A tibeti orvoslásról

A tibeti irodalomban mintegy negyven orvosi munkát tartanak számon. Közülük a legismertebb a Négy gyökér című. Eredete az ókori indiai orvosláshoz kapcsolódik. Legfőbb forrása Csharaka, Szusruta és Vágbhata gyűjteményei.

Története

A tibeti orvoslás tényleges története a VII. században kezdődik, amikor Srong-bcan-sgam-po király három orvost hívott udvarába, egyet Indiából, a másikat Kínából, a harmadikat Perzsiából. Ettől kezdve fordították le az indiai és kínai orvosi könyveket, és az udvarnál orvosdinasztiák alakultak ki. Khri-srong-lde-bcan király uralkodásától (Kr. u. 755-797) pedig hagyományossá lett, hogy a tibeti udvari orvosok testületét két csoport alkotta: kilenc tibeti és kilenc külföldi orvos.

A királyi udvar orvosa volt Gyu-thog az idősebb, a tibetiek orvos-szentje. Eleven ember volt, aki a legendában istenné magasztosult. Ami a származását illeti apai ágon magától Szakjamuni Buddhától származtatja magát, anyai ágon pedig egy titokzatos, égből alászállott indiai tündértől, akinek kalandos sorsa az Ezeregyéjszakába illik: sok egyéb mágikus tulajdonság mellett az orvosi tudás ismereteit, a varázslatos gyógyítás és veszélyelhárítás varázskerekét is megszerzi és az orvoslás halhatatlan istennőjévé lesz. Az égiektől azt az utasítást kapja, hogy gyógyító növényekkel ültesse be India, Kína, Nepál, Khotán és Tibet földjét. Eközben számos királynak és szentnek felesége lesz és mesebeli vagyonra tesz szert. Jutogpa ezáltal számon sem tartható király, szent, bölcs, varázsló őst mondhat magáénak. A legenda ezután részletesen közli Tibet megvilágosodásának történetét, amiben döntő szerepet játszott a Türkiz család.

Körülbelül tizenöt egymást követő király- és orvosnemzedéket sorol fel a legenda, amely több évszázados történelmi szakaszt ölel fel, míg elérkezik ahhoz az időszakhoz, melyben az a Jutogpa az udvari orvos, aki a családnak a Türkiz nevet szerezte. Történetének kezdetén még csak a démonok ura, a szent tudományok bölcse. Egy ízben, mikor elmélkedésbe merülve egy betegéhez indult, megszólította egy ismeretlen fiatal nő, s megkérte, gyógyítson meg egy beteget az ő vidékükről. A Jutog ős elutasította a kérést, bár sejtette, hogy tündérrel áll szemben – mondván: orvosi esküjét szegné meg, ha elhanyagolná saját betegét, akit meglátogatni kötelessége. A tündér ekkor magasztalni kezdte, istenek, emberek és szellemek mesterének nevezte, és könyörögve kérte, mégis menjen el a nágák, (kígyók) halálosan beteg királyához. Az orvos nem tudván ellenállni a kérésnek, másnap – hogy kötelességét se mulassza el – meglátogatta az isme¬retlen vidéken a beteg királyt egy csodálatos palotában. Trónusát felbecsülhetetlen értékű kincsek borították. Testét bűbájos varázslat rontotta meg mérgezett mustármaggal, amit az orvos rögtön észrevett a beteg bőrén, húsán és ereiben. Öt gyógynövényből és higanyból készült gyógyszert adott neki, de fejére olvasta sok elkövetett vétkét, és megbánásra intette. A nágák királya javulást ígért, rögtön meg is gyógyult. Ekkor megajándékozta az orvost mindenféle kinccsel, a tündér pedig egy pillanat alatt hazaröpítette saját országába, mondván, másnap újra jöjjön el ahhoz a hídhoz, ahol először találkoztak, mert ő is meg akarja ajándékozni, azzal eltűnt. Az orvos másnap meg is jelent a hídnál, ahol nagy mennydörgés, villámlás és szakadó eső közepette egy arannyal és türkizzel borított női holttestet látott a vízen lebegni. Ebből megértette, hogy ez a tündér ajándéka. Leszedte a kincseket az asszony teteméről, majd visszadobta a vízbe, a sok arannyal és türkizzel pedig kirakta házának a tetejét. Ettől fogva a nép a tudós Jutogpa: Türkiztetejű néven tisztelte, s ez az elnevezés utódaira is átszállt.

Hosszú élete során Jutogpa számtalan utazást tett. Ezeken rengeteg ismeretre tett szert. Az akkori világ különféle gyógymódjainak gyűjtőútjaiként tekinthetők ez útrakelések. Egy oktató beszélgetésben így foglalja össze tapasztalatait: Az indiai orvosok a rituális tantra specialistái, a kínaiak a csillagászati prognózis mesterei, Nepálban a mechanikához értenek, Kasmirban a vegytanhoz, Mongóliában az érvágáshoz, Garlogban az égetéshez; Taxila a mérgezések gyógyításának hazája, Khrom a vizeletvizsgálaté, Zahorban tudnak szarvval köpölyözni, Keszárban mantrákkal (varázsigékkel) gyógyítanak, Sansungban purgálással, Uddijánában hánytatással, Tibetben pedig a Négy gyökér módszereivel.
A Négy gyökér c. művet Vairócshána ekkor már lefordította tibeti nyelvre, de egy kolostorban rejtette el, ahol a kézirat sikeresen átvészelte az elkövetkező zűrzavaros politikai időszakokat. Csak a gugei királyság idején (IX-X. sz.) került elő, és vált használatossá.

A négy gyökér

A mű egy teljességre törekvő elméleti és gyakorlati gyógyászat összegzése. Az elméleti rész a betegségek eredetével (okával), jeleivel, az egészséges és beteg szervezet milyenségével, a gyógykezelés céljával foglalkozik. Anatómiai ismeretek következnek, majd a magzat méhen belüli fejlődésének pontos leírása. Az emésztésről vallott elképzelés Arisztotelészéhez hasonló. A kórtan az indiai tridósa-tan (Három ártalom) átvétele. Ezek a „szél”, az epe és a phlegma – melyek a rossz nedvek. Egyensúlyuk megbomlása okozza a betegséget. A három kártékony nedvnek öt-öt alosztálya van. A szél öt székhelye a fej, a mell, a szív, a gyomor és az altest. Az agyban lakozó szél támogatja a légzést, járást, fenntartja az éles látást, a visszatartott élelmet székletté és vizeletté alakítja, ezenkívül büfögést és csuklást okoz. A mellben lakó szél átterjed az orra, nyelvre és nyelőcsőre, segíti a beszédet, az erő, kitartás és jó memória forrása. A szívből eredő szél bejárja az egész testet, valamennyi testmozgás kormányzója. A hasban lakó szél a gyomor és a belek mozgatója, az élelem átalakítója vérré. Az altesti szél a hugy-ivarszervek motorizálója.
Az epe öt helye és funkciója: a gyomorbéli epe az emésztés előmozdítója. A májbéli a termékenyülést szolgálja. A szívbéli epe tökéletessé tesz és tudóssá. A szemben lakozó élessé teszi a látást, a bőrben pedig természetessé a bőrszínt.

A phlegma öt lakhelye: mell, has, nyelv, fej, izmok. Funkciói: erőt ad, a gyomorban oldja a szilárd ételt, ízeket érzékel, az érzékszerveket kormányozza, összetartja a testrészeket.

A három életnedvnek megfelelően a tibeti karakterológia megkülönbözteti a szeles, az epés és a phlegmás típust. Akinek személyiségét a szél uralja, az sovány, görbe, kékes színű, hajlamos a meghülésre, szívesen énekel, nevet, vitatkozik és harcol, kedveli a keserű és savanyú ételeket. Az epés ember gyakran érez éhséget és szomjúságot, bőre és haja sárga, termete középmagas, fejlett az intelligenciája és büszkesége. A phlegmások kövérek, sápadtak, hosszú életűek, gazdagok és boldogok, szeretik a savanyú ételt.

A testnek hét „támasza” van. Ezek: vér, hús, zsír, csont, velő, sperma és emésztőnedv.

Huszonháromféle csont van, összesen 360 darab. Tizenhat in 900 fonál (ezen ideget lehet érteni). Tizenkét nagy izom, 250 kis izom, öt életszerv (szív, tüdő, máj, lép, vesék), hat üreges szerv: gyomor, epehólyag, hugyhólyag, vékonybél, vastagbél, nemi szerv. Kilenc nyílás a testen: két orrlyuk, két szem, két fül, továbbá a száj, végbél és a hugycső nyílása. Ezek után következik az érrendszer leírása, mely rendkívül bonyolult. A betegségeket meleg és hideg betegségekre osztják fel. A gyógyszerekből 915 felsorolása szerepel a műben. A betegségek észlelésének 1200 módját tartják számon. Minden betegségnél 29 kérdésre kerestek választ.

Orvosi intelmek

Az orvosnak figyelnie kell a jelekre, melyekből előre láthatja a beteg sorsát. így például, ha a beteg küldönce pap vagy tudós ember, egészséges, tiszta és jól öltözött, és lóháton érkezik, akkor a beteg meg fog gyógyulni. Ha ellenben eunuch, tisztátalan személy, szamáron, tevén vagy bivaly hátán érkezik, ha zavarában követ vagy fadarabot szorongat kezében, esetleg bicskát vagy piros virágot, és tetejében locsog is vagy kiabál – mindez azt jelenti, hogy a beteg állapota reménytelen.

Fontosak a beteg álmai is. Ha álmában patkányon, majmon, oroszlánon vagy sakálon lovagol, ez halálát jelenti. Biztató viszont, ha szentképet, papot vagy szentet és híres embereket, királyokat lát álmában, vagy ha elefánton lovagol. A rossz álmokat azonban imádsággal, elmélkedéssel és jócselekedetekkel hatástalanítani lehet.

A meleg betegségeket főként az epe okozza, és a szél súlyosbítja, a hideg betegségeket a phlegma, a szél ezeket is súlyosbítja.

A Négy gyökér második részében a betegségek gyógyításának részletes ismertetését, a harmadikban a betegségek kimerítő útmutatását találjuk. A sok előírás mutatja, hogy a hajdani tibeti orvosoknak a betegségekről határozott elképzelésük volt, és jól kialakult gyakorlatuk a gyógykezelésben. A beteggel addig nem közölték, hogy mi a baja, míg fel nem állították a diagnózist. Ekkor aztán tudomására hozták, hogy szerintük meg fog-e gyógyulni, vagy sem.

Szigorúak voltak annak eldöntésében, ki a jó orvos. Ezekből a kritériumokból álljon itt záró sorokként néhány:

Ha a doktor nem ismeri tökéletesen az orvosi könyvek tudományát, nem tudja diagnosztizálni a betegségeket, hasonlatos a vak emberhez, aki nem ismeri fel az aranyat.

A gyakorlati tudás nélküli orvos olyan, mint aki ismeretlen úton jár, s nem tudja hová jut.

B. L. J.

1990/6.