5000 év óta nincs új a nap alatt

A cinegék mindent tudnak

– Megyek haza meditálni!
– Én most voltam egy elvonuláson, nem volt szabad sem beszélni, sem gondolkodni…
– Én meg jógázom, ami végre teljessé teszi az életemet.

A Kelet mágikus titkai, misztikus tudása sokakat megigéz, de fel-feltűnik a Kelet primitív olvasata is – amikor a magasabb, tisztább értelmű jelenségek helyett az egyszerű vagy éppen alantas verziók kápráztatják el az avatatlan érdeklődőt. Ezért érdemes megtanulni eligazodni nemcsak a vietnami dzsungelben vagy a hongkongi betonrengetegben, de a keleti tanok végtelennek tűnő útvesztőjében is.

Sokan életük problémáinak megoldását remélik az egzotikus praktikáktól, vagy egyszerűen csak a divatot követik: másnak is van guruja, hadd legyen nekem is. Hiányt érez az ember, meglehet tudása, ismereteinek sokasága szerteágazó, ám a szintézisre kevesen képesek. Szeretnénk mindent megtudni, pedig ez valószínűleg lehetetlen – de gondolkodjunk csak el: a cinegék mindent tudnak a világról.

Etetés és tömeggyilkosság

Etetőt szereltem az ablakom elé. Jönnek a gömbölyű cinegék, megkapaszkodnak, körülnéznek, fölcsípnek egy-egy szem magot, majd elrugaszkodnak és tovarebbennek. Így csinálja az első, a huszadik és a századik is. Nem vetnek és nem aratnak, mondanám nem aggodalmaskodnak – ámde olykor veszekednek. A begyük telik, a hasuk gömbölyödik, s a tél lassan elmúlik. Hamarosan itt a fészekrakás, a tavasz terített asztala s lassan véget is ér röpke életük. Igen, a cinegék mindent tudnak az életről és a világról. Olykor látszólag kegyetlenül kiszórják még csupasz, csupafej fiókáikat a fészekből. Az egyik pár az ajtó mellett a fal repedésébe fészkelt, s egyszer csak egy félig kiszáradt porontyot találtam a lépcsőn. Visszatettem. Délután újra ott hevert, s most ki is tömtem a fészek bejáratát, hátha így nem esik ki többé. Aztán megértettem: nem kívánt gyerek, neki pusztulnia kell. Másnap már csak az elszáradt tetemét találtam. Majd sorban a többiét – valami miatt tömeghalál volt a cinkefészekben.

Ahogy a cinkék életét nem idealizálhatjuk, úgy tán a Kelet misztériumát, s főleg annak primitív olvasatait, vagy hamis verzióit sem eszményíthetjük kritikátlanul. Ezer éve a kereszténységnek volt nagyobb az ázsiója, hirtelen növekvő és hódító sikervallásként terjedt futótűzhöz hasonlóan. Ma az iszlám az egyik legprogresszívebb vallás a számokat tekintve, a bevándorlók és vendégmunkás-generációk miatt Európában egyre markánsabb a jelenléte, az Egyesült Államok teljes gazdaságának 7%-a szaúdi kézen van, s a hetvenes évek pop-kultúráját valósággal sokkolta, amikor Cat Stevens vagy Cassius Clay megtért az igaz hitre s az utóbbi Muhammad Ali néven csinált igazi karriert. Az iszlám térnyerése mellett új jelenség a Távol-Kelet előretörése, a jóga, a küzdősportok, a meditáció sikere és terjedése. A buddhizmus már valóságos gumicsont, egyes keresztény szerzetesrendek is keleti meditációs technikákat használnak a laikusok számára szervezett lelkigyakorlataikon.

Sokan a nyugati életformán ütött réseket igyekeznek egy kis misztériummal, egy kis kényelmes meditációval, feng-shui alapú lakberendezéssel, fitnesz-életmóddal betömni. Mások a klasszikus korba próbálnak visszamenekülni, s filozófiai tanulmányaikat a görög filozófusok munkásságával kezdik.
Látszólag tehát ezerféle variáció áll rendelkezésre, és azt gondolhatnánk, ha valaki a kereszténység kebeléből áttér hindunak, s a Biblia helyett az Upanisádokat olvasgatja, vagy egy tibeti láma a környezetvédelemről prédikál a nyugatiaknak, akkor nagy változás történt. Pedig valójában alig történt valami. Mintha egyik virágágyásból a másikba ugrana az ember, de még mindig ugyanabban a kertben jár.

Egy kert, más ágyás

Talán nehéz elfogadni ezt az állítást, hiszen e szellemi folyamatok oly szöges ellentétben állnak egymással – formaságaikban, praxisukban, szóhasználatukban, s első pillantásra akár szellemiségükben is. Pedig az alaposabb vizsgálódás érdekes közös határokat tár föl. Jelentsük ki: ötezer éve nincs új a Nap alatt! Ekkor indult meg annak a kulturális csomagnak a kialakulása, amely a mai napig meghatározza a teljes emberiség szellemi horizontját és gyakorlati mozgásterét. I.e. 3000 tájára tehető Felsőés Alsó-Egyiptom királyságának kialakulása, ekkor jöttek létre az első kis államalakulatok Kínában a Huangho völgyében, ekkorra tehető Trója kialakulása és első virágzása, a sumer kultúra fellendülése és India legrégibb fennmaradt városainak létrejötte. Ennél korábbról már igen hiányosak a leletek, jobbára kezdetleges, kőkorszaki állapotokat tükröznek. A még korábbi távlatok inkább sajátságos maradványnak, egyfajta szellemi kövületnek tekinthetők: az ausztrál bennszülöttek 30.000 éves kultúrája, az újraírt indiai történelem évmilliós távlatai, vagy a maja időszámítás kozmikus léptéke.

Ráadásul a geológiai kutatások szerint i.e. 5000 táján jelentős tektonikai és éghajlati változások mentek végbe, amiknek következtében mintegy 40-60 méterrel (!) megemelkedett a tengerszint. Ez azt jelenti, hogy a közvetlen partmenti kultúráknak nyoma veszett, ezek a víz alá kerültek, s csak a felföldek leletei hozzáférhetőek.

Érdekes módon ez az időtáv nagyjában-egészében egybevág a hindu világkép kronológiai elméletével, amely szerint a világciklusok kozmikus periódusokban váltják egymást. Az indus bölcsek a legutóbbi ilyen nagy ciklusváltást i.e. 3000 tájáról datálják, s a kataklizmákkal járó korszakváltásokat átmeneti periódusok előzik meg és követik. Lehetséges, hogy erre a tengerszint-emelkedésre vezethető vissza a Platón említette Atlantisz elsüllyedése, vagy a számos nép mitológiájában egyként megőrződött özönvíz, illetve az Arab-tenger habjaiba süllyedt óind metropolisz, a tengerparti Dvaraka története?

Ehhez az ötezer esztendős távlathoz képest elenyészően csekély a jelenlegi nyugati, fogyasztói társadalmi berendezkedés ötven-százéves kora. Európa legrégibb intézménye a katolikus egyház, a római birodalom hanyatlása is évszázadokig eltartott, Indiában 1500 éve vannak jelen a muszlimok, s Kína i.e. 221-től független állam!

Szellemi szupermarket

Ha elég nagy távlatban gondolkodunk, beláthatjuk, amiből ma az emberiség a gyakorlati életben és a szellemi- spirituális szupermarketben válogathat, azt ebben a periódusban kapta. Ebben az időben jelentek meg az első települések, a háziállatok, a kultúrnövények – árpa, köles, búza, gyapot –, ekkor alakult ki az állattenyésztés, a barlangfestészet, a fazekasság, a selyemszövés – a gyakorlati élet megannyi természetesnek vett eleme.

Ebben a periódusban alakultak ki a máig meghatározó filozófiai alapnézetek – logikai gondolkodás, vagy a görögségnél a platóni idealizmus és az arisztotelészi univerzális rendszerezés –, a jogi személet alapjai – az i.e. 2000 táján élt Hammurabi 282 törvénye, a zsidók biblikus törvényei, a Távol-Keleten Manu törvényei, és a római jog (a Leges Doudecim Tabularum i.e. 450 táján keletkezett) –, a matematika és geometria alapjai, de a máig élő vallások – zsidó, keresztény, iszlám, buddhista, tao – sokfélesége is. Az időszámításunk előtti VII-VI. századtól kezdődő néhány évszázad az ember tudati fejlődésének, megalapozásának valóságos aranykora. Bármely kultúrát tekintsük is kiindulópontnak, a legfontosabb szellemi értékek, módszerek, a szemléletmód alapvetése ekkor keletkezett, vagy az ekkortájt megeredt gyökerekből sarjadt. Perzsiában Zarathusztra (i.e. VI. század), a görögöknél a hét bölcs (i.e.VII. század, milétoszi iskola), Indiában Buddha (560-483), az Upanisadok kora (i.e. VII. századtól), és Mahávíra, a dzsainizmus képviselője (Buddha kortársa), Kínában Lao-ce (i.e. VI. század eleje) és Kung mester (551-479?), s egy történelmi távlatban elenyésző néhány évszázadot ugorva Krisztus, majd ugyanilyen időtávolságra Mohamed (570-632).

Látszólag nagyon hosszú az út a papi reverenda feketéjétől a szádhuk narancsszín öltözetéig, a mantrától az imáig, a Krisztus-jegyesi misztikától a hindu eksztázis- misztériumig, a spekulatív görög filozófiától Heideggerig, vagy a gyűjtögető életmódtól a hamburgerig, pedig valójában e mérhetetlen sokféleség ugyanannak a nagy fejezetnek egy-egy epizódja csupán. E fejezet kezdetét tán sikerült beazonosítani – a nagy kérdés: mi volt ez előtt, s mi jöhet ez után?

Ha planetáris léptékben gondolkodunk, a jelenlegi kultúrciklus a diluvium (Pleisztocén) legfrissebb szakaszára tehető. Ezt megelőzően a jégkorszakok és az interglaciális periódusok váltották egymást. A földtörténet könnyedén számol százezer esztendőkben, a történelmi távlatokban azonban az ötezer esztendő is alig látható be. Bajban lennénk, ha a Föld egy napi történéseit kellene összegeznünk – Proust és Joyce ilyesmivel próbálkozott regényfolyamaiban – ugyanakkor hajlamosak vagyunk egy-egy uralkodói korszakot, népet vagy birodalmat néhány odavetett mondattal elintézni. A Nap precessziójának köszönhetően a tavaszpont 2100 évenként kerül egyik állatövi jegyből a másikba – a következő váltás, a Vízöntő jegy mintegy 800 év múlva várható –, ez egy kis év a csillagászatban, 26 000 évenként pedig egy teljes ciklust körbejárva visszatér ugyanabba a jegybe, ahonnan elindult.

A sztereotíp beidegződések alapján, a tudományos világkép, a földtörténet és a történelemtudomány igézetében, kizökkenthetetlenül a lineáris időfelfogás kerékvágásában haladva hajlamosak vagyunk primitív múltat feltételezni. A korai fejlett civilizációk létét áltudománynak, valótlanságnak, sőt lehetetlennek találjuk, bár néhány lelet, feljegyzés vagy emlékfoszlány kikezdeni látszik a határozott és konzekvens tudományos világképet.

Megfejtetlen talányok

Gilgames a tenger mélyén megleli az élet gyökerét, az aggokból ifjat csináló orvosságot – a teremtés vize a Bibliában s a hindu írásokban is előfordul, olyannyira, hogy ott Okozati-óceánról (a teremtést okozó ősvíz) és Magzatvíz-óceánról is beszélnek, ami az élet kozmikus közegének gyönyörű szimbóluma.
Platón beszámol Atlantiszról, a csodaszigetről, amely valóságos földi paradicsom volt, s kutatói egy a mostanit megelőző civilizáció otthonának tekintik, technikailag is fejlett berendezésekkel.

Az ősi indiai írások atomcsapásról és légi járművekkel folytatott háborúkról is tudósítanak. Robert Oppenheimer elméleti fizikus, a Manhattan-terv vezető tudósa hét évvel az Új-Mexikóban végrehajtott atomrobbantás után a Rochester Egyetemen tartott előadást, s az egyik hallgató megkérdezte, vajon ez volt-e az első robbantás? Oppenheimer különös válasza így hangzott: – Nos, igen, a modern időkben ez volt az első.

Sorolhatnánk a megfejtetlen rejtélyeket: a Nazcavonalakat, a dél-amerikai kristálykoponyákat, az afrikai mikroszkopikus furatokkal ellátott golyókat, a tibeti lámák elképesztő misztikus képességeit, a piramisok titkait, vagy a dinoszauruszok lábnyomai mellett föllelt emberi lábnyomokat, az inkák elődei által épített – egyes kutatók szerint – 17.000 éves Tiahuanaco városát, és egyebeket.

Ha múltként egy magasabb kultúrát feltételezünk, akkor valószínűleg a jövőként is egy magasabb civilizációt kellene feltételeznünk – ez a hagyományos, lineáris fejlődési modell várakozásaival is egybevág. Valóban, technikai értelemben az emberiség rohamléptekkel halad. De mit is ír Platón Atlantisz pusztulásának okairól?

„ … Sok nemzedéken át, amíg az isten (Poszeidón) természete elég erős volt bennük, engedelmeskedtek a törvénynek és jó barátságban éltek a velük rokon isteni világgal. Gondolkodásuk igaz és fennkölt volt, megfontoltsággal párosult nyugalmat tanúsítottak mind a sors viszontagságaival szemben, mind egymással való érintkezésükben, ezért az erényt kivéve mindent megvetettek, nem sokat törődtek a múló kincsekkel, könnyen vették, sőt mint valami terhet tekintették az aranynak és egyéb javaknak tömegét, s minthogy nem részegedtek meg a gazdagságban való dőzsöléstől, s nem vesztették el önuralmukat, nem is hanyatlottak, hanem józanságukban élesen látták, hogy mindezek a külső javak a kölcsönös szeretet és erény folytán gyarapodtak, ha ellenben igyekezetük és megbecsülésük a külső javakra irányul, azok is elpusztulnak, az erény is velük vész. Ennek a gondolkodásmódnak és isteni természetük megmaradásának következtében gyarapodott is minden, amit az előbb felsoroltunk. De midőn az isteni rész tünedezett bennük, mert gyakran és sok halandó elemmel keveredett, s túlsúlyba került az emberi jelleg, nem tudva már jelen javaikat elviselni, elkorcsosultak, s éles látású ember szemében bizony hitványnak látszottak, hiszen legbecsesebb értékeiket elvesztették. Azok szemében persze, akik képtelenek az igazi, a boldogság felé vezető életet meglátni, épp ekkor tűntek a legszebbeknek és a legboldogabbaknak, amikor már telve voltak az igazságtalan kapzsisággal és hatalomvággyal.

Az istenek istene, Zeusz, ki törvények szerint uralkodik, minthogy meg tudja látni az ilyesmit, észrevette, hogy egy derék nemzetség ilyen nyomorúságos állapotba jutott, s büntetést akart mérni rájuk, hogy észre térve mértéktartóbbak legyenek. (Platón válogatott művei, Tímaiosz XII. Kövendi Dénes fordítása.)
Évszázadok óta keresi az ember az elsüllyedt Atlantiszt, amit a kapzsiság és hatalomvágy döntött hullámsírba. Mintha az ókori filozófus leírása ma is aktuális volna. Vajon Atlantisz múltja lesz az emberiség jelenlegi kultúrciklusának a jövője?

Tornyai Ödön

2008/48