rosszakat. Ivartalan módon szaporíthatják is a géneket (ún. klónozás), minek következtében korlátlan számban állíthatók elő tökéletesen egyforma élőlények, amit a természet sosem reprodukálna.

Vannak már olyan sertések, melyeket emberi növekedési hormonnal tenyésztettek. Ezek az állatok az átlagosnál gyorsabban és nagyobbra nőnek, kevesebb takarmányt igényelnek, és húsuk is soványabb. A kutatók szerint ezt igényli a fogyasztó. A sertések genetikai kódját az egér szaporodásért felelős génjeivel is igyekszenek társítani. Így egy anyakoca akár huszonöt malacot is ellhet alkalmanként, ami kétszerese az átlagosnak. Ez talán megterhelőbb a kocának, de a gazdának sokkal több nyereséget hoz. Dániában némely „sertésgyárban” a malacot születése után felfüggesztett hálóban tartják, hogy ily módon ne a lábai, hanem a jobban értékesíthető törzse fejlődjék csak. Gyaníthatjuk, nemsokára a génsebészet „segítségét” fogják igénybe venni, olyan sertések kikísérletezésére, melyek egészen apró lábakkal fognak a világra jönni.

Vannak olyan laboratóriumi egerek is, melyek tejükben emberi inzulint választanak ki. Ugyanezt a módszert szeretnék teheneknél is alkalmazni, valóságos gyógyszergyárrá téve ezzel a jószágokat. Időközben olyan teheneket tenyésztenek ki, amelyek tejhozama 40 százalékkal magasabb a pillanatnyi átlagnál s ugyanakkor sokkal kevesebb takarmányt használnak fel.

A génsebészek az evolúció történetében először képesek áttörni a különböző fajok korlátait. Két teljesen eltérő faj, a kecske és a birka genetikai keresztezéséből származik a „birke” nevezetű állat. Egy kivételesen ambiciózus kísérlet keretében sikerült a kutatóknak a szentjánosbogár egyik génjét a dohány növénybe oltani. Azóta a növény folyamatos fényt áraszt. Több más, hasonló új teremtmény és alkotás – a bírálók mutánsoknak nevezik őket – van készülőfélben.

A „DNS-műszerészet” ellenzői

A génsebészetet ellenzők tábora szokatlan összetételű: állatvédő aktivistáktól kezdve politikusokig, farmerektől és környezetvédőktől kezdve világvallási vezetőkig mindenki megtalálható közöttük. Sok problémát látnak az új tudományban, amit gyakran DNS-műszerészetnek is neveznek.

Elméletileg elismerik a génsebészet potenciális lehetőségeit. Megszüntethető például néhány öröklődő betegség, például a Tay-sachs, a sarlósejtes anémia. Az éhezés is csökkenne, ha bizonyos növényeket ellenállóbbá lehetne tenni a szárazsággal vagy a faggyal szemben, vagy tápértéküket lehetne fokozni.

Mindezek csábító lehetőségek, ám az ellenzők tábora ezeket csak rövidtávú előnynek tartja. Amiatt aggódnak, vajon ki dönt a génekről? A laboratóriumokban izoláltan élő kutatók? A hagyományos érdekeket képviselő politikusok? Vagy vállalati szakértők? Az ellenzők attól tartanak, hogy a közvéleménynek aligha lenne beleszólása ebbe a munkába. Másik aggodalmuk az, hogy a leendő döntéshozók – bárkik is legyenek – talán nem lesznek teljesen tisztában azzal, hogy ha a tudomány a mai irányban fejlődik tovább, akkor az élet etikai, morális, gazdasági és társadalmi téren is radikális változásokon fog átmenni.

A mai kutatások főként olyan mikroorganizmusokra koncentrálnak, amelyek remélhetőleg megtisztítják a környezetet, fokozzák az élelmiszertermelést vagy az emberi egészség megőrzésében segítenek. A betegségeknek ellenálló, rovarirtó szerekkel szemben közömbös, fagytűrő növényfajtákat keresnek, vagy éppen olyan kultúrnövényeket, amelyek a talaj helyett a levegő nitrogénjét kötik meg. Állatkísérleteket is egyre nagyobb számban folytatnak. Az eredmények többsége a laboratóriumok falain belül maradt, bár néhány már széleskörben elterjedt, olykor engedély nélkül is. E tudomány fejlődésének gyors üteme az előrelátó embereket körültekintésre és jóslatokra készteti. A kritikusok attól tartanak, hogy a genetikailag előállított szervezetek felboríthatják a föld ökológiai rendszereinek többségét. Az ilyen változás visszafordíthatatlan. Egy gépkocsit vissza lehet vonni a forgalmazásból, de egy genetikailag előállított állatot vagy más élőlényt nem. S mivel az élő szervezetek szaporodnak és terjeszkednek a világban, egyetlen hiba generációkon keresztül éreztetheti hatását, és több kontinensre is kiterjedhet. Itt meg kell említeni, hogy a nyolcvanas évek közepén röppent fel a világsajtóban az a hír, miszerint az AIDS vírus voltaképpen egy ártalmatlan vírus volt, a juhokban élt, és génmanipuláció hatására vált gyilkos vírussá. Azt nem közölte a sajtó, hogy e vírus szándékosan vagy véletlenül került-e ki a laboratóriumokból. Természetesen ez csak egy a számtalan elmélet közül, mindenesetre elgondolkodtató, szolgálhat akár fenyegető felkiáltójelként is.

A genetika bírálóinak másik félelme az, hogy az ember genetikai térképének egyre pontosabb megrajzolása könnyen presszióhoz vezethet. A törvények vagy a változó társadalmi és gazdasági normák esetleg kizárhatnak bizonyos embereket a gyermeknemzésből, vagy „tökéletlen” magzataik abortálására kényszeríthetik őket. Egyéb diszkrimináció is előfordulhat, ha például a munkáltatók tudomást szereznek alkalmazottaik genetikai struktúrájáról stb.

Kétféle ellenérvet hoznak fel a génsebészet ellen. Egyrészt elméleti alapon, kulturális hagyományainkra és a természethez, különösen az állatvilághoz fűződő viszonyunkra hivatkozva tiltakoznak. Másrészt viszont igencsak gyakorlati aggályokat fogalmaznak meg: a számtalan állatnak okozott szenvedésről és a vállalatok által védjegyzett és birtokolt új létformák ijesztő gazdasági következményeiről beszélnek. A bírálók többsége azt hangoztatja, hogy a világ megváltoztatásához nem annak leigázására, uralására van szükség, mint inkább gondoskodásra, odafigyelésre.

A géntechnológia ellenzői nem olyan kegyetlenek, mint ahogyan azt az oly sokat támadott és csipkedett génsebészek gondolják. A génsebészet bírálóinak többsége nem feltételezi, hogy a tudósok valami rosszat forralnának, és bolondnak sem tekintik őket. Csakhogy a génsebészeti technika bírálata messze túlmutat a tudós, mint egyén személyes pszichológiáján vagy szándékán.

A biotechnológia egyik jeles kritikusa, Jeremy Rifkin, a washingtoni Gazdasági Trend Alapítvány létrehozója hangsúlyozza, bár nem tartja gonoszoknak a tudósokat, veszélyes és torz jelenségnek tartja a társadalom haladását a biotechnológiai forradalom felé, mert az óhatatlanul csökkenti az életnek tulajdonított jelentőséget, emellett mélyreható és ijesztő változásokat hozhat a világ gazdaságában, a környezetben, az erkölcsi és társadalmi rendszerekben egyaránt.

Rifkin, aki a biotechnológiát ellenzők táborának kétségkívül legnevesebb alakja, filozófiailag is igazolta ezt az ellenállási mozgalmat. Sokan osztják véleményét, miszerint a génsebészet annak a világszemléletnek a terméke, amely a természet többi részétől különállónak tekinti az embert és korlátlan hatalmat tulajdonít neki környezete fölött. Ez a világnézet – állítja Rifkin – vezette a tudósokat a maghasadás kutatásában a 40-es években, amelynek az atomfegyver lett az eredménye. A géntechnológia radikális szélsőségek felé viszi tovább ezt a világnézetet, durva módon az emberi vállalkozások élettelen eszközeivé redukálva az élőlényeket.

Az ipari forradalom idején az élettelen dolgokra vonatkoztatott termelési alapfogalmakat – különösen a hatékonyságot és a termelékenységet – most egyenest a mikroorganizmusok, növények és állatok „megtervezésében” használják – állítja Rifkin. Számos írásában támadja ezeket az alapelveket. A géntechnológia világának a hatékonyság és a termelékenység a sarokköve. A biotechnológia azon alapszik, hogy minden élő – legyen az növény, állat vagy akár az ember – alapegységekre, jelen esetben DNS-láncokra bontható, majd a rövidebb idő alatt nagyobb eredmény elve alapján újra összerendezhető. E filozófia szerint a természeti környezet egyre inkább egy hatékony és haszonelvű eszközkészletnek tűnik, aminek egyetlen rendeltetése az, hogy az ember igényeit kielégítse. Ez a gondolkodásmód könnyedén létrehozhatja a rövidebb idő alatt nagyobbra növő sertést, a kevesebb takarmányon is több tejet adó tehenet vagy az egér-génekkel kezelt kocát, amelyik huszonötöt ellik.

Rifkin szembeszáll azzal a gondolattal, hogy az ember eljátszhatja Isten szerepét. Szeretné egyszer s mindenkorra megszüntetni a génsebészetet. De nem minden társa hasonlóan radikális. Dr. Kathleen Nolan például, a Briarcliff Manor-i Hastings Center orvos-etikusa sokkal mérsékeltebb véleményen van az alkalmazott biotechnológiával kapcsolatban. De ő is látja a néhány elszigetelt, individuális tudós döntése alapján talán visszafordíthatatlan, hosszútávú hatásokat eredményező technológia problémáit.

– A génsebészettel kapcsolatban nem annyira a technikával szemben vannak fenntartásaim – mondja Nolan, – hanem arra vagyok kíváncsi, hogyan lehet ezt a munkát jól végezni? Elég bölcsek leszünk-e ahhoz, hogy megtaláljuk a DNS-spirál egyik felének párját?

Larry O’Neill a növényi és állati biotechnológiával is foglalkozó Monsanto Corporation Public Relations igazgatója. A Monsanto egyik célkitűzése az, hogy nagyobb termetű és kevésbé zsíros sertéseket állítson elő.

– Kétségkívül megkérdőjelezzük az élet eredendő értékét – mondta O’Neill nemrégiben. – Abban azonban legalább egyetértünk, hogy az állatokról is gondoskodni kell, humánusan kell bánni velük. Csakhogy alapvetően mégis táplálékforrásnak tekintjük az állatokat.

O’Neillnek igaza van abban, hogy a társadalom nagy része csak ennivalónak tekinti az állatokat, vagy a laboratóriumi állatok esetében kísérleti gépezeteknek. Ugyanakkor a legtöbb ember szereti is az állatokat. Manapság az állatbarátok, sőt a vegetáriusok is előretörőben vannak, ami még kirívóbbá teszi az állati génsebészetet. Nem minden iróniától mentes az a helyzet, hogy míg a labor- és háziállatokra is kiterjedő állatvédő törvények egyre általánosabbá és haladóbbá válnak, a génsebészet szisztematikusan rombolja az emberben az állatbaráti érzelmeket. Rifkin kereken kimondja véleményét:

– Nem akarom azt, hogy gyermekeink olyan világban nőjenek fel, amelyben az állatokat olyasfajta találmánynak tartják csak, mint mondjuk a kenyérpirítót vagy a mikrohullámú sütőt – hangoztatja szerte az országban tartott előadásain. Attól tart, ha az emberek a számítógép képernyőjén kémiai képletsorokat felvillantó programnak tekintik az életet, akkor könnyen elvetik a „lénységet”, és érthető módon akár irrelevánsnak is tekinthetik egyik vagy másik állat alakját.

O’Neill és sok más állattankutató állítja, hogy ezek az aggodalmak nem újkeletűek. Az állatokat hosszú idő óta emberi szükségletek kielégítésére használják, mint tápanyag-, energia- vagy ruházati forrást. Hozzáteszik még, hogy az állati génsebészet nem más, mint a kívánt tulajdonságokat birtokló egyedeket kitenyésztő hagyományos keresztezés újabb formája. De vajon igaz-e ez? Egyrészt igaz, mivel Descartes óta a keresztény világ nagy része hajlamos egyszerű gépnek tekinteni az állatokat, és igazságtalan módon ki is zsákmányolják azok termékeit. Másrészt viszont a génsebészet alapjában más, mint a hagyományos keresztezés.

A természet s az ember számára mind ez idáig lehetetlen volt merőben eltérő fajok pároztatása. Ám ha a tudósok közvetlenül a DNS-sel foglalkoznak, a természetes faji korlátok nyomban átjárhatóvá válnak. Egy faj bármely génje beilleszthető egy másik faj génszerkezetébe. Így tehát a faji korlátok áthághatók és gyakran át is fogják lépni azokat. Jó példa erre az emberi inzulint termelő egér, vagy a patkány- és ember génekkel átkódolt DNS-szerkezetű sertések generációi.

– A természet igencsak leszűkíti a keresztezés lehetőségeit – jegyzi meg Rifkin. – A szamár és a ló keresztezéséből lesz az öszvér, de nem lehet a majmot és a pitypangot keresztezni, amiből valami borzasztó dolog lenne. Most azonban erre is mód nyílik majd.

A különböző ágakhoz tartozó fajok keresztezése a történelem során oly régóta nekik tulajdonított értéktől fosztja meg a fajokat.

– A ló például – mondja Rifkin – sokkal régebb óta ló, mint ahogy az ember megjelent, és a tölgyfa is réges-régóta tölgyfa, sőt, mindenféle veszedelem ellenére is megőrizték ló és tölgyfa mivoltukat. Fenntartották belső fajtaazonosságukat, amitől az ember most megfosztja őket.

A bírálók véleménye szerint a fajok közötti határok elmosása egész fajok eltűnéséhez vezethet, ha úgy ítélik meg, hogy fontos tulajdonságokat nélkülöznek. Gyakorlatiasabb aggodalmuk az, hogy beszűkülhet a génkészlet, s így potenciálisan csökkenhet a változatosság, ami olyan problémát eredményezhet, mint az 50-es években az Egyesült Államokban a szilfák pusztulása. (Az évszázad elején a várostervezők csak egy bizonyos fajta szilfát telepítettek. Az első világháború alatt Európából behurcoltak egyfajta gombakártevőt, amely az amerikai szilfák többségének vesztét okozta.)

Az új technológia élharcosai persze csak nevetnek az ilyesfajta ellenvetéseken, azt állítván, hozzáértésük és tapasztaltságuk automatikusan kivédi majd az ilyen nyomasztó fejleményeket. Csakhogy mind a mai napig alig akad olyan szabályozó elv, amit követhetnének.

A Könyörület a Világ Mezőgazdaságában elnevezésű brit agrár-szervezet kategorikusan elítéli a génsebészeti kísérleteket. A szervezet egyik nemrégiben megjelent állásfoglalásában olvashatjuk a következőket. „A háziállatokat a profit érdekében hosszú-hosszú ideje szűk helyre zárják, megcsonkítják vagy neurotikussá teszik. Annyit legalább megérdemelnek, hogy biológiai integritásukat megőrizhessék.” Sajnálatos módon a biotechnológiának éppen ez a lényege – a biológiai integritás megbontása a kereskedelmi érdekek és a szeszélyesen változó emberi szükségletek okán.

Szabadalmaztatott állatok

Kétséges, vajon fellép-e a társadalom a biotechnológia ellen, ha pusztán elméleti absztrakciókkal riogatják az embereket. Más érvek sokkal közelebbről érintik az embereket. A The Washington Post-hoz írott levelében Tom Regan, a University of North Carolina professzora, filozófus és állatvédő aktivista a génsebészettel kapcsolatban azt írta, hogy a tudósok érző teremtményeket szánt szándékkal olyanná alkotnak, hogy szenvedjenek, nélkülözzenek, feszültségben éljenek és idő előtt elpusztuljanak. Sokak számára az állatok szenvedésének megakadályozása jelenti a legfőbb okot az új technológia elleni fellépésre.

A génsebészet torz fintora az, hogy a hatékonyság és termelékenység érdekében az állatok feltehetően még nagyobb számban fognak szenvedni majd, mint manapság a tudományos kutatás miatt. Például az Egyesült Államokban olyan sertésfajtát próbálnak kikísérletezni, amely hipofízisében emberi növekedési hormont termel. Az azóta közismertté vált beszámoló szerint ez a fajta sertés szokatlanul szőrös, rendellenesen nagy távolságban állnak a szemei és a látása is gyönge. Letargikus a hangulata, és olyannyira köszvényes, hogy mozdulni vagy pározni sem hajlandó.

De más kísérleti alanyok sem járnak jobban. Ma már a kutatók hat emberi gén-rendellenességet képesek létrehozni az egérben. Ezek egyike súlyos idegbetegséget eredményez, ami öncsonkításhoz és korai halálhoz vezet. A Chicago Tribune egyik cikkírója pedig a genetikailag defektusos egereket tenyésztő Maine laboratóriumról írva megjegyzi, hogy ott a jószágokat aszerint nevezik, amilyen mutáció végett tenyésztették őket. Így van köztük „nagyfejű, ideges, kopasz, köpcös, feketelábú, dervis, zsíros stb.”. A cikk fejléce így szólt: „Az egérgyárban a mutáció a norma”.

A sokfajta kísérleti állat esetében hosszabb távon beláthatatlanok az ilyesfajta következmények. Michael Fox, az USA Humán Társaságának tudományos igazgatója azon a véleményen van, hogy a géntranszplantációs állatkísérletek számos fejlődési, szerkezeti s pszichológiai rendellenességet eredményeznek majd.

A génsebészeti úton tenyésztett állatok által érzett fájdalom csak egy probléma a sok közül. A génsebészet egy másik elkerülhetetlen velejárója az, hogy az ily módon előállított állatok leginkább a nagyüzemi tartásra lesznek alkalmasak, pedig ezt a rendszert már most is gyakran éri támadás. A génsebészet védelmezői azt állítják, kutatásuk minden bizonnyal nemcsak a nagyüzemeknek, hanem minden „jól gazdálkodónak” kedvezni fog. A „jó gazdálkodás” az ő fogalmaik szerint azt jelenti, hogy a gazdáknak az eddiginél is feszítettebb program szerint kell kezelniük állataikat. A génsebészetileg fokozott tejhozamra beállított teheneket például gyakrabban kell egészségügyi vizsgálatnak alávetni, ugyanis anyagcseréjük fokozottabb lesz, ebből következik, hogy nagyobb feszültségben élnek majd. Koncentráltabb takarmányra lesz szükségük és a mainál is szigorúbb napirend szerint kell majd gondoskodni róluk. A génsebészet szószólói azt állítják, kísérleti állataik nem betegszenek meg gyakrabban, mint a közönséges jószágok. Ami pedig a szigorú felügyeletet illeti, az állatok egészségének ára a korlátozottság.

Az állattenyésztőknek továbbá akkor hajtja a legnagyobb hasznot a jószág, ha a lehető legkevesebb helyet és nyersanyagot emészti fel. Ahogy az egyik kutató megfogalmazta, a szárnyatlan és csupasz csirke nem foglal el annyi helyet, mint normális társa (!). Az ilyesfajta gondolkodás még kisebb ketrecekhez és ólakhoz, még szűkösebb normákhoz vezethet. Ez a nagyüzemi állattartás hagyománya, s a géntechnológiával összefonódó gazdasági nyomás és potenciál még tovább ronthat a helyzeten.

Az USA Szabadalmi hivatala nem fontolgat etikai kérdéseket egy-egy szabadalom kiadásakor. Donald J. Quigg szabadalmi biztost mégis az etikai kérdésekről faggatták, mikor a hivatal az első fejlettebb élőlényre vonatkozó védjegyet kiadta.

— Jól tudom, nekem nem kell a szónoki emelvényre állnom – mondta Quigg, – de hogyan állíthatja bárki is, hogy ez a fejlemény etikátlan vagy helytelen?

Quigg minden bizonnyal attól tartott, a határozat miatt bírálni fogják a Szabadalmi Hivatalt. A kérdéssel akár csak érintőlegesen is kapcsolatban állók közül mindenki tudta, hamarosan védjegyezni fogják az állatokat is, csak azt nem tudta senki, milyen hamar. Mikor aztán 1988 áprilisában a Szabadalmi Hivatal kiadta a 4.736.866 számú védjegyet egy „géntranszplantációs nem emberi emlősre”, a génsebészet jövője miatti viták igencsak felfokozódtak. A többsejtű élőlények szabadalmaztatásának kétéves moratóriumát követelő, függőben lévő szenátusi és felsőházi törvénytervezetek ellenére meghozott határozat élesebb megvilágításba helyezte a biotechnológia etikai vonatkozásait. Ez a határozat egyértelműen alátámasztotta azt a nézetet, miszerint minden élőlény birtokjoga és irányítása az embert illeti meg, és bármiféle élőlény – legyen az akár növény vagy állat – egyszerű árucikknek tekinthető.

A 4.736.866-os számú szabadalom kidolgozója Dr. Philip Leder, a Harward University kutatója, aki a védettségi jogot a Du Pont vegyicégnek adta át. Leder találmánya, vagy ahogyan a szabadalmi hivatalban nevezik „anyagkombinációja” tulajdonképpen egy egér, egy genetikai úton előállított egér, egy élő, lélegző állat.

Az „újegér” – ahogy a világsajtó ezt a „teremtményt” elkeresztelte – az emberben és több más emlősben is rákot okozó génnel kezelt, megtermékenyített egérpetesejtből született. Mivel a következő generációk nőstényegereinek fele emlőrákos lesz, a kutatók szerint az új tenyészet különösen alkalmas lesz a géneknek az emlőrák kifejlődésében játszott szerepének tisztázásához. Quigg hozzátette, a szabadalmaztatást nagymértékben meggyorsította, hogy az új egér talán elősegíti a rák gyógyítását. A szabadalom 17 évre kizárólagos jogot biztosít a feltalálónak a találmányra.

A biológiai találmányok szabadalmaztatása valóságos megkönnyebbülést hozott azoknak a tudósoknak, akik igencsak megérezték a szövetségi költségkeretek csökkenését és egyre elkeseredettebben igyekeznek pénzt szerezni alapkutatásaikra. Mivel a szabadalmaztatás végső soron egy üzleti vállalkozás, ami a szabadalmas hasznát van hivatva biztosítani, a multinacionális vállalatok és vegyigyárak növekvő mértékben invesztálnak majd az alap- és alkalmazott kutatásokba és az állatokból is hasznot húznak majd.

Mivel pedig a multinacionális vállalatok kezében van a pénz, a kutatási döntésekben is meghatározó szerepet játszanak majd. Robert Benson, egy chicagoi szabadalmi jogász szerint a szabadalmi hivatal döntése ösztönzi a genetikailag módosított növények, állatok, rovarok és más élőlények létrehozását, mert így kizárólagos jogot lehet szerezni azok forgalmazására, amiből visszatérül a kutatás költsége.

A tudomány üzleti alapokra helyezése mindig is veszélyes vállalkozás volt. Bár régóta létezik az akadémiai kutatóintézetek és a nyereségorientált nagyvállalatok „nem szent szövetsége”, az ilyen összefonódások száma minden bizonnyal növekedni fog a géntechnológia terjedésével. Ez az összefonódás önmagában is fölvet bizonyos etikai problémákat. Dr. Arthur Caplan, a Minnesota egyetem biológiai és gyógyászati etikai központjának munkatársa megjegyezte, hogy a génsebészeti szabadalmak felvillantják a gyors és könnyű pénzszerzés lehetőségét, negatív hatást gyakorolva ezzel a tudományos kutatómunkára, mert a hangsúly a tudomány elefántcsonttornyából áthelyeződik az üzleti vállalkozások irodaépületeibe. Caplan hozzátette, hogy a tudósok mind ez ideig azért vágytak a felfedezésekre, hogy elősegítsék a tudomány haladását és személyes hírnevüket öregbítsék, de most másfajta célok fogalmazódnak meg: a szabadalmi oltalom megszerzése, a termék megtalálása, piacképes, gyorsan megtérülő árucikk előállítása, ami vonzó a vállalkozó tőke számára. A Newsweek 1988 júliusában mutatott be egy testvérpárt, akik egy ötlet folytán géntechnológiai vállalkozásba fogtak, bár egyikük dalszerző volt, a másik pedig reklámszakember. Sőt, a két vállalkozó egyszerre több céget alapított, melyek egyikét hatvanúmillió dollár tiszta haszonnal adták el a Bristol-Meyers vállalatnak.

Nemcsak a képzett tudósok és a hivatásos etikusok aggódnak a tőkés profitéhség által motivált tudomány következményei miatt. 1987 tavaszán a Milwaukee Journal vezércikke azt írta, hogy a szabadalmaztatás és a vele járó gazdasági haszon gyorsítja a találmányok fejlesztését, viszont háttérbe szorítja az alapos tesztelést. „Egy túl gyorsan piacra dobott zöldségszeletelő legfeljebb elvág néhány ujjat – jegyzi meg a vezércikk –, de egy genetikailag átszabott élőlény biológiai katasztrófát is okozhat.” Elsősorban az ökológiai egyensúly felborulásának veszélyére gondoltak, amit a nem természetes szervezetek visszafordíthatatlan megjelenése idézne elő.

Homo-pán-sapiens

Ami a gazdasági vonatkozásokat illeti, ahol profit van, ott általában van valaki, aki megfizeti ennek az árát. Sok farmer már ma is a megélhetésért küzd, de nagy valószínűséggel nekik, különösen a nagyvállalatoktól független farmereknek kell viselniük a szabadalmaztatás gazdasági terheinek többségét, mint ahogyan az már napjainkban is tapasztalható. A szabadalmaztatás azt jelenti, hogy a szabadalom tulajdonosának jutalékot fizet a védett találmány minden felhasználója. A szabadalmaztatott gépekkel ellentétben az állatok szaporodnak, ezért a vállalati ellenőrzés a védett jószágok több generációján keresztül is érvényesül. Az amerikai felsőházban most tárgyalnak egy törvényjavaslatot, amely mentesítené a családi farmereket a védjegyezett állatok szaporulata után fizetendő, egyedenként akár többszáz dollárt is kitevő járulék megfizetése alól, ám ennek elfogadására semmi biztosíték nincs. Valószínűleg a kutatók is a törvényjavaslat ellen foglalnak majd állást, hogy a járulékból finanszírozhassák alapkutatásaikat. Ha a Kongresszus nem fogadja el ezt a javaslatot, az állatok szabadalmaztatása folytán a kisgazdák és állattartók nem engedhetik meg maguknak az új technológiát, ami kizárja őket a nagyvállalatok extraprofitjából.

C. Carpenter, a National Farmers Union elnöke korábbi agrár-gazdasági tapasztalataira emlékszik vissza. Attól tart, hogy a mezőgazdaságban teljesen uralkodóvá válhat a nagyüzemi tulajdonlás, ami az utóbbi évtizedekben egyre inkább elterjedt. „Ha egy gazdasági ág szinte teljeskörű kontrollja ilyen kevés kézben összpontosul, ez olyan félelmet kelt, ami a mezőgazdaság minden részét áthatja. Az állatok szabadalmaztatása pedig valóra válthatja e félelmeket” – írja Carpenter.

Az USA-ban mind ez ideig nincs olyan törvény, amely tiltaná a genetikai kóddal való kísérletezést, de a moratórium törvénytervezeteit várhatóan jóváhagyják. Mindkettőnek csupán a szabadalmaztatási eljárás lelassítása a célja annak érdekében, hogy a politikusok és a nagyközönség tájékozódhasson arról a tudományról, amely oly drámai és visszafordíthatatlan hatással lehet életükre. A legtöbb jól informált fórum támogatta a moratóriumot. Kathleen Nolan orvosetikus szerint elengedhetetlenül fontos az emberek tájékozódása, mert csak így mérhetik fel a géntechnológia kockázatát és előnyeit. „A biotechnológia sokkal gyorsabb ütemben fejlődik, mint ahogyan kialakulhatna a társadalmi konszenzus abban a kérdésben: vajon milyen irányba és milyen gyorsan haladjon ez a tudomány” – írja Nolan.

Az Állati Jogok Nemzeti Szövetsége által támogatott szemináriumon Rifkin kifejtette a mintegy 500 fős hallgatóságnak, hogy az alternatív életmód már nem elegendő, a politikai struktúrát kell kérdőre vonni. Előadása végére szinte egész hallgatóságát sikerült meggyőznie, s másnap határozottan követelték állami tisztségviselőiktől a moratórium támogatását, sőt a génsebészetet betiltó törvény megfontolását.

A géntechnológia és az állati szabadalmak számos ellenzője reméli, hogy a megfontolt törvényhozás, amely időt ad a nagyközönségnek az ellentmondásos kérdések tanulmányozására, sokkal többet tehet, mint e tudományág betiltása. Számukra az lenne a teljes győzelem, ha a társadalom merőben más irányba fordulna, az ökológia és a természettel való harmonikus együttélés felé. „A másik irány, amit a jelenlegivel szemben választhatunk – mondja Michael Fox – az, amit én „homo-pán-sapiens”-nek nevezek. Újra sacralissá kellene tennünk a Földet, tisztelnünk és imádnunk kellene mindent a természetben. Ez a célja az állatvédő mozgalmaknak, de a mélyreható ökológiának vagy a holisztikus egészségtannak és a vegetárizmusnak is. Az USA Humán Társaságában betöltött helyzeténél fogva Fox megszervezte a Környezet- és Élettisztelő Központot, ezt az alapvetően oktatási intézményt, melynek legfőbb célkitűzése a Természet elemeinek, forrásainak és teremtményeinek védelme és megőrzése.

Rifkin is egyetért Foxszal a társadalom szükséges fejlődési irányát illetően. „A természet dolgaiba való beavatkozásnak sosem ismerhetjük az összes következményét – állítja Rifkin. – Nem vagyok maximalista. Hiszek abban, hogy kell némi manipuláció s eltulajdonítás az élet fennmaradásához. Csakhogy különbség van a kölcsönös adok-kapok, és a kizsákmányolás, a tiszta önzés, a haszonelvűség között. A gyakorlat azt követeli, hogy a legindokoltabb, a legkevésbé romboló utat válassza az ember. Ha egy csepp felelősséget érzünk, mint a Föld s az eljövendő generációk kísérői és gondviselői, akkor most rögtön körültekintően kell cselekednünk. A génsebészetnek ehhez semmi köze, mert az radikális, vakmerő és problematikus lépés lenne.– Meg vagyok győződve arról – folytatja Rifkin –, hogy a második világháború óta kibontakozott hatalmi technológia, az atomtudomány és a génsebészet alapvetően hasonlít egymáshoz. Az emberek látják, hogy a nukleáris energia túlnőtt minden határon, veszélyes és állandó fenyegetést jelent. Úgy érzem, a hasított atommag komoly problémát okoz, s nem hiszem, hogy az összegubancolódott gének másképp viselkednének.

Dr. Magyari Károly

1990/4.