Szent Geo-Metria

A szakrális térrendezés

– Itt rosszul áramlik a csi, ezért van falfirka a kerítésen! – mondta az előadó, majd lelkesen tovább ecsetelte, hogyan függenek össze az energiák és az építészet, az üzleti siker és a saroképület kiszögellései, s egyáltalán minden mindennel.

Napjaink egyik divatos témája a kínai térrendezés tudománya s egyben művészete, a Feng shui. Jó példa ez arra, hogy a nyugati kultúrában oly markánsan szétszakadt művészet és tudomány ebben az archaikus, holisztikus szemléletmódban miképpen ötvöződik, s hogyan hódít az egyébként egyszerre atomizálódó és globalizálódó világban. S mind a gyakorlati tapasztalatok, mind a tudományos kutatások számos esetben igazolni látszanak az ősi tanokat. A modern tudományos vizsgálatok és az univerzum harmóniájának ősi geometriája, egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Márpedig az archaikus időkben még nem olvasták Nietzsche könyveit, miszerint „Isten meghalt – és mi öltük meg”. A világ még a szentségtől átitatott, szakrális hely volt, amely otthont adott a lényeknek, s lépten- nyomon a teremtő keze nyomára emlékeztette az embert. Ez az immanens isteni titkot rejtő, isteni jelenlétet sugárzó világ szakrális térnek volt tekinthető. (Vegyük észre a tér és a hely kifejezések alapvető jelentéskülönbségét!) Szakrálisnak tekinthető az a tér, amelyből az ember és az általa létrehozott átalakított vagy mesterséges környezet nem rekeszti ki az isteni jelenlétet, szorosabban véve pedig éppen az a sűrűsödési pont az izomorf anyagban, amely kitüntetett módon tanúsítja az isteni jelenlétet. A kozmikus törvényekkel összhangban álló emberi akarat meginvitálhatja az isteni jelenlétet, amit azután az arányok, a környezet s a szellem harmóniája tükröz, bizonyít.

A történelem során sok módszert dolgoztak ki, ezek közül az egyik lehetséges út a harmonikus rend geometriai megteremtése. Egyes vélemények szerint a geometriai rend egy finoman kódolt arány, amely az élet számos területén érvényesülhet. A geometria a földterület felmérésével s az elemi alakzatok – háromszög, négyszög és kör – felismerésével vette kezdetét. Később a tér és forma kapcsolata, a terek kapcsolódása került a kutatás központjába. A teret érzékszerveink szerint különböző módon észleljük: mint látótér, hallótér, tapintótér, szaglótér. A különféle észleléseket agyunk harmonizálja, és kialakít egy egységes tér-képet a világról. Az emberi tudat a geometriailag rendezett formákból képes átlépni az anyagtalan abszolútba, s az ott észlelhető örök kapcsolatrendszerbe. Az anyagtalan, abszolút világ megtapasztalásán alapuló építészeti geometria harmonikus elemekkel tervez, ezáltal ad energiát az érintetteknek. E szakrális tudomány célja az univerzum rendező algoritmusának meglelése, a földi világ összekötése a felső világgal, az égi szférákba vezető út megteremtése. S itt már rég nem bizonyos szerkesztési alapelvekről van szó csupán, hanem az ember, a tanítvány intellektusáról és spirituális megvilágosodásról.

A növények sajátságos geometriai rendszer szerint veszik fel a fényenergiát. A fotoszintézishez egy tökéletes szimmetriájú tizenkét részes sablont építenek föl szén, hidrogén, nitrogén, magnézium és klorofil molekulából. A mitológiában a 12-es az univerzum száma, az élet anyja! A molekulák, atomok térbeli elrendezése, szerkezeti felépítése minőségi különbséget eredményez az adott hely vagy épület síkján is. Az anyag struktúrája alapján válik alkalmassá arra, hogy az adott tér történéseiben és akcióiban részt vehessen. Ha tehát molekuláris szinten minőségi különbséget jelent a konstrukció, akkor nyilván a körülöttünk levő tér megszerkesztése is életminőségi másságot fog eredményezni, nem csupán a lakberendezési trendek vonatkozásában.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a teret átszelő hullámokat, mint a szerkezet elsődleges megnyilvánulásait. Az univerzum minden teremtménye bizonyos energiaszintet képvisel. Tudták, hogy ez az energia pulzál és rezeg, és e hullámmozgás minősége az adott anyag sajátos jellemzője. A hullámok a természet törvénye szerint kapcsolatba kerülnek egymással. Ha minden az eredeti, harmonikus formájában tud működni, akkor a kapcsolatok is harmonikusak, de ha valami megzavarja őket, akkor diszharmonikussá válnak.

Látásunk, hallásunk, szaglásunk a hullámmozgásnak köszönhetően tapasztalja a molekulák szerkezetét, magyarán a környezetünkben lévő anyagot. Tapintásunk vagy látásunk más és más frekvencia-tartományt észlel, így más információt nyújt, noha a szemlélődés tárgya azonos.

Azt is megfigyelhetjük, hogy a különböző energiák és/vagy hullámok befogadására különböző struktúrák alkalmasak, így az architektúra szelektálja, de egyben indukálja is a befogadandó energia minőségét. A terek megszerkesztése és tudatos rendezése egy adott irány felé fordul, illetve amilyen a mechanikai felépítés, olyan energia befogadására képes egy adott tér, ami ebben az esetben akár élő anyag is lehet, gondoljunk csak a fotoszintézisre. Ennek alapján nemcsak épületek tervezhetőek, hanem városok, sőt országok is.

Az 1950-es évek végén Jean Richard professzor az ókori Hellász néhány kitüntetett helyét vizsgálta: Delphi, Délosz és Athén összefüggéseit kutatta. Delphiben Apolló jósdája működött, s Délosz szigetét tekintették Apolló születési helyének. Egy különös álom segítségével talált rá a térképre, amely különös összefüggéseket mutatott e három település között. E térkép elemzéséből rajzolódott ki, hogy a görögök, akár csak a mezopotámiaiak és az egyiptomiak, az égi világ szerkezete alapján igyekeztek megtervezni földi országukat. A professzor megállapítása szerint Delphiből, mint középpontból kiindulva tizenkét szektorra osztották az országot a zodiákus alapján. A további vizsgálatok során kiderült, hogy létezik egy másodlagos zodiákus kör, melynek középpontja Delos, és egy harmadlagos kör Lydia fővárosát Sardist jelölte ki, a mai Törökországban területén. Az is világossá vált, hogy Délosz, a Szfinx és a Gizai piramis egy észak-déli tájolású egyenes mentén fekszenek.

A görögöknél, akárcsak más kultúrákban, a tér kiválasztása fontos volt a városok megépítésénél, így tudták isteni védelem alá helyezni a települést és annak népét. Olyan energia központot választottak ki tervezéskor, ami megfelelt a város feladatának.
Az egyiptomi geometriai tudomány nemcsak a piramisok építésében nyilvánult meg. A monumentális karnaki templom együttes a világ legnagyobb szakrális tere. 134, egyenként 22 méter magas és 3,5 méter átmérőjű faragott gránitoszlopból áll. Néhány obeliszk 42 méter magas és 1100 tonna súlyú. Egy ilyen hatalmas tömb megtervezése, biztonságos elhelyezése roppant bonyolult feladat. Assem Deif szerint a fentiekből egyenesen következik, hogy a piramisok megalkotói elképesztően bonyolult geodéziai és csillagászati számítások elvégzésére voltak képesek.

Két matematikai vonatkozású dokumentum maradt ránk ebből az időből, a Rhind-papirusz (i.e. 1850- 1800, III. Meneemhat ideje) és a Puskin múzeumban őrzött matematikai tekercs (i.e. 1890). Ez a tekercs már foglalkozott a kör négyszögesítésével is.

E két különösen érdekes példa után térjünk vissza a misztika egyik alaptételére: amint fent, úgy lent. A földi és égi dimenziók egymásra hangoltsága majd minden ősi kultúrában ismert tény volt. Elég utalni az egyiptomi piramisok kozmikus tájolására, az Andokban az ősi indián kultúrák szent úthálózattal összekapcsolt városainak beavatási szerepére, a földi és a mennyei Jeruzsálem reménységének egymásra utaltságára, vagy a menhirek és dolmenek telepítésének kultikus titkaira.

A föld az égi világ vagy a kozmikus rend tükörképe, amit legjobban a háborítatlan természet hordoz. Ehhez képest az épített környezet mindenképpen beavatkozást jelent a mindenség harmóniájába. Éppen ezért nem mindegy, hol, mikor, milyen anyagokból, milyen céllal és milyen szellemben vág neki az ember bármely létesítmény megvalósításához.

A kínai térrendezés indiai testvére a vasztu-kézikönyv. Árnyalt jelentései mellett a vasztu visszavezethető a szanszkrt vasz szógyökére is, aminek jelentése: lakik, tartózkodik valahol, benépesít. A letelepedés, az építkezés, az otthonteremtés és a térhangolás ókori tudományának összefoglalása a vasztu-sásztra.

A vasztu tudománya foglalkozik a kozmológiával és filozófiával, geológiával, földrajzzal, asztrológiával és asztronómiával, pszichológiával és szexológiával, al gebrával és geometriával, ergonómiával és ökológiával, gépészeti és általános tervezéssel, de a biológiával és az orvoslással is.
A vasztu kézikönyv nyolc területet ölel föl: 1) a tulajdonos, 2) a tervező és csapata, 3) a terület, föld, telek, 4) rituálék, 5) díszítő elemek, 6) anyagok, 7) a művészet és a gyakorlat használata a tervezésben és 8) díszítés és renoválás-karbantartás.

Egy-egy épület megtervezésénél tehát a leendő háztulajdonosok jellemétől kezdve rengeteg körülményt figyelembe vesznek az ősi írások ahhoz, hogy a tér egy kihasított darabjában ideális módon lehessen létezni, s az épület a lehető legtöbb pozitív energiát képes legyen közvetíteni, illetve biztosítani a maximális harmóniát. A mi szempontunkból mégis a hetedik pont a legfontosabb, amelyben a tervezés és a filozófia kapcsolódik össze. Vizsgáljuk meg közelebbről a tervezés, a művészet és a filozófia kapcsolatát! A tervezés során figyelembe veszik a környéken tapasztalható átlagos körülményeket (biztonságos falak, alapok és tetők, tájolás és egyebek), de a rendkívüli eseményekre (földrengés, vihar, árvíz) is felkészülnek.

A következő fontos lépés a tervezésben az isteni útmutatás követése. Ennek szellemében a teremtett világot veszik mintául, s amennyire lehetséges, igyekeznek követni a természet, s végső soron Isten kijelölte irányokat, így a természetes anyagok használata a kívánatos. Ezért építenek például Erdélyben rönkházakat, az alföldön pedig vályogházakat – mindig az adott terület adottságainak, lehetőségeinek, mikroklímájának és kulturális meghatározottságának megfelelően. Mindez szintén az isteni elrendelést tükrözi, csak rá kell hangolódni.

Az épületek alaprajzát a vasztu-purusa mandala szerint határozzák meg, négyszögletes elrendezésben. Ez is kozmikus rendet, valamint személyes, emberléptékű rezonanciát visz a leendő épületbe.

Az egységes látásmód szellemében a teremtett világ minden elemében jelen van a belső isteni erő és harmónia, s az épületnek ezt a meglevő harmóniát kell megőriznie, tükröznie. Ezért tisztelik az öt elemet (föld, víz, tűz, levegő, éter), amiknek az épületek központi részén jelölnek ki helyet, ahol Brahmá uralkodik.
A színek erejével is ajánlatos foglalkozni a tervezés során. A szivárvány színei jól beazonosítható színkódot jelentenek és rezonanciás hatásuk is fontos.

A szépség, használhatóság mellett törekednek az esetleges problémák megelőzésére. Fontos még az anyagok élettartamának összehangolása is. Ajánlott tapasztalatainkat a következő generáció számára továbbmenteni, így egyre bővülő ismeretekkel foghatnak hozzá az építészeti munkához.
Ha a mai időkben akarják követni a vasztu elveit, nem kis nehézséget jelent a hajdan használatos mértékegységek átültetése. Az ősi Indiában az idő s a tér vonatkozásában sokkal több egységet szabtak meg, mint amit ma használunk, az alig érzékelhetőtől a szinte végtelenig. Ezek alapján olyan sablonokat dolgoztak ki, melyek kapcsolódtak az égi világhoz és a kívánt energia megidézésére alkalmas szimbólumokat használtak. És ez ma is lehetséges.

A vasztu szó nemcsak az épületre és a lakásra utal, hanem az emberi testre is, mint az örökkévaló lélek lakhelyére. Ez a biológiai „hajlék” kapcsolódik az épületekhez, azok pedig az Univerzumhoz. Így alakul ki a tér hármas egysége a természetes testi, a mesterséges épített és a kozmikus isteni dimenziók között. A cél tehát az összhang megtalálása, aminek egyik fontos összetevője a ritmus, a ciklusok összehangolása. A természet belső egyensúlylyal rendelkezik, ami egyben értelmet és funkciót ad mindennek. A tervezésnél ugyanezeket a szabályokat kell figyelembe venni. A kozmikus rend törvényeinek megszegése diszharmóniát és egyensúlytalanságot teremt.

Az esetlegesen bekövetkezett diszharmóniát a szent helyek és épületek vannak hivatva kiegyensúlyozni. A templomépítésnek természetesen külön írásokat szenteltek. A Kámikágama Vasztu tizenhat templomtípusról számol be, míg a Grha Vasztu negyvenötről. A templomok építésénél is az alaprajz meghatározása az elsődleges, ami lehet négyszögletes vagy körkörös, mandala szerkezetű.

A templomoknál vagy felhasználták a már meglevő teret, mint például egy-egy barlang üregét, vagy teljesen új épített teret hoztak létre. A tervezés során figyelembe vették az adott terület és az asztrológiai állások összefüggéseit is. A templom – jóllehet évezredes épületeket is ismerünk – időleges építmény, kortalanná mégis az tesz egy-egy épületet, hogy leképezi, őrzi az univerzum formáját és szerkezetét. A szakrális épületek tájolása szinte mindenütt a földön keleti irányú. A hindu templomok központi magja a szentély, szanszkrt nevén garbhagrha, vagyis belső kamra, de akár magzatház. Adódik a szimbolikus értelmezés: a szentély mélyén megy végbe a találkozás hívő és Istene között, itt fogan meg az eleven hit.

A szentély egyben egy mandala központja is, így a templom legerősebb része. Itt halad át, illetve innen indul a templom tengelye is kelet-nyugat irányban. A bejárat ennek vonalában helyezkedik el, s általában ez a szentély megközelítésének útvonala is. A látogató tehát eleve a belső szentélyre tekinthet, s miközben befelé halad, teljes élményt kap Isten alakjáról.

A szentélyt a templom tere övezi, ide egy fedett verandáról lehet bejutni. Olykor több helyiség (mandapa) húzódik a bejárat és a szentély között, ezzel is a lelki fejlődés útját, az átalakulást szimbolizálva. A templom vízszintes vetülete, az alaprajz a kozmikus háló szerint egyre koncentráltabb övezeteken keresztül halad az isteni lényeg, a szentély, az oltár, illetve az imádott istenség szobra felé. A templom függőleges kiterjedése általában masszív tömbként magasodik felfelé, sokszor egy hegy formáját kölcsönözve, ami az istenségek szent honára utal. A szentély fölött emelkedik a torony, ami a szent középpont jelölőoszlopaként is funkcionál. A tetején bordázott, párna alakú kőtömb, amely a balzsamdiót (amalaka, Prunus cerasifera) mintázza. Ez a természeti szimbólum Visnuval kapcsolatos, és a legmagasabb mennyei régiót jelképezi. A torony legtetején az oromdísz (sikhara, taréj) magaslik, sokszor az óm jel, vagy egymásra helyezett gömbök, esetleg Siva háromágú szigonya, ha a templomot neki szentelték. Megemlítendők az égtájőrök, a templom sarkain álló istenségek, akik a kozmikus irányok urai, s innen védik a templom épületét.

A szentély falai és a termek adják meg a szerkezet ritmusát. A bejáratnál vagy akár beljebb is olykor ijesztő ábrázatú szobrok állnak, akik a hívők védelmére vannak rendelve. Minden küszöbnél láthatunk egy félisteni jelet vagy valamilyen szerencsehozó emblémát. A templom belső tere masszív, és többnyire sötét, ami a külső világosságból vezeti a hívőt egy fizikailag sötét belső térbe, ahol nem az anyagvilág fénye világít. Ebben a világi szempontból sötét helyen, az anyagi szem előtt rejtve megy végbe a hívő megvilágosodása – érdekesen fordítva meg az egyetemes fénykultusz mozzanatait.

A vasztu szerint áldásosnak számít, ha otthonunk közelében templom áll, de az ember mégsem élhet egy szentélyben. A templom, mint szent hely, kétségkívül spirituális erővel töltött áttörési pont, de hogyan tisztíthatja saját lakókörnyezetét az ember? Többek között erre szolgálnak a jantrák, e titkos geometriai alakzatok, amik jelenléte szakrálissá teszi a teret, s szerkezetük szerint más és más energiát aktivizálnak. Rézlemezre vésve, vagy háromdimenziós kivitelben is kaphatók. Talizmán, amulett szerepük is van, s ezt a hatást a megfelelő tudással rendelkező személy képes aktiválni, annak megfelelően, hogy a jantra viselőjének milyen támogatásra van éppen szüksége.

A jantra lelke a középpont (bindu), amely a magmantrát (bídzsa) rejti. A középpont – akár a figyelemösszpontosítást szolgáló mandaláknál – a jantráknál is a mindenség, az univerzum szimbóluma. Siker, tanulás, egészség, védelem – jantrákat az élet minden területén használnak a hinduk. Amíg céljaikat el nem érik, kötött rítus szerint naponta imákat, meditációkat, vezekléseket folytatnak a jantrát állítva figyelmük homlokterébe.

Térrendezés, építészet, színkód és geometria, matematika, mágia és istenhit az ember életében mindmind összetalálkozik. Talán ezért mondta Godfrey H. Hardy cambridge-i matematikus, hogy „a matematikus műve legyen olyan szép, mint egy festő vagy egy költő alkotása. Az ötletek harmonizáljanak, mint a színek vagy a szavak.” Az ilyen harmónia mindenkinek a hasznára válik.

Ubornyák Katalin