Hegedűs Gábor versei

Mi ez, mi ez itt?

Csöndes öröm kel benne
birokra csöndes fájdalommal,
hűt és melegít, megöl és éltet,
mi ez? – nézel rám és kérded,
csak hallgatok és én is nézlek.
Mi ez?
Valami félbehagyott, halódó,
valami soha ki nem bomló,
csupa elnémult, elhallgatott szó,
csupa meg nem valósult lehetőség,
csupa „lehetett volna, ha…”
Mi ez?
Ha tudod a nevét, ne mondd ki,
hagyd, hagyjuk névtelenül
tovább élni vagy kihunyni,
legyen öröm vagy fájdalom,
legyen az, ami,
legyen erőnk a kimondhatatlant
nem kimondani.

Az Öröm

Törékeny kis jószág, meg ne szomorítsuk,
Mohó mozdulattal meg ne nyomorítsuk.
Hogy miénk lehessen, szabadnak szeressük.
Hogy visszataláljon, el kell hogy eresszük.

Milyen jó

„milyen jó így élni”
tenni és nemráfigyelni
használni és nemészrevenni
mit szól hozzá nemérdekelni

ha kell, elvenni
ügyesmódon
ha kell, nem szólni
aljasmódon

énben élni teljesmódon
önzetlennek lenni semmimódon
tanulni hárítva
lecsapni ölyv módra

önmagunknak nembeismerve
ne nézzünk oda; haha
de vége e létnek egyszer
s akkor nem lehet ígytenni

2002 ősz

Olyanok vagyunk, mint hulló falevél
Kiket leszakított lágyan a szél
Lassan hullunk alá s alá
Ahogy a szellő játszik, bár
Lehet, hogy késő már
Nem tudtuk, mikor mennyi jár
Úgy jártunk, mint a nyár
Elmúltunk és hiába már
Aláhullva vagyunk mi már
Amit tehetünk, nem sok immár
Bábok vagyunk, bármilyen kár
Ez itt az igazi halál

2003/36.