Az atomerőművek veszélyei

Nyilatkozat

Mi alulírottak megállapítjuk, hogy az Electricite de France, a Magyar Villamos Művek Tröszt és a Paksi Atomerőmű Vállalat közös propagandakampányt indított el azzal a céllal, hogy a magyar közvéleményt a paksi erőmű kibővítésének előnyösségéről meggyőzze. A nyugati magyarság már a múltban is fellépett a nemzet érdekeinek védelmében, amikor azt a külföldi építkezési vállalkozók kapzsisága vagy a honi energia lobby központosított és gigantomániás gondolkozása veszélyeztette. Most a következőket kívánjuk leszögezni.


1) A tervezett bővítéssel a már elöregedő paksi erőmű egész Európa legnagyobb atomerőművévé válna, nagyobbá, mint Csernobil. Mindez egy hegyláncokkal határolt medencében történne, olyan helyen, ahol földrengésveszély is van, és ahol a nyári száraz időben a rendelkezésre álló hűtővíz sem bőséges. A francia vállalkozók által kiadott programfüzet szerint Magyarország már elkötelezte magát az atomenergia mellett, elvégre az ország már 1989-ben is a teljes áramfogyasztásának az 50%-át Paksról kapta. Ez nem pontos adat: az évi 37 TWo fogyasztásból csak 13-at termelt Paks.

2) A vállalkozók által tisztának nevezett erőmű óriási mennyiségű radioaktív szennyének az elhelyezése teljesen megoldatlan, s ebben a francia vállalkozók segítséget nem ígérnek, annak ára költségvetésünkben nem is szerepel. Ennek az atomerőműnek az élettartama 25 év, a világ uránium-235 készlete 50 év körüli, míg az atomszenny sok évszázados mérgező örökségként marad Utódainkra.

3) Az atomerőművek építési költsége az összes erőművek közül a legmagasabb. A vállalkozók a bővítés költségét ma $3.5 milliárdnak gondolják (a Világkiállítás állami költségvetése kevesebb, mint $0.5 milliárd), de ebben még nincs benne sem a radioaktív melléktermékek raktározási költsége, sem az erőmű lebontási költsége, ami szintén része az összköltségnek, elvégre a sugárzásnak kitett beton idővel törékennyé válik, s ezért le kell bontani. Mivel a tervek szerint a tervezett befektetésen kívül Magyarország árameladással törlesztendő kölcsönöket is kény¬szerülne figyelembe venni, így a tiszta áram jó részét mások kapnák, míg nekünk maradna a veszély és az atomszenny. Ennyiben a terv a nagymarosi erőműre hasonlít.

4) Az atomerőművek csak „alap” áramtermelésre alkalmasak. Ugyanakkor Magyarországnak a „csúcsenergia” szükséglet ellátásával vannak gondjai. A Magyar Tudományos Akadémia már 1988 októberében a gázturbinák alkalmazását tartotta a helyes megoldásnak. Szerintünk is a gáz-gőz turbinás erőmű/fűtőmű a legol¬csóbb és a legjobb hatásfokú áramforrás. Magyarországnak van saját földgáza, van tisztán gázosítható mezőgazdasági mellékterméke, és van szene (amiből nem évi 20 milliárd tonna fogy, ahogy azt a vállalkozók írják, hanem csak 20 millió tonna), de uránérce már nincs. Osztjuk az MTA álláspontját azért is, mert a gázturbinák beruházási költsége az atomerőművekének az egy tizede, s mert a gázturbinák kis méretük miatt (75-200 MW) a fogyasztók közelébe telepíthetők, s így csökken az áram szállítási költsége és az azzal járó veszteség. Mivel a gázturbinák azonnal üzemeltethetőek, nincs szükség 5-6 évnyi építkezésre, tehát gyorsabban és hasznosabb áramot (csúcsáramot) termelnek.

5) Az elkövetkező néhány évben a magyar áram- és energiaszolgáltatás területén nem új erőművekre, hanem takarékosságra van szükség. Az egységnyi össznemzeti termelésre (GDP-re) eső energiafelhasználás hazánkban a nyugat-európainak több, mint kétszerese. Az energiatakarékosság sokkal kevesebbe kerül, mint új erőművek építése. így például az ország 35 millió villanyégőjének kompakt fénycsöves körtékre történő kicserélésével egynegyedére lenne csökkenthető az ország világításának áramszükséglete, míg az ezzel járó kiadás a paksi költségvetés egytizedét sem érné el. Annak érdekében, hogy ez ne legyen világos az olvasó számára, a vállalkozók a magyar GDP helyett annak többszörösével osztották el az évi energiafogyasztásunkat, s így azt a látszatot keltették, mintha nem is pocsékolna a magyar ipar, mintha nem is jelentene megoldást a takarékosság.

6) A vállalkozók hasonló módszereket alkalmaztak az általuk rendezett „közvélemény kutatás” területén is, ahol a kérdések ügyes fogalmazásával, s a válaszok részleges ismertetésével azt a látszatot keltették, mintha a magyar közvélemény helyeselné tervüket. így pl. a füzet állítása szerint a Paks környékiek 61%-a biztonságosnak tartja az atomerőművet. Azt persze nem tudja meg az olvasó, hogy Kysthym környékiek mit gondolnak (A Kysthym-i atombalesetről csak abból értesült a világ, hogy pár év múlva eltűntek a környék helyiségnevei a Szovjet térképekről.).

Mi alulírottak a fenti okból kérjük a Magyar Kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy a társadalom pontos tájékoztatását maguk végezzék; ne hagyják azt üzletileg érdekelt vállalkozókra. Egyben kérjük azokat, kik e nyilatkozatot elolvassák, hogy terjesszék azt, és támogassák a Magyar Környezetvédelmi Alap munkáját,

Lipták Béla, mérnök, a Magyar Környezetvédelmi Alap elnöke az USA Környezetvédelmi
Kézikönyvének szerkesztője
Bárzcay Gyula, református esperes, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnöke
Borsody István, politikai író, nyugalmazott egyetemi tanár
Gömöri György, a Cambridge-i egyetem tanára
Gosztonyi Péter, Svájcban élő történész
Harkay Róbert, a New York-i Magyar Ház elnöke
Heltay György, a South Carolina-i egyetem történelem tanára
Jánosházi Ágnes, kutató a Harvard egyetemen
Juhász Péter, vegyész
Kóréh Ferenc, a New York-i Magyar Rádió vezetője
John Lukács, történész, író
Mózsi Ferenc, lapkiadó
Nagy Károly, szociológus, a Middlesex County College tanára
Nagy Lajos, orvos, a Harvard Medical School alkalmazásában
Pásztor Péter, a Montclair State College történelem tanára
Polónyi János, fizikus,, a MIT tanára
S. Szabó Gábor, a Harvard egyetem patológiai tanára
Szathmáry Lajos, író, vendéglős
Sztáray Zoltán, író, szociológus

1991/7-8.