Misztikus képességek

India titokzatos világával foglalkozva számtalan rejtély hozza izgalomba a közvéleményt: kígyóbűvölők, bekötött szemmel száguldozó motorosok, port materializáló csodatévők, de ilyen titkok a misztikus képességek is: az élve eltemettetés, a vérkeringés és a szívritmus akaratlagos szabályozása, a hőfejlesztés (tumo vagy prána), a méregevés, az állatokkal való beszélgetés, s egy sereg egyéb bámulatos képesség. Széchenyi Zsigmond utazó szerint ilyenkor „leghelyesebb hallgatni és csodálkozni.”


Évezredek óta élt a vágy az emberiségben, különösen India szent földjén, hogy önként vállalt vezekléssel engeszteljék ki a Mindenhatót, és önsanyargatással, mintegy saját testük keresztre feszítésével váltsák meg bűnös embertársaikat. Ezáltal vélték megtörni a karma következetes törvényét, így akarták elérni, hogy soha többé ne kelljen újjászületniük e földön… A testi és lelki erőt sokan keserves önfegyelmező gyakorlatokkal és szenvedésekkel igyekeznek megszerezni.

Balogh Barna, Yesudian egykori munkatársa írja:

„A hindu akaraterőről beszélve Csandra dász egy este a szádhukról tartott nekünk előadást.

– A Karnál vidékéről származó Haridász jógí olyan magas fokra fejlesztette akaraterejét és a test jógáját, hogy negyven napra eltemettette magát. Randzsit Szingh, a tartomány gazdag maharadzsája 1838-ban udvarába rendelte a jógít. Tudomására hozta, hogy a legszigorúbb ellenőrzésnek veti alá, hiába is próbálkozna csalással. Haridász csak mosolygott és meghajlott a maharadzsa előtt.

Amikor megdermedt testéből már elszállt az élet utolsó szikrája is és a szíve sem dobogott, utasításához híven abba a vászonpólyába csavarták, amelyen előzőleg ült. A pólya végét lepecsételték Ranadzsit Szingh gyűrűjével, majd koporsóba fektették, a koporsót lelakatolták és eltemették a maharadzsa kertjében. A „sír” helyét magas kerítéssel vették körül, őrséget rendeltek köréje. A negyvenedik napon, amikor a kihantolás ideje elérkezett, Ranadzsit Szingh az udvaránál tartózkodó Ventura francia tábornokot is meghívta a szomszédban lakó angol orvossal együtt.

Amikor a koporsót felnyitották, Haridász teste mereven, hidegen feküdt benne. Tanítványa legalább egy fél óráig foglalkozott mesterével, amíg életre tudta kelteni. Fejét meleg kendőbe burkolta, orrába és fülébe levegőt fújt, tagjait dörzsölgette. A maharadzsa minisztere megemlítette, hogy Haridász jógí korábban négy hónapig feküdt a föld alatt eltemetve, s az elföldelése előtt levágatta a szakállát. Amikor négy hónap múlva kiásták, szakálla éppúgy le volt borotválva; egész idő alatt semmit sem nőtt. Ez volt a legmeggyőzőbb bizonyíték arra nézve, hogy a jógí minden fontos életfunkcióját fölfüggesztette, s hogy valóban az élet és halál mezsgyéjén tartózkodott.

Mesélik, hogy Árdzsen Szing guru idejében Amritszárban élt egy jógí, akit ülő helyzetben találtak meg a föld alatt, mellette az utasítással, hogyan keltsék életre. Ez a jógí állítólag egy évszázada volt már a föld alatt, s amikor magához tért, sok olyan dolgot, apróságot mesélt el a régi időkből, amiket egyedül ő tudhatott…

A jógík évekig készülnek erre az aktusra, mert ez az egyik legtökéletesebb bizonyítéka annak, hogy teljesen úrrá lettek testük fölött és lelkük erejével győzedelmeskedni tudtak az anyag fölött. „

A jóga erkölcsi gyakorlatokkal, bizonyos tiltások és előírások követésével kezdődik. A magasabb gyakorlatok (koncentráció, meditáció és transz együttese = szamjama) szokatlan képességeket eredményezhetnek, ezek a sziddhik, misztikus képességek. A tiszta intellektuális látás folytán a jógí bepillanthat az idő fázisaiba, előző születéseibe, mások gondolataiba, a test és a kozmosz titkaiba, asztrál-utazásokba stb. A sziddhik közé tartozik például a testi funkciók teljes kontrollja (szívverés, légzés leállítása majd visszaállítása), igen hosszú élet, a fizikai korlátok legyőzése (levitáció), megsokszorozódás vagy akaratátvitel. Mindez nem veszélytelen, könnyen eltereli a jógi figyelmét, aki így visszaeshet.

Patanydzsali, a Jóga-szútra szerzője szerint a természetfölötti képességek birtoklása lehet örökletes, származhat speciális gyógyanyagoktól, varázsigéktől, de eredhet vezeklésből és koncentrációból is, sőt, pusztán a megvilágosodás melléktermékeként is előfordul. Bizonyos ászanák, légzőgyakorlatok és mantrák is eredményezhetnek természetfölötti képességeket, megnyitják az üdvösség kapuját, vagy megállítják a sors kerekét.

Tekintsük át a nyolc fő sziddhit!

1) zsugorodás (animá) – olyan parányivá válás, hogy az anyag átjárhatóvá válik, s az atomszerkezet belülről vizsgálható
2) kiterjedés (mahimá) – kozmikus méretűvé terjeszkedés, melynek révén bepillantás nyerhető a világegyetem működésébe
3) súlytalanság (laghimá) – levitáció, a tömegvonzás legyőzése s ennek okán rendkívül gyors mozgás lehetősége
4) súlyosbodás (garimá) – akár egy hegység tömegének elsajátítása, így rendíthetetlenség
5) szabad átjárás (prápti) – teljesen szabad közlekedés, melynek révén akár a holdat is elérheti a gyakorló
6) akaraterő (prákámja) – melynek révén elegendő csak kívánni valamit, az teljesül (gyakran társul hozzá a teljes elégedettség – káma-avaszájitva – misztikus tökéletessége)
7) akaratátvitel (vasitva) – az elemek és élőlények irányításának képessége a múltban, a jelenben és a jövőben
8) teljhatalom (ísitva) – uralom minden létező fölött, már-már isteni hatalom, amely páratlan dicsőséggel és korlátozott teremtő képességgel jár

A természetfölötti, misztikus képességek elsajátítása szokatlannak tűnik a nyugati szem számára. Gyakran csodát emlegetnénk, ha nem gyanakodnánk szemfényvesztésre. Pedig a sziddhi szó huszonöt jelentése között nem szerepel az ámítás. Az önfegyelemmel bizonyos érzékszervi és mentális képességek valóban fokozhatók. S ha belegondolunk az egyes sziddhik szimbolikus jelentésébe, máris könnyebben értelmezhetőek az eredmények. A zsugorodás például jelenthet olyan részletekbe menő látásmódot, amely előtt feltárul az anyag finomabb szerkezete – elektronmikroszkóp nélkül! A kiterjedés képessége jelentheti az univerzális együttérzés képességét, a mindenség átlátásának, az összetartozás megtapasztalásának élményét, a világ nagy rendjének felismerését. A súlytalanság a természet törvényeinek legyőzése. Ez a vízen járás képessége (gondoljunk a krisztusi csodatételre!), de a boldog emberre is azt mondjuk, a föld fölött jár. A súlyosbodás lehet a rendíthetetlen hit, a szilárd meggyőződés szimbóluma is. Meditációban leomlanak a korlátok, átminősül a tér és az idő, a dimenziók szabadon átjárhatóvá válnak. Az emberi akaraterő a dolgok megvalósulásának szubjektív összetevője, az objektív jóváhagyás pedig fölülről érkezik: ember tervez – Isten végez. Az akaratátvitel szuggesztív példája a Mario és a varázsló remekmívű elbeszélése. Pozitív értelemben ugyanúgy akaratátvitel történik, mikor egy ellenállhatatlan tisztaságú, műveltségű vagy szeretetű ember vonzáskörébe kerülünk. A teljhatalmat nehéz magyarázni, bár Goethe valamit megsejthetett ebből, mikor azt mondja:

„Ha az ember a mindenség örökkévalóságán töpreng, más sorsot nem képzelhet el, minthogy a lelkek is részesülnek Isten örömében, mint Ővele boldogan együttműködő erők. A teremtés munkája rájuk lesz bízva. Az ember nem más, mint Isten és a természet dialógusa, s ez a párbeszéd más bolygókon minden bizonnyal magasztosabb és fennköltebb természetű.”

Mellékes misztikus képességeknek tekintik a gondolatolvasást vagy az előző és következő élet ismeretét – ez a lét-emlékezet (dzsátiszmara) – de ide tartozik az akaratlagos testelhagyás, vagy a halál idejének ismerete, meghatározása.

Máskor az érzékszervek működése finomodik, mint a távolbalátás és -hallás képessége, vagy a fű sarjadása zajának észlelése esetében, de az állatok nyelve is érthetővé válik. Talán Szent Ferenc is ilyen misztikus képességgel rendelkezett, amikor a madaraknak prédikált?

Ide sorolják továbbá a prána-evést, vagyis a szervezet spontán, a táplálkozástól független működését, de a lelki békét, kiegyensúlyozottságot, a testi vágyaktól való mentességet is.

A jógí szabályozhatja hőérzékelését, a szélsőséges hideget vagy meleget is képes lesz eltűrni.

Tökéletes egészségre, hosszú életre, erőre számíthat, lényeglátóvá válhat, titkok tárulhatnak föl előtte, akár a bolygók rendjébe, vagy a mennyek rejtelmeibe is bepillanthat.

Emellett eltörpül az anyag természetfölötti manipulálása, a drágakövek és kincsek fölötti hatalom vagy az aranycsinálás, mit sem szólva a szexuális képességek fokozásáról. Veszélyes vizeken evez a jógí, ha a halandók fölötti hatalomra vágyik, megsokszorozza testi formáját, vagy megszállja más testét.

A legfőbb misztikus képességnek (pará-sziddhi) azt a transzcendens erőt tekintik, amely a lehetetlent is lehetségessé teszi.

Patanydzsali szerint a misztikus képességek a magasabb észlelés akadályai csupán. A sziddhik vágya legtöbbször az anyagi ambíciókban gyökerezik így evilági eszményeket testesít meg. A csodatévőket és mutatványosokat Indiában sem sokra becsülik, nem tekintik igazi adeptusnak. A jóga tényleges eredményei – öröklét, teljes tudás, lelki boldogság, vagy tiszta istenszeretet – mellett a misztikus képességek melléktermékek, eltörpülnek.

2003/34.