A levegő

A levegő az a szubsztancia, mely kitölti a teret, a legfinomabb közeget, az étert. A teremtéselmélet sorrendjében az éter megnyilvánulását követően jelenik meg, így tartalmazza annak tulajdonságát, a hangot, s emellett a tapintásérzékelést. A Bhágavata-puránában ezt olvashatjuk:
„A levegő működése a mozgásban, az összerendezésben és a megközelítésben mutatkozik meg, valamint közvetíti az anyagrészecskéket és a hangot az érzékszervekhez, s biztosítja minden más érzék megfelelő működését.” (3.26.37.)
A mozgás eleme a levegő, minden mozgás a levegő áramlására vezethető vissza: a fa ágainak hajladozása, a végtagok mozdulatai, a tüdő tágulása, a szív dobbanása. A levegő közeg az emberek között – a kommunikációs csatorna, ahol terjed a hang, áramlásával érezzük a szagokat. A tapintóérzék működése az éterből létrejövő levegő eredménye. Az áramlást, a levegő mozgását a bőrünkön keresztül érzékeljük. A lágyság és a keménység, a hideg és a hő érzékelése is a levegő finom formájaként jellemzett tapintás megkülönböztető sajátsága. Fontos kiegészítője a többi érzékszervünknek, sőt a tapintás a vakok látása.

Az írások szerint (Mundaka-upanisad 3.1.9.) a lelket ötféle levegő veszi körül a testben (belégzés – prána, kilégzés – apána, szétáradó légzés – vjána, összetartó légzés – szamána és emelkedő légzés – udána), emellett öt finomabb levegő is található (például egyes testi funkciókat irányító, éhségérzetet keltő, vagy az egész testet átható levegő), melyek együttesen felelősek a testben zajló folyamatokért, mozgásokért. Az ájurvéda szerint minden betegség a testben található levegő működési zavarára vezethető vissza, s az elme betegségeit is a testben lévő levegő bizonyos rendellenessége eredményezi. Ily módon a jóga-gyakorlatok különösen hasznosak a levegő rendben tartására, hogy a test betegségei szinte eltűnjenek e gyakorlatok következtében. A helyesen végzett jóga-gyakorlatok eredményeként az életkor is megnövekszik, s az ember akár a halál idejét is befolyásolhatja.

A hatha-jóga gyakorlatai egyben légzőgyakorlatok is, a jógí légzés (pránájáma) segítségével törekszik az elme fegyelmezésére, így tudja figyelmét a Legfelsőbbre összpontosítani. Egyes lelki gyakorlatok is – mantra, zsolozsma, tánc – légzőgyakorlatoknak tekinthetők, melyek a gyakorlót a meditatív transz állapot elérésében segítik.

A legfőbb levegőt, amely az orron áramlik keresztül légzéskor, életlevegőnek, pránának hívják. Keleten így nevezik azt, aki kedves a szívűknek: „életlevegőm, lélegzetem” – nálunk ezt úgy mondják: „a szemem fénye”. Étlen, szomjan több napig is bírja az ember, viszont levegővétel nélkül csupán néhány percig marad működőképes a testünk. Egy tanításban a guru víz alá nyomta tanítványa fejét, majd újra a víz fölé emelte, s az levegő után kapott, ezzel szemléltette a mester, milyen intenzitással kell vágynunk a bhaktit (Isten iránti odaadó szeretet).

A levegő táplálja a tüzet, de ha túl sebesen mozog, el is oltja azt. A széllel porfelhő keletkezik, elhomályosítja a horizontot, de ugyanez a szél kristályosítja ki a látóhatárt, s engedi végtelenbe a tekintetünket. A hinduk emögött is személyt látnak: Váju, a levegőt irányító félisten, a szelek ura. Ő az, aki az áldozatok során a megszentelt füstöt, a mantrák hangvibrációját könnyedén magával ragadja.

Amikor a levegő elem túlsúlyban van bennünk gyenge a stabilitásunk, elégedetlenek vagyunk helyzetünkkel. Nehezen tudunk bárminél is megmaradni, nehezen fogadjuk el helyzetünket, máshol szeretnénk lenni. Nincs belső súly, a külső hatások játékszere vagyunk. Ha a levegő hiányos, könnyű beleragadni valamiben, a dolgok nehezen változnak, mikor a gond megjelenik, meg is marad. Ha a levegő elem egyensúlyban van, lehetővé teszi a rugalmasságot, a tudat új irányba mozdulhat, fejlett szinten átalakítja a negatívat pozitívvá, a gyűlöletet szeretetté. Még ha a dolgok rosszul is mennek, meglátható az érem másik oldala.

Lélegzetvételünket egy gondolattal lelki gyakorlattá transzformálhatjuk, ha a minket körülvevő levegőre a Legfelsőbb lélegzésének parányi részeként tudunk tekinteni. „Minden élőlény –mozgó és mozdulatlan egyaránt – a levegőtől kapja életerejét, testi erejét s magát az életet. Mindannyian éppen úgy követjük a levegőt, hogy legyen életerőnk, mint ahogyan a szolgák követik az uralkodót. A levegő életereje az Istenség Legfelsőbb Személyisége életerejétől származik. Bárcsak elégedett lenne velünk ez a Legfelsőbb Úr!”

(A félistenek fohásza az Úr Visnuhoz, Bhágavata-purába 8.5.37.)

Faust Amala
2005/42.