Az élet egészséges módja

A három leggazdagabb ember vagyona 1994 óta megháromszorozódott, és nagyobb összeget tesz ki, mint a 48 legszegényebb ország GDP-je együttesen.

A bölcsesség nem az ismeretek sokasága, hanem a lényeg ismerete.

Nézek ki az ablakomon. Helikopteres permetezést folytatnak az út túloldalán fekvő repcetábla fölött. Fantasztikus a szitakötőként forgolódó, manőverező gépezet, de ijesztő a nyomában szálló dögletes permet. Mit számít, hogy patak folydogál az út mellett? Jut abba is bőven vegyszer, hiszen a légörvény nem válogat, mindenhová juttat a pokoli szerből. S nemcsak nekem ijesztő a kép, mert látom, egy tarka pillangó is repdes a ház, az udvar felé. Talán érzi, itt védve volna, mert szándékom szerint a légynek sem akarok ártani? Nincs egy súlycsoportban a gépszitakötővel, még kevésbé a kiszórt vegyszerrel. Magam is azon gondolkodom, hogy fedett helyre hozzam-e a száradni kiaggatott ruhát, vagy ne veszélyeztessem egészségemet a gyom- vagy rovarirtó permet belélegzésével, inkább vesszen a gatya? Jókai még az erdélyi büdös barlangról írt, amely fölött ha madár repült át, a kipárolgó kénes gőzökben lelte halálát. Ehhez ma már nem kell Erdélybe menni: a mérges gázt itt és most kipermetezzük.

Persze érvelhetnénk a nagyüzemi termelés mellett: termésátlag, hatékonyság, növekedés és egyéb mágikus varázsigék, amely előtt meghajlik a tájékoztató-ipartól agyongyötört emberi tudat. Hol van már a gazda szeme hizlalja a jószágot mentalitás? Iparszerű termelés folyik a földeken, gépesített és kemizált mezőgazdaságra rendezkedtünk be, s a vegyszerek egy része settenkedve beépül a táplálékláncba, majd az emberi szervezetbe. Ezek hatásait újabb vegyszerekkel – hadd ne mondjam: mérgekkel – közömbösítjük vagy ellentételezzük, ezt hívják gyógyszeriparnak. Így az emberi testet is sokszor iparszerűen kezeli az egészségügy. A háziorvos a betegek száma szerint kap javadalmazást, pedig nem azt kellene díjazni, ha már egyáltalán nem volna munkája, mert a körzetében mindenki egészséges!? Aztán gondoljunk csak az újkeletű kifejezésre: ezekre a gyógyszerekre állított be az orvos. Hát mi vagyok én, vegykonyha? Így lesz földanyából talaj, az emberből vegyi üzem, a szakrális létből létfenntartás, a fajfenntartásból pornográfia.

Töprengések a monitor előtt?

„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – tette föl Vörösmarty majd kétszáz esztendeje a kérdést. Kérdése természetesen költői volt, hiszen a kor minden gyötrelme ellenére mégis inkább a szebb jövőbe vetett reménység ösztönözte. Akkor a Gondolatok a könyvtárban még adekvát cím volt, ma talán Töprengések a számítógép előtt címmel tenné fel ugyanezt a kérdést, de már nem a könyvekre, a nyomtatott sajtóra és irodalomra szűkítve le aggályát, hanem egyetemes értelemben fogalmazva meg azt: haladt-e előrébb a világ?

Ha az anyagi ismeretek halmazát tekintjük, azt kell válaszoljuk, mindenképpen. Ám ha az emberi elégedettséget vizsgáljuk – nos, a válasz korántsem ilyen egyértelmű.

A hetvenes években az Egyesült Államokban vizsgálták, vajon elégedettebbek-e az emberek, mint a negyvenes években, a háború idején. Persze ez igen szubjektív kérdés, mégis az életminőséget meghatározó, jól körülhatárolt kérdéseket tettek fel, s lám, csodák csodája, a vizsgálat eredménye szerint nem lett elégedettebb az ember. A technika valóságos csodaléptekkel haladt előre, és az emberiség prognosztizált fejlődése nagyszerű távlatokat sejtetett. Máig emlékszem a hatvanas években íródott egyik gyermekkori olvasmányomra, amely körülbelül 1990-re jósolta a teljes jólét megvalósulását, 2000-re a betegségek végleges legyőzését és úgy 2010 tájára a halhatatlanságot. Nos, ha körülnézünk, ezek a jóslatok inkább futurisztikus utópiáknak bizonyultak, hiszen sosem látott méreteket öltött az elszegényedés és ezzel párhuzamosan a meggazdagodás (ld. táblázat), az újabb betegségek – AIDS, a-típusos tüdőgyulladás, ebola és társai – mellett újra hódít a tbc, a malária vagy a fejtetű, ami igazán nem volna méltó egy civilizált világhoz. A halhatatlanságról pedig annyit, hogy sokan elviselhetetlennek ítélnék a földi siralomvölgy gyötrelmeinek végtelenné nyújtását.

A haladás tehát szinte maga alá tiporja az embert. Intézményesítettük a gazdasági fejlődést, ennek oltárán áldozunk, a százalékok bálványa előtt hajlongunk, s közben nem értjük, honnan az a perzselő belső elégedetlenség? Tárgyakkal vesszük körül magunkat, s megtanították, már csak ez a termék kell a tökéletes boldogsághoz. De hiába szerezzük meg az adott mosóport, kávét vagy testápolót – az elégedettség késik. Ezt a konfliktust pedig már nem tanítják meg kezelni. Tárgyiasult formában tömegek számára sikerült (?) megszüntetni a nyomort, de maradt helyette egy nagyfokú belső nyomorultság.

Barbarizmustól a dekadenciáig

Minden társadalom és kultúra élete nagyjából három részre osztható: egy viszonylag rövid barbár kezdetre, egy hosszan elhúzódó érett, fejlett szakaszra és egy viszonylag rövid hanyatlásra, a dekadenciára. Úgy tűnik, a mai amerikanizált kultúra két fázisra redukálódik: kimarad az érett és fejlett, magasan kulturált középső szakasz, és csupán a barbarizmustól a dekadenciáig tart.

Közhely ma már, hogy gyorsuló világban élünk. Lehet a vöröseltolódás az oka ennek? Az a mérhető fizikai tény, hogy a világegyetem tágul, hogy részecskéi egyre fokozódó sebességgel távolodnak egymástól? Talán ez volna az oka az emberek közötti távolság növekedésének is? Mégis igaz az ókori misztikus szentencia: ami fent – az lent? Nos, a fizika jobbára csak az okozatot vizsgálja – csak korunk úgynevezett új fizikája feszegeti a kozmo-filozófia határait –, az okok vizsgálatával a metafizikának kell foglalkoznia.

Arisztotelész műveinek gyűjteményében a Phüzika után következő könyveket nevezték meta-fizikának, a fizika utáni-nak (méta ta phüziká). Ezek az „első filozófiáról” vagy a szophiáról (bölcsesség, tudomány) szóltak, ami a szerző meghatározása szerint „az első elvekről és okokról szóló tudomány” (Metafizika I.2.982b 9). A neoplatonisták kiterjesztették a fogalmat, így a metafizika az, ami túlmegy a természeten, ami a természet mögött, fölött, annak okaként létezik és a voltaképpeni valós valóság. Vagyis metafizikán a lét végső okairól, annak lényegéről és értelméről szóló tanítást értették.

Nos, ma az ismeretek tengernyi halmazával rendelkezünk, ez az információs kor sajátsága, de mintha közben elveszne a lényeg. Ezért igaz, hogy a bölcsesség nem az ismeretek sokasága, hanem a lényeg ismerete. Vajon mit lehet átlátni a hárommilliárd – és ki tudná megszámolni, valójában mennyi – honlap töméntelen adatából? Részeket csipeget föl az ember, de van-e rálátása az egészre? A fáktól nem látjuk az erdőt. A mai kor nem a polihisztoroknak kedvez, inkább szakbarbárokra van szükség. Rengeteg az információ, de létezik- e transzformáció, végbemegy-e valamely pozitív irányú változás az emberen és az emberiségen? A hajdani misztikus bölcseleteknek nem csupán az informálás volt a célja, nem csak a világban akarták eligazítani az embert, hanem a nagy lényegre akarták felhívni a beavatottak figyelmét, ami már nem információ, hanem transzformáció. Tekinthetjük ezt az aranycsinálás titkának is, ahol nem vegytani bűvészkedés a lényeg, hanem az emberi jellem színarany tisztaságúvá változtatása. Ez az igazi transzformáció, amire a mai rendkívül bonyolult és szövevényes világban oly nagy szükség volna.

Az információözön új betegségeket, fóbiákat is szül. Tekinthetjük ezt akár az emberi szervezet, a fizikum és a pszichikum természetes reakciójának, védekező mechanizmusának. Csakhogy vajmi nehéz orvosolni a bajt, ugyanis a matéria problémáira heves elutasítással reagáló szervezetet gyakorlatilag lehetetlen anyagi módon orvosolni. Itt mintha nem volna érvényes a kutyaharapást szőrével elv. A fizikai betegségek mentális szinten könnyen kezelhetők, a mentális egyensúlytalanságokat pedig szintén magasabb szinten volna érdemes kezelni – lelkileg. Korunk egyik népbetegsége az allergia. Számtalan oka létezik: egyéni hajlam, környezeti tényezők, örökletesség… De vajon nem a mai világ kihívásaira reagál kiütésekkel az ember? Érdemes volna megválogatni, mit fogyasztunk, mit veszünk be fizikálisan és szellemileg, miféle környezeti szennyezés áldozatai vagyunk mondjuk a táplálkozás vagy a lélegzetvétel során, de akár az oktatásban, a tömegtájékoztatásban vagy a hazug emberi kapcsolatokban. Ez a szellemi környezetszennyezés sokkal alattomosabb, mint a táplálékban, földben, vízben, levegőben megbúvó mérgek.

Látható és láthatatlan feszültség terheli az embert. Ha mindenki siet, kapkod, bennünk is az a kényszerképzet támad, hogy sietnünk kell. Mintha bármiről is lemaradnánk. Ezzel szemben érdemes néha kikapcsolni ebből a nyüzsgő lüktetésből. Az itthoninál sokkal nyüzsgőbb nyugati zsongásban ezt már felismerték, ezért például a fitness klubok vagy konditermek kétféle szolgáltatást nyújtanak: egy gyorsítót és egy lassítót. Az előbbit azoknak, akik a gyors tempóval szeretnének lépést tartani, az utóbbit azoknak, akik ebből kilépni szeretnének, legalább időlegesen. Persze nem kell feltétlenül ultramodern wellness szalonokban relaxálnunk, borsos árat fizetve a kikapcsolódásért. Elég néha vidékre utazni és elbeszélgetni egy pásztoremberrel, akinek a világban a legfőbb tájékozódási pontja az a nyárfa ottan. S amikor elkószálnak a birkák – mintha Kukorica Jancsi köszönne ránk – azt mondja, legyen nekik is ünnep, hogy a szomszéd zöldebb legelőjén járhatnak. Lehet egy birkanyáj mellett is teljes és harmonikus világszemlélettel rendelkezni, birtokolni a lelki békét, felismerni a mindenség rendjét és az ember hivatását. És ez az, amit a nyüzsgő élet lüktetése szinte menthetetlenül kiirt belőlünk.

Nem csoda, ha ezektől az agresszív behatásoktól irtózat vesz erőt az emberen, és pánikszerűen menekülni szeretne. Ennek tompítottabb változata, amikor a stresszre depresszióval válaszol a szervezet, amikor mintegy kioldanak a biztosítékok. Allergia, pánik, depresszió, stressz – hogyan orvosolhatók e bonyolult világban korunk sajátos civilizációs betegségei?

A stressz oka

Jellemző módon magyar ember, Selye professzor azonosította ezt a tünetegyüttest, a stresszt, még valamikor a hatvanas évek elején. Mára az akkorinál sokkal gyorsabbá vált a világ. A generációs gyorsulás már-már a biológiai korlátokat feszegeti. Az emberi szervezet sejtjei körülbelül hét év alatt kicserélődnek, s úgy tarják, mára a nemzedékváltás is lezajlik hat-hét év alatt a korábbi húsz-harminccal szemben. Nem kell egy emberöltő ahhoz, hogy nagyapáink és apáink teljes tudásanyaga a szemétdombra kerüljön. Orvos-kutató ismerősöm mesélte, hogy szinte analfabétának érezte magát a hipermodern japán szállodában, ahol minden titkos kódok és rejtjelek szerint működött. E gyorsulás miatt nem példakép az apa, de már a néhány évvel korábban végzettek is avuló tudásanyagot birtokolnak csak. Márpedig a tekintély alapja a kompetencia-többlet, de ha ez csupán a tárgyi, netán elektronikus vagy virtuális valóságban való eligazodásra korlátozódik, úgy valóban ledőlnek az évezredes – egyébként helyes és fontos – bálványok. Meghasonlás ékelődik apa és fia közé, s a fiú előbb talán örül győzelmének, később azonban észreveszi kisemmizettségét, romokban látja heverni saját jövőjét…

Egyre gyorsabban szaporodik az emberiség, egyre hatványozottabb a termelés üteme, de az információ tömege még ennél is gyorsabban gyarapszik. Mondják, ma két hét alatt állítanak elő annyi terméket, mint száz évvel ezelőtt egy esztendő alatt. Ez huszonhatszoros növekedés, ám a népesség száma nem változott ilyen arányban, valahová tehát el kell helyezni ezt a töméntelen árut. A megoldás a fogyasztás növelése. Évente negyvenmillió személygépkocsit gyártanak a világon, s ha ezt a számot a járművek átlagos tömegével – körülbelül másfél tonna – beszorozzuk, tekintélyes tömeget kapunk: hatvanmillió tonna anyagot mozgatunk meg csak az új személygépkocsik előállításával. A használatban lévő személyautók száma ennek azonban tízszerese: négyszázmillió, nem számítva a tömegközlekedési járműveket, a teherautókat vagy a hadiipari gépezet járműveit.

A nyugati kultúra jellegzetesen tárgyiasult civilizáció: letelepült, írásos, építkező műveltség. Ezzel szemben az archaikus vagy a nomád civilizációk másképpen működtek. Lovas nemzetek nem tudták volna magukkal vinni katedrálisaikat és fóliánsaikat, ezért a regemondók és a szóbeliség őrizte kulturális kincseiket. Indiában sokáig nem is rögzítették a szent szövegeket, hanem atyáról fiúra, mesterről tanítványra hagyományozódott a tan. Az ausztrál bennszülöttek is harmincezer éves kulturális hagyományról beszélnek. Ezekben az archaikus korokban elevenebb volt a világ egyetemes látása, szemben a mai atomizált tudásanyaggal. A tárgyiasítás évszázados tendencia lett nyugaton, s a fejlettséget szinte kizárólag anyagi dimenziókban mérjük, gondoljuk el. Ennek folyománya, hogy az ember egyre inkább a külső tárgyakat fetisizálja a boldogság objektumaiként, s nem leli saját belső forrásait, belső lelki integritását. Pedig a javak és árucikkek birtoklásában megnyilvánuló életszínvonal egyáltalán nem azonos az életminőséggel!

Talán a lelki identitás ismerete a hajdani korok, vagy a nagy szentek békességének titka, világlátásuk záloga. Az anyagi vágyak zavarják meg az ember belső harmóniáját. Amíg a spirituális lelket anyagi módon próbáljuk megörvendeztetni, aligha találjuk az áhított lelki egyensúlyt, békességet. A mai világ bonyolult, s a benne élő ember is bonyolultan gondolkodik, ezzel szemben az egyszerűség nem más, mint a dolgok átlátása és az elfogultságtól való mentesség. Ezért mondják, hogy az egyszerűség a szentek életstílusa. Az ilyen lelki ember azonban nem jó fogyasztó, hiszen akkor is elégedett, ha semmije sincsen.

Ezt a tényt egyre többen ismerik fel. Az öncélú növekedés helyett többen fenntartható fejlődésről beszélnek, mások tovább mennek és a természettel harmonizáló, azt nem kizsákmányoló szimbiotikus együttélésről gondolkodnak. Sokan igényeik, vágyaik, fogyasztásuk önkéntes visszafogásával igyekszenek segíteni a világ nagy egyensúlyának helyreálltát.

Ezt nevezik önkéntes egyszerűségnek, ami egyre jobban hódít a világban. Az Egyesült Államokban negyvenmillió ember választ ilyen életmódot, talán fölismerve azt, hogy a nyugati, fogyasztáson alapuló gazdasági-fejlődési modell nem etikus. Ez a tudatos, ökológiailag felelős és spirituálisan érett életmód talán a jövő gyakorlatias ideológiája? Egyszerű életmód – magasrendű gondolkodás. Egyik a másik nélkül csak félkarú óriás lehet. Irodalmárok és lelki vezetők egyaránt az egyszerűségben ismerik fel az emberi lét egyik fontos elemét. Az emberlét lényegéről Thoroeau azt mondotta: egyszerűség, egyszerűség, egyszerűség! Bhaktisziddhánta Szaraszvatí, huszadik századi indiai guru pedig egyenesen a vallást, mint olyat azonosította az egyszerűséggel. Az egyszerű életmód azonban magasrendű gondolkodás nélkül könnyen a tudatlanság zsákutcájába téved, ezért egyik nélkülözhetetlen kiegészítője a másiknak.

Horizontális és vertikális létdimenzió

Nélkülözhetetlen a szemléletformálás, a gyakorlati bölcselet, a magasabb dimenzió, különben az élet aprócseprő dolgai fölemésztik az embert. Márpedig az emberi lét két fő dimenzióban terjed ki: horizontálisan és vertikálisan, harmadik iránya pedig az idő, ami bizony egyre múlik…

A horizontális lét feminin jellegű, nagy szimbóluma a bibliai Éva, akinek nevét úgy is értelmezik, mint „földön járó”, azaz realista. Pozitív értelemben a horizontális gondolkodás a világban rendezkedik be, a mindennapos biztonságot igyekszik megteremteni, nagy kilengésektől mentes stabilitást eredményez. Mondhatnánk, átlagol, s ami túlságosan kilóg a sorból, azt nehezen viseli. Árnyaltabb oldala ennek a szemléletnek, hogy gyűjtöget, felhalmoz: a mai információs társadalom pedig az ismereteket halmozza, gyűjti, hatványozza, de azt sokszor csak pragmatikusan alkalmazza a napi feladatok megoldása szintjén. Az viszont egyenesen árnyoldala a horizontális gondolkodásnak, hogy szétszór, terjeszkedik, sőt hódít és leigáz – sorolhatnánk expanzív jellemzőit. A külvilág megváltoztatásával foglalkozik, extrovertált, ám éppen ezért ki is fullad, talán már középtávon is. A római birodalom négyszáz évig virágzott, majd belerokkant expanziójába és ezer évig hanyatlott. A horizontális szemlélet kaszál, ahogy körbetekint a világban, azaz elválaszt, elválaszt a gyökértől és így nem lesz termés.

Ezzel szemben a vertikális létszemlélet maszkulin jellegű, emblematikus megszemélyesítője Ádám, az „égbe tekintő”, azaz idealista. Mivel a magasba néz, a gyakorlati életben könnyen orra bukik, olykor nem igazodik el a mindennapi élet szövevényes útvesztőjében, de a nagy teoretikus kérdéseket könnyedén átlátja. Gondoljunk csak a Nagy Sándor-féle megoldásra a gordiuszi csomóval kapcsolatban: a kibogozhatatlan csomót egyetlen vágással metszette át. Az információözönnel szemben ez a lényeg ismerete, ami intuíciót és nagyfokú bátorságot igényel. Tekinthetjük a megvilágosodás pillanatának, vagy permanens formájában a bölcsesség állapotának.

A vertikális gondolkodás eszményi formájában összeköti a lét különböző dimenzióit, átjárhatóvá tesz. Magasba emelkedik és mélyre hatol, így termékenyítő, termő. A vertikális gondolkodás is gyűjt, de belső kincseket. Belső integritásra törekszik, föltárja a külvilágtól független, mély és kiapadhatatlan forrásait. Introvertált, a világot a bölcs szemlélet alapján elfogadja olyannak, amilyen, s a részletekben is igyekszik felfedezni a nagy egész harmóniáját. Amennyiben hódít, akkor sem megsemmisítő győzelmet arat, hanem inkább elkápráztat.

Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, mindkét motívumot tapasztalhatjuk saját életünkben is. Amikor az ész csődöt mond, a megérzés kisegít. Az igazi misztérium azonban a horizontális és vertikális létszemlélet metszéspontja, amikor az ember a markába szoríthatja a végtelent, amikor a pillanatban megragadhatja az örökkévalóságot, amikor a mulandóságot legyőzi a létezés.

E misztérium valóra váltásában három pillérre támaszkodhatunk: a bölcsességre, az önfegyelemre és a szeretetre. A bölcsességet isteni forrásból merítheti az ember, az önfegyelmet a szükséges pillanatokban művelje, a szeretetet pedig nap mint nap gyakorolja!

Rácz Géza

2003/34