Az önmagunkra vigyázás művészete

Beszélgetés dr. Oláh Andor természetgyógyásszal

Milyen szemléletváltozás kellene ahhoz, hogy az orvosok, gyógyítók Magyarországon is az egészségből egészségért éljenek?

– Ezt a kínai példát sokszor halljuk, de más példák is idézhetők arra, hogy a kínai gondolkodás, életfelfogás a hosszú életet, egészséget nagy értéknek tartja, és a filozófiája, vallása, meg a mindennapi élete is áthatott ezzel a gondolattal. Vegyük például a taoizmust. Ez az életbölcsesség nagyon szorosan egybefonódott az egészségben maradás tanításával, az egészséges élet tudományával. A taoista tudósoknak és tanítványaiknak fő törekvése volt, hogy egészséges, hosszú életük legyen. A császárok hatalmas pénzeket fizettek az életelixír kutatóinak. De az átlagember is igyekezett életerőt fokozó gyakorlatokat végezni, különféle erőnlét-növelő patikaszereket használt, ez hozzátartozott az ottani mindennapokhoz. Dörzsölő tornával, légzőgyakorlatokkal, meditatív ráhangolódással indult a nap. A kínai szakácskönyvek gyógyító receptgyűjtemények is egyúttal. Az ételeket gyakran úgy csoportosítják, amilyen gyógyító hatásuk van. Az európai kultúra félresiklása az oka, hogy nálunk az egészséget nem tartják olyan értéknek. Az intenzív élet lett a mintánk. A kínai bölcsek szemében az élet, a természetesség alapozó értékek. Tehát vissza kéne térnünk a belső emberhez, a természet és természetünk ritmusaihoz.

A kereszténységben föl-föltíínik az a nézet, hogy a szenvedés érték, míg keleten (Indiában, Kínában, majd Japánban is) igyekeztek megismerni, feltárni természetüket, hogy önmaguk ismerői, urai legyenek. Lao-ce filozófiájában a természetesség, a természetes élet volt a legnagyobb érték. Idézek a Tao te king-ből: „Megszületnek és elpusztulnak. Az élet felé megy tíz közül három, és meghal tettei miatt tíz közül három. Miért? Mert nem ismerik az önmagukra vigyázás művészetét.” Az önmagukra vigyázás művészete az, ami keleten kivirágzott, és ami hiányzik a mi kultúránkban. Ennek megismerésére, gyakorlására lenne a legnagyobb szükségünk.

– Mi fordíthatta meg úgy értékrendünket, hogy manapság az emberek többet költenek úgynevezett élvezeti szerekre (tehát szeszes italokra, kávéra, cigarettára, teára), mint az egészségük megőrzésére, önfejlesztésre, testilelki megerősödésre?

– Ez már az ipari társadalmak, a mi „civilizációnk” műve. Én magam gyermeteg magatartásnak látom: nyomban engedni minden élvezet csábításának. A serdülő már gyakorolgatja a lemondás, az önfegyelem, az aszkézis művészetét. Ez már bizonyos fejlődést jelent. A gyerek életének középpontjában ezzel szemben a közvetlen vágyteljesülés áll. A serdülőkor adja az első kihívásokat ahhoz, hogy önmagunkká váljunk, esetleg mássá, mint környezetünk elvárja. A másságot is szabad értéknek tartani.

– Ebben a hagyomány is sokat segített. Jelesül az az ünnepi szokás, amikor a serdülőt beavatják a felnőtt közösség életébe. Ez az, ami most hiányzik, illetve ha maradt valami belőle, csak eltorzult formában.

– Van „beavatás”. Az apa megkínálja cigarettával serdülő gyermekét, mondván, hogy felnőttél már, dohányozhatunk együtt. Megkínálja sörrel, borral, pálinkával. De a gyerek már odahaza is azt látja, hogy az ünnepek középpontja az ivás, dorbézolás. Életminták és társadalmi szokásrendek óriási nyomással nehezednek az egyénre, már eszmélésétől kezdve. A serdülőnek vannak példaképei, ideáljai, akikhez igyekszik hasonlítani. Szeretné az ő életüket követni. ílyen eszménykép volt számomra Gandhi. Csodálattal szemléltem életét. De fontos, hogy a serdülőkorból megőrződjenek értékeink a későbbiek során is. Hogy ne adjuk fel, maradjanak eszményképeink, hogy egész életünkben tökéletesedhessünk. Az én életemben Ady versei hatottak szinte életmottóként. Mint pl. az Új vizeken járok című költeménye.

– Furcsamód épp a leghíresebb magyar bohém, a nagy önpusztító versei sugároztak sok emberbe erőt, hogy hitében megmaradjon, megtartsa a jó élet átlelkesítő szellemét.

– Úgy gondolom, hogy Ady esetében a XIX. és XX. sz.-i értékrendszer ütközött össze. Születése szerint még az elmúlt század embere volt, amikor az önpusztító zseni mintája volt a követendő példa. Századunkban már olyan művészegyéniségek éltek, akiknek művükön túl fontossá vált a szép, tartalmas élet is. Le Corbusier, Picasso, Pablo Casals vagy Chagall például, akik nagyszerű műveket alkottak, ugyanakkor saját életük is szinte példaszerűen tartalmas volt. Mintha az önmegtartás művészetét ismerték és gyakorolták volna. Yehudi Menuhin nagy kedvelője a jógának, életreformer. Bartókról is tudjuk, hogy egy ideig az egészséges életmódot kutatta, vegetárius volt, de lehetne más példákat is említeni, például Bemard Shaw-t. De ennyiből is érzékelhető, hogy eszményváltás történt a múlt századhoz képest. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy az életmű és a saját életem megélése szinte egyenrangúan jelentős. Amikor fölteszik a kérdést, hogy mit dolgozom, elsorolom a kéziratcímeket, és hozzáfűzöm: meg a saját életemen is. Hogy személyiségem minél jobb alkotás legyen.

– Ezzel majdnem megelőzted következő kérdésemet. Van-e szakadék írásaid, szavaid szelleme és életviteled között? Rajta kapod-e magad olykor, hogy nem úgy élsz, ahogyan beszélsz?

– Alapvető különbség nincs. De azért esetenként elmarasztalhatom magam, nem vitás, és időszakonként ezt meg is teszem. Mert van amikor elkapja a gépszíj az embert, és túlzottan belemerül a tevékenységbe. A túlerőltetés bűnébe esünk. A népi orvoslásból tanultam, hogy betegségeink fő oka az erőltetés, ijedés. Vagyis bármennyire komplex, természetes életvitelt valósít meg az ember, bizonyos mozgásgyakorlatok, napi séták, vegetárius étrend és így tovább… ha túlerőlteti magát, összeomlik az egészsége. De nagyon fontos, hogy időben föleszméljünk, ne úgy tegyünk, mint egyik hetilapunkban ismert írástudónk bevallja: ő szívinfarktusa után ugyanolyan megerőltető életbe vetette magát, mint betegsége előtt, mondván: másként élni pedig nem lehet. Önbecsülés kérdése, hogy igenis lehet, képes vagyok rá. Az önmagámra vigyázás művészetét gyakorolom. Az emberi kor végső határáig élni, alkotni és megőrizni teremtőerőnket, életképességünket. Ez az emberi teljesítmény egyik fokmérője is, hadd nevezzem így: a csúcsa. Nem mindegy ugyanis, hogy élettapasztalatainkat hogyan adjuk át a többieknek. Belső finomodásunkban, érésünkben részesítsünk másokat is, ha velünk vagy alkotásainkkal találkoznak.

– Ne keressük a szenvedést, mert ránk talál úgyis?
– Inkább keressük a szenvedés legyőzésének, kirekesztésének lehetőségeit. Bizonyos szenvedésre, mai szóval élve stresszmennyiségre szükségünk van az életbenmaradáshoz. Amilyen súlyokat rám rak az élet, vagy éppen én veszek okkal-oktalanul magamra, ezeket mindig tudni kell továbbcipelni.

Kiegészítésül ahhoz, amit korábban a kereszténységről és egészségről mondtam: Nem szeretném, ha úgy hangzana, hogy a kereszténység valójában nem lenne az életmegőrzés és kiteljesedés tudománya. Inkább úgy látom, hogy torzulásában a középkori elsivárosodás a ludas. Bár a dogmatika a középkorban eltorzította, Krisztus tanításának lényege megmaradt: „Én vagyok az út, az igazság, az élet.” Az őskereszténység tehát az élet tudománya volt. Egy Amerikában élő magyar származású természetgyógyász, Edmund Székely fedezett föl olyan ősi kéziratokat, amelyek Jézus Krisztus természetes gyógymódjait örökítették meg. Ezek szerint a Megváltó vegetárius volt, böjtölt, gyógyított is böjttel, meditációval, imával. Mai szóval életreformnak is nevezhető, amit Jézus ismert, alkalmazott, majd továbbadott tanítványainak.

– A középkori visszahúzó erők mellett, szinte ezeket erősítve érezhetők civilizációnk dogmatikusságának, ter mészetellenességének hatásai. Egyre több műanyagot állítanak elő világszerte, az élethez szükséges elemek viszont apadóban vannak, vagy életünket veszélyeztetve szennyezettek. Ez is a természetességéből kifordult élet. Kényelem, elemi szükségletek hiányában.

– Talán nem is a keresztény középkort kellene emlegetnünk, hanem inkább a vegyszereket, a gépesítést. Mindenből ipar lett. Még élelmiszereink feldolgozásából, forgalmazásából is. Ami egyértelműen tápértékük tönkretételét jelenti. Pl. az „élet”, a búzamag fehérlisztté őrlése, a cukorrépa kristálycukorrá finomítása. Addig manipulálják a természetes élelmiszereket, míg azok elvesztik tápértéküket, természetességüket. Adalékanyagokat. tartósítószereket, színezéket, mesterséges ízesítőket kevernek hozzájuk. A táplálkozás révén a modern ipar óriási méretű egészségromboló tényezővé vált, a vendéglátó-ágazattal együtt.

– Ahhoz, hogy most váltani tudjunk, több kéznek kellene kapát, ásót fognia, részt venni a gyümölcs- és zöldségtermesztésben.

– A vállalkozások idejét éljük, újra gazdái lehetünk életünknek, munkánknak. Fel kellene eleveníteni a kert-Magyarország mozgalmat, a harmincas éveknek ezt a nagyszerű gondolatát. Ugyanakkor megszervezni a biogazdálkodás feltételeit. Ez anyagilag és szellemileg is sok hasznot hozna hazánknak.

Varga Imre