A hipnózis titkos önvallomása

Én vagyok a sötétség barátja, kiszolgálója, alattvalója. Ha a sötétségben félelemre van szükség, azonnal engem hívnak segítségül. Csodálatos rejtőző képességem felülmúlja a kaméleonét. Úgy tudok dolgozni az elmében, hogy fel sem merül ottlétem lehetősége. Képes vagyok szíveket szorongatni anélkül, hogy a legkisebb gyanúja is lenne áldozataimnak az ottlétem felől. Láthatatlanul szorítom, fojtogatom a lelkeket.

A sötétség megbízásából az a feladatom, hogy az emberek kifosztásához mindig a megfelelő hatást keltsem. A lelkierő elrablását fáradhatatlanul végzem évezredek óta, de a jelen technikája különösen a segítségemre szolgál. Képernyőn megjelenve azt az illúziót keltem, mintha a dobozból emberek szólnának hozzátok. Ömlik az információ. Az élményekkel együtt vágyakat, félelmeket és képzelődéseket sugalmazok belétek. A hírekről, melyeket hozok, elhitetem, hogy fontosak, így elural benneteket az illúzió, a magatok alkotta fogalmi építmény. Ha ezt netalán álmos érdektelenség követné, akkor tudom a módját, miként lehet az elmékbe rejtett aktuálisat felszínre hozni. Így újra kedvem szerint irányítom a figyelmet. Ebben a hullámzásban a néző – vagy csendben mondom ki: az áldozat – kellő lelkierőt veszít a közbenjárásomra, mely erőt szolgamód átadom a sötétségnek. Így az további energiákat képes felhasználni újabb lelkek kifosztására. Így megy ez mindenféle szemfényvesztés segítségével évezredek óta.

Egy apró, jelentéktelen kis történetet képes vagyok világméretűvé korbácsolni, és ezzel a figyelmet elterelem a valódi feladatokról. A telítettségtől és a feszültségtől egyre nehezebb a kiutat segítő értékeket észrevennetek.

Ha az üvegre egy kis ezüstöt kenek, az ember csak önmagát látja a tükörben. Ha aranyat festek rá, már szinte elvakul, és azt hiszi, a mennyországba érkezett. Így tudom anyaghoz kötni a lelkeket, és hosszú ideig elhitetni veletek az ego fontosságát.

Hangokkal, képekkel, fénnyel és árnyékkal, puha, kemény és folyékony hatások végtelen áradatával, a perspektíva immunis rövidülésével, hideg, meleg és légnemű világok sziklaszilárd karneváljában bukott lelkek csapdájába zárlak benneteket. Ha nevemre jól figyelsz, akkor is elbújok előled, és láthatatlanná teszem súlyos láncaid, mert engem úgy hívnak: HIPNÓZIS.
Elhitetem a jelentéktelenről, hogy fontos.
Elhitetem a képzelgésről, hogy valóság.
Elhitetem a pénzről, hogy érdemes érte elkárhozni.
Elhitetem a görcsös függőségről, hogy a szeretet táplálja.
Elhitetem a fegyverekről, hogy a békességet szolgálják.
Szeretném elhitetni a sötétségről, hogy az a világosság.
És szeretném elhitetni önmagamról, a hipnózisról, hogy az csak illúzió.
Andor Attila

2005/41.