Udupi – Dél-India Rómája

A tengerparton kanyarog az út, Mangalore kikötőit épp, hogy elhagytuk. Hol a tagolt táj, hol a minden képzeletet felülmúlóan kék Arab-tenger, hol az előttünk szaladó teherautó köti le figyelmünket, melynek rakománya egyetlen fatörzs, de az oly széles, hogy elfoglalja az egész platót.


Vajon hol vágták ki ezt a jó két méter vastag, csonkjában is lenyűgöző, vörös bélű fát? A part menti lerakatokon végeláthatatlanul sorakoznak a hasonló gigantikus fatörzs-torzók. Hja, ebből lesz az igényes nyugat számára az egzotikus falburkolat, dísztárgy és fényűző bútor. Az emberi mohóság beleharap a természetbe, bár néha a természet önmagát marcangolja. Néhány éve Délkelet-Ázsia szigetvilágában akkora erdőtüzek dúltak, hogy a füst okozta látásviszonyok szinte lehetetlenné tették a szigetközi hajózást. Ráadásul a füstölőgyártásban használatos tömjén-fák égtek a Természet-anya által gyújtott égő áldozat gyanánt.

El-elbóbiskolunk, hiszen órákat kellett várni a rekkenő délutáni hőségben a busz indulására. Csak a bukkanók és éles kanyarok ráznak föl bennünket. A délszaki vidék minden szépsége elénk tárul: a pálmafák, a tenger, az egzotikus táj – ám egyszerre csak megérkezünk: Udupi. A térképen alig található kicsiny település a Visnu-hit egyik fellegvára. A városkapu díszes, új építmény, a tetején a közismert jelenet: Krsna és Ardzsuna a harci szekéren, a kuruksétrai csatát megelőzően. Ez is mutatja, szent helyre érkeztünk.

Indiában nem nehéz éppen jókor érkezni valahová, de ez esetben az időzítés valóban tökéletes. Udupi a Madhva (1238-1317) által fémjelzett tanítványi lánc és filozófiai iskola fellegvára. Madhva nagy erejű tanító volt fizikai és szellemi értelemben is. Ha kellett, birkózókat meghazudtoló erővel csapott szét a gonosztevők között egyfajta spirituális harcművész gyanánt, de a filozófiai vitákban is verhetetlen volt. A képeken felemelt keze két ujját az ég felé tartja, de ez nem a győzelmesség V alakú szimbóluma, hanem filozófiájának, a tiszta dualizmusnak a lényege: az ember és Isten közötti különbség, kettősség.

Udupi a Madhva-láncolat Rómája. Hajdanán a nagy erejű szerzetes itt lelte meg misztikus módon Krsna szobrát. A bámulatosan szép Krsna azóta is az imádat középpontjában áll. A főtemplom köré idővel kolostorok települtek, ma tizenkét épület szolgál a szerzeteseknek. Madhva iskolájában tizenkét főpap áll a kolostorok élén, akik maguk nevelik választott utódaikat. Most tartunk az alapító Madhva utáni harmincötödik generációnál. A kolostorok kétévenként váltják egymást a főtemplom szolgálatában. Ez idő alatt a kolostor vezetője a megszokottnál is szigorúbb aszkézist gyakorol, mandátuma ideje alatt el sem hagyhatja a főtér és a templom közvetlen környezetét. Ő a felelős a templom napi működtetéséért – amit egykori földesurak adományföldjeinek hasznai, valamint állami támogatás finanszíroz -, az imádat, valamint az ünnepségek megszervezéséért. Nos, éppen a tisztségváltás idején érkeztünk Udupiba.

Nehéz volt szállást találni, hiszen ilyenkor zarándokok sokasága érkezik szerte Indiából, néha a világ más tájairól is. A civil városhoz képest szinte külön világot képvisel a tradicionális épületek szegélyezte tér, ahol a főtemplom, s körben a kolostorok állnak. Itt már napközben is nagy a nyüzsgés. A bazár forgatagában az indiai vegetárius konyha remekei, gyönyörű szárik és férfi holmik, szantálfa porából préselt füstölők s egyéb kegytárgyak, de fölfelé kunkorodó rézharsonák is kaphatóak, s ne feledkezzünk meg a legjobb frissítőről, a meglékelt zöld kókuszdió üdítő tejéről sem. Az ünnepség csak késő délután kezdődik, egyre nagyobb a várakozás. Jóllehet a templom körül minden hétre jut látványos esemény, ilyen nagyszabású ünnep azonban csak ritkán van.

A parádé táncosok és maskarák felvonulásával kezdődik: a nagy eposzok történeteit jelenítik meg. A karneváli forgatagban zenés együttesek következnek, a hatalmas, olajoshordóból készült dobok szinte nagyobbak, mint a dobosok, akik cseppet sem zavartatva magukat, zenélés közben több szintes gúlát formálnak egymás vállára állva. Lassan alkonyodik, s a ceremónia hivatalos része is zajlik: az újonnan sorra kerülő szerzetes főpap kíséretével végiglátogatja a szomszédos kolostorokat. Nincs hivalkodó ornátus – hisz a férfiak a templomba csak ingüket levetve léphetnek be –, nincs golyóálló védőfölszerelés vagy média háttér, de az arcokon mélységes hit, és a tradíció hűséges ápolása tükröződik. Lenyűgöző látvány, ahogy a főpap mellett ott van leendő utódja, egy ifjabb szerzetes. De már el is tűnnek a hömpölygő tömegben, s újabb látványosság kezdődik: a templom melletti mesterséges tavacskán csónakáztatják a gyönyörű Krsnát. A ceremóniát végző bráhmana gondosan helyezi a templomi csónakba a kegyszobrot, s a parádé szükséges elemeként fölhangzanak a díszlövések, mintha óriási mozsárágyút sütnének el többször egymás után.

Bealkonyodik. A templom tövében csak ekkor veszem észre a különös szerkezetet, amely felirata szerint mechanikus úton produkálja az isteni hangot – high-tech sabda brahman. A világórához hasonló szerkezet csengése-bongása lassan elhal, s a színpadon klasszikus bharat-natjam táncosok, és a teljes művészi tökéletesség rezzenéstelen biztonságával játszó kísérő együttes kerül sorra. Évszázadok, talán évezredek óta használják ugyanazokat a hangszereket, éneklik ugyanazokat a rágákat, lejtik ugyanazokat a táncokat, mégis mindig új és eleven a művészetük. A javakorabeli énekesnő torka valóságos rezonátorként megduzzad, s kezének finom mozdulataival kíséri a taktust, mintha önmagának vezényelne. Közben a táncosok pompás ruhában és derűs arccal, noha verejtékezve végzik a dolgukat. Az est sötétjében a mécsestánc akrobatikus mozzanatai különösen emlékezetesek. Csak állunk és bámuljuk a véget nem érő előadást, ahol Visnu inkarnációi, vagy Rádhá és Krsna szerelmes játékai elevenednek meg.

De az est fénypontja csak ezután következik. A templom bejáratához húzták már a hatalmas, gömbszerű toronnyal ékes ünnepi szekeret. Ezen hordozzák körbe Krsna kegyszobrát, pompázatos felvonulás keretében. A lobogókkal, áldásos szimbólumokkal, és banánlombbal ékes szekér fényárban úszik, előtte zenészek és énekesek járnak, s valahányszor megáll a szekér, kisebb tűzijáték következik. Mire körbeérnek a téren, tetőfokára hág a hangulat. Ezennel két évre átvette a főtemplom szolgálatát a következő kolostor.

Holnap egyszerű hétköznap következik, az ünnepnek vége, s a forgatagtól kábultan indulunk szállásunk felé. Néhány saroknyira a nyugati fül számára ismerős lárma hallatszik: igen, egy fiataloknak szóló rock koncert utolsó hangjait halljuk. Legnagyobb meglepetésemre az esemény szervezője egy új, evangélikus keresztény szervezet. S bizony elgondolkodom, vajon miért viselkednek az indiai keresztények úgy, hogy az engem, a keresztény országból származót is megbotránkoztatja. Ez volt az egyetlen eset, amikor bőröm fehér színe miatt szégyenkezés fogott el Indiában.

Rácz Géza

2003/36.