Besse János Károly

Besse János Károly Ógyallán született 1765. aug. 31-én. Édesapja Besse József földbirtokos és korának híres jogtudósa volt, édesanyja Szecsey Teréz, Pozsony megyei nemesi családból származott.

Tanulmányai befejeztével 1788-ban gróf Zichy Károly országbíró felesküdt titoknoka lett. 1790-ben részt vett a II. Frigyes Vilmos porosz királlyal tárgyaló Habsburg-ellenes magyar nemesi megmozdulásban, ezért II. Lipót trónra lépte után biztonságosabbnak ítélte külföldre távozni. 1790-től 1824-ig végig külföldön, főleg Franciaországban, Párizsban élt, de beutazta Franciaországon kívül Németországot, Hollandiát, Itáliát, Lengyelországot és Törökországot is. 1795–1796-ban részt vett a yorki herceg oldalán egy huszárezred adjutánsaként a hollandiai hadjáratokban, 1797-ben a nápolyi király hadseregében találjuk mint kapitányt. A harcokban többször is kitűnt bátorságával. 1802– 1810 között Mauritiuson a kormányzó titkáraként és lapszerkesztőként dolgozott. 1813–1816 között Párizsban a Mercure Étranger szerkesztésével jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Az új francia rendszer híve, azaz bonapartista lett, s számos híres magyarral együtt (mint pl. Batsányi János, akivel Párizsban szoros barátságot tartott) Napóleontól várta a Habsburg uralom és a magyarországi abszolutikus rendszer megdöntését. Párizsban perzsa és török nyelvet hallgatott a kor híres nyelvtudósaitól, Langlés-tól és Jaubert-től.

A Bourbon-restauráció után néhány évvel, 1818- ban elhagyta XVII. Lajos egyre tespedőbb légkörű Franciaországát, de csak 1824-ben jött haza. Mivel már régóta érdeklődött az őshazakutatás és az ahhoz kapcsolódó nyelvészeti tanulmányok után, amint Reviczky Ádám kancellár jóvoltából lehetősége nyílt rá, 1829–1830-ban utazást tett a Kaukázusban és a Krímben. Tudományos expedíciója finanszírozásában szerepet játszott, hogy a híres földrajztudós, Alexander von Humboldt – akivel még Párizsban ismerkedett össze – is vele tartott. Besse János utazásának célja a magyarság őshazájának megtalálása volt, amit anyaggyűjtéssel és nyelvösszehasonlító módszerrel igyekezett bizonyítani. Öt jelentést küldött József főhercegnádornak, s tudósításai a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg. Ám őshazakutatási törekvései nem találtak kellő visszhangra, útirajzait érdektelenség miatt nem tudta közreadni.

A csalódott Besse 1832-ben Párizsba utazott, de ott is csak hosszú évek próbálkozásai után tudta megjelentetni 1838-ban könyvét (Voyage en Crimée, au Cavcase, en Georgie, en Arménie, en Asie Mineure et a Constantinople, en 1829. et 1830.; pour servir a l’histoire de Hongrie. Paris, 1838.), amihez a korábban, 1829-ben kiadott, francia nyelven írt török nyelvtanához francia–török szó tárt is mellékelt.

Besse János immáron francia szolgálatban járta a világot, s eljutott Algériába, Szicíliába, Kelet-Indiába és Madagaszkárra is. A széles műveltségű és kalandos életű férfiú – a magyar mellett latinul, németül, franciául, angolul és olaszul folyékonyan beszélt – kiadatlan négykötetes élet- és útirajza 1841 júniusán vagy júliusán Marseille-ben bekövetkező halála után elkallódott, s így életműve töredékes maradt. Az utókor leginkább a kaukázusi népekkel kapcsolatos megfigyeléseit és leírásait ismerte el, az őshazakutatásban végzett munkásságát – méltánytalanul – máig nem tarják fontosnak, sőt alapjaiban tévesnek gondolják.

Tatárok a magyarokról

„Odessát elhagyván a’ fekete Tengeren hajóra ültem, a’ Dnieper folyó víz felé fordítottuk vitorláinkat. Emlitett hólnapnak [június] 25-dik napján Chersonnál szárazra léptem, és mindjárt másnap egy Tatár szekeret Kerts városáig felfogadván, öt napig a Krimeai tatárok között mulattam, a’ kik traditiójok szerint azt tartják, hogy a’ Magyarok azon mentek által kiköltözések’ alkalmatosságával, és hogy azon időtől fogva fenn tartották mai napig a’ Magyarok szekere formáját, melly ugyan csak Magyarnak neveztetik. Bővebb túdósítást a’ Magyarok iránt ez a’ nép nem adhatott, mindazonáltal tsudálkoztam hogy a’ Magyarok mostani lakását a’ Duna közben közönségesen tudják.” (Tudományos Gyűjtemény, 1829. X. 101–102.)

Az Elbrusznál

„Julius 15-dik napján elértem azon híres expeditiót. A’ Generalis igaz barátságos szivvel fogadott, és többé egymástól el nem váltunk. Az útazásunk számtalan meredek kősziklák és veszedelem között húsz napig tartott, a’ melly idő közben 400 verstnél többet lóháton hátra hagytunk, Elbroúz lábánál táborunkat felvertük, és három napig azon 8000 lábnyi magasságú völgyön mulattunk, hogy a’ Petersburgi Academicusoknak lehessen idejök Elbroúzt felmérni, és annyira a’ mennyire lehet, a’ hegyre felmenni. De csal felinél egy kevéssé fellyebb érhettek, egyedül egy Kabardai ember mehetett a’ hegynek tsútsára, a’ honnan két követ lehozott, a’ mellyeknek fele darabját a’ Generalis nekem adtta, hogy a’ Magyar Museumba letehessem.” (Tudományos Gyűjtemény, 1829. X. 103.)

A magyarság kaukázusi hazájáról

A’ mit itt csak röviden emlithetek az, hogy kétségkivül itt vólt Eleinknek utóbb lakása, azt mind a’ Kawkaz hegyek lakosai, mind a’ régen itt lakó Oroszok egy szóval bizonyitják. A’ Karatsaiak és a’ Tatárok azt állitják hogy az Azowi Tengertől fogvást, éjszak felé a’ Kuma víz partján fekvő Magyar várostól fogvást egész Derbendig a’ Caspium Tenger partján Magyarok voltak az Urak. Ezer esztendők alatt történt viszontagságok hogy engednék meg, hogy annyira nyomozhatnánk Eleink eredetét; hogy világossan megmutathassuk, micsoda dolgokat vittenek légyen véghez, és mitsoda okbúl mentenek által Európában. Persiában, Indiában még Abyssynniában is (?) elterjedett Nemzetünk nyomát haszontalan keressük, által törhetetlen homály födi Nemzetünk’ eredetét. De ha méllyebben akarjuk vizsgálni dolgainkat, először elégedjünk meg avval hogy Kawkaz tájkán, a’ hol húsz külömbféle nemzetség bizonyitja a’ Magyarok régi lakását, nyomozzuk tovább ’s tovább a’ mennyire lehet:de ne reményljük hogy nyelvünket a’ hátra maradott Magyarok között feltaláljuk.” (Tudományos Gyűjtemény, 1829. X. 105–106.)

Magyar folyóvíz-, hely- és családnevek a Kaukázusban

„Ha a’ folyó vizeknek, némelly helyeknek és bizonyos familiák neveit minden balitélet nélkül vizsgáljuk, mellyik a’ Nemzetek közzül az a’ ki annyira a’ magyarok nyelvéhez hasonlíthatna mint ez? Nem magyarúl hangzanak-é a’ következendö szók: Kubány a), Kúma, Terek, Kis-Malka b) Mara, Borz-Szukló c), Lába, Teberde, Bivala, és Tsemez folyó vizek – Tsebi (nálunk Tsepi familia) Barrakai, Karatsai, Tiga (most nálunk Tege) Tsala, Gi[?]anta ’s a’ t. élö familiák, nem külömben Khong Sári vize partján lakó nemes familia Bitó!! Hát a’ következendö helyek: Dugor, Kárász, Dombai-Túp a) nem magyar hangú szavak-e?” (Tudományos Gyűjtemény, 1829. X. 106–107.)

A kaukázusi népekről

„Tekintsük már most a’ fellebb számlált népek belsö nemzeti szokását. Vagyon nekik egy fö vezérjek vagy fejek, a’kiket Válinak, valamint a’ Karatsaiak By-nek, Bek-nek, Mirza és Szultánnak hívnak. Ezek után jönnek az Urden-nek vagy is nemesek a’ kik alatt áll a’ Respublica Aristocratica, ezek a’ vezérnek semmit sem fizetnek, de kötelesek ötet az expeditiokban lóháton magok költségével késérni. A’ földet ök keveset mivelik, noha szolgáik elegen vannak. Szép fajzatú lovak, ökrök, tehenek, és juhok nagy számmal találkoznak, mert mezeik meszsze terjednek, a’ mellyeknek Európában párját sem láttam.

Némellyek méhet is tartanak. – Továbbá sok szép kézi munkákat készitenek. Az ö ruházatjok igen tsinos, még tzifrának is lehet mondani. Férjfiaknak felsö ruhájok éppen ollyan szabású, mint a’ mostani Attila név alatt esméretes köntösünk, arany vagy ezüst sinoros nadrágjok, piros tsinossan kivarrott csizmájok, kucsmájok valamint a’ régi Magyaroknak, de föképpen az ékes fegyverek, a’ mellyeket Bécsben sem lehetne szebben elkésziteni.” (Tudományos Gyűjtemény, 1829. X. 107.)

A Derbenti Historia a magyarokról

„Midőn Kabadshah [I. Kavadh, ur. 488–531 – Sz. L.] Nusirvánnak az Attya Persiai Király a’ Törököket [a Terek vize partján lakozó Magyarokat – B. J.] meghódította több Tartományoknak Ura lett, és igy Száz Ezer emberből álló Sereggel, Muszka, Únnker, és Orosz Országokat, hatalma alá vetette, Országlását egészen a’ Volga partjáig kiterjesztette. Akkóron Kizlár, Nagy- Magyari, Kiss-Magyari, és Gyulát hires gazdag Városok valának. Gyulát lakosi, és sok más Népek visszamaradtak, az elszélledett Magyaroktól, kik szép és magas termetű, jó indulatú Emeberek lévén, Mesterséggel épült kies Városokban laktak mellyek messzéről, mint a’ hó úgy fehérlettek, a’ Városok népe tsinos, és gazdag vólt, sok Arany és Ezüst Bányákat, szorgalmatosan mivelvén, mellyektől ezen Vidék, a’ Terek folyóvizétől szinte Kizlár városig híres vólt.

A’ Magyari Nemzetség felűl haladta a’ Gyulatiaikat. Midőn idővel a’ Tatárok beütöttek [nem az 1241–42. évi tatárjárásról van szó! – Sz. L.], és a Magyarok Országát elrontották, akkoron ők (a’ Magyarok) nagyobb részint napnyugottfelé mozdúltak, de egy része, a’ Hegyek közé húzta magát, az Urak Vize felé, és ott letelepedett; hol a’ Dugur nevezetes Nemzetség, a’ Magyar Unn-kerektől maradván vissza, azután a’ Bizingi, Khuriam, ’s Balkár Népekkel egyezésre léptek, ’s a’ t.” (Tudományos Gyűjtemény, 1830. II. 98.)

Szendrei László