Ázsiai etikett

A keleti ember közismerten rendkívül udvarias. A hétköznapi élet szinte minden területét körülírják a viselkedési normák. Indiában ehhez még a spiritualitás tömérdek szabálya, tanácsa és szigorú megkötése is társul, ami a nyugati ember számára nehezen érthető, még nehezebben követhető.


Ezért szeretnénk eligazítani az olvasót, bemutatva a hindu etikett néhány elemét. Hiszen a múlt legjavát a hagyomány örökíti tovább az újabb generációknak. A keleti hagyomány nem az individuum teljes szabadságáról, mondhatni szabadosságáról beszél, hanem a kötelesség fogalomkörén belül szabja meg az ember mozgásterét, a szabadság szabályozó elveiről beszél. A kulturáltság azt jelenti, hogy az ember a társadalom, a vallás és a filozófia értékeinek legjavát képviseli. Márpedig az indiai etikett az együttérzés, a tisztelet és bocsánatkérés kifejezésének rengeteg módját ismeri, alkalmazza, ezzel is visszaszorítva az egyén egoizmusát, aminek révén a lélek eredendően tiszta és szerény belső természete tündököljék. A hinduk egymást köszöntve valójában az isteni szikra jelenlétét tisztelik a másik emberben, így a tisztelgés az ember előtt valójában spirituális gyakorlattá nemesedik.

Tiszteletadás

Az idősebbek tisztelete a hindu kultúra sarokköve. S jóllehet a Manu-szanhitá szerint a bráhmanák között a tudás, a kastriják között a hatalom, a vaisják között a vagyon, míg a súdrák között a kor a tekintély alapja, az idő kort mégis nagyra becsülik. A fiatalabb mindig az idősebb bal oldalán foglal helyet, ajándékkal kedveskedik, feláll, ha az idősebb is áll, nem beszél túlzottan sokat, nem viselkedik illetlenül, és nem erősködik véleménye mellett. Mindezen túl kéri az idősebbek áldását s várja tanácsukat, s például elsőként nekik szolgálják fel az ételt. Az idősebbeket még családon belül sem szólítják keresztnevükön a fiatalabbak, s a feleség is inkább a férjem, vagy a fiam atyja kifejezést használják a személynév helyett. Azonos korú emberek közt a bátyám, testvérem kifejezést alkalmazzák, a jógíkat, szerzeteseket pedig mindig titulusukkal együtt emlegetik. Egy igaz hindu mindvégig segíti és szolgálja szüleit, öreg korukban is támaszt nyújt nekik. Az is gyakori, hogy a gyermekek megérintik szüleik lábait, csakúgy, mint ahogyan a szentekkel találkozva szokták. Nagy becsben áll a vendég is, aki Isten küldöttének tekintenek, s ezért a vendéglátók minden tőlük telhetőt elkövetnek a vendég elégedettsége érdekében. Még az ellenséget is barátként kezelik, ha vendégségbe érkezik, s a vendég kedvéért hajlandók mindent félretenni. A barátság egyik nagyszerű előnye keleten, hogy bármikor, bejelentkezés nélkül is felkereshetik egymást. A vendéget természetesen megkínálják frissítővel, néhány finom falattal, jó szóval és kellemes ülőhellyel, amit sértés volna visszautasítani. A templomokba látogató, messziről jött idegent is megszentelt étellel kínálják, így csillapítván az anyagi világ zavaros lüktetését.

A gyermekek általában udvariasan távoznak, mikor vendég érkezik a házhoz. A ház ura fogadja az érkezőket, a ház asszonya pedig a közelben rendelkezésre áll, kiszolgálja a vendégeket. Amennyiben férfi látogató érkezik, de csak az asszonyt találja otthon, általában be sem lép, hanem csak üzenetet hagy, majd távozik. Ajándékot akkor ad a vendég, ha hosszasabban, több napig időzik; az asszony kapja a szebbik ajándékot. A vendégtől nem illik megkérdezni, meddig marad, viszont bölcs udvariasság a részéről, ha szándékát közli a házigazdával. Távozáskor nem búcsúznak hosszasan, hanem a legtöbbször így köszönnek: ’majd jövök!’

A légkör

Az embert pránaburok övezi. A prána az életerő finom energiája, ami sajátságos – pozitív vagy negatív – erőteret képez az ember, vagy akár egész otthona körül. A lelki emberek odafigyelnek erre a pránamezőre, igyekszenek megőrizni annak erejét, tisztaságát. A helyes gondolkodás, igaz szó és a nemes cselekedet biztosítja a személyes és a családi pránamező pozitív tisztaságát.

Ennek szellemében hazaérkezéskor érdemes frissítő fürdőt venni, ami lemossa a világ szennyét, s a házioltár előtt meditálva megnyugszik az elme, higgadt és lelki lesz a tudatállapot.

Ajándékot általában két kézzel adnak és fogadnak el, mert így több energiát közöl az ember. Nagy tisztelettel, finom mozdulatokkal nyújtják át ajándékaikat, valamit odadobni sértésnek számít. Buddha állítólag igen lassan, kimérten mozgott, nehogy hirtelen mozdulataival megsértsen valamely élőlényt. Rituális, szent dolgokat jobb kézzel fogadnak el és ajánlanak, mivel a bal kéz tisztátalannak számít, csakúgy, mint a mutatóujj.

Indiában összetett kézzel köszöntik egymást az emberek, miközben a namaszkár (hódolatom) üdvözlőszót mondják. Kéz kezüket ezután egymás felé nyújtják, mintegy kétszer kétkezes kézfogás végett. Az idősebb vagy tekintélyesebb általában finoman két tenyere közé fogja a másik fél összetett kezeit. A kézfogás is a prána finom cseréje. Az így egymást köszöntő emberek mosolyogva egymásra tekintenek, és könnyedén meghajolnak kissé.

Az ajtóban állva nem beszélgetnek, és nem adnak át semmit. Áldásosabb egy térségben tartózkodni, ezért a vendég, ha csak rövid időre is, de belép a házba vagy szobába.

A fontosabb családi, társadalmi, de még inkább a rituális eseményeket áldásos pillanatokra időzítik, amit az éves almanachból, vagy asztrológustól tudnak meg. Ezek szerint időzítik az utazásokat, a vetést, a napi munkát, személyes pihenést, de a tanulmányokat, házasságoket és a többi szentség felvételét is.

Szerénység

Nyilvánosság előtt a férfi-nő kapcsolat általában szigorúbb, visszafogottabb, mint a világ más tájain. A férfiak általában férfiakkal, míg a nők nőkkel társulnak. Idegen férfi sosem érint meg egy idegen nőt, még akkor sem, amikor a nyugati udvariasság ezt diktálná – például lépcsőn lesegíteni stb. – hacsak nem igen idős vagy beteg az illető. A templomokban a nők gyakran baloldalt, míg a férfiak jobb oldalt állnak, vagy pedig elől a férfiak, hátrébb a nők.

Öltözködésükben a hinduk szintén erkölcsösek. Hagyományos viseleteik – a szárí a nőknek és a lepelszerű dhóti, vagy hosszú ingkabát és pantalló valamint átalvető a férfiaknak – tekintélyt és egyszerű, finom eleganciát sugall. Otthonukban, vallási vagy kulturális eseményeken általában tradicionális öltözetben jelennek meg, a nők szépen felékszerezve, de sohasem hivalkodóan. Keblük, köldökük vagy felső lábszáruk sohasem fedetlen.

A hűség szintén fontos szerepet játszik az indiaiak életében. A nemi tisztaságot alapvető erénynek tekintik, amit a fiatalok a szűziességgel, a házasok pedig a hűség megtartásával gyakorolnak. Fiúkat s leányokat egyaránt a tisztaság előnyeire nevelik, szent kincsnek tekintik az ártatlanságot, így a testi intimitást jövendőbelijüknek tartogatják. A szülők gondoskodnak gyermekeik személyes fejlődéséről és társasági életéről is, megválogatják a barátaikat, figyelmeztetik őket a jó társaság fontosságára. Jóllehet a fiatalok ma már szabadabban ismerkednek és társulnak, még mindig erénynek számít a szüzesség, így a legtöbben tartózkodnak a házasság előtti nemi élettől. A házasságok a szülők segítségével köttetnek – természetesen a fiatalok tetszését is figyelembe véve -, ezzel igyekeznek biztosítani a házasság szent kötelékének stabilitását, meglehetősen jó eredménnyel.

A család szoros köteléket jelent, melynek integritását minden eszközzel igyekszenek erősíteni. A fizikai és nemi energiákat a családon belül kamatoztatják. A feleség saját energiáját a férjnek áldozza, ezzel téve erőssé őt, míg a férj gondoskodik a családról. A gyermekek első gurujukként tisztelik szüleiket, így engedelmességgel adóznak nékik és követik jó példájukat.

Nyilvános helyen a házaspárok nem karolják át egymást, nem váltanak csókot, kerülik a kézfogást, és még búcsúzáskor sem ölelik meg egymást. Igen illetlen dolognak számít, ha egy férfi más valaki feleségének vagy leányának szépségét dicséri. Az idősebb nőket a férfiak anyjukként tisztelik, a fiatalabbakat pedig húguknak tekintik. A tekintélyes vendéget virágfüzérrel fogadják, de férfi sosem ad nőnek virágfüzért, sem pedig nő férfinak. A kölcsönös virágfüzér-csere a házassági ceremónia része, ekkor a férj és a feleség kicserélik virágfüzéreiket, egymást övezik fel. A nők számára megengedett, hogy lelki tanítómesterüknek személyesen nyújtsanak át virágfüzért, de a tanítványok közösségében általában férfi tanítványok szolgálják a gurut.

A nők helyzete

A nők helyzete és megítélése egészen más keleten, mint nyugaton. A nő Indiában istennőnek számít, nagy tiszteletet és védelmet élvez, de nem feltétlenül szerepel egyenrangú félként a társadalmi életben vagy a közügyekben. Egy igazi nő inkább egyetemes helyzetét, feminin értékeit, anyaságát igyekszik kibontakoztatni, minthogy feministaként egyenjogúságra törekedjen.

Keleten a nők legfőbb erényének a tisztességtudást, szemérmességet és szolidságot tekintik. Ez tükröződik a viseletben, a viselkedésben és a társasági mozgásban is. A merész viselkedésű nőket gyanakvással figyelik. Társaságban a nők inkább visszahúzódók, bár családi vagy szorosabb baráti körben oldottabban viselkednek. Az asszonyok szolgálják fel az ételt, s követve az évezredes hagyományt általában csak akkor fogyasztanak, amikor már mindenki elégedett. Az asszony általában nem hagyja el egyedül otthonát, mindig társaságban indul teendői után. Amikor férjével sétál, inkább a férfi mögött lépked szerényen, s ha egymás mellett mennek, inkább a férjét engedi előre a kapuban vagy egyéb helyeken, szemben a nyugati udvariassági szokásokkal. Idegenekkel nem ildomos szóba elegyednie a nőnek, s a nyilvános dohányzás vagy italozás egyenesen feslett erkölcsre utal. Az otthonától távol lévő férfi általában naponta érdeklődik felesége felől, s ha módjában áll, telefonon fejezi ki ragaszkodását és szeretetét. Havi ciklusuk során a nők nem főznek, nem járnak társaságba, vallási vagy kulturális eseményekre, inkább kímélik őket.

Testbeszéd

Indiában az emberek tudatosak arról, hogy Isten mindenütt, mindenben jelen van, ezért a hétköznapokat is emelkedett szellem, a létezés spirituális öröme hatja át. Ennek szellemében minden szónak, mozdulatnak, arckifejezésnek sajátságos többletjelentése lehet, amire érdemes ráhangolódni.

A hinduk igyekeznek kellemes benyomást kelteni, tekintetük kedves, mindenkihez van egy jó szavuk. Ezzel is erősítik magukban a tudatot, hogy a világban a fejlődés rendje és harmóniája uralkodik, amit csak észre kell venni. Ülő helyzetben – a földön helyet foglalva – sosem nyújtóztatják lábukat a templom, az oltár vagy egy másik személy felé, ez súlyos sértésnek számít. Az idősebbeknek, illetve tekintélyesebb személyeknek mindig magasabb, előkelőbb ülőhelyet biztosítanak, tanítvány nem ül azonos szinten gurujával. A hinduk nem alkalmazzák a térdelő testhelyzetet, inkább guggolva pihennek, vagy a földön valamely könnyebb jóga-ászanában foglalnak helyet.

Az írások szerint az alázat inkább erő, semmint gyöngeség, míg a büszkeség sokkal inkább gyöngeség, mint erő. Az alázat kifejezésének a tartásban, a beszédben, köszöntésben vagy a viselkedésben ezernyi jele ismeretes. Tisztelgő szokás az is, amikor egy ortodox hindu a szája elé teszi a kezét, ha egy idősebb, vagy tekintélyesebb emberrel beszél. Ezzel szemben a keresztbe vetett láb, a mellkas előtt összefont karok, vagy a csípőre tett kéz arroganciát és felsőbbrendűségi komplexust sugall, s ezért kerülendő. Ugyanígy kerülendő az ujjal mutogatás, vagy a mutatóujj fenyegető intése, mert a jobb kéznek erős prána-hatást tulajdonítanak, amit a kinyújtott mutatóujj egy pontba sűrít. Amikor útba igazítanak valakit, általában az összes ujj nyújtott pozícióban van, tenyerüket nyitva tartják.

Tisztaság

A tisztaság, illetve tisztátalanság alapvető kérdése az ázsiai kultúráknak. A tisztaságnak a fizikai tisztálkodáson túl megvan a maga társadalmi, ceremoniális, mentális, érzelmi és spirituális vonatkozása is.

Az otthon mindig legyen tiszta, rendezett, mert ez erős és tiszta lelki rezonanciát kelt: a tisztaság félig szentség. A kosz és rendetlenség negatív energiákat vonz, ezért a rend, tisztaság, szépség, világosság és friss levegő elengedhetetlen az ember lelki és testi jólétéhez. A személyes egészség fenntartásának hatásos része a kiegyensúlyozott vegetárius étrend, az ájurvéda preventív gyógymódjainak alkalmazása, a rendszeres testmozgás – például a hatha jóga – és az élénk, életerős tevékenység, a fizikai munkavégzés. A szellemi-lelki egyensúly záloga a rendszeres meditáció, a lelki gyakorlatok, a szentírások tanulmányozása, összefoglalóan a helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes életvitel.

Vásárláskor csak azt válogassuk össze, amit szeretnénk megvásárolni. A főzés, ételkészítés is meditáció. Sose kapkodva, figyelmetlenül, még kevésbé morózusan vagy haraggal főzzünk, mert energiánk átragad az ételre is. Próbáljuk szeretettel, isteni tudatállapotban készíteni az ételt, mert az így nemcsak a test, hanem a lélek számára is tápláló. A hinduk személyes higiéniájához hozzá tartozik, hogy sosem kóstolnak bele az ételbe, nem isznak más poharából, nem kínálnak másnak olyan ételt, amibe már beleettek, sőt, még a postabélyeget sem nyalják meg. Az ételmaradék a tudatlanság minőségébe kerül, ezzel szemben egy szent ember maradéka is szentnek számít. A templomi fölajánlásra szánt virágot, füstölőt vagy ételt az ember semmiképpen sem élvezheti elsőként – még az illat, az íz is Istent illeti. A földre hullott virág alkalmatlan a fölajánlásra. Szent dolgokat nem tesznek a földre. Cipővel nem lépnek a templomba vagy az otthonba, ez tisztátalannak számít, csakúgy, mint átlépni valamin, vagy lábbal érinteni valamit. Ha ez mégis előfordul, jobb kézzel bocsánatkérőleg megérintik a másik felet, majd kezüket a homlokukhoz, vagy előbb a bal, majd a jobb szemükhöz emelik.

Kamala

2003/35.