Ki vagyok?

Fiatalok önismereti táborainak, illetve a témával kapcsolatos előadások, találkozók tapasztalatai alapján állt össze az alábbi válogatás. Arra az egyszerű kérdésre kerestük a választ, hogy ki vagyok én? A legtöbb esetben magyarázatok, fejtegetések hangzottak el, nem is egyszerű válaszok. A címszavakban összegyűjtött reagálások statisztikája figyelemre méltó; a százhatvanhat megkérdezett több mint egy harmada (38,6%) idealista módon válaszolt, s ha ehhez a szeretetéhes válaszokat is hozzáadjuk (13,3%), a megkérdezettek több mint fele spirituális és emocionális válaszokat adott. Az egoista vélemények (12,0%) fej-fej mellett állnak a szeretetéhséggel, a pragmatikusok pedig a második legerősebb vonulatot képezik (27,7%) az idealisták mögött. Elenyészően csekély a céltalan, nihilista válaszok száma (8,4%), ami feltehetően a kérdezett közeg felkészültségéből, orientációjából is fakad.

Idealista válaszok
1. a világ alkotórésze, testbe zárt lélek; 2. Isten gyermeke, teremtmény; 3. boldogulást kereső (tévút is van), kell, aki megtart; 4. démon-angyal küzdelme; 5. gondolat: érzelmek, indulat, test által kifejezve; 6. útkereső; 7. útjárás, természet, hátizsák – mit gyűjtünk?; 8. teremtmény – göröngyös út, önlegyőzés, bátorság, következetesség, útkeresés; 9. vándor – magasabban szélesebb a látókör, segítés visszalépéssel; 10. mint szülő – a hit átadása; 11. tisztulási folyamat eredményeként meglátom majd; 12. megfogható – test, megfoghatatlan – lélek; 13. egyéni lélek a test fogságában, korlátozott tapasztalókészség; 14. lélek: hit, vágy, akarat; 15. útkereső, de rajta járok; 16. jöttem, megyek, hol vagyok – élek; 17. keresés: jobbik önmagamat és a lelki vezetőt; 18. másképp látás, lelki béke; 19. útkeresés és az önmegismerés új fázisa, telhetetlenség, aggodalom: ki vagyok, a társadalommal és önmagammal szembeni viselkedés-korlátok, több kívánása; 20. ember-Isten kapcsolata, minden út Istenhez vezet, lehetőség és belső tehetetlenség, ami legyőzhető; másképp kell élni, az akadály nem más, mint feladat; 21. önmagam keresése; 22. teremtésből fakadó összhang; 23. érzékeny ember, aki maximalista, így elégedetlen; széles érdeklődés, életmódváltás, lelki béke, erő, tolerancia, feltöltődés, útkeresés, megtapasztalás – helyes- e? és gyakorlat; 24. lélek vagyok, ezt tudatosítani kell, test – korlátok, kedvező és kedvezőtlen feltételek, látásmód; 25. emberbőrbe bújtatott lélek; 26. nem véletlen, dolgom van, mit kell tanulni, nehéz, de nemes; 27. én kevés vagyok, de a lelkem több; 28. gondolkodó, érző lélek, földi világban él, de önmagát kutatja; 29. az Abszolúthoz kötött egyedi lélek; 30. test-lélekszellem; 31. egy lehetőség; 32. útkereső lélek; 33. újraszületés; 34. valaki; 35. semmi és minden; 36. Ady után szabadon: szentség; 37. az út; 38. teremtmény; 39. mindenekelőtt: ember; 40. emberebb ember, fejlődés; 41. időm van, várok az elindulásra; 42. kíváncsiság, tapasztalatok; 43. egy a millióból, de kis dolgokból áll össze a világ; 44. szeretnék része lenni az egységnek; 45. gondolkodó, útkereső magyar ember; 46. céltudatos önmegvalósítás a csúcs; 47. léleknek gondolom magam, megbékélt a földi úttal; 48. többfunkciós test + lélek; 49. test és lélek és ember, megoldandó feladat; 50. mi a vagyok értelme; 51. boldognak lenni hasznosan; 52. érző lény anyagi burokban; 53. néha bohóc egy felnőtt lelkével, máskor fordítva; 54. mindenki ki van jelölve egy feladatra, mi a saját feladatom?; 55. útkeresés, támaszkodás, két bot, törekvés, bizalom; 56. keresem, hogy mi a feladatom, homályosan látom; 57. társas lény, lélektárssal őszintén bejárni a földi utat; 58. örökké voltam és vagyok, lélekfeladatom a szeretetteljes szolgálat; 59. lélek, de nem vagyok olyan nagy, mint amilyen kicsinek gondolom magam; 60. pillanatnyi hangulatember; 61. egyedi darab, ugyanakkor az egésznek is része; 62. szellemi lény és megfeledkezés; 63. ember és lélek, de ez utóbbi uralkodjék; 64. most és mindörökké
Pragmatikus válaszok
1. céltudatos és határozott; 2. segítőkész; 3. szüleim tulajdonságai, mégis saját magam, nem másolat; 4. levél egy fán, lenyomat, a világ visszatükröződése; 5. racionális gondolkodó lény, matematika; 6. attól függ, kinek kell mondanom: bemutatkozás, önmagamnak, volt-van jövőkép, a környezet alakít, gyúr, plasztilin, szivacs; 7. ember, elérendő célok, elérendő érzelmek; 8. közösség egy része; 9. individuum; 10. nő vagyok; 11. jó és rossz tulajdonságok, elképzelés a világról; 12. betöltendő hivatás; 13. gondolkodom, tehát vagyok; 14. akkor is vagyok, ha nem gondolkodom; 15. név, foglalkozás, cím; 16. következetes keresés, játszás; 17. környezet, család, más-más, relatív, milyen vagyok én?; 18. ember, nőszerepkör, kiegyensúlyozatlanság, negatívum a környezetben; 19. honnan merít az ember, hová talál el – fölismerés a teendőkről + mindennapok; 20. feladat; 21. egy a sok közül, vágyak sodrása; 22. boldogság, megelégedés, kis dolgok; 23. egy adott tapasztalat; 24. láncszem, kapocs; 25. özvegyasszony; 26. lábon járó; 27. porszem a mindenségben; 28. a mindenség kicsinyített mása; 29. tanulás és tanácsadó; 30. két ember teremtménye; 31. lét a mindenségben; 32. név, kor, szakma, vallás; 33. a céltól is függ; 34. gondolkodó sejthalmaz; 35. belső gondolatok + társadalmi elvárások; 36. attól függ, ki kérdezi; 37. nehéz ember, férfi; 38. gyakorlatias bemutatkozás; 39. pontos, nyugodt ember; 40. életcél, amire törekedni kell; 51. átlagember, áltagos célok: boldogság, az élet élvezete; 52. határozott céljaim; 53. milyen célok tesznek boldoggá, másokat is figyelembe véve; 54. társadalmi funkciók szerint más és más; 55. a nép egyszerű gyermeke; 56. hangya egy kis területen, aki nem látja az egész világot
Szeretetéhes válaszok
1. szeretném, ha elismernének; 2. szeressenek és én is szeressek, boldog legyek; 3. önálló individuum, szeretetlény; 4. mélyen érző, de érzéseit nem kimutató ember; 5. olyan, aki nagyon tud szeretni, de nem mondja el másnak; 6. lassan kibontakozó, szeretet; 7. érzelmes emberi kapcsolatok; 8. érzékeny lény, aki kiköveteli a szeretetet; 9. ki vagyok? inkább ki szeretnék lenni! szeretetadás, vágyak, cél; 10. kis pont, elismerés, tisztelet, misztika; 11. feladat megkeresése, embertársak szeretete; 12. titok;13. érző lélek; 14. társas lény, segíteni szeretne másoknak; 15. mások érdekében kibontakozni; 16. érzelemhalmaz; 17. jóra törekvés; 18. boldogsághajszolás jó barátokkal; 19. tizenkilenc éves fiatal, kívülről felnőtt, de nincs önbizalmam a boldogsághoz; 20. szeretnék szeretni; 21. optimista volt, most már csalódottabb; 22. több apró dologban meglátni a szépet
Egoista válaszok
1. színész a sok közül, apám lánya; 2. ember, nyugalom, szeressenek; 3. most boldog vagyok, később is az legyek; 4. célok, érvényesülés; 5. igaz ember, aki lelki békére vágyik; 6. fizikai + szellemi rész, gondolatok, felfogások, valamit ismerek, valamit nem, s amit ismerek, azt kontrollálom; 7. fontos dolgok: lustaság, odafigyelés, természet és könyvek, szépség; 8. másoktól megkülönböztetem magam és azzal azonosulok; 9. megúszni, erőfeszítés nélkül; 10. erő – bizonyosság – elvágyódás (megfeledkezni a mindennapokról); 11. lázadó; fejjel a falnak, belül jó – mások rosszak, a gond belül van; 12. hangulatember, önmagamról alkotott vélemény; 13. időtlen időkig lehet beszélni róla, valaminek a része; 14. egyedei, mások által nehezen követhető, ajándék saját magamnak Istentől; 15. Isten; 16. mindenség; 17. ego; 18. büszke az elért célra; 19. én én vagyok, de nem tudom, kicsoda; 20. nonkonform, exhibicionista anya
Nihilista válaszok
1. nem tudom; 2. víz; 3. nem tudom, nem is foglalkoztat, nem vallásos, de jó az összeegyeztetés, szabály; 4. senki sem tudja; 5. túl nehéz kérdés; 6. nehéz helyzetek – saját erő és másnak az ereje; 7. megnevezés; 8. a kérdés elbizonytalanít; 9. illúzió; 10. egy senki;11. két senki; 12. húszas szám; 13. nem jutottam semmire, nincs értelme a kérdés tisztázásának; 14. nem is akarom megismerni magam, mert az nem jó.

2003/36.