Cherches la femme! – Szex, avagy a hatodik parancsolat

Keresd a nőt! Nő van a dologban! – tartja a majdnem pajzán mondás, ami a világ férfi dolgai mögött a mindent mozgató női erőt sejti. Nos, a szólás nemcsak a csábítás és a szerelmi románcok igaz mondása, mert sokszor a kimagasló férfiúi teljesítmények mögött is ott van a támogató, ösztönző női erő. Heléna nélkül nem tört volna ki a trójai háború, Kleopátra nélkül Caesar nem lett volna az, ami, anyja dicsérete híján Freud nem érezte volna kiválóságra hivatottnak magát, kislány nélkül nem húzza ki magát a kisfiú, sőt, édesanyja nélkül egyetlen férfi sem születhetett volna meg. S hogy miért kell „keresni” a nőt? Úgy mondják, az „Amit a férfiak a nőkről tudnak” című kötet vékony füzet volna üres lapokkal, ellenben amit gondolnak róluk, az könyvtárakat töltene meg.

A nemek létezése jó ideje fejtörést okoz az emberiségnek, hiszen ez megosztottságot, széttagoltságot, ebből fakadóan ellentéteket indukál ember és ember között. Platón felülbírálta ezt a tagoltságot az androgün elmélettel. Nem egyszerűen hermafroditaként, azaz nem nélküliként, hanem a nemek egységeként írta le az ősállapotok emberét. A Nap és a Föld ivadékaiként a férfi asszonyok vagy hímnők tökéletesebbek, szebbek voltak az embereknél, s mindkét nemet egyesítették magukban. Oly kevélyek s erősek voltak, hogy a titánokhoz hasonlatosan az istenek elleni lázadást forgatták a fejükben, hogy letaszítsák őket az Olümposzról. Zeusz azonban leigázta a lázadókat, s villámaival kettéhasította őket. Ettől fogva a két fél, a férfi és a nő szomorúan sóvárog egymás után, kiolthatatlan vágyódással. Nem más e vágyódás, mint a szerelem, ami a nemek hajdani egységére emlékezteti őket.

A kétneműség csodáját más kultúrák is ismerték. Az ógermán Tuisto (’kétnemű’) egyszerre anyja és atyja a világnak, Egyiptom teremtő istensége pedig Atum, aki önszerelméből teremtette meg az első férfi-női istenpárt. A hinduizmus ikonográfiája nemegyszer ábrázolja Sivát, illetve Visnut kétneműként, az egyik testfél férfi, a másik női. A mediterrán kultúrákban Dionüszoszt, Kübelét, olykor Adoniszt is kétneműként ábrázolták.

Az alkímia is beszél az adrogünről, szimbolikus értelemben, a férfi és a női erők, aspektusok egyesüléséről. Az androgün szent szimbólumnak számít, ami a teljesség, a tökéletesség jelképe.

A kettősség archetípusa

Innen már csak egy lépés Jung elmélete, a férfiben lakozó női lélekrészről (anima) és a nőben lakó férfias lélekrészről (animus), amik harmonizálása önmagában is elegendő az életfeladat sikeres beteljesítéséhez. Az ellentétek kiegészítik egymást: Rómeó és Júlia, Siva és Párvati, Rádhá és Krsna, Atyaisten és istenanya, de ezt a kettős kettősséget szimbolizálja az ellentétpontokkal kiegészített jin-jang jel is.

A Bibliában inkább a nemek harca fogalmazódik meg – Ádám a fellegek közt szárnyaló, Éva a földön járó. A nő kedvéért „elhagyja a férfi az ő atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” Az önreflexióval még nem rendelkező Ádámot oldalbordája kínálja a tiltott gyümölccsel, így bűnokozó, bűnrészes szerep osztatott a nőre. Mindemellett Éva mint ősanya, Mária, mint istenanya a különböző kultúrákban mindenütt megtalálható Magna Mater parafrázisainak tekinthetők.

Csábító örvény a nő vonzása, s ősidők óta ambivalens a férfiak nőképe: bolondulnak érte és rettegnek tőle, egyszerre tartják életük egyedüli céljának, ugyanakkor megrontójának. Mereskovszkíj szigorú ítéletet fogalmaz meg: „Mert hát mi is voltaképpen az asszony? Ördögszőtte, vetette háló, mely édességekkel csábít, szentek bélpoklos rágalmazója, sátán ünnepe, kígyófészek, ördög virága, gyógyíthatatlan nyavalya, hideg szélvész, rossz idő, zsidó vendégfogadó. Inkább essünk forróhideg lázba, hogysem asszony körme közé: amaz csak összerázza az embert, de végül elmúlik, míg az asszony halálba sorvasztja. Rosszabb a rossz asszony minden rossznál.” (Havas József fordítása) Mások földre szállt istennőnek látják az asszonyt, de talán csak Indiában fordul elő, hogy valóban istennői trónusra ültetnek egy-egy választott szűzleányt, hogy előtte hódoljanak a kozmikus női princípiumnak.

Ösztönök vagy eszmények?

A poláris világban a nemiség, a kétneműség alapvető determináltság. A szétszakítottság a nemek harcában nyilvánul meg, a harmónia igénye pedig az egyesítő biológiai ösztönökben is tükröződik.

Az élet kutatás: vagy ösztönök, vagy eszmények hajtják az embert, aki a keresést, kutatást egészen a beteljesülésig folytatja – márpedig annak egyelőre meglehetősen kevesen vannak birtokában. S amit az ember nem lel meg belül, saját tudatában, azt kívül fogja keresni. Honnan az ember nemi vágya? A jóga ősi bölcselete szerint az ember szaporodásvágyában az isteni sokasodásvágy tükröződik.

De hogyan keressük az összefüggések arany fonalát? Az ősidőkbe nem a tudomány, hanem a mítosz vezet vissza. A mitológia nélkülözhetetlen kelléke az életnek, mert képes archetípusok és ős-reáliák formában elbeszélni az élet nagy dolgait: okot és okozatot, hivatást, az élet értelmét, életet, szeretetet, halált. Ezekből az egyetemes példákból, helyzetekből megértheti az ember, mi az ő személyes teendője, hivatása. Mitológia nélkül marad a patológia, az életben eligazodni nem képes ember tébolya.

A mitológia az ősidőkről pozitívan nyilatkozik: kezdetben vala az Egy, a végső ok, a mindenség forrása.

„Kezdetben a Lélek volt e világ, egyetlen, nem pislogott sem mi egyéb. Arra gondolt: ’Hadd teremtsek világokat’. És teremtett világokat.” (Aitaréja-upanisad 1.1.1-2.)

„Így mondják a bölcsek a világ teremtését: Kezdetben egyedül Nárájan (Isten) létezett, nem volt … sem víz vagy tűz, vagy Hold, sem ég, sem föld, sem csillag, sem a Nap. Egyedül volt, s nem örvendezett magában (így meditálni kezdett). (Mahá-upanisad 2.)

„Azt kívánta: ’Hadd sokasodjam, hadd gyarapodjam!’ Így túllépett önmagán, ahogy a vezeklő ember lép túl önmagán. Ahogy kiáradt, megteremtett mindent, ami csak létezik.” (Taittiríja-upanisad 2.7.1.)

Ezek szerint a teremtő aktus kirobbanás, energia-kiáradás, szerelmes szaporodás. Ehhez képest a Big Bang elmélet lapos teória a steril laboratóriumokból, amelyben vajmi kevés a költőiség. A kirobbanás első fázisa az élő lények teremtése, vagyis a természetükre nézve azonos, személyiségükre nézve különböző egyedek megnyilvánulása. Még emberibben fogalmazva a teremtő Isten saját magjával, a lények sokaságával termékenyíti meg az őstermészet anyaméhét. A második lépés a világok megteremtése, a tér kibontakozása. Csakhogy az üres tér nem kellemes, azt be kell tölteni.

Az isteni vágy

Isteni ez a vágy, a hiány betöltésének vágya, hiszen Isten mindent áthatóként mindenüvé kiterjedt, áthatja a mindenséget. Mindenben benne rejlik, mégis őrzi független különállását. Ezt tükrözi az óind Véda-irodalom egyik epizódja, a mindenséget három léptével átfogó Visnu története. A sokasodás és kiterjedés emberi vágya ebből az isteni forrásból ered. Ha elfogadjuk az amint fent, úgy lent misztikus tételét, akkor megleljük az ember szaporodásvágyának transzcendens ősforrását. E gondolatmenet koronája a Bhagavad-gítá egy isteni félmondata: „én vagyok a nemi élet” (Bg.7.11.), ami az emberi szaporodást isteni hivatássá emeli. Így a nem-szaporodás nem csupán biológiai bűntény – legalább is fajunk elterjedése, fennmaradása szempontjából –, hanem az isteni rend elleni vétség is.

Ám ez mégsem felhívás a szabad szexre, hiszen a jóga és minden egyéb tradicionális folyamat igyekszik értelmezni és szabályozni a nemiség kérdését. A nemiséget például a világot determináló alapminőségek – tompaság, energia, fény – is befolyásolják. Egyes jóga-bölcselők szerint a tudatlan ember csupán az utódnemzés végett gyakorolja a nemi életet, a szenvedélyes a gyönyör végett, míg a jóság szintjén a nemiségnek is az üdvösség a célja. Ez automatikusan bizonyos önkorlátozást eredményez, aminek változatai a szociális korlátozottság, a család szentsége, vagy a cölibátus intézménye.

Szociális korlátnak tekinthetjük a férfivá, illetve nővé érés rituális befogadási ceremóniáit, ami ugyan figyelembe veszi a biológiai érettséget, alapvetően mégis a társadalmi felelősségbe avat be. A felnőtté válás mai torzulása a szabadosság kiélése, amikor is a nagykorúság jogának helyzeti előnyei mellett elsikkad a kötelezettségek fölvállalása.
A kozmikus rend földi megvalósulása felé mutat a házasság szent köteléke, bár a mai világ válási statisztikái elkeserítőek. Az engelsi jóslat a család elhalásáról talán Észak-Koreában valósul meg a legátütőbben, ahol utazók beszámolója szerint egyetlen zárható ajtó sincs, hogy a komiszárok bármikor ellenőrizhessék a házasélet előírásszerű rendjét. Nyugaton a hagyományos családmodell mellett rohamosan terjed az élettársi viszony, a szinglijelenség, vagy a látogató párkapcsolat, amik lazítják a szent kötelék korlátozó erejét.

A cölibátus évezredes alternatívája a családos életnek. Ha az aszkéta biológiailag „bűnös” is a testi szaporodás kizárása miatt, ezt a szellemi szaporodással, sokasodással – értsd a tan hirdetésével, emberek lelki „világra segítésével” – kompenzálhatja. A szellemi kommunikáció is aktus, de nem szexus, hanem végső soron istenszeretet. Ezért beszélhetünk a genetikai mellett pszichikai és transzcendens átörökítésről is.

Ennek különös, szimbolikus megjelenítése a kephalogenezis, a fejből való születés. Legismertebb példája a görög mitológiából Pallasz Athéné (a szövegben Tritogeneia), aki Zeusz homlokából pattant ki:

„Zeusz a fejéből szülte bagolyszemű Tritogeneiát,
egymaga, félelmes szűzet, seregek vezetőjét,
felségest, aki kedvet lel harcban, hadizajban.
Héra pedig szintúgy szerelem nélkül maga szülte
Héphaisztoszt, féltékeny versengésben urával,
ez mesterségben kitűnő ivadéka az Égnek.”
(Hésziodosz)

A kephalogenezis másutt is ismert, például az indiai mitológiában, ahol a dühös Brahmá homlokából születik Siva-Rudra (a bömbölő), mentális fiai, a Kumárák (hercegek) pedig a vallásosság letéteményesei, aszkéták és tanítók – ennyiben a szellemi genetika előképei.

Egy aszkétának nyilvánvalóan nem a nőt, hanem a női princípiumot – misztika, gondoskodás, isten- és emberszeretet – kell magához ölelnie. Erre utal az alábbi klasszikus történet. Az idős aszkéta s a fiatal növendék zarándokútja során a folyóhoz ér. Egy vonzó küllemű, bajba jutott hajadonnal találkoznak itt, aki szeretne átjutni a folyón, de úszni nem tud, s dereglye sincs a láthatáron. Már ruháját is levette, nehogy átázzon, s pucéran várja a segítséget. Elesett helyzetében az idős aszkétához fordul. Az idős atya karjaiba kapja az ifjú hölgyet, s szó nélkül átgázol a folyócskán. Az ifjú cölebsz elképedten követi. Már jó ideje gyalogolnak, mire összeszedi magát, s megkérdezi:
– Mester, én úgy tudtam, az aszkéta nem is érinthet nőt, nemhogy egy pucér fehérszemélyt az ölébe kapjon?!
Mire az öreg így válaszol:
– Látod fiam, én már a parton letettem a nőt, de te még mindig magaddal cipeled az elmédben!

Az önkorlátozás másik remek példája Szókratész esete, akit tanítványa faggat:
– Hányszor illetheti a férj a hithű feleségét?
– Életében egyszer! – mondta Szókratész.
– Lehetetlen, ez túl szigorú!
– Rendben, akkor évente egyszer.
– Ez is túl nagy követelmény!
– Hát akkor havonta egyszer!
– De hisz annyi vágy emészti az embert! Legyen inkább minden nap gyönyör! Nem ismered az emberek természetét!
– Rendben van fiam, akkor menj és rendezd meg a saját temetésedet, ásd meg a sírodat, s utána, ahányszor csak akarod, tedd tönkre magad! Ez a végső szavam.”

Egybecseng ezzel az ősi hindu törvénykönyv, a Manuszanhitá egyik paragrafusa is: „Az első fiú Dharma (az erény) szülötte, a többi Káma (a vágy) szülötte.”
A szaporodásvágy isteni eredeztetése mellett tehát a tradíciók határozott ajánlásokat fogalmaznak meg a nemiség kérdésében, ugyanis az önfegyelem morális erőt és lelki látásmódot eredményez. A szenvedélyt nem tekintik igazi szeretetnek, s általában nem helyeslik az örömszerzés végett gyakorolt nemi élet.

Férfi-női egység

A szexualitás a nemek s így az emberben lévő ellentétek egyesítésének egyik lehetséges technikája is. Férfi és nő egyesülése olyan, akár a pozitív és negatív töltésű részecskék találkozása: energia szabadul fel. Misztikus értelmezés szerint az orgazmus nem más, mint a nemi szervek finom gyönyör-burkának felsértéséből fakadó energia, vagy a kundalini-erő felcsigázása a kopulációban.

Az atombomba a maghasadás elvén működik, a hidrogénbomba pedig a magfúzió elvén. Ez utóbbiból nagyságrendileg több energia szabadul fel. A nemek szerinti szétválás – a maghasadáshoz hasonlóan – rendkívüli energiát szabadít fel, akkorát, amely elegendő az anyagi világmindenség megnyilvánításához. A nemek egyesítésének ennél is nagyobb energiát kellene felszabadítania – amennyiben ez a felek közös lelki gyakorlata, meditációja, nem pedig puszta elhálás vagy gyönyörszerzés –, akkorát, amely elegendő az anyagvilág útvesztőjének elhagyásához. Amint a Föld gravitációs teréből a szökési sebesség alatt nem lehet szabadulni, úgy a pusztán élvezetért gyakorolt nemiség sem szabadít fel az anyagi létből. A tantra (annyi mint gyakorlatsor) a nemiség misztikusan értelmezett gyakorlását javasolja, ami felér az önfegyelmező aszkézissel; más lelki folyamatok pedig a nemiség korlátozását javasolják.

Az elfojtás általában aberrációhoz vezet, vagy legalább is csökevényes személyiségfejlődéshez. A nemiség apoteózisát tükrözi az az általános nézet, miszerint nincs, és nem is lehet hiteles aszkétapélda. Ám ha figyelembe vesszük, hogy az ember nemisége nem a természet csúcsteljesítménye és nem az emberlét egyetlen célja, akkor ez a biológiai hajtóerő inkább megalázó determináltságnak tekinthető. A szerelem lüktetése a természet tánca, de a természet a szabadság illúzióját nyújtja csupán, nem a valódi lelki szabadságot. A kiút a természetfölöttiség.

Már nem csupán a fantasztikus regények kedvelt, hátborzongató témája a szerelem nélküli világ, ahol vegyületek és hivatalok határozzák meg az ember sorsát. A génmanipuláció súlyos etikai kérdéseket vet föl, s egyáltalán válságba sodorhatja az emberiség érzelmi fejlődését. A lombikbébi programok ugyan sok család elemi problémáit hidalják át, de a spermabankok fagyasztott szaporítóanyagával, vagy a génmanipulációval egyetemben ezek egyfajta modern parthenogenezis elemei, vagyis szinte teljesen feleslegessé teszik a nemek találkozását, a szeretetet és a szerelmet. Így a nő keltetőgéppé degradálódik, a férfi pedig inszeminátornak adja a magját. A helyesen gyakorolt absztinencia, a természetes önfegyelem, vagy a nemiség meghaladása is egyesíti a kozmikus férfi-női energiákat, noha nem szexuálisan és nem autoszexuálisan, hanem aszexuálisan vagy transz-szexuálisan, vagyis túllépve a nemiségen.

Biovibrátor vagy önfegyelem

A biológiai késztetéseket nem mindig sikerül meghaladni. A legtöbb férfi idejének java részét szexuális identitásának kidolgozásával, az erre utaló tárgyi szimbólumok megszerzésével és fenntartásával, majd ezek révén a nő megszerzésével és megtartásával tölti. Mindez gyakorlatilag a puszta biológiai funkció. Eközben tanúsíthat társadalmilag korrekt, azaz hűséges, vagy kétes, azaz kicsapongó reproduktív magatartást, s hiába természetes számára a veleszületett férfiúi erő és agresszivitás, valójában saját biológiai programjának kiszolgáltatottja. A férfi olykor hajlandó évekig várakozni, amíg felnő a kiszemelt kislány, mert ő szeretne a biovibrátora lenni (sic!), rosszabb esetben akár liliomtipró is lehet. Georges Simenon casanovai kérkedése szerint tízezer szeretője volt, míg a filozófus Kantnak a hagyomány szerint életében egyetlen nővel sem akadt dolga. Az ilyesmit ma elképzelhetetlennek tartják, holott a szűzi erény a spirituális tisztulás kivételes lehetősége, ami rendkívüli erőket és képességeket szabadít fel.

Tudományos vizsgálatok is elemezték a férfiak és a nők közötti különbséget a képességek, a készségek és a magatartásformák terén. Megállapították, hogy a különbségeket három tényező befolyásolja: az agyszerkezet, a hormonhatás és a viselkedési normák. Az embrionális fejlődés hatodik hete táján alakulnak ki az elsődleges nemi jellegek. A magzat agyának fejlődése is mutat nemi jelleget. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az agy eredetileg mindig „nőnemű”, s a normálisan fejlődő leánymagzat esetében az is marad. A fiúk esetében a normális testi jelleg kifejlődéséhez férfi hormonokra van szükség, amik az agy szerkezetét is befolyásolják, s így az eredetileg „nőnemű” agyból „hímnemű” agy lesz.

„A hím és nőstény emlősök agya, legyen bár szó rágcsálóról vagy főemlősről, határozottan különbözik. E különbségek hormonok hatására alakulnak ki, s megmutatkoznak az idegi átvivő anyagok mennyiségében, az idegi kapcsolatok rendszerében, valamint az idegsejtek és sejtmagvak térfogatában. Mindez arra utal, hogy a mi agyunk szerkezetében és működésében szintén jelen vannak ilyen, nemtől függő különbségek.” – állapítja meg Anna Moir.

Néhány tulajdonságot a férfi nemi hormonok elősegítenek, a női hormonok viszont tompítanak. Ilyen vonások például az agresszivitás, a versenyszellem, az öntudatosság, az önbizalom és az önállóság. Amint a felsorolásból látszik, ezek tipikusan férfias viselkedésformák, tehát egy férfi mondhatni genetikailag „egoistább” a nőnél. Döbbenetes erővel fogalmaz Simone de Beauvoir, amikor leírja, hogy az emberi faj a nő vérét szívja, s a női nem az egész emberiségért él, míg a férfiaknak más dolguk sincs, minthogy önmagukért éljenek. Ebben a női véleményben explicite megfogalmazódik az vélemény, miszerint a női nem évezredes genetikai előnyben van a férfival szemben, s ezért egyesek a férfi veleszületett agresszivitását a nemek közt dúló háború egyik túlélési taktikájának tekintik, amit a társadalmi elvárások csak megerősítenek.

A férfi, mint kromoszóma-rendellenesség

A férfiúi önérzetet és becsvágyat nyesegető álláspont a férfilétet egyenesen kromoszóma-rendellenességnek tekinti. A női petesejt mindig X kromoszómát tartalmaz. Ha ehhez a férfi ondósejt is egy X kromoszómával járul hozzá, akkor leánygyermek születik, ha viszont Y kromoszómával, akkor fiú. Szimbolikusan az Y az X-hez képes csökevényesnek is tekinthető. Az X stabilan, két lábbal áll a földön, az Y viszont mintha ágaskodna, elszakadni akarna a földtől, s az ég felé nyújtózna. Az Y alsó szára ugyanakkor a férfi nemi jelleg szimbóluma is lehetne, az X pedig a feltárulkozó anyaölre is emlékeztet.

A genetikai előny számos területen tükröződik. Igaz, a nők alacsonyabbak, mint a férfiak, ellenben jóval hosszabb a várható élettartamuk. Megdöbbentő a felmérések adata: 18 és 64 éves életkor között a nők boldogabbak, mint a férfiak, akiknek elégedettségérzete csak időskorban fokozódik. A statisztikák persze mindig sommás adatokat eredményeznek, mégis elgondolkodtató, hogy a hosszabb életű nő majdnem a teljes élettartam alatt elégedettebb, mint a rövid életű hím Homo Sapiens. Meglehet, ez is a genetikai, avagy a testi meghatározottságból fakadó eredmény?

XIX. századi felismerés, hogy a férfiak erősebben markolnak, érzékenyebbek a sípoló hangokra, nehéz körülmények között jobb teljesítményt nyújtanak, szívesebben foglalkoznak elvont, fogalmi gondolkodást igénylő problémákkal, viszont rosszul tűrik a tartós fájdalmat. A térbeliséggel kapcsolatos képességek terén a férfiak vitathatatlanul jobbak, s a fiúk között tizenháromszor gyakoribb a kivételes matematikai készség, mint a lányok között. A fiúk ügyesebben használják együtt a kezüket és a szemüket, jobban olvasnak térképről, mint a nők, ellenben a nők a jellemeket olvassák jobban. A nők minden ingerre, így a metakommunikációra is érzékenyebbek, kifinomultabb a szaglásuk, ízlelésük, és jobb a beszédkészségük. A hirtelen fájdalmat ugyan rosszabbul tűrik, a tartós rossz közérzetet azonban jobban bírják a férfiaknál. A nők szívesebben létesítenek személyes kapcsolatokat, igénylik mások társaságát, míg a férfiak hajdanán a tüzet, ma a tévét bámulják némán, akár magányosan. A kislány hamarabb kezd beszélni és jobb a kommunikációs készsége, könnyebben olvas, mint a kisfiúk. Sötétben a nők jobban látnak, mint a férfiak – talán, mert a misztikus Hold-energia befolyása alatt állnak? –, s vizuális memóriájuk is jobb a férfiakénál. Erős fényben ezzel szemben a férfiak látnak jobban – ez a Nap mitikus fennhatósága –, bár látómezőjük szűkebb, mint a nőké, akiknek perifériás látása és részletesebb észlelése érzékenyebb.

A nők ilyesfajta fölénye számtalan ténnyel támasztható alá, ráadásul ebben rejlik a nők intuitív készségének egyik magyarázata is. Agyuk morfológiája miatt a nők olyasmit is érzékelnek, ami iránt a férfiak szinte süketek és vakok. A mágus és a főpap ugyan szinte mindig férfi, akárcsak a guru és az aszkéta, de jós férfi alig létezik, a fogalom is így jön az ajkunkra: jósnő. Boszorkányság és tündérség is tipikus női foglalkozások, hiszen a társas érintkezésben a nők finomabb szenzorokkal rendelkeznek, és apróbb részletekre is jobban emlékeznek, még akkor is, ha ezek mellékes epizódok. Mondják, a nők képzelőereje is fejlettebb, ezért több nem szokványos, úgymond ésszerűtlen megoldásra képes. A nő gyakorlati eszköztárában a manikűrolló és a madzag szerepel, a férfiéban az univerzális kulcs- és fogókészlet, de a feladatokat jobbára mindketten megoldják. Havelock Ellis klasszikus felmérése (1894) szerint a nők emlékezőtehetség, ravaszság, színlelés, együttérzés, türelem és rendszeretet tekintetében fölülmúlják a férfiakat. Az óind bölcselet szerint a szerelemisten tüzének csak 1/4-e van a férfiakban, míg 3/4-e a nőkben, s a nők étke kétszerese a férfiakénak, tanácsadó képességük hatszor, szenvedélyük pedig nyolcszor erősebb, mint a férfié.

A Bhagavad-gítá, a hinduk bibliája pedig az alábbi női tulajdonságokat emeli isteni rangra: „A nők közül hírnév, szerencse, beszéd, memória, értelem, hűség és türelem vagyok.” (10.34.)

Nem vagyunk egyformák

A férfiak szeretik a versenyt, a kihívást, a műszaki újdonságokat, a presztízst, a hatalmat, a dominanciát és önállóságot, míg a nők az emberi kapcsolatokat és a biztonságot preferálják. A forradalom hírére a férfiak kardot ragadnak, az asszonyok pedig kezdenek tépést csinálni. A férfi természeténél fogva a veszélyes életre van szánva, a kockázatot keresi, a nő inkább a túlélésre van hivatva. Ugyanaz a világ is másmilyen a két nem számára, másként reagál a nő és másként a férfi. A férfi abban erős, amiben a nő gyönge, és viszont. A problémák megoldásában mindkét nem azokra a készségekre épít, amikben erősebb. Amíg férfias értékeket próbálnak érvényesíteni – verseny, dominancia, s egyebek – a forrófejű férfiaknak nem sok esélyük van genetikai hátrányuk ledolgozására. A nemek versenye az érdekérvényesítő képesség versenye, amiben a nők egyre jobbak. Hiába alakult ki egy patriarchális társadalmi struktúra, ezt sokan csak a férfiak védekezésének tartják a kiszolgáltatottság ellen. Egymás kiegészítése, az elveszett ősharmónia visszaállítása lehetne az alternatíva.

A nemek közötti különbségek és a verseny az emberi koponyán belül is föllelhető. Az agy, e mintegy másfél kilogramm súlyú szervünk nagy bonyolultságú, magasabb működése az alig két centiméter vastag kéregben, a szürkeállományban zajlik. Bizonyos működések, jellegek jobban köthetők egyik féltekéhez, mint a másikhoz, bár ez is eltérő a férfiak s a nők vonatkozásában. A férfiagyban jobban körülhatárolhatók a működések, a női agyban széttagoltabbak a központok. Anatómiai sajátságok szerint a bal agyfélteke a nagyobb. Itt rövidebb, egy-egy területen belüli gazdag kölcsönkapcsolatokat létesítő idegrostok vannak, míg a jobb félteke inkább hosszú, az egymástól elkülönült területeket összekapcsoló rostokkal rendelkezik. A két félteke is nemi jelleget mutat: a bal inkább férfias, a Nap felségterülete, míg a jobb félteke a nőies, a Hold-energiára rezonál.

A racionalitás a bal félteke képessége, jobbára ez a férfiak kenyere. A ráérzés, az intuíció, a belső útmutatás tipikus jobb féltekés működés, ami a nehéz és váratlan helyzetek megoldásában segít. A férfias félteke elméletileg nagyon jól tudja, mit kell tennie, a nőies bal félteke pedig megérzi, szabad- e úgy cselekedni. A vizsga pillanataiban már nem lehet a könyveket lapozgatni, akkor cselekedni kell, hitelesen cselekedni. A két félteke egyesítése, sajátságaik felhasználása a szinergia-elv alapján együtt többet ér, mint külön-külön a kettő halmaza. Ugyanígy a férfi és női princípium egyesítése az emberi koponyán kívül is értékesebb, mint külön-külön a két nem.

Ősmátrix és maszkulin energia

Misztikus értelemben a női princípium anyagi vetületében negatív jellegű, befogadó. Tekintik az ősmátrixnak, vagyis az ősi matricának, lenyomatnak, amely a magasabb valóság visszatükröződése. Ebben az értelemben illúzió, nem valóságos, csalfa tünemény csupán. Ezért a „világi nő” a gonosz megtestesítője, a démoni nő, a vamp az anyag vonzását, a sötét erők mélységes örvényét jelképezi. Ugyanakkor anyatermészet is, tehát gondoskodik a ráutaltakról, ellát, nevel, adakozik. Az indiai tantrikus ikonográfiában az anyatermészetnek ezt az önfeláldozó jellegét a saját magát lefejező, s szolgálóleányait saját vérével tápláló ősistennő alak, Csinnamasztá mutatja. Az anyagi női princípiumot ezért a sötétség, az inercia, a tudatlanság megtestesítőjének is tekinthetjük.

A férfi princípium aktív, energikus, alkotó. Eredménycentrikus, vonzódások és taszítások motiválják, ambiciózus, s mivel a szenvedély fűti, kéjsóvár is. Aktivitása ugyanakkor nem önálló, kell olyan tényező, amely kimozdítja várakozó álláspontjából. Ambivalens jellegű és függő helyzetű, mert energetizáló párja nélkül nem áldásos (Siva), hanem holt tetem (sava). Akár a vas, amely passzívan a mágnes rendelkezésére áll, s ha kontaktusba kerül vele, maga is magnetikus hatású lesz. Ez a sajátos ambivalencia az óind ikonográfiában leginkább Siva sajátja, aki egyszerre mámoros imádója hitvesének, ugyanakkor a jóga-aszkézis nagymestere, a phallosz képében tisztelt teremtő férfierő s a világot táncával megsemmisítő pusztító istenség, akit párja nélkül szinte magatehetetlennek tekintenek. Ilyen hatással van az emberre is a nemek közelsége, illetve távolsága. Nő híján a férfi elhagyja magát, férfi híján a nő csak sorvadozik. Megunt párjával a bika nem párzik, ám az új tehenet nagy vehemenciával veszi birtokba. Ez az energikus, promiszkuózus lendület jellemző a férfi princípiumra, amely hevessége folytán sok sebet is ejt környezetén. Ezért írja Goethe: „A lelkiismeret a szemlélődők érdeme, s nem a cselekvőké.” A férfi princípium pozitív vetülete az apollói uralom, az éltető Nap pompája, a gondoskodó királyi hatalom, a teremtő erő, az életprincípium.

Az anyagi lét alapját jelentő feminin ősmátrix és a maszkulin energia egzisztenciája filozófiai dualizmus, a női és férfi elv találkozása pedig gyakorlati szimbiózis, amelynek tükröződése a párkapcsolat. A szexus az ellentétek egyesítésének egyik nagy technikája. Az egész anyagi világ a nemiség körül forog, ami meghatározó erő a biológiában s a társadalomban egyaránt. Az ősmátrix és az energia frigyét egy harmadik tényező, a jóság megjelenése szenteli meg, trializmussá alakítva az addigi dualitást, és transzbiózissá, életképes önmeghaladássá emelve az együttélést. A nemek fölöttiségben nincs megosztottság, de nem a vágy szublimálásáról, még kevésbé elfojtásáról van szó. Az aszexualitás a gyermeki ártatlanság szintje. A jóga bölcseleti művei szerint a tökéletességre vágyó embernek előbb tudóssá kell válnia, majd továbblépve a gyermekség szintjére kell eljutnia. Az Abszolútum igaz ismerője a tudás, valamint a gyermeki ártatlanság birtokában legyőzi a karma minden kötöttségét, s tetszése szerint élhet. Így juthat el a gyakorló a cselekvésben tétlen és a tétlenségben aktív szintre, ami egyszerre befogadó és kiáradó, s ahol a világosság és a jóság harmonizálja az anyagi lét alapvető alkotóit.

De kanyarodjunk vissza az amint fent, úgy lent misztikus tételéhez. A világosságtól, mint harmadik tényezőtől harmóniába rendeződő dualitás az abszolút síkon is megtalálható. A személytelen Abszolútum nemtelen, a személyes koncepció pedig Isten-párosról beszél, férfi-női aspektusról, uralkodó és uralt félről. Az abszolút férfiasság a patriarchális Isten, az abszolút nőiség pedig a matriarchális Istennő, bár nem feltétlenül a maszkulin Isten az uralkodó, sőt, bizonyos értelemben a feminin isteni aspektus, az Istennő imádata magasabb eszmeiségű, érzelmileg gazdagabb, árnyaltabb, mint a férfiisten koncepció. Az isteni nemiséget a szeretetmisztérium vallásai tárgyalják. Ezek szerint a férfi elv a szerető, a női elv pedig az imádó. Az isteni szeretet gyakorlásának alanya a hívő, aki természeténél fogva a mindenség Urának örömét szolgálja, ezért női princípiumnak számít. Az istenszeretet tárgya a szeretet Istene, akihez szerelmes rajongással vonzódik a lélek. Kettejük viszonyának szélsőséges amplitúdói az elválás gyötrelme s a találkozás öröme, a harmonizáló találkozási pont pedig maga a titokzatos istenszeretet, a bhakti-elv, amely öntörvényű, ellenállhatatlan, kifürkészhetetlen és hathatós. Az isteni férfi-női dualitást a létezés lánc- és vetülékfonalaiként képzelhetjük el, melyek együttese alkotja a mindenség kelméjét.

Felhasznált irodalom:

Bádarájana – Baladéva: Védánta-szútra. Góvinda-bhásja. kézirat é.n.
Bhaktivedanta Swami: Az eredeti Bhagavad-gítá. Ford.: Vida Dénes. Vaduz, é.n.
Hésziodosz: Istenek születése. Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre, in: Ember vagy. Műfordítások. Budapest, 1979.
Manu-törvényei. Budapest, 1896.
Mereskovszkij: Leonardo da Vinci. Budapest, én.
Moir, Anna – Jessel, David: Női agy – férfi ész. Budapest, 1992.
Paneth Gábor: A labirintus járataiban. Budapest, 1985.
Platón: A lakoma
Rawson, Philip: The Art of Tantra. London, 1988.

42./2005.
Tornyai Ödön