Ájurvédikus masszázs

A rendszeres masszázzsal elérhetők az ájurvéda célkitűzései, a hosszabb élet, az egészség megőrzése, illetve a betegségek leküzdése, sőt a lelki fejlődés alapját jelentő egyensúly állapota is. Az ájurvéda felfogása szerint az egészség nem más, mint a szervezet öngyógyítása. A mi szerepünk ebben a folyamatban az, hogy elhárítsuk a belső környezet akadályait, kiküszöböljük annak egyensúlytalanságait. Fontos szerepet játszik ebben a masszázs, a gyógynövények alkalmazásával, a helyes táplálkozással, alvással és a kiegyensúlyozott életvitellel egyetemben.


A három dósa

A masszázs része a panycsa-karma terápiának, vagyis a test tisztításának, méregtelenítésének, amivel lassítható az öregedés folyamata, s a krónikus betegségek is kiküszöbölhetők.

A panycsa-karma ötféle tevékenységet jelent a szervezet méregtelenítése érdekében. A toxinok az élet biokémiai és pszichológiai háttérfolyamataiban (dósák) beállt zavar jelei. Az ájurvéda három kategóriába sorolja az életfolyamatokat: kapha-dósa (víz), pitta-dósa (tűz) és vata-dósa (levegő).

A vata-dósa az idegrendszer működését, a lebontást, a katabolizmust és a vastagbél működését jelenti. A pitta-dósa a belső hőcserét takarja, többek között az emésztést, a metabolizmust, a vér és a szív működését. A kapha-dósa pedig a szövetek gyarapodásáért, az anabolizmusért, a nedvek és nyálkahártyák működéséért felelős.

A vata, pitta és kapha három olyan jellemző, amely a külső és belső környezetben egyszerre, minden síkon – testben elmében és lélekben – egyaránt megnyilvánul.

Pitta típusú érzelem a harag, amely a szervezeten belül a vérben található savas hormonok szintjének emelkedésében (innen a kifejezés: „pezseg a vére”), továbbá szapora szívverésben, romboló gondolatokban és a szellem fennköltségének megbomlásában nyilvánul meg. A pitta a környezetben is megtalálható a tűző napban, a csípős fűszerekben vagy a forró kávéban.

Miként borul fel a dósák egyensúlya? Miképpen válnak rendellenessé a normális folyamatok? Az ájurvéda szerint az egészség biztosítéka a jó emésztés. A jó emésztés táplálja a szervezetet és egyensúlyban tartja a vata pitta és kapha arányát. Az emésztés tüzének (agninak) rendellenessége lebontatlan táplálékrészecskéket (amákat) eredményez. Ezek a részecskék vándorútra kelnek a szervezetben s mivel nincsenek tökéletesen megemésztve, sem felszívódni, sem kiürülni nem tudnak. Az ama az egyensúly hiánya, s az emésztetlen részecskék a szervezet gyönge pontjain felhalmozódhatnak, sajátságos szimptómákat eredményezve.

Az ájurvédikus masszázs

Az ájurvédikus masszázs, mint a modern életvitel stresszének hatásos ellenszere nem várja be a dósák egyensúlyának megbomlását. A panycsa-karma terápiában a masszázs puhítja a megbomlott dósákat és gyógyolajok alkalmazásával segíti elő azok bejutását az emésztőrendszerbe, ahonnan a méreganyagok kiürülhetnek. Önálló terápiaként a masszázs serkenti az immunrendszert, élénkíti az idegműködést és javítja a keringést.

Az ájurvédikus masszázzsal kapcsolatban tudnunk kell az önmasszázsról, mások masszírozásának egyes technikáiról, a használt olajokról és gyógyfüvekről, valamint a helyes táplálkozásról.

Az étel a születéstől egészen a halálig létszükséglete a szervezetnek, akárcsak a masszázs. Az étel külső forrásokból merített táplálék, míg a masszázs a belső tartalékokat aktivizálja, s a szervezetben már bent lévő fehérjék, glükóz és más létfontosságú vegyületek felszabadításával táplál. A masszázs, mint a gondos anya, megőrzi a szervezet energiáját és óvja a testet a romlástól. Tisztító hatása is van, elősegíti a méreganyagok kiürülését a verejtékben, a vizeletben és a váladékokban, szinte megfiatalítva ezzel a szervezetet.

Indiában a masszázs szerves része a mindennapoknak. Hároméves koráig a kisgyermeket minden nap masszírozzák, hatéves koráig hetente még egy-két alkalommal, ezután pedig már ő maga is masszíroz másokat. A gyermekek masszírozzák az idősebbeket s egész családok vesznek masszázst heti rendszerességgel. Rituális masszázs is létezik, például házasságkötés előtt, vagy szülés után, mikor az anya legalább negyven napig minden nap kap masszázst.

Az élettempó fokozódásával egyre nyomasztóbbá váló mai világban szinte minden percben természetellenes megrázkódtatások érik az idegrendszert. A levegővel és a vízzel, valamint az ételekben lévő tartósítószerekkel és hormonkészítményekkel mérgező vegyszerek kerülnek be szervezetünkbe. Az ájurvédikus masszázs természetes módon segíti elő a mérgek kiürülését, miközben ellazítja és felélénkíti a szervezetet. A masszázs a panycsa-karma terápia rövid foglalata, s a rendszeres alkalmazása megszüntet minden olyan egyensúlytalanságot, ami betegséghez vezethetne.

A masszázs fizikailag és pszichés módon is hat. Fiziológiás hatása az, hogy fokozza a test hőjét, élénkíti a vérkeringést, tisztítja és aktiválja a nyirokrendszert, több tápanyagot juttatva ezzel a vérbe. Az érintés pszichés módon is befolyásolja az idegrendszert és a hormonháztartást. Az ájurvédikus masszázs közvetlenül hat a szervezet mindhárom keringési rendszerére: a véredényhálózatra, az idegrendszerre és a nyirokrendszerre is. Ezért a test védelmezője, fenntartója és megújítója is. A nyugati egészségtan gyakran lebecsüli a nyirokrendszer jelentőségét, mert az preventív módon tisztítja és méregteleníti a szervezetet s a szöveteket.

Az ájurvédikus masszázs az ún. marma-pontokat, vagyis a nyirokcsomók fölötti bőrfelületi pontokat stimulálja, valamint serkenti a testnedvek keringését a nyirokredszerben. (Az ind kutatók szerint a marma-pontok egybeesnek a kínai akupunktúra-pontokkal.) A nyirokcsomók serkentése növeli azon sejtalkotók termelődését, amelyek fontos szerepet játszanak a szervezet immunreakcióiban. Emellett potenciálisan fokozza az agy szeratonin-szintjét, ami csökkenti az idegfeszültséget és az ingerlékenységet. Emellett fokozza a tobozmirigy hormonkiválasztását, ami nagy valószínűséggel szerepet játszik a lelkes és meditatív állapot kialakulásában.

Az izmok, szervek és szövetek nyiroktengerben lebegő halakhoz hasonlíthatók. Ennek a nyiroknak az összetétele a vérplazmáéhoz hasonló, szerepe pedig az, hogy tápanyagot vigyen a sejteknek, illetve a salakot és egyéb idegen anyagokat a sejtekből a nyirokrendszerbe továbbítsa. A nyirokcsomók megszűrik a nyirokrendszerben keringő nedveket, elpusztítják a baktériumokat, vírusokat, kivonják az idegen részecskéket, illetve töredék sejteket. A megszűrt nyirok a szív felé áramlik a nyaktőnél elhelyezkedő mellkasi csatornába, amin keresztüljutva a nyaki ütőérbe kerül, újra elvegyülve a vérrel. Hasonlítható ez a rendszer egy porszívóhoz is, amely összegyűjti a hajszálerekből a sejtközi térbe jutott nedveket, megtisztítja azokat, majd a megszűrt plazmát visszaadagolja a vérkeringésbe.

Önmagában azonban a nyirokrendszer nem működőképes. A nyiroknedveket izommunka préseli át a nyirokereken. Ha a test pihen, a nyiroknedv sem mozog, összegyülemlik ott, ahol éppen van. Vagyis nem szűrődik át a nyirokcsomókon, s így nem is tisztul meg. A rugalmas falú nyirokerek szelepei csak egy irányban, a szív felé teszik lehetővé az áramlást. A megfelelő nyirokkeringés végett elengedhetetlen a testmozgás. Ha erre – az öregség vagy más akadályoztatás miatt – nincs mód, segít az ájurvédikus masszázs.

Az ájurvédikus masszázs különféle növényi olajokat használ , melyek a bőrfelületen keresztül a hajszálerekbe kerülnek, közvetlenül befolyásolva a dósákat. Az olajok általában is, a hevítő típusúak (pl. mustár- vagy szézámolaj) pedig különösen tápláló hatásúak, serkentik az idegrendszert, és megfiatalítják a szöveteket. Főleg a mustárolaj használata ajánlatos, mert az megszünteti a vata- és kapha-betegségeket és fokozza a pittát. A mustárolajos hasmasszázs karban tartja a lépet és megszünteti megnagyobbodását. Jó a daganatok ellen is, kiütések ellen pedig porított kurkumával (kapható a gyógyszertárakban) keverve hatásos. Ingerlékenység, bőrkiütés, valamint viszketegség ellen a kámforos mustárolaj jó, ami igen hűsitő hatású. Számos ájurvédikus formula létezik a gyógyolajokkal, azok használatával kapcsolatban. Tudnunk kell, hogy masszírozás közben energia-átadás történik, ezért a masszőr lehetőleg viseljen tiszta ruhát, legyen kellemes illatú és foglalkoztassák pozitív gondolatok.

A masszázs technikája

Az ájurvédikus masszázs technikájában megtalálható a paskolás, a gyúrás, dörzsölés és a facsarás. A paskolás felélénkíti a testet, a gyúrás ellazítja az izmokat és oldja a feszültséget, az ütemes dörzsölés – különösen az ízületek alatt, ahol a nyirokcsomók meghúzódnak – serkenti a hormonális elválasztást, a facsarás pedig megszünteti a végtagok merevségét és fájdalmát. Sok jótanács van a bőr szépségének megőrzésével kapcsolatban is, kezdve a tejfürdőtől egészen a bőr puhaságát biztosító tejszínes bedörzsölésig, különösen az arcon. A többgyümölcsfélét, zöldséget, diófélét és magvakat, valamint tejes, sajtot, tejszínt tartalmazó diéta fokozza a szépségápoló masszázs hatását. Kapha egyensúlytalanság esetén az olajok használata kerülendő, mert a gyengécske agni nem képes felemészteni azokat. Ilyenkor gyógynövénykrém alkalmazható. A gyógynövénykrémes masszázs után ajánlatos negyven percre bebugyolálva a bőrfelületen hagyni a kenőcsöt.

Az indiai birkózók módszere a testrészek egyenkénti masszírozása, különös tekintettel a nyirokcsomókra. Mindegyik nyirokcsomót serkenteni kell, s a nyomást a nyirokáramlás irányában kell alkalmazni. A fej az idegrendszer központja, s a fejbőrbe dörgölt olajat az agyba közvetlenül befutó idegrostok szívják fel. A talpon is sok idegvégződés található, ezért a talp olajos masszázsa minden adandó alkalommal ajánlatos. Ez megnyugtatja a vatát, oldja a feszültséget és megalapozottság érzetét kelti.

Egyszerre két kézzel ajánlatos masszírozni. Az ujjak mélyen benyomódhatnak a láb izomzatába. A lábakat a csípőtől a lábujjakig húzó mozgással masszírozhatjuk előbb a láb külső oldalán, majd a lábszár belső felén, nem feledve a térdhajlatban lévő nyirokcsomókat. A lábujjakat külön-külön kell csavargatni.

A csípőt körkörösen kell masszírozni, serkentve a medenceövi idegközpontot, a gyomrot, az agyat. A nyirokcsomókon alkalmazott nyomás segít a reuma, isiász, a csípő-, vakbél-, epehólyag, vastagbél és lábfájdalmak esetén.

A törzs oldalát, a mellkasi részen törő mozgással masszírozhatjuk, előbb a gyomor irányában, majd hátrafelé, a bordák vonalát követve. A hátmasszázs élénkíti az idegrendszert, mikor az ujjak mélyen benyomódnak a gerincoszlop két oldalán, egészen a szimpatikus idegtörzsekig. A masszázs előbb alulról felfelé, majd a gerinctől távolodva, kifelé halad a bordák mentén, lassú, húzó mogással. Ezzel az energiaközpontok (csakrák) befolyásolhatók és serkenthetők.

A hasi oldal masszírozása a köldöknél kezdődik, ami a test fenntartásának középpontja. Az ájurvéda és a jóga szerint ezen a területen 72000 ideg funkciója sűrűsödik, hiszen a magzat a köldökön keresztül kapcsolódik az anya szervezetéhez.

Az óramutató járásával egyező irányú körkörös masszázs elősegíti az emésztőnedvek áramlását. A kar masszázsa hasonló a lábmasszázshoz, a mély húzó mozgást facsarás követi, az ujjak egyenkénti húzúsúval és csavargatásával.

A fej és az arc masszírozása marad utoljára. A fejtetőn van a „fejünk lágya”, azaz a brahmarandra. Úgy tudják, ez a pont szívja fel a pránát, a napsugárzást. A jógában ez a felsőbbrendű tudatnak, a szamádhinak a székhelye, épp a tobozmirigy fölött. A fejelágyának olajos masszázsa táplálja az agyvelőt és az idegrendszert, elősegíti a szellemi, lelki fejlődést. Ajánlatos naponta masszírozni a fejet szézámolajjal, illetve amla, kókusz vagy más olajokkal, a dósák állapotának függvényében. A fejmasszázs számos előnyös hatása között megemlíthetjük az agy-gerincvelői liquor fokozott áramlását, a memória élénkülését, a hipofízis és a tobozmirigy egyensúlyát, a vastagbél a belső szervek vata-elemének egyensúlyát, a látás javulását, az idegrendszer táplálását, a vér gáztartalmának kiegyensúlyozását és a biztonságérzet, a megalapozottság érzetének fokozódását. A fejet gyúrják, masszírozzák, körkörösen dörzsölik, a hajat pedig húzkodják és csavarják – nagyszerű érzés! Természetesen mások masszírozását csak akkor vállaljuk, ha egy szakértő felügyelete alatt már elsajátítottuk a masszírozás technikáját. A kontárkodás ugyanis itt sem vezet semmi jóhoz.

Egy ájurvédikus masszázsterápia nyomán az ember szinte újjászületik. Vannak, akik színeket és fényeket látnak. Ez a vízió olyan tiszta s az érzékek olyan élénkek, hogy az élet merőben újnak tűnik, amihez minden egy-egy sajátos vonással járul hozzá. A test valósággal pezseg az életerőtől s maga a testi lét is megalapozott, kellemes, feszültségmentes és energikus benyomást kelt. Szinte meditatív állapotba kerül az ember, ugyanakkor mégis nagyon éber. A nyirokrendszer aktivizálódása kihajtja a méreganyagokat, az izmok lazák és frissek, az idegrendszer kiegyensúlyozottá válik és bepillantást kaphatunk abba, mit is jelent a ragyogó egészség természetes állapota. A fizikális, mentális, érzelmi és lelki harmónia az egészség oka, s az ájurvéda szerint ez a lelki gyarapodás alapja is.

Jegyzetek:

1. Harish Johari: Ancient Indian Massage
2. Pancha Karma Therapy in Ayurveda, Divadar Ojha – Ashok Kumar
3. Pancha Karma Treatment of Ayurveda, Dr. T.L. Devaraj
4. Frédérick Leboyer: Sanfte Hande

Dennis A. Premhav

1990/3.