Saint Germain –II. Rákóczi Ferenc fia?

1985-ben Chicagóban, egy hatalmas könyvtár olvasótermében a falról legnagyobb meglepetésemre egy gyönyörű, rámás portréból II. Rákóczi Ferenc tekintett rám méltóságteljesen. A látvány azonnal felkeltette érdeklődésemet, annál is inkább, mert sem a könyvtár, sem annak dolgozói nem rendelkeztek magyar kapcsolattal. Kérdésemre azt a választ kaptam, hogy miután Saint Germain grófnak – s közben mutatták: a fejedelem melletti kép őt ábrázolta – nagy kultusza van az Államokban, főként a teozófusok, rózsakeresztesek és jógások körében, így apja, az erdélyi fejedelem alakját is megkülönböztetett tisztelet övezi. Saint Germain, a nagy misztikus és alkimista II. Rákóczi Ferenc fia? – csodálkoztam. S akkor ott helyben elhatároztam, utánajárok a dolognak. Hogy ez a kutatás évekig elhúzódott, érthető, hisz nem volt könnyű dolgom. Nagyon kevés az olyan forrás, amely megbízható adatokat közöl e rejtélyes grófról, főleg származását illetően. Mint mindig, a mondák, legendák közül nagyon nehéz kihámozni a valóságot.

Ahogy múltak az évek, s egyre több adatot leltem a misztikus grófról, annál nehezebbnek tűnt kinyomozni származását. Nem volt ismeretlen Európa egyik országában sem. Írt róla Nagy Frigyes, Voltaire, Horace Walpole, Casanova, de szerepelt kora sajtótermékeiben is – The London Chronicle, 1760 június; Le notizie del Mondo, 1770 július, Firenze stb. S bár az egyértelmű bizonyíték hiányzik, egyvalami biztos: származásától függetlenül a tények egyöntetűen mutatják, hogy páratlan képességekkel rendelkező, igen művelt, nagytudású emberről van szó, aki valósággal elbűvölte kora uralkodóit, tudósait és környezetét.

L’homme extraordinaire

Ritka az az ember, aki annyi mindenhez értett, mint Saint Germain. Csodálták őt, mint filozófust, de mint diplomata, tudós, alkimista, orvos, költő, festő és zenész is a legnagyobb elismerést vívta ki magának.

Először is nézzük, mit írtak róla azok, akik személyesen ismerték: Karl Kobenzl gróf 1763 április 8-án keltezett, Kaunitzhoz intézett levelében olvashatjuk: „Körülbelül három hónapja lehet, hogy egy úr, akit Saint Germain-ként ismernek, erre járt és meglátogatott. A legcsodálatosabb embernek találtam, akit valaha is láttam. Származását nem ismerem pontosan; meggyőződésem azonban, hogy felettébb nemes és tekintélyes családban született. Bár nagy vagyonnal rendelkezik, a legegyszerűbb életmódot folytatja. Mindent tud, mindenhez ért, ráadásul igazságszerető, jólelkű ember, akit csak tisztelni, becsülni lehet.”

Dieudonné Thiébault: „Megjelenésében művelt, finom ember benyomását keltette. Látszott rajta, hogy nemesi származású, aki jó körökben forog. Saint Germain életútja egy bölcs és előrelátó embert mutat, aki sohasem vétett a becsület szabályai ellen, s nem tett semmi olyat, amely kétségbevonta volna feddhetetlenségét. Számtalan csodáról hallottunk vele kapcsolatban, de ezek nélkülöztek minden negatívumot és botrányt.”(1)

„Miután tollam újra leírja Saint Germain nevét, hadd szóljak róla néhány szót…” – olvashatjuk d’Adhémar grófnő naplójában. „Azt mondják, már régen volt, amikor először feltűnt a francia királyi udvarban. Szárnyra kapott a hír, hogy – ékszereiből ítélve – egy hihetetlenül gazdag idegen érkezett Versaillesba, de senki sem tudta, honnan. Mindenkit elbűvölt nemes vonásaival, műveltségével, szépségével, de ruházatával és ékszereivel is. Haja sötét volt, nézése lágy, ugyanakkor átható. Micsoda szemek! Mosolya a valaha látott legszebb fogsort villantotta ki, kezei finomak voltak, szűk, testre szabott selyem öltözéke tökéletes alakot sejtetett.(…) A jövevény becsületes jellemével, lovagias viselkedésével és páratlan tudásával rövid időn belül elnyerte a király bizalmát.”

Egy másik korabeli író így jellemezte: „Saint Germain közepes termetű, elegáns megjelenésű ember. Haja sötét, szemei élénkek és zsenit sejtetően értelmesek. Viselkedése egyértelműen magasrangú, főnemesi származását bizonyítja. Ízlésesen, de egyszerűen öltözködik, egyedüli luxusa drága gyémántjai, melyeket tubákos szelencéjén és cipőcsatján (!) visel. Von Goutant, a drágakövek szakértője szerint csak a cipőcsaton látott kövek értéke több, mint 200 000 frank!”(2)

Többen tanúsították, hogy a gróf akcentus nélkül, anyanyelvi szinten beszélte a franciát, angolt, németet, olaszt, portugált és spanyolt; a tudósokkal Homérosz és Virgiliusz nyelvén értekezett, de ezenkívül jártas volt az orosz, az arab, a kínai és a szanszkrit, valamint a különféle kelet-európai nyelvekben is.(3) Horace Walpole Sir Horace Mann-hez, a firenzei angol követhez szóló levelében azt írta, hogy Saint Germain kiváló költő, aki ráadásul csodálatosan énekel, kitűnően játszik hegedűn és zongorán, olyannyira, hogy még a leghíresebb muzsikusokat is meglepte kiváló improvizációival.(4)

Európa uralkodói köreiben csodákat beszéltek a gróf olajfestményeiről is. De Genlis grófnő írta, hogy színei olyan különleges effektust adtak képeinek, hogy a portréin megörökített személyek ékkövei úgy ragyogtak, akár az eredetiek. Több művész is kérte, árulja el a színei titkát, ám mindhiába.(5) Weber feljegyzett róla egy érdekes esetet: egyszer felolvasta neki egy költemény húsz versszakát, amit a gróf azonnal lejegyzett, de egyszerre két papírra írt, úgy a jobb, mint a bal kezével. S amikor a végén összehasonlították a két írást, senki sem tudta megkülönböztetni egyiket a másiktól!(6)

Nagyon értett a drágakövekhez is. E tudományt a perzsa sah udvarában sajátította el. Madame de Hausset, aki femme de chambre volt Madame de Pompadour-nál, beszámolt arról, hogy a francia királynak volt egy közepes nagyságú, ám hibás gyémántja. Az uralkodó elmondta a grófnak, hogy a hiba miatt a gyémánt csak hatezer livres-t ér, különben legalább tízezer lenne az ára, majd megkérte, javítsa meg. Saint Germain figyelmesen szemügyre vette a követ, s kijelentette, a hiba javítható. Egy hónap múlva vissza is hozta a gyémántot, amin ezúttal semmi folt nem látszott. A király hívatta az ékszerészét, s anélkül, hogy elmondta volna neki a történteket, megkérte, becsülje fel a drágakövet. Az ékszerész kilencezer-hatszáz livres-re becsülte az árat.

Mint már említettük, kiváló diplomata és államférfi is volt, akiben Európa uralkodói szinte kivétel nélkül megbíztak. „Úgy tűnik, a különféle uralkodók politikai titkait jobban ismeri, mint egy király chargé d’affaires-je” – írja róla Madame de Pompadour. Voltaire-nek is feltűnt, hogy a gróf mennyire beavatottnak számított Anglia, Franciaország és Ausztria főminisztereinek titkaiba: „…de Choiseul, de Kaunitz és Pitt nem árulják el nekem titkaikat. Azt mondják, ezt csak St. Germain ismeri, aki a tridenti zsinaton együtt vacsorázott az atyákkal” – írta.(7) Egy esetben XV. Lajos titkos küldetéssel bízta meg: Amszterdamba küldte, hogy nevében tárgyaljon az angolokkal és a poroszokkal a békekötésről.

A történelmet is kitűnően ismerte. Sokszor szóra fogták, s a francia király is élvezettel hallgatta beszámolóját különféle nemzetek és királyok történelméről. Azt mondják, olyan részletesen és élethűen számolt be régi eseményekről, például a XIV. század francia történelméről, hogy hallgatói óhatatlanul is arra gondoltak, ilyet és így csak az beszélhet el, aki maga is ott volt.

Legendák keringtek arról, hogy rajta nem fog az idő. Voltaire írta Poroszország uralkodójának, Frigyesnek 1758 április 15-én: „Ez a gróf – gondolom – Felségedet is fel fogja keresni az elkövetkező ötven évben (!). (…) Saint Germain olyan ember, aki sohasem hal meg és mindent tud.”(8)

Ha a híres gondolkodó is ilyen véleménnyel volt a rejtélyes grófról, akkor elképzelhetjük, mit hittek róla az egyszerű emberek. Való igaz, Saint Germain személyisége minden okot megadott a róla keletkezett legendákhoz. Először is, világot járt ember volt, aki zseniális képességével szinte szívta magába a különféle tudományokat. A feljegyzések szerint járt Európa majd mindegyik országában, de eljutott Kínába, Japánba, a Közel-Keletre és egyes afrikai országokba, Indiába pedig többször is. „Bejárta a világot – írta róla de Pompadour –, s a király nagy érdeklődéssel hallgatta az elbeszéléseit.”

A távoli országokban nemcsak különféle nyelveket tanult, hanem festészetet, zenét, filozófiát, jógát, alkímiát és egyéb okkult tudományokat. XV. Lajos annyira értékelte a gróf alkímiában való jártasságát, hogy laboratóriumot és királyi szállást biztosított neki Chambord kastélyában. 1763-ban Karl Kobenzl írta egy levelében: „…a szemem láttára csinált fémből olyan szép aranyat, mint amivel a legjobb aranyművesek rendelkeznek csak.” Mások is hasonló élményről számoltak be, például de Valbelle márki, aki látta, hogyan változtat Saint Germain egy ezüst hatfrankost arannyá.

Mindezen tevékenysége ellenére úgy ismerték, mint aki csak „fél lábbal van a Földön”, hiszen közéleti személyisége, páratlan aktivitása ellenére mindig megmaradt elvontnak, mélyen vallásos misztikusnak. Van Sypesteyn írja róla: „A gróf néha egyfajta transzállapotba került, ilyenkor – saját bevallása szerint – lelke elhagyta a testét, s más országokban járt. Néha nyomtalanul eltűnt egy időre, majd hirtelen újra megjelent. Emberfeletti dolgokra volt képes, például a túlvilággal való kapcsolatfelvételre, és kapcsolatteremtésre felsőbbrendű lényekkel. Ezenkívül olyan dolgokhoz is értett, mint vadméhek és kígyók szelídítése. Ez utóbbi állatoknak zenélt is, s azok hallgatták.”(9)

Jól ismerte a különféle gyógynövények titkát, s a természetgyógyászat tudományát. Sok gyógyszert maga készített. Híres gyógyteáit jópénzért vették a felső tízezer tagjai, ám a szegényeknek ingyen adta. Von Georgy grófnőnek olyan elixírt készített, amelynek hatására a középkorú hölgy hosszú éveken át 25 évesnek látszott. Jó tanítványa lehetett Saint Germain-nek, mert olyan hosszú kort ért meg, hogy elnevezték „elpusztíthatatlan grófnő”-nek. A gróf az orosz hadsereg számára is előírt egyfajta gyógynövénykeveréket, Casanovának pedig felajánlotta, három nap alatt meggyógyítja „sűrgős bajából”. A szélhámos elutasította a segítséget, mert – magából kiindulva – nem bízott senkiben.

Saint Germain a természetgyógyászatban, az alkímiában és a jóga tudományában való jártassága, valamint egyszerű életmódja eredményeként szokatlanul hosszú életkort élt meg. Karl von Hesse herceg írta: „Mivel mindent tudott a gyógynövényekről és a természetes életmódról, s mert egészségesen táplálkozott, nagyon egészséges és hosszú életet élt.”(10) Gleichen báró feljegyezte, hogy Saint Germain vegetárius volt, alkoholt nem ivott, életmódja spártai volt.(11)

Nem csoda, ha e kiváló tulajdonságokkal megáldott férfiút mindenhol szívesen fogadták, hol mint államférfit, hol mint tudóst, hol pedig mint művészt vagy misztikust. Titkos okkult társaságokat alapított, s a rózsakeresztesek és egyéb vallásos csoportok szellemi vezérüknek tekintették. Írt egy könyvet is The Most Holy Trinosophia címen.

Nagyon aktív ember volt, olyan, aki nem a maga dicsőségéért fáradozott. „Mindenhol jó benyomást keltett, hisz sok nemes cselekedet fűződik nevéhez. Titokban több árvaházat, jótékonysági intézményt és szegény családot segített. A tisztességtelen, önző cselekvést nem ismerte, ezért bárhol is járt, mindenhol szimpátia vette körül…”(12) Igazi önzetlen ember volt, „az állatok igaz barátja, (…) szívében és tetteiben mindig mások boldogságáért fáradozott”.(13)

A jövőbelátó próféta

ránk maradt, Saint Germain életét és munkásságát ábrázoló leírásokból az is kiderül, hogy a gróf misztikus, látnoki képességgel rendelkezett. Természetesen nem pénzért vagy a hírnév kedvéért jósolt, inkább hogy a különféle katasztrófákra időben felhívja a figyelmet. Beszélt az elkövetkező század nagy találmányairól, a vonatról és a gőzhajóról, de felhívta a figyelmet a jövő nagy problémájára, a környezeti károkra, illetve az ezzel járó időjárás elváltozásokra is. Egyik nagy tisztelője, d’Adhémar grófné előtt döbbenetes éleslátással fedte fel Franciaország sötét jövőjét: „Évekkel később, egy vasárnapi reggelen főkomornyiknőm látogatót jelentett. Elképzelni sem tudtam, ki lehet az, aki minden szokás és etikett ellenére reggel nyolckor állít be hozzám. De Saint-Noël néven jelentkezett be, ám legnagyobb meglepetésemre maga a csodák embere, St. Germain gróf jelent meg előttem. Üde és friss volt, sőt, mintha fiatalodott volna az elmúlt évek alatt.”

A grófné elbeszélése ezután azzal folytatódik, hogy a rejtélyes Saint Germain egy hatalmas konspirációra, s annak láthatatlan szervezőire hívja fel a grófnő figyelmét, amely a királyt, a nemességet és a papságot veszélyezteti. Ismételten figyelmezteti, cselekedni kell, amíg nem késő. Véleményét az udvarban tapasztalt észrevételeire, valamint bizonyos isteni revelációra alapozza. Elutasítja azt a tanácsot, hogy beszéljen de Maurepas gróffal, mondván, „az az ember mindenre képes, csak Franciaország megmentésére nem, sőt, siettetni fogja annak bukását”.* A grófnő ezután finoman figyelmezteti, vigyázzon, kinek mit mond, mert a hallottak után ítélve könnyen megeshet, hogy élete hátralévő napjait a Bastille-ban fogja tölteni. Ennek ellenére még aznap Versailles-be utazott, ahol – hivatkozva a misztikus gróf bizalmas kapcsolatára az előző királlyal, barátságára Madame de Pompadour-ral és de Choiseul herceggel, valamint arra a sok nagyérdemű szolgálatra, melyet diplomáciai tehetségével szerzett a királyságnak – kieszközölte Marie Antoniette-nél, hogy fogadja Saint Germain-t. A találkozás már másnap megtörtént. A gróf nyíltan, félreérthetetlenül figyelmeztette a királynét a veszélyre. Részletesen ecsetelte, mily nagy vérengzéssel járó felfordulás vár az országra, s hogy bizonyos körök az uralkodó család és a nemesség kiirtását, valamint a katolikus egyház megszüntetését tervezik. Marie Antoinette, bár nem nagyon hitte, elsápadt a hallottakra, s figyelmeztette a grófot szavai súlyosságára. – Elismerem, hogy az igazságot többnyire fájó hallani – válaszolta Saint Germain – , de szeretném felhívni Felséged figyelmét arra, hogy Cassandra is megjósolta Trója bukását, bár szavai sajnos süket fülekre találtak. Szeretném, ha jóslatommal nem így járnék. Még néhány év csalóka nyugalommal fog elmúlni, de aztán a királyság minden részéből kapzsi, pénzt és hatalmat akaró dühös emberek fognak előtörni, akik fel fognak borítani, el fognak pusztítani minden útjukba állót. Az állam némely nagy befolyású embere támogatni fogja őket. Polgárháború fog kitörni, nyomában kegyetlen mészárlással, rombolással és meneküléssel. S akkor majd megbánják, hogy nem hallgattak rám…

Mindezek ellenére a királyné arra kérte, az uralkodó helyett inkább de Maurepas grófot informálja. Saint Germain ezt megtagadta, mondván, a gróf ellensége, aki féltékeny őrá, s csak börtönbe juttatná. Majd megjósolta azt is, hogy a királyné mindenről be fog számolni XVI. Lajosnak, az a maga részéről de Maurepas-nak, aki pedig körözési parancsot fog kiadni ellene. Ezután engedélyt kért a távozásra, s elment. D’Adhémar grófnő Varseilles-ban maradt, hogy még aznap tanúja legyen Saint Germain megérzésének. Nem telt el ugyanis több 5-6 óránál, mikor szobájában megjelent de Maurepas gróf, aki a „csaló kalandort” kereste, zsebében a körözési paranccsal. S ekkor mindkettőjük legnagyobb meglepetésére újra nyílt az ajtó, s betoppant az üldözött!

„De Maurepas gróf, önt azért szólította a király, mert jótanácsra volt szüksége. Ehelyett önnek csak egy dolog fontos, hogy saját befolyását megőrizze és növelje. Csupán ezért nem akarta, hogy beszéljek az uralkodóval. Én figyelmeztetni akartam a közelgő veszélyre, de hála önnek, utam nem járt sikerrel. Most távozni fogok, s csak három generáció elteltével fogok újra megjelenni. Sajnálom, hogy ön közbeavatkozott, mert immár semmi sem állíthatja meg azt a szörnyű anarchiát, amely Franciaországra vár. Magát azok közé fogja sorolni a történelem, akik a birodalom bukását előidézték” – közölte Saint Germain, s távozott, váratlanul, ahogy jött. Üldözése, felkutatása teljes kudarccal járt.(14)

Álnevek és félreértések

ajon ki volt hát ez a rejtélyes polihisztor, aki a XVIII. században otthonosan mozgott Európa majd minden uralkodójának udvarában, akinek neve ma is fogalom nyugaton, s akit a különféle vallásos irányzatok – mint például a teozófusok, szabadkőművesek, templomosok és rózsakeresztesek – mind a mai napig nagy mesterként, prófétaként tisztelnek? Úgy tűnik, a nyugati világ talán legellentmondásosabb, legrejtélyesebb alakja volt, akit Európa uralkodói mind ismertek, sőt hallgattak rá. Bár mindenki róla beszélt, senki sem ismerte igazán. Származásáról többféle monda keringett. Voltak, akik a grófot II. Károly spanyol király özvegyétől és egy madridi bankártól származtatták. Mások úgy vélték, Saint Germain nem más, mint a portugál király fia. A rossz nyelvek azt suttogták róla, hogy elzászi zsidó, aki elsajátította a feketemágia tudományát, s amit csinál, az nem más, mint szemfényvesztés, hiszékeny lelkek megtévesztése.

Sokan összetévesztik őt a francia St. Germain-nel, aki Róbert de St. Germain gróf leszármazottja, s aki 1708-ban született Lons-le-Saulnier-ben; először jezsuita volt, majd francia, illetve később orosz katonai szolgálatba állt, de volt dán hadügyminiszter is, mielőtt XVI. Lajos uralkodásának elején újra francia szolgálatba nem állt, szintén mint hadügyminiszter. Sok újítást akart bevezetni a francia hadseregben, minek következtében elvesztette a király kegyét, s ezzel együtt megbízatását, majd végül 1778-ben halt meg.

Tanulmányunk alanyáról, a rejtélyes Saint Germain grófról a nyugaton mind a mai napig élő hagyomány, illetve a legtöbb korabeli forrás azt tartja, hogy II. Rákóczi Ferenc gyermeke volt. Életrajzírója, Isabel Cooper-Oakley így fogalmaz: „Úgy tűnik, a legmegbízhatóbb források és egyéb, kutatásunk ideje alatt gyűjtött információk szerint ez (ti. hogy ő az erdélyi fejedelem fia) tükrözi legjobban a valóságot.”(15) Egy ismert kutató és író, a híres milánói nagykönyvtár könyvtárosa, Cesare Cantu történelmi művében, az Illustri Italiani-ban írja: „…Saint Germain az erdélyi Ragotzy herceg fia volt.”(16)

Igaz e vélemény kialakulásában az játszott legnagyobb szerepet, hogy a gróf egy-két alkalommal bizalmas barátai előtt felfedte kilétét. De miután mindenki, még irigyei is mint talpig becsületes, szavahihető emberként ismerték, az efféle kinyilatkoztatását komolyan vették. Alexis Orloff grófnak is elárulta, hogy Tzárogy felvett név, valójában Rákóczinak hívják, s immáron csak ő II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem leszármazottja és képviselője. Egy német nyelvű kiadás, a Curiositäten der Literarisch-historischen Vor und Mitwelt magát Saint Germain-t idézi, amint az felfedi származását: „…Amikor megérkezett, a grófot ágyban találta. Rögtön kérdőre vonta származása felől, mire Saint Germain teljes nyugalommal elismerte: »Sokféle név alatt szerepeltem, de bármilyen néven mutatkoztam is be, mindenhol szavahihető, becsületes emberként tiszteltek. Ezért kész vagyok arra, hogy bármikor, bárki előtt tisztázzam magam, amennyiben engem emiatt szélhámosság vádjával illetnének, de előbb természetesen tudni szeretném, ki az az illető, s pontosan mivel vádol. Tény, hogy Rákóczi fia vagyok, ám származásom bizonyítéka olyan valakinél van (ti. az osztrák császárnál), akitől nagyban függök«.”(17)

Hogy szavahihető ember volt, többen is igazolták. Karl Auguste hercegnek mondta von Hessen-Phillips-Barchfeld gróf: „Őt nem mint szélhámost vagy csalót ismerjük. Saint Germain gróf előkelő származású, talpig becsületes ember, akinek barátságára büszkék vagyunk.”(18) Maga a francia uralkodó, XV. Lajos többször is kijelentette: a gróf igen előkelő származású, szavahihető, igazi nemesember, ezért személyével kapcsolatban nem tűr el semmilyen gúnyt vagy kritikát. Egyébként az uralkodó hangsúlyozott szimpátiája, amivel a grófot kitüntette, volt az oka annak, hogy a főminiszter, de Choiseul herceg Saint Germain irigyévé és ellenségévé vált. Ő volt a legtöbb rosszindulatú pletyka és híresztelés kiötlője és terjesztője, amivel azt szerette volna elérni, hogy a gróf kegyvesztett és száműzött legyen.

A személyével kapcsolatos rejtély másik oka, hogy Saint Germain sokszor különféle néven mutatkozott be. Egyesek szerint ezt azért tette, mert – mint a bujdosó fejedelem fia – tartott a bécsi titkosrendőrségtől. Mások szerint ez nem lehetett egyedüli indok, mivel korának híres emberei sokszor használtak álnevet, csakhogy elkerüljék a feltűnést és a rosszmájú pletykát. Például, Medici herceg 1698 és 1700 között mint di Sienna gróf utazott. Hasonlóan, Friedrich-Christian von Sachsen Olaszországban 1738 és 1740 között mint Lausitz gróf szerepelt. Saint Germain is egyszer mint de Montferrat márki, máskor mint Bellamarre gróf mutatkozott be. Bár Párizsban, Hágában, Londonban és Szentpétervárott Saint Germain grófként ismerték, Velencében Aymar gróf volt, Pizában és Milánóban Schoening lovag, Genovában pedig mint Soltikoff grófot ismerték.

A rosszindulatú pletykáknak az is alapul szolgált, hogy a gróf hírnevét néhány kalandor megpróbálta kiaknázni. De Gleichen báró és mások megemlítették, hogy egy Lord Gower nevű angol fiatalember Saint Germain-ként mutatkozott be több helyen, hogy ily módon tegyen szert népszerűségre. Ezzel, de főleg ostoba viselkedésével elérte, hogy sokakban Saint Germain neve a sarlatán képével társult. „A sok furcsa és visszataszító történetnek semmi köze a grófhoz. Mindezeket tudatosan találták ki és játszották el, csakhogy neki rossz nevet okozzanak, illetve nevetségessé tegyék. Egy bizonyos vagány, akit mint Milord Gower ismertek, s kitűnő utánozó volt, a különféle szalonokban Saint Germain szerepét játszotta. Sokakat megtévesztett, s így ártott a gróf jó nevének.”(19)

Hogy milyen nagy ember volt, s mennyit jelentett a neve bizonyítja az is, hogy nemcsak a múlt században, de az elmúlt esztendőkben is akadtak, akik Saint Germain-nek adták ki magukat. A hetvenes években például egy „aranycsináló” fitogtatta „tudományát” a francia tévében, kijelentve, hogy ő az eredeti Saint Germain…

Lipót György vagy György?

különféle források véleménye csak abban tér el egymástól, hogy a fejedelem melyik fia volt ő. Lássuk az egymástól eltérő véleményeket: Georg Hezekiel az Abentuerliche Gesellen című könyvében(20) azt írja, hogy Saint Germain 1777-ben Lipcsében nyíltan vallotta magát Rákóczi hercegnek. Ugyanezen író szerint ezt megelőzően Saint Germain többször mint Tzárogy gróf mutatkozott be, ami nem más, mint a Rákóczi név anagrammája. Hezekiel arra a következtetésre jutott, hogy Saint Germain Rákóczi Ferenc és Hesse-Wahnfried Sarolta Amália fiatalabbik fia, György volt.

Ezzel szemben Karl von Hesse herceg a következőket írta: „Származása felettébb érdekes (…), amit én az igazsághoz hűen nyomozok. Nekem azt mondta (…), hogy az erdélyi fejedelemnek, Rákóczinak a fia… Fiatal éveiben Medici herceg (Gian Gastone) nevelte és taníttatta. Amikor megtudta, hogy két testvére – akiknek anyja Sarolta Amália, Károly hessen-rheinfelsi gróf leánya volt – az osztrák császár foglyai, együttérzésből a Sanctus Germano (Szent Fivér) nevet vette fel. Származását illetőleg nem tudok teljes garanciát nyújtani, de hogy Medici nagyon protezsálta őt, azt más forrásokból is tudom…”(21) Eszerint tehát voltak olyan vélemények is, hogy Saint Germain Rákóczi legidősebb fia volt. Lássuk, mit mondanak minderről a magyar történelmi források:

II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek négy gyermeke volt, kik mind Sarolta Amáliától születtek. Az első Lipót György volt, aki 1696 május 28-án született, s 1700-ban halt meg. József 1700 augusztus 17-én, Bécsben látta meg a napvilágot, György pedig 1701 augusztus 8-án. Volt még egy lányuk is, Sarolta, aki Prágában született 1706 november 16-án, de csakhamar el is halálozott.

Joggal merül fel a kérdés: ha a magyar források szerint az elsőszülött Lipót György már első évében elhalálozott, minek alapján azonosítják egyes külföldi források őt Saint Germain személyével? Természetesen akadnak olyan külföldi kutatók is, akik kétségbe vonják a „Rákóczi-legendá”-t. Friedrich von Oppeln-Bronikowski írja: „Tudjuk, hogy a fejedelemnek három fia volt, ám a legidősebb, akinek Saint Germain kiadta magát, egy évvel születése előtt, 1700-ban elhalálozott. Ezekután láthatjuk, hogy az erdélyi fejedelemházból való származtatás legendája meglehetősen gyenge lábakon áll…”(22)

Az ifjabbik Rákóczi-fiú, György tehát alig egy évvel bátyja születése után jött a világra Bécsben. Ekkor édesapja már a wiener-neustadti várbörtön foglya volt, amikor pedig kalandosan megszökött onnan, nem találkozhatott a császár őrizetében lévő gyermekeivel. Így Görgyöt először csak annak Rodostóba érkeztekor láthatta, 1727-ben. György ekkor 26 éves volt.

A császár „gondoskodott” a két „rebellis-vér” neveléséről, s bár a körülményekről nem sokat tudunk, a kirendelt nevelők személye és rangja biztosíték arra, hogy aulikus-szellemű, magyar-ellenes irányítást kaphattak.

György fiatal éveiről szinte semmit sem tudunk. Több mint 15 év telik el, mikor az 1723 július 3-án kelt adománylevélből kiderül, hogy József az abruzzói Romanuccio és Musciano hűbért, György pedig a szicíliai del Contrasto Valle de Giunchi grófságot kapja a császártól. Pillias források beszámolnak arról, hogy az adományozás évében mindkét herceg Olaszországba utazott Lichtenstein herceg kíséretében, hogy elfoglalja hűbérbirtokát, de mindkettő csakhamar visszatért Bécsbe, tehát csak éppen átvette az adományt, de ténylegesen nem birtokolta azt.(23) A bátyjánál „eszesebb és nyugtalanabb természetű” György 1725 november 27-én a páduai egyetem jogi karára iratkozott be, majd Velencébe távozott farsangolni.(24) Innen szöktette őt Franciaországba a velencei francia követ. Dirling konstantinápolyi osztrák követ a bécsi udvarhoz küldött, 1727 április 16-án keltezett titkos jelentésében már arról számol be, hogy a „sasfióka” úton van Rodostóba.(25)

Mikes Kelemen nem nézhette jó szemmel az ifjú herceget, mert leveleiben lesújtóan ír róla: „A mi hercegünknek semmi neveltetése nem volt és azon igyekeztek, hogy semmit ne tanuljon, azt véghez is vitték, és azt csudálom, hogy írni tud, ha rosszul is (…) Németek nevelték, akik csak a miatyánkot sem engedték volna, hogy magyarul megtanulja.” Gyanítható természetesen, hogy Mikes nem festett reális képet Györgyről, márcsak azért sem, mert ő a Rákóczi-fiaktól a magyar szabadságharc folytatását remélte. Miután ezt hiába várta, leplezetlen ellenszenvvel viseltetett irántuk. Az itthoni közvélemény számára ő volt az egyetlen hiteles magyar tudósító, aki a fejedelemmel együtt élt a száműzetésben. Ha pedig neki ilyen lesújtó véleménye volt Györgyről, érthető, hogy a magyarokat nem is érdekelte továbbra a herceg sorsa, akiben ily nagyot csalódtak. Persze Mikes Józsefről sem írt jobbat: „Most suhajtjuk leginkább a mi megholt urunkat, mert szomorúan kell néznünk az atya és a fia között való nagy különbséget. Igen messze esett az alma a fájától.”(26)

Hogy Mikesnek nem volt igaza, gyanítható abból, hogy György nem lehetett műveletlen, értéktelen ember, aki elvesztette apja kegyét és iránta táplált reményét. Mégpedig azért nem, mert maga II. Rákóczi Ferenc 1732 október 27-én kelt végrendeletében – amelyben Józsefet meg sem említi – Rákóczi György makovicai hercegről négyszer szólt, reá hagyván a jaroszlói uradalmat, 6000 livre-es életjáradékot, valamint a francia király összes adósságát. Ezek abból a kötelezettségből adódtak, melyet „Ő Legkeresztényibb Felsége” a fejedelem által viselt háború idején vállalt.(27)

Az öreg fejedelem nehezen szánta rá magát a szeretett fiától való elválásra. Először nem is Franciaországba kívánta küldeni; lengyel házasság tervével foglalkozott. A Sieniewska grófnővel tervezett házasság azonban meghiúsult: a Porta – valószínűleg a bécsi udvar biztatására – nem engedélyezte a lengyelországi utazást. Keserű szívvel, kissé csalódottan búcsúzott hát el a fejedelem Györgytől, s az elhajózott Franciaországba, hogy többet ne találkozzék édesapjával.

1728 nyara óta azután lényegében állandóan Párizsban él. A herceg franciaországi életének kutatója, Emile Pillias szomorúan jegyzi meg, hogy a francia Hadügyminisztérium archívumának iratai alig őriznek valamit „Kelislak vagy Terislav herceg” életéről.(28) Neve első alkalommal egy 6000 livres adománylevélen tűnik fel, amelyet a francia király 1729. november 30-án juttatott el hozzá. Pillias azt tartja, hogy az Ausztria érzékenységére figyelő király rendkívül diszkréten segélyezte fejedelmi barátja bujkáló fiát.

1741-ben útlevelet kér Sárosi herceg álnéven („sous le nom du Comte Saaros”), hogy Spanyolországba utazhasson. Máig is vitatható, hogy megnősült-e vagy sem. Jókai írt róla regényt, de konkrét adatokat ő sem tudott, így a hiányt fantáziájával pótolta. A nagy mesemondó idejében ugyanis a magyar történelem semmit sem tudott a Rákóczi-fiúk, s főleg György herceg életéről.(29) Jókai – Thaly nyomán – azt írja, hogy György „Bethune marquis, egykori nagykövet lányát” vette feleségül, de fejedelmi rangjára való tekintettel „Kelislau gróf” néven esküdött meg. Pillias ezzel szemben semmiféle adatot nem lelt e házasságra a francia levéltárakban.

Az sem egyértelmű, hogy járt-e újra Törökországban György. (Hogy Saint Germain többször is járt Isztambulban, azt többen is feljegyezték.) Az 1740-es évek közepe táján újra meg újra szárnyra kapott a hír, miszerint Rákóczi herceg felkereste bujdosó honfitársait Törökországban, sőt „Magyarországon járt és megpróbált pártot ütni”.(30)

Mi sem bizonyítja jobban György titokzatos, ismeretlen tevékenykedését és életét, mint Bercsényi László levele. Az ifjabb Bercsényi gróf, aki elválva a bujdosóktól 1721-ben Franciaországba települt, s ott híres huszárezredet vezetett, 1748 január 6-án kelt, Mikeshez címzett levelében így ír a fejedelem kamarásának: „…ami az ön fejedelmét (ti. Rákóczi Györgyöt) illeti, mit tudom, hogy hol van ő, úgy látszik valóban, hogy elhagyta önt; úgy mondják, Franciaországban van, de körülbelül 20 éve, hogy nem láttam őt”.(31) Pillias úgy véli, György a fővárostól északra fekvő kis településben, La Chapelle-Saint-Dennis-ben, Vaugirard-ban lakott egy kis házban, melyhez 12 holdas kert tartozott. A lelkes életrajzíró azzal próbálja magyarázni a herceg ismeretlen életét, hogy szerinte az szinte sohasem mozdult ki hazulról, s misére is csak saját parkjának kápolnájába járt. Természetesen ez gyenge érvelés.

Halálára vonatkozóan is eltérnek a rendelkezésünkre álló adatok. Pillias szerint Györgyöt 54 éves korában, 1756 június 17-én döntötte sírba az agyvérzés.

Titokban jött, titokban távozott

Saint Germain halálának időpontjáról nagyon megoszlanak a vélemények. Dr. Biester, a Berlinische Monatschrift lektora szerint a gróf 1783-ban hunyt el, „mint bármelyik közönséges ember”. Az ellentéteket jól jellemzi Louis Bobé, aki a következőket írja: „Eckerförde egyházi anyakönyvi nyilvántartásából a következők derülnek ki: »Az úgynevezett Saint Germain és Weldon gróf – többet nem tudni róla – e városban hunyt el 1784. február 27-én, temetésére március 2-án került sor a Nicolai Templom-i temetőben«.” (Az ezzel a hírrel kapcsolatos hagyomány úgy tudja, hogy nemsokkal később a gróf földi maradványait áthelyezték a schleswigi Friederiksberg temetőbe.)

Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy sokan kétségbe vonják mindkét adatot. „Egyesek azt hiszik, hogy Saint Germain 1784-ben, Schleswigben halt meg. Ez nem lehet, hiszen 1788-ban, a velencei nagykövetségéről visszatérő de Chalons gróf arról számolt be nekem, hogy elutazása előtt egy nappal beszélt vele!” – írja d’Adhémar grófnő, kinek későbbi feljegyzései egyértelműen állítják, hogy a továbbiak során ő maga is többször találkozott a misztikus alkimistával, még 1813 januárjában is!

A Freimaurer Brüderschaft in Frankreich-ban pedig azt olvashatjuk, hogy Saint Germain 1785-ben jelen volt a szabadkőművesek párizsi konferenciáján. Ugyanez derül ki egyéb iratokból is: „A németeket (a konferencián) Bade, von Dalberg, Forster, Ferdinand von Brunswick herceg, de Gleichen báró, Russworm, von Wöllner, Lavater, Ludwig von Hesse herceg, Ross-kampf, Stork és Thaden von Wachter képviselte. A franciákat Saint Germain, Saint Martin, Touzet-Duchanteau, Etteila, Mesmer, Dutrousset, d’Hérecourt és Cagliostro.”(32) Hasonló adatot őriz Cantu Cesare milánói könyvtáros Gli Eretici d’Italia című könyve, amelyben a következőket írja: „1785 február 15-én Wilhelmsbad-ban nagy konferenciát tartottak, hogy megtalálják az egyetértést a különféle szekták – mint például a rózsakeresztesek, kabalisták stb. – között. A résztvevők között volt Mesmer, Cagliostro, Saint Martin és Saint Germain.”(33)

Láthatjuk, amilyen rejtélyes volt élete és személye, ugyanolyan a halála is. Egy azonban biztos. Akkoriban egy gazdag főúr részére nem volt nehéz dolog elintézni, megrendezni „halálát”, ha nyomtalanul el szeretett volna tűnni. Nem egy ilyen esetről tud a történelem, s ha Saint Germain a többi nagy misztikushoz és prófétához hasonlóan nyomtalanul kívánt eltűnni az emberek elől, akkor ennek ez volt a legjobb módja. Hogy miért akarta ezt, s hova mehetett utánna? Franz Gräffer rózsakeresztes, a gróf közeli barátja még a nyolcvanas évek végén is találkozott vele. Feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy Saint Germain a következőket tárta fel előtte: „El akarok tűnni nyomtalanul Európából. A Himalája hegyeibe fogok vonulni, ott akarok pihenni…”(34)

Bizonyosra vehetjük tehát, hogy úgy a nyugati, mint a hazai források nagyon keveset tudtak (tudnak) Györgyről. Ami pedig azonosságát illeti a rejtélyes alkimistával, a vélemények homlokegyenest eltérnek: a nyugati irodalom többségében Saint Germain grófot II. Rákóczi Ferenc fejedelem fiának tudja, míg a magyar irodalomban és történelmi jellegű kutatásokban ilyen véleménynek nyomát sem leljük. Igaz, Jókai Rákóczi-fiakról írt regényében közvetve utal valami ilyesmire, hiszen Györgyről mint alkimistáról, titkos okkult körök vezéregyéniségéről ír, ez pedig nagyon is egybevág Saint Germain személyével. Ennek ellenére meg kell hagyni, még Jókai sem merte megkockáztatni azt a kijelentést, hogy Saint Germain az erdélyi fejedelem fia lenne.

Mégis, mivel magyarázható a nyugaton elterjedt vélemény? Pusztán annak, hogy Saint Germain némely esetben magát Rákóczinak vallotta? Köpeczi Béla, a legnagyobb mai Rákóczi-szakértő szerint sem hihető Saint Germain magyar származása. Úgy véli, a franciák II. Rákóczi Ferenc iránt érzett nagy szimpátiájának tudható, hogy Saint Germain-t a legenda a fejedelem fiának tűnteti fel. Mások szerint ennek ellentmond az a tény, hogy Saint Germain volt az, aki magát meghitt barátai előtt több esetben is a fejedelem fiának vallotta, s hogy a szabadságharcát elvesztett, bujdosó fejedelem fiának tényleg érdeke lehetett az inkognitó és az ezzel járó titokzatosság.

Vannak olyan spekulálások is, miszerint Rákóczi elsőszülött fia nem halt meg, csupán a ravasz bécsi politikusok terjesztették ezt az álhírt, mert tartottak a rebellis fejedelmi vér utódlásától. Ami pedig Györgyöt illeti, őróla sem tudta senki, hogy pontosan hol is él, és mit csinál. Elvileg tehát elképzelhető, hogy Saint Germain valóban II. Rákóczi Ferenc fia volt, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy mindenki mint nemes lélekről, szavahihető emberről szólt róla. Szó, ami szó, ha nyugaton őt Rákóczi fejedelmünk fiának tartják, ez semmiképpen sem rontja a magyarok hírét, ellenkezőleg.

Úgy tűnik, a végleges bizonyíték még sokáig várat magára. Addig is elégedjünk meg azzal, hogy e kiváló képességű, tiszta lelkű személy emléke és jó híre mind a mai napig él. Miként Annie Besant, a teozófia társaság volt elnöknője írta: „Saint Germain még ma is él, üdén és fiatalon, inspirálva az emberiség lelki fejlődését”.(35)

Jegyzetek:

1. Dieudonné Thiébault: Mes Souvenirs de Vingt Ans de Sejour á Berlin, Párizs, 1813, iv. 83. old.
2. Isabel Cooper-Oakley: The Comte de St. Germain, London, 1912, 39. old.
3. Isabel Cooper-Oakley: i. m. 40. old.
4. Letters of Horace Walpole, Earl of Oxford, to Sir Horace Mann, London, 1833, 108. old.
5. De Genlis grófnő: Mémoires Inédits pour servir á l’Histoire des XVIII et XIX Siécles, Párizs, 1825,88. old.
6. Dr. Karl von Weber: Aus vier Jahrhunderten Mittheilungen aus dem Haupt Staats Archive, Drezda, 1857, 312. old.
7. Voltaire: Oeuvres, 118. levél
8. Lásd 7. sz. jegyzet
9. J. van Sypesteyn: Historische Herinneringen
10. Karl von Hesse: Mémoires de Mon Temps, Koppenhága, 1861
11 Baron de Gleichen, Souvenirs, Párizs, 1868,126. old.
12 J. van Sypesteyn: i. m.
13 Karl von Hesse: i. m.
14. D’Adhémar grófnő: Souvenirs de Marie-Antoinette
15. Isabel Cooper-Oakley: i. m.
16. Cesare Cantu: Illustri Italiani, ii., 18. old.
17. Curiositäten der Literarisch-historischen Vor und Mitwelt, Weimar, 1818
18. A. Aksakof: Psychische Studien, Lipcse, 1885
19. Madame de Hausset: Mémoires, 148. old., Párizs, 1824
20. Georg Hezekiel: Abentuerliche Gesellen, Berlin, 1862, 318. old.
21. Karl von Hesse: i. m.
22. Friedrich von Oppeln-Bronikowski: Der Graf von Saint-Germain, Drezda, 1923
23. Emile Pillias: La mort du prince Joseph Rákóczi
(Nouvelle Revue de Hongrie, 1939)
24. Lukinich Imre: Az utolsó Rákócziak. (Rákóczi Emlékkönyv Bp. 1935)
25. Thaly Kálmán: Rákóczi emlékek Törökországban és II. Rákóczi Ferenc hamvainak föltalálása. Bp. 1893
26. Révai Nagy Lexikona, Budapest, 1924. XVI. kötet, 53. old.
27. II. Rákóczi Ferenc politikai és erkölcsi végrendelete, Akadémiai kiadó, Budapest 1984, 479-481. old.
28. Emile Pillias: Josepha-Charlotte la derniére des Rákóczi. Revue d’Histoire Comparée XXV. 1947
29. Kolozsvár 1890. jan. 8. száma „Irodalom és művészet” rovat
30. Emile Pillias: i. m.
31. Forster Gyula: Gróf Berchényi László francia marsal élettörténete BpiSzle 1924. 568. sz. 119.
32. Dr. E. Eckert: Magazin der Beweisführer für Verurtheilung des Freimaurer-Ordens, Lipcse, 1857
33. Cesare Cantu: i. m.
34. Kleine Wiener Memoiren, Bécs, 1864
35. Isabel Cooper-Oakley: i. m.
Genealogische Archivarius das Jahr 1734
* De Maurepas 1781-ben halt meg, hét és fél évvel a Bastille ostromlása előtt, ami köztudottan az ancien régime szimbolikus végét jelentette. A történelem azt tartja róla, ő beszélte le XVI. Lajost a különféle reformok bevezetéséről, melyek elejét vehették volna a forradalomnak, s békés átmenetet biztosíthatott volna a királyságból a köztársasági államformába.

Abhay Narayan

1992/10.