Prófécia, prognózis és pragjána

Futurológia vagy jövendőmondás?

 

„Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.” (Mt 5.18) Az ószövetségi próféták is kezdhették volna így mondandójukat, és ha sokan hallgatták is szavukat, megérteni kevesebben értették volna, mit is mondanak. Így vagyunk ezzel azóta is, legyen szó akár dodonai jóslatokról, Nostradamus jövendöléseiről, magabiztos jósnők kristálygömb-olvasásáról vagy a jövőkutatás tudományáról, netán napi gazdasági előrejelzésekről vagy az időjárás-jelentésről.

A jövőbelátás területei

Ezzel szinte sikerült is feltérképeznünk a próféciák, a jövendőmondás, illetve a tudományos előrejelzések kiterjedt területét. Amióta világ a világ, a jövő legalább annyira foglalkoztatta az embereket, mint a múlt. A jóslás a jövő fürkészése, a jós az ősi javas szavunkból ered, s jövőbe látó, vagy révülés és egyéb varázspraktikák segítségével a jelekből olvasni tudó személyt jelöl. A jós sokszor a szellemvilággal vagy az elholt ősök szellemével kerül kapcsolatba, mert az egyik régibb hiedelem szerint a megholtak lelkeinek felidézése által nyerhető bepillantás a jövő titkaiba. Figyelemre méltó a múlt és a jövendő ilyetén összekapcsolása, ami talán az idő ciklikusságát, vagy a sztereotípiák ismétlődését sejteti, amikor az objektív szituációk szubjektív módon ismétlődnek az emberek életében. A kozmikus tudatmezőben, a keleti bölcsek akasha-krónikájában minden összefügg mindennel, s az elmúlt események, de a jövendő bizonyos elemei is lenyomatként kitapinthatók. A necromantia kultúrákon átívelő, elterjedt gyakorlat volt, a halottidézők később külön kasztot alkottak.

A történelem hajnalán homályos sejtések, primitív-népi jóslatok, megérzések, a jelekből való olvasás, vagy a révülés révén szerzett intuíciók jelentették a jövőbe látás esélyét. A próféták professzionális jövendőmondóknak tekinthetők, akik speciális gyakorlatok segítségével szolgálták ki környezetük futurológiai igényeit. A próféta az isteni akarat, szándék közvetítője, vagy egyenesen jós, látnok, netán valamely tan megszállott hirdetője.

A Közel-Kelet prófétáinak modern kori leszármazottai az „isteni” üzeneteket közvetítő médiumok, akiknek látnoki könyvei elárasztják az ezoterikus kiadványok piacát. Megszállottak, látók, inspiráltak, közvetítők és kóklerek, sarlatánok népes gyülekezete igyekszik kielégíteni a vízöntő korban, és minden korokban eleven misztikus igényt, a jövőbe pillantás vágyát. A XX. század forrongó művészvilágában az automatikus írás még nem számított profetikus teljesítménynek, inkább a futurista és szürrealista kiáltványok megszövegezéséhez alkalmazták. A modern kor dekadenciájának előrehaladásával egyre többen aggódnak a világ sorsa miatt, bár ne feledjük, hogy Cromwell is a világvége várásának bűvöletében élt, s a végítélet közeledésének eksztázisában valósággal vérszomjasan irtotta ellenfeleit. Ennél mégis csak ártatlanabb, ha valaki profetikus automatikus írásra adja magát.

Ilyen archaikus üzenet volt az orákulum vagy jóslat, ami a görögöknél sajátos műfajt képezett. A jóslat olykor jelképes formában, természeti jelenségekben, vagy az állati maradványok elemzése során nyilvánult meg, máskor élőszóban, valamely ihletett közvetítőn, papon, látnokon keresztül. Az orákulumok verses formában hangzottak el, s a közügyekre vagy közszereplőkre vonatkozó jóslatokat a görögök már korán – az i. e. VIV. századtól kezdődően – megörökítették.

Dodona, pythia, szibillák

A klasszikus kor leghíresebb jósdái és jósai Dodona, Delphoi, illetve Pythia papnő és a Szibillák. Dodona Zeusz szentélye és jóshelye volt Epiruszban, már Homérosz is megemlíti. Dodona papjai Zeusz szent fája, a tölgy lombjának susogásából, vagy a szent forrás vizének csobogásából jósoltak, vagy galambok röptéből magyarázták a jövőt. A kíváncsiak ólomtáblácskákra írták fel kérdéseiket. Külföldi fejedelmek is fordultak ide tanácsért, s a jósda egészen az i. sz. IV. század végéig működött.

Delphoi a Parnasszus hegység déli lejtőjén fekszik, az i. e. VII. században már a görögség nemzeti szentélye. Alapítója a mondák szerint Apollón, aki maga vezérelte ide az első papokat. Egy hasadék fölé épült szentély volt maga a jóshely. „A hasadék fölött, melybe a Kassotis vize szakadt le, szokott ülni a jóslás alkalmával nagy aranyozott triposzon (háromlábason) a gőzpáráktól elkábult, hipnotikus állapotban lévő papnő, a Pythia, egy éltesebb, jobb családból való, feddhetetlen szűz, ki a jóslás napján először tisztulásoknak vetette magát alá s azután felékesítve, a szentélybe ment. Előbb a Kassotis vizéből ivott, az Apollónak szentelt babérfából leveleket rágcsált, hogy igazmondó legyen s azután a triposzra ülve, a kábító gőzöknek tette ki magát. Mellette állott a profétész, ki a papnőnek a kérdéseket adta s feleleteit hexameterekbe szedte, de néha egyszerű prózában tudatta a jóshelyhez járulókkal” – írják a feljegyzések. A római császárok alatt Delphoi elszegényedik, majd Theodosius császár (379–395) betiltja a pogány kultuszt.

A Szibillák istenektől vagy hősöktől származó jósasszonyok, kik Apollóntól megihletve elragadtatásukban jósoltak. Varro tíz Szibillát említ, ezek egyikéről az a hír járta, hogy már ezer esztendeje él. Válságos időkben a rómaiak sokszor forgatták a Szibillák jóskönyveit. A hellenizálódó zsidóság, majd a keresztény költészet is kiegészítette a Szibilla-költészetet, melyet végül 14 könyvben összegeztek.

Ősidőktől fogva fordultak sokan a csillagokhoz is a jövőt fürkészve. A nyugati asztrológia Káldeából származtatható, ahonnan az egyiptomiakhoz, és később a görögökhöz és rómaiakhoz származott át. A későbbi egyházatyák az ördög mesterkedésének tartották, ellenben a gnosztikusok, valamint a neoplatonisták nagy becsben tartották. Az arabok komplex rendszerré fejlesztették, s a zsidó kabbala is valóságos tudomány volt. A XIV–XV. században Bolognában és Páduában egyetemi asztrológia-tanszékek működtek. Sokan félreértik az asztrológiát, s azt hiszik, a csillagok és bolygóállások irányítják az emberek sorsát. Azonban sokkal inkább arról van szó, hogy a kozmikus tudat síkján minden összefügg mindennel – a múlt a jelennel és a jövendővel, az eltávozott lelkek a jelenlévőkkel, az ég a földdel, s a csillagút az emberi életúttal – így a konstellációk nem meghatározzák, hanem a mikro- és makrokozmosz összefüggése alapján visszatükrözik az emberi élet fordulópontjait. Ez persze nem a bulvár magazinok asztrológia-rovatából olvasható ki, amik csak híg és általános szentenciákkal elégítik ki a spirituális fogyasztók primitív igényeit.

Gnozis és prognózis

A megismerés, ismeret görög kifejezéséről (gnózis) elnevezett, sokak által vitatott, vagy egyenesen eretneknek tartott vallásfilozófia hívei, a gnosztikusok az ember tökéletesedését a mélyebb vallási megismeréstől, a misztikus istenélménytől várták. A szabadulás kulcsa a helyes ismeret, a gnózis, ami nem egyszerű jövendőlátás, hanem az isteni rend felismerése. A gnoszticizmus forrásai között említik a babilóniai hitvilágot, a dualista párszi vallást, a misztikus és lélekvándorláshívő orphizmust, de érdekes párhuzam található a buddhizmus egyes elemei, például a nyolcrétű nemes ösvényben foglalt helyes ismeret vonatkozásában is. Indoeurópai szóhasonlóság a görög gnózis és szanszkrt gjána (tudás), ami az óind bölcselet ismeretelméleti része, a tökéletesedésre vezető egyik ösvény. Az anyag és lélek különbségét fürkésző óind analitikus tudás meglepő távlatokat ismert föl, s a titkos tanítások, az upanisadok egyik nevezetes nagy mondása kijelenti: „A tudatosság Brahman”, vagyis a végső szellemi, isteni princípium.

A korai próféták mellett a Távol-Kelet és más archaikus kultúrák látnokai a sámánok voltak – akik mind a mai napig élnek és tevékenykednek. Egyes feltevések szerint a sámán elnevezés a tunguz nyelvből került a tudományos irodalomba, de a szó eredetének vizsgálatakor mindenképpen figyelembe kell vennünk az ősi szanszkrt száman kifejezést is, aminek jelentése metrikus himnusz, dicsőítő ének, illetve békítés, összeegyeztetés, csillapítás. Ilyen himnuszok alkotják a Naptól eredeztetett Száma-védát, a dallamok kinyilatkoztatott forrását. Etimológiájában ide társítható még az ’aszkéta, hívő, vallásos ember, szerzetes, illetve koldus, kéregető’ jelentésű szanszkrt sramanah kifejezés is. E szavak utalnak egyfelől a sámánok tánccal és dobbal kísért énekes eksztázistechnikájára, illetve társadalmi kívülállására is.
A sámán a szellemvilággal érintkezik saját lelki útja bejárása, illetve közösségének evilági és túlvilági biztonságának érdekében. Ez a szellemi érintkezés kétféle lehet, a megszállottság jeleit mutató, illetve lélektávozás, lélekutazás jellegű. Az előbbi esetben a szellemek megszállják a sámánt, s rajta keresztül közvetítik üzeneteiket, az utóbbi esetben pedig a sámán lelke kiszáll az önkívületi állapotba került testből, s úgy keresi föl a szellemeket.

A sámán eksztázistechnikájának, a révületnek előmozdítója lehet a zene, ének, kiabálás, tánc és különféle izgató szerek (alkohol, dohány, mámorító szerek, hallucinogén gombák) fokozott élvezete. A sámándob misztikus hangkeltő eszköz, amelynek mély rezgése szintén tudattágító hatású, de jóslásra is használatos. A sámán egyik fő tevékenysége a jóslás, a jövendő kifürkészése, általánosságban az igazság meglelése, emellett szellemeket űz, gyógyít, tanácsokat ad, egyfajta archaikus pszichiáternek is tekinthető.

A sámánok kései leszármazottai a regösök, a bűvölő énekesek, a pogány hagyományok fenntartói. Az Árpádok korában énekmondással foglalkoztak, és igric, később lantos néven szerepeltek, históriás énekeket adtak elő. Az efféle regösök nem annyira a jövendővel, mint inkább a történelmi emlékezet fenntartásával foglalkoztak. Ehhez hasonlóan a regölés mint népszokás is hagyományőrzés volt, a pogány múlt rejtett továbbélése; mondják, a rétt ökör, régi törvény, haj, regö rejtem! regös-mondás a régi varázsigék maradványa. A regölés hajdanán újév táján zajlott, s a téli napforduló pogány ünnepléséhez kapcsolódott, később a karácsonyi áldásosztás és adománygyűjtés rítusává vált. A bőséget és egészséget idéző jókívánság formájában ez is tekinthető egyfajta vágyódó prognózisnak.

A népéletben megőrződő mágiáról, varázslásról írja Novák László: „A jóslás, jövendölés, akár a babonaság, bármennyire is üldözte az egyház és a világi hatóság, szívósan tartotta magát a köztudatban. Mind a három városban [Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd] éltek tudós, jövendőmondó asszonyok, akik elsősorban a szegénységhez tartozó fiatalság szerelmi jóslásával foglalkoztak.” A babonaság a paraszti tudatvilág egészét behatárolta. Napjainkban is felbukkannak egyes elemei; az időjóslás, a rontás, gyógyítás, a termékenységi varázslás és jövendölés.

A különböző rontás, varázslás mellett a jövendölés is boszorkányságnak számított még a XIX. század elején is. A Biblia tanítása szerint: „Akar fiú, akar asszonyi állat légyen, ha azokban ördögi jövendőmondásnak lelke esend, megölettessenek” a vétkesek, mint tették a XVII. században, vagy pedig enyhébb ítélettel vették el a kedvét a jövendöléstől. Annál inkább, mert nemcsak az ördöggel való cimborálás ténye merült föl rendszerint, de visszaélésre is kiváló lehetőség adódott. Kecskemét városa 1817 novemberében ítélte el Jeznik Máriát, Tóth István kertész feleségét, mert „csillagok nézéséből jövendöléseket tévén s ezen varázslása által több kárt vallott Lakosoknak hosszas és költséges utazásokat okozván”. Ráadásul mindezt pénzért tette, amiért „jövendőt mondó elméjének orvoslása végett” megkorbácsoltatta a tanács, s megszégyenítését is szükségesnek tartotta: „hogy a lakosoknak az ő felfedezett Ravaszságáról meg győződhessenek, egy óráig ki köttetni rendeltetett” – született meg a végzés.

Jövőmanipuláció

A próféciák tudatbefolyásolásként is hatnak. Tapasztalható, amint a befogadó – legyen ez jóslás kikérője, orvosi páciens, vagy egy pletyka meghallgatója – számára az üzenet aktív tudatformáló tényezővé válik, s akár a lehetetlennek tűnő esemény is valóra válik. Az elültetett mag kihajt – ez a lényege a tanításnak, a reklám-marketingnek, de a tömegmanipulációnak is. A hajdan áltudománynak tartott jövendölés elsőként néhány területen szivárgott át a tudományosság területére, ilyen volt például az orvosi diagnosztika, a kórjóslat, vagy a meteorológiai előrejelzés. S bár az időjárás előrejelzése egyre megbízhatóbbá válik, a terület mégis eléggé képlékeny, ami jól tükröződik abban is, hogy például a különféle rádióadókon más-más lehet az aznapra szóló prognózis.

Egy rosszul feltételezett betegség híre megrázhatja a pácienst, sőt, akár az addig nem létező betegség manifesztálódhat is nála. Ugyanilyen erejű a jó hír, a gyógyulásba vetett bizakodás megerősítése, ami fél siker. S ahogyan a jövő fölvázolása egyes egyedeknél meghatározhatja, de legalábbis befolyásolhatja a tényleges jövő alakulását, ugyanez tömeges szinten is működik. Azt mondják, egy ember jövője nem tervezhető, de a tömegek jövője igen. Mintha a világ jövőjének alakulására is forgatókönyvek állnának rendelkezésre, amik rejtett, mögöttes jelenléte végigvonulni látszik a történelem jelenségei mögött. A jövőkép fölvázolása a politikai kortesbeszédek nélkülözhetetlen eleme is, s itt máris a tömegmédia felelősségénél tartunk. Nem kell ahhoz varázslónak lenni, hogy Mario mindent megtegyen, ez más útonmódon is elérhető.

A tudományos prognosztika vagy jövőkutatás idővel sajátos diszciplínává nőtte ki magát. Verne fantáziaképei valóságos utópiának számítottak, de ma már talán kevésbé megmosolyogni valók, mint a XX. század közepe táján megjelent elképzelések. Ez utóbbi jóslatok közt olyasmik szerepeltek, mint az energia teljesen ingyenessé válása, a majmokkal végeztetett termelés, a szabadidő hihetetlen megnövekedése és alkotó kihasználása, vagy a betegségek kiküszöbölése, az öregedés lelassítása, sőt 2000 után néhány évtizeddel már a halál kivédése, az öröklét is szerepelt a listán. Ehhez képest az 1970-es évek tudós társaságai jelentéseikben sokkal pesszimistábban festették bolygónk jövőjét. Akkoriban még titkosnak számítottak például a Római Klub jelentései, amikhez tudományos és felsőoktatási intézményekben is csak nehezen lehetett hozzájutni.

Metodikailag a jövőkutatás időtávja és toposza szerint különböztetnek meg 13-15 évre szóló pontosabb, vagy 20-25 évre szóló kevésbé pontos prognosztikát, illetve kielégítő eredményű ötven éves határig terjedő, illetve azon túli, sokkal bizonytalanabb futurológiát. A prognosztika a múlt és a jelen tendenciáinak alakulását vizsgálja a jövőre vonatkozóan, míg a futurológia az átfogó, globális jelenségeket igyekszik értékelni. Kezdetben a vizsgálódás diszkrét problémák, térségek és jelenségek elemzésére szorítkozott, és főként gazdasági jellegű volt. Ám az egyre teljesebb kép érdekében a szociológiai, politikai-kulturális, vagyis a hatalmi struktúrára vonatkozó, továbbá vallási és kulturális antropológiai szempontokat, érték- és motivációs tényezőket, valamint a társadalmi érdekcsoportokat és kommunikációs csatornákat, s egy sor további jelenség tényeit és tendenciáit is igyekeztek figyelembe venni, s az elkülönült nemzeti mellett és helyett a regionális és globális szemlélet került előtérbe.

A Római Klub első jelentése (A növekedés határai, 1972) óta se szeri, se száma a közgazdasági szemléletű világprognózisoknak. Ez a jelentés valóságos könyvpiaci csemege volt, több mint kétmillió példányban fogyott el, noha meglehetősen borúlátó forgatókönyvet vázolt fel: a világ globális rendszernek tekinthető, melyben a jelenlegi tendenciák tovább folytatódása száz éven belül összeomlást eredményez, amit elkerülhetővé tenne a gazdasági növekedés azonnali lefékezése, a zérusnövekedés. Azóta ennél jóval fenyegetőbb jóslatok láttak napvilágot, harmadik világháborút, végső ideológiai keresztesháborút, a farkasok törvényét, nagy tarvágást, fundamentalizmust, turbókapitalizmust, elfajzott pénzügyi rendszert s ki tudja, milyen rettentő jelenségeket emlegetve. Ezeknél a forgatókönyveknél már csak a kalandfilmek szerzői merészebbek, de akár tudományos munkák, akár kalandregények alkotóiról van szó, többnyire megmaradnak a szegényes emberi fantáziánál.

Spirituális tisztánlátás

Pedig a múlt, a jelen és a jövő ismerete misztikus kérdés is. A keleti bölcseletben, vagy a jóga misztikájában ismerik ezt a majdnem teljes mindentudást, amihez vagy a személyes megvilágosodással, vagy a kinyilatkoztatásos források, az isteni tudomány ismeretével juthat el az ember. Az emberi szervezet mirigyrendszerét olyan misztikus érzékelő hálózatnak tekintik, amely a szükséges tisztulás és beavatás nyomán finomabb, rejtettebb információkat is észlelhet. A kozmikus akasha-krónikáról azt tartják, ez a múlt-jelen-jövő finomabb, összefüggő időszövedéke, amely lenyomatot tartalmaz a múltról, s előre vetíti a jövő lehetséges irányait, s a világ sorsának szükségszerű tendenciáit az időfázisok egymástól elválaszthatatlan fonatában tartalmazza. Csak a misztikusoknak van bepillantása ebbe a szövedékbe, az emberek többsége vakon engedelmeskedik vagy sodródik a várható tendenciákkal. Ennek fényében vajon érdemes-e jövőkutatásról beszélni? Létezik-e kibúvó a sorsszerűség alól? Hiába került előtérbe évszázadok hosszú során az individuum a nyugati kultúrákban, meglehet, az egyéni erő kevés a létproblémák feloldásához. Heidegger szerint a modernitás egész története a szubjektivitás metafizikájának a kibontakozása. Meglehet, egy új kollektivitás, a szellemi-spirituális szolidaritás produkálhat elég erőt a sors-szövet átszabásához.

Milyen jövőt jósolhatunk akkor a világnak, és benne az embernek? Ha az idő lineáris, akkor az élet a kezdet és a vég közötti pályát futja be, ha viszont ciklikus, akkor van esély az örök visszatérésre. Anyagi szempontból a realista jövőkép inkább aggódó, semmint hurráoptimista, szellemi szempontból azonban a kínálkozó spirituális esélyeket és fellendülést megragadva reménytelibb a kép. Hiszen a múlt historikum, a jövő misztérium, a jelen pedig ajándék…

Próféta

A görög eredetű szó jelentése: Isten tolmácsa. Az ószövetségi izraelitáknál azok a kiváló férfiak, kik isteni küldetéssel felruházva Isten akaratát közölték a néppel, ápolták a vallási és erkölcsi érzetet, érvényesítették az isteni törvényeket, feltárták a jövő titkait és ébren tartották a Messiás jövetelének reményét. Miután ehhez néha csodatevő hatalom is járult, nagy tekintélynek örvendtek a nép és király előtt, egyes királyok azonban üldözték őket.

Életmódjuk általában szigorúbb és aszketikusabb volt az átlagosnál, s bár egyesek megszokott családi életet éltek és saját házuk volt, legtöbben mégis nőtlenek maradtak.
A prófétáknak ellenfeleik is támadtak az ún. hamis prófétákban (pseudoprophetae). A nagy próféták Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel és Dániel, mellettük kisebbek is szerepeltek. Az újszövetség egyetlen prófétai könyve a Jelenések könyve.

„Az értelem Isten”

A Rg-védához tartozó Aitaréja-upanisad híres tétele a címben szereplő tézis.
A legenda szerint a bölcs Mandukinak első feleségétől, Itarától fia született, Aitaréja nevezetű. A kisfiú jámbor természetű volt, gyermekkorában is sokat meditált és imádkozott, de csöndes és visszahúzódó természete miatt atyja azt gondolta, a fiú butácska. A bölcs okos fiakat szeretett volna, ezért elégedetlenségében új feleséget választott. Második asszonyától, Pingától négy fia született, akik alapos jártasságra tettek szert a szent tudományokban. Itará idővel elmagyarázta fiának, hogy atyja ostobának tartja, s ezért őt magát is szidalmazza. Elkeseredésében az asszony elhatározta, föláldozza életét. Aitaréja ekkor szívhezszóló bölcs szavakkal meggyőzte anyját, álljon el önpusztító szándékától. Az Úr Visnu hamarosan megjelent anya és fia előtt, s áldásában részesítette őket, s az ifjúnak azt tanácsolta, vegyen részt egy közelgő áldozati szertartáson. Ott a védabölcseletről tartott meggyőző beszéde fejében elnyerte felesége kezét. Itará fiából képzett véda-tudós vált tehát, s utódai a Rg-véda hagyományát követték. Nekik tulajdonították a Rg-védához tartozó Aitaréja-bráhmanát és -áranjakát. Az Aitaréja- upanisad tulajdonképpen ez utóbbinak a harmadik fejezete.

A mű a korai upanisadok közé tartozik, alig több mint harminc versből áll. Első fejezete a teremtésmítoszt beszéli el, miszerint a Legfelsőbb minden külső segítség nélkül magában és magából megteremtette a világot, majd áthatotta azt. A második fejezet a lélek testet öltéséről, metamorfózisáról, a test elhagyásáról és újjászületéséről szól, a harmadik pedig az elme és a tiszta tudatosság különbségét taglalja.

Az eredeti szöveg és környezete: „Mindezeket [ami lélegzik itt, ami mozog vagy repül vagy helyhez van kötve] az intelligencia irányítja. A világot az értelem irányítja. A támasz az értelem. Az értelem Brahman.” (Aitaréja-upanisad 5.3., más számozás szerint 3.3.)

Az értelem Brahman – pragjánam brahma:

pragjánam – 1. intelligencia, tudás, bölcsesség (pra = felé, irányába, előtt, oda; nagyon, túl, fölöttébb; gjána = tudás, ismeret); 2. jel, jegy, ismertető vonás; 3. ítélet, vélemény, megkülönböztetés; brahma – lélek

Bogdán Emese

2006/44