Harmónia

Szvámí B.R. Srídhara, az ’Odaadás Őre’

Miként rendezhetők harmóniába az ellentétes természetű dolgok? Egy bizonyos szint dolgainak harmóniája a magasabb sík energiájának segítségével teremthető meg. Tézis, antitézis – szintézis! Minden állítással szemben felmerül az ellenkező vélemény, nem is lehet másképp. Állítás – ellenvélemény, s ezek harmóniába rendezése Hegel szerint a fejlődés menete. Bármivel szemben megfogalmazható ellenvélemény, bármibe bele lehet kötni. Az ellenkezés megszüntetéséhez viszont magasabb fokú harmónia szükséges. A legteljesebb harmónia természetétől elválaszthatatlan a sokrétűség, sőt, ez segíti kibontakozását. Az ellenkezés a fő áramlatot segíti. Az ellenpont nemcsak szükséges eleme a harmóniának, hanem annak szépségét is kiemeli. A harmónia teljes sikere a szépség szükségszerűsége. Szépség és harmónia – egy és ugyanaz, ezek elválaszthatatlanok egymástól. A harmónia talán a hangok világának sajátja, a szépség pedig a látvány világáé – hallás és látás… Az ellenpólus mindenképpen gazdagítja a szépséget. Ha nem volna sokféleség, nem volna szépség sem. A dolgok különbözőek, s ezek harmóniája a szépség, az isteni játék. Máskülönben minden összekeveredne a homogén létóceánban.

A legteljesebb harmónia azt jelenti, képesek vagyunk bármit harmóniába rendezni. Márpedig a Mindenható számára nincs lehetetlen. Ő maga a szépség, harmóniateremtő képessége pedig mindenki másét fölülmúlja. Nála még a hazugság vagy a tolvajlás is bűbájos, csalafintasága is elragadó.

Személyében a szokásos normákkal ellentétes, kifogásolható vonások – egyszóval mindaz, ami felfoghatatlan benne – meglelik harmóniájukat. Ellensége sincsen, mert a harmóniában az ellenség is baráttá válik. Ezt jelenti a szépség, ez a harmónia, megszűnik a félelem. A félelem oka a harmónia hiánya.

Mondhatjuk a félelem a harmónia kudarca. Mert a harmóniában helye nincs a félelemnek. Ami nemkívánatos, az fenntartást szül, félelmet gerjeszt. A félelem a harmónia hiányából fakad. A harmónia a közös érdek felismerését jelenti. Ha a sokféle érdeket sikerül egy közös érdekre redukálnunk, az egyéni érdekünket egy közös érdek részeként értelmeznünk, akkor megvalósul a teljes harmónia és megszűnik a félelem. A félelem az ellentétes érdekből, az ellentétes érdekek ütközéséből fakad. Ám ha az emberek sokféle érdekét összefűzi egy közös érdek, megszűnik a félelem, aggodalom. Vajon miből fakad a félelem? Egyedül az önös érdek mániájából. Innen a félelem, az aggodalom. Mikor az ember elveti a közös Mester, a közös Gondviselő, az egyetemes Úr gondolatát, felüti fejét az aggodalom ragálya. A fenntartások miazmája akkor szállja meg az embert, ha kivonja magát a közös Gondviselő felügyelete alól.

Ne feledjük, van mesterünk, van, aki irányít bennünket, sőt, mindenkit ő irányít. Ő képviseli a mi érdekünket is. ’Van mesterem, ő képviseli az én érdekeimet, s ő mindenkinek a mestere’ – így szabadulhatunk meg az aggodalomtól. A közös gondviselőről megfeledkezve felüti fejét az aggodalom, s az ember igen nyomorult helyzetbe kerül. Befedi a feledés homálya, s önmagáról is megfeledkezik.

Valódi, magasztos önérdekét sem képes érvényesíteni, elveszti józan eszét. A kijózanodáshoz pedig csak egy józan személy képes hozzásegíteni őt. Az illúzió világában él, de valaki irányítja ezt az illúziót! Nem az illúzióval, a tévképzetekkel kell megküzdeni! A káprázat folytán feledkezik meg az ember a közös Gondviselőről. Éppen ezért ehhez a Gondviselőhöz kell fordulni. Mikor az ember elbukik, a földre támaszkodva tápászkodhat föl. Nyomorúságunk elsődleges oka az, hogy megfeledkeztünk Gondviselőnkről. Ebből a csapdából csak úgy menekülhetünk, ha felelevenítjük az egyetemes gondviselő gondolatát. Ebben segítenek azok a józan emberek, akik nem feledkeztek meg a gondviselőről. Az ő segítségükkel folyamodhatunk közös gondviselőnkhöz. ’Van mesterem, akinek oltalmába ajánlom magam, s szentséges lótuszvirág lábaihoz vetem magam.’ Ezzel veszi ismét kezdetét a meghódolt élet.

Belefogunk, és minden a rendelkezésünkre áll. Csak sose feledjük közös gondviselőnket, a teljes harmónia megteremtőjét! Egyetlen gond van csupán, az, hogy elfeledtük a közös gondviselőnket. Ha ismét emlékezetünkbe idézzük, a problémáktól is nyomban megszabadulunk.

Ez az istentudat lényege. Vissza Gondviselőnkhöz, vissza otthonunkba, ez legyen a legfőbb dolgunk. Eltávolodtunk Istentől, ez az egyetlen probléma, de most tudatosan törekszünk felé. Az Úr szolgálatát kell előmozdítanunk. Ő a végső harmónia fókusza. A legteljesebb harmónia édes, gyönyörű, ez a mi gondviselőnk, az anyánk, a urunk és mesterünk. Ez a boldogság, ez a szeretet. Nincs ellenség, nincs aggodalom. Hiába fojtogatnak a baljós körülmények, a gondviselőnk bekopogtat hozzánk…

2005/41.