Emlékbeszéd a Szent Ferenc szobornál

Két okból gyűltünk össze a mai délutánon: emlékezni teremtménytársainkra, az állatokra; és megemlékezni egy kivételes teremtményről, Szent Ferencről.

1182-ben született Umbria tartományban, de szelleme több mint nyolcszáz éve az egész emberiségé, mert a metafizikai tudat hálóján minden összefügg mindennel: Szent Ferenc a madarakkal, szent mivolta India erőszakmentes szemléletével, évszázados szelleme a mával, s mi mindannyian a mindenség forrásával… Szent Ferenc titka meghódoltságában rejlik. Rajongó odaadásának kulcsa a krisztusi példa és tanítás szigorúan következetes, mondhatni radikális végigvitele. Egyszerűsége és tisztasága láttatta vele olyannak a világot s a természetet, amilyennek általa ismerjük: Nap-fivér, Hold-nővér…

Aszketikus életmódja s a szívéből fakadó nagyfokú könyörület és együttérzés, valamint Isten iránti rajongása okán tiszteletbeli jógí is lehetne, hiszen a jógík békességes életmódjának egyik misztikus eredménye, hogy értenek a természet, az állatok nyelvén. A szentéletű tanítók hatalmat nyernek a természet erői fölött, elkerülik őket a veszélyes jószágok, közelükben megszelídülnek a fenevadak, a tigris összecsókolózik a báránnyal.

Személyes találkozásom Szent Ferenccel La Verna hegyén történt, abban a sziklabarlangban, ahol annak idején hált. A csupa éles kövek közül a legnagyobb, amely nyugvóhelyül szolgált néki, valósággal puha kerevetté gömbölyödött a számára. A közeli templom őrzi vérfoltos csuháját s személyes tárgyait, s itt érezhető volt az az erős, magnetikus töltésű lelkiség, amit oly fontos megtapasztalnunk az életben. A stigmatizációja helyén épült kápolna oltárán a mindenkihez szóló, egyetemes szemléletet tükröző üzenet: Deus meo et omnia – Isten az enyém, és mindenkié… Szent Ferenc neve szervesen összefügg a madarakkal – La Verna hegyén is a madarak felrebbenése adta az isteni jelet, hogy elfogadja az adományföldet.

A madár – a gerincesek közé tartozó szárnyas jószág, tollruha fedi, tojásokkal szaporodik, repülés a sajátja. A szikár tudományos ismeret ennyit mond róla, de mennyivel másként mutatja a madarat a szentek látásmódja!

Szent Ferenc, vagy ahogy mondják, Poverello, Isten szegénykéje a szárnyasok közül a búbos pacsirtát kedvelte legjobban, mert ennek barát-kapuciuma van, rögszínű, szürkés csuhája. A tarlón, avaron szerényen keresgél, s Istent dicsőítve szánt a magasban. A galamb a béke szimbóluma, Indiában pedig a madarakat egyenesen Isten költői érzéke tüneményes megnyilvánulásának tekintik, s mint minden eleven élőt, a madarakat is szentként tisztelik. Akárcsak a szeráfi Ferenc, akinek szemében minden jelenség és élőlény az isteni birodalom szerves résztvevője.

Egyik legnevezetesebb cselekménye a madarakhoz intézett prédikációja:

„Mikor nagy igyekezettel Cannaio és Bevagno között törtetett, egyszer csak fölveté a szemeit, s az út mentén néhány fát látott telides-tele a madarak rengeteg seregével. Szent Ferenc álmélkodott ezen, s mondá társainak: Várjatok rám az úton, míg kedves húgocskáimnak, a madaraknak prédikálok. S csakugyan letért a mezőre, és prédikálni kezdett azoknak a madaraknak, melyek a földön nyüzsögtek, mire a fákon ülők is hirtelen hozzája röpültek, s valahányan voltak, az egész prédikáció alatt veszteg maradtak, sőt, még utána sem szállottak tova, még rájuk áldását nem adta. … s noha Szent Ferenc közöttük járt-kelt, s kápájával súrolta őket, egyikük sem mozdult a helyéről. Prédikációjának körülbelül ez volt a foglalatja:

»Húgocskáim, madarak! Tömérdek sokkal tartoztok a teremtő Istennek, kötelesek vagytok azért őt mindenkor és mindenütt dicsérni. Íme, kényetekre bízta, hogy akárhova szabadon röpülhessetek. Kettős, sőt, hármas köntössel födte be testeteket, s annak idején, hogy nemetek végleg ki ne vesszen, helyet szorított számotokra Noé bárkájában. Neki köszönhetitek a levegő eget, melynek urai vagytok. Nem vettek, se nem arattok, Isten mégis gondoskodik eleségetekről, s a folyók és források vizét adja italotokul. Tőle kapjátok a hegyek és völgyek menedékeit s a sudaras fákat, melyeken fészket rakhattok. Szőni-varrni nem tudtok, de Isten fölruház benneteket és fiókáitokat. E jótétemények nyilván mutatják, hogy Teremtőtök mily mérhetetlen szeretettel szeret benneteket. Őrizkedjetek tehát, húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s iparkodjatok Istent szüntelenül dicsérni.«

Mikor Szent Ferenc ezeket mondotta, a madárkák elkezdték tátogatni csőrüket, nyújtogatták a nyakukat, csapkodtak a szárnyaikkal, tisztesen egész a földig hajtogatták fejüket, s mozdulataikkal és énekszóval jelezték, hogy a szent atya nagy gyönyörűséget szerzett nekik. Szent Ferenc velük együtt örült és lelkendezett, csodálta roppant sokaságukat, remek változatosságukat, figyelmüket és szelídségüket, és bennük a Teremtőt ájtatosan dicsérte…” (Fioretti XVI. Fejezet)

Mi Szent Ferenc mához szóló üzenete? Például az optimista természetszemlélete, amely mindent oly varázsosan széppé tett körülötte, amely a szegénységet nemes egyszerűséggé formálta, a hegyet szent bérccé magasította, az imát isteni elragadtatássá emelte. Vagy a szakrális látásmódja, mert az ökologikus szemlélet szükségképpen spirituális szemlélet is: minden élő tisztelete… A békesség elvével felfegyverkezve győzedelmes lehet az ember az erőszak fölött, s ha sikerül megteremteni a belső békét, annak nagyszabású, messzi ható következményei lesznek. Békesség belül, ékesség kívül, amint fent, úgy alant, ahogy a múlt, úgy a jövendő.

És a természet szeretetteljes megközelítésének nagy üzenetét tovább kell vigyük, át kell emeljük morális szintre is. Erkölcsi alapállássá kell tennünk az erőszakmentességet, sőt, legjobb, ha nekünk magunknak is sikerül a megbékélés eszközévé válnunk. Ezen a szinten Szent Ferenc gyakorlati üzenete az imájában fogalmazódik meg:

Tégy engem békéd eszközévé,
Hol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
Hol neheztelés van, oda békességet,
Hol széthúzás van, oda egységedet.

A szokatlan dolgokhoz az ember háromféleképpen viszonyul: elutasítással, vizsgálódással vagy elsajátítással. Az első kettőt próbáltuk már: a történelem során hány és hány szokatlan dolgot, jelenséget vagy kultúrát utasítottunk el, vagy vizsgáltunk, meglehet tudományos alapossággal, de szívtelenül?! A harmadik metódus, az elfogadás, az elsajátítás viszont a jelen kor problémáinak megoldásához a kulcs. A szemlélet, az eszmény a legfontosabb, ezeket a gyakorlat majd követni fogja. S ha sikerül a természetet emberséggel, barátsággal megközelíteni, talán embertársainkat is sikerül ugyanígy kezelni, s mindezt az isteni harmónia eszméi alapján sokkal könnyebb megvalósítani. Szent Ferenc üzenete: az Abszolút Igazság szeretetteljes megközelítése, ami egybecseng az áhítat jógájának üzenetével.

Amikor a huszadik század húszas éveiben Rabindranath Tagore hazánkban járt, a bengáli Nobel-díjas valósággal berobbant a kor szellemi közéletébe. Eleven hitű természetszemléletét és természetes hitét sokan méltatták, köztük Babits Mihály is:

„– És mivel szeretem az életet, tudom, hogy éppígy fogom szeretni a halált – így mondja Tagore egyik legszebb költeményében. [A Poverello számára nemcsak a Hold nővér, hanem a Halál is néne!] És ugyan avval a gyermeki szívvel jár és néz és örül és énekel az indus réteken, az elhagyott patak partján, a nagy füvek között, mint a Poverello járhatott hajdan Umbria virágos mezőin. A madarak és a lombok oly közel vannak hozzá, mint a gyermekhez – mint Szent Ferenchez, aki beszélni is tudott a madarakkal, a Fioretti szerint.” (Babits Mihály: Két szent)

Történt már próbálkozás vagy száz esztendeje a természet szeretetének hirdetésére, nevelésére. Apponyi Albert kultuszminisztersége alatt 1906-ban honosították meg a Madarak és fák napját, amikor a népiskolákban évenként május-június hónapban a tanító egy napot arra fordított, hogy a gyermekeket a hasznos madarak ismeretére és védelmére, nemkülönben a fa hasznosságára és védelmére oktassa. Talán ennek a próbálkozásnak is szellemi utódja a mostani találkozónk, amely reméljük, egyre több ember számára lesz fontos eszmei értékű megmozdulás október elején, mi több, életének, szemléletmódjának meghatározó eleme az év többi napján is.

Ha Ferenc soha nem írt volna verset, akkor is költőnek kellene tartanunk élete példája, ihletettsége folytán, ráadásul tőle származik a Napének, vagy helyesebben a Teremtmények éneke (Cantico delle Creature), amellyel mindenképp kiérdemelte helyét a misztikus Parnasszuson:

„Fölséges, mindenható, jóságos Úr, Tiéd a dicséret!
A dicsőség, tisztelet és minden áldomás egyedül Téged illet, és nincs emberajak, mely méltó volna neved kiejteni.
Dicsértessél, Uram, valamennyi teremtményeiddel, különösen pedig bátyánk-urunkkal, a Nappal, ki ránk világosságot áraszt. Szép ő és ragyogó, s nagy fényességében Fölséged jelképe.
Dicsérjen, Uram, Hold asszony-nénénk és a csillagok! Tündökletesek ők, drágák és gyönyörűségesek, ahogy velük az ég boltját kiraktad.
Dicsérjenek, Uram, Szél testvér, a Levegő, a Ború, a Derű és az idő változásai, melyekkel teremtményeidről gondoskodol.
Dicsérjen, Uram, fölötte hasznos, alázatos, becses és tisztaságos húgunk: a Víz.
Dicsérjen, Uram, a szép, vidám, erős és hatalmas Tűz testvér, mellyel bevilágítod az éjszakát!
Dicsérjen, Uram, eltartó és tápláló, sokféle gyümölcsöt, tarka virágot és füveket termő Anyaföld nénénk.
Dicsérjenek, Uram, ki szerelmedért megbocsátanak, betegséget és háborúságot szenvednek. Boldogok a béketűrők, mert Fölségedtől jutalmat nyernek!
Dicsérjen, Uram, nénénk, a testi Halál, aki elől egyetlen élő sem menekülhet. Jaj azoknak, kik halálos bűnben múlnak ki e világból! Boldogok, kik szentséges akaratod szerint igazodtak, mert a második halál nem tehet kárt bennük.
Dicsérjétek és áldjátok Uramat, hálálkodjatok neki, s szolgáljátok nagy alázatossággal.”

1228. október 4-én meghal, helyesebben szólva hazatér, testét fakoporsóban helyezik örök nyugalomra. 1230-ban új templomot építenek fölébe, 1476-ban befalazzák a kripta bejáratát, s idővel feledésbe merül a pontos temetkezési hely. 1818-ban fedezik fel újra a kriptát, s mikor kibontják a falat, a tetem a koponya s néhány csont kivételével porrá oszlik a levegő hatására. Teste visszaolvadt a természetbe, amelyből vétetett…

Mert nem feltétlenül a csoda a valóság, hanem a valóság a csoda!

Rácz Géza