A városlakók életminősége

A pszichológia lehetséges megoldásai

Napjainkban egyre többet foglalkozunk azzal, hogyan is élhetnénk jobb minőségű életet. Szerencsére egyre több tudomány és szakma próbál ehhez hozzájárulni. Mi, környezetpszichológusok egyrészt pszichológiai szempontokkal segíthetjük a várostervező szakemberek munkáját, másrészt környezeti neveléssel formálhatjuk generációk viselkedését.

A környezetpszichológusok rámutatnak arra, hogy a városi lét előnyökkel és hátrányokkal is járhat. Véleményem szerint a nagyvárosi létnek a vidéki élettel szemben több nehézsége van. A nagyvárosban az elidegenedés jelensége tapasztalható, az emberek gyakran válnak érzéketlenné egymás iránt, az egyén felolvad a tömegben. A személyes kapcsolatok köre a kisvárosokkal, falvakkal szemben szűkebb, jelentősége kisebb. Például amikor szülővárosomban végigmegyek a főutcán, legalább húsz emberrel köszönünk egymásra mosolyogva. Ha bemegyek egy boltba, az ott dolgozó kereskedők kedves ismerősként üdvözölnek, és ez hozzájárul az ember mindennapi jóérzéséhez. Az elidegenedésen túl a nagyváros másik kellemetlen következménye a bűnözés, melynek hátterében a személytelen jellegű terek és a nemtörődömség áll, míg vidéken „mindenki ismer mindenkit”, s a szomszédok jobban odafigyelnek egymás házatájára.

A nagyvárosi utcákon emellett óriási információáradattal szembesülünk. A rengeteg információ csak jön és jön, nem kérdezi, kíváncsiak vagyunk-e rá, egyszerűen eláraszt bennünket. Ez azért nagy probléma, mert az idegrendszerünk nem tudott még alkalmazkodni az utóbbi száz évben sokszorosára felgyorsult világhoz. A legtöbb ember sajnos nincs ennek tudatában, ezért nincs felkészülve a védekezésre sem. Így ez az állandó készenlét diszharmóniát és kimerültséget okoz a lélekben. Ezért nekünk, az erre hivatott szakembereknek segítenünk kell másoknak megtalálni a lelki békéjükhöz vezető utat különböző megküzdési (coping) mechanizmusok ismertetésével. Ilyen például a mások, például a család és a közösség iránt érzett szeretet, és a (jó értelemben vett) saját magunk szeretete, mely szellemünkkel, lelkünkkel és testünkkel való törődésben nyilvánul meg. Mindkét fajta szeretet gyakorlására a vidéki, emberléptékűbb élet nyújt megfelelőbb teret. Mindezek eredményeként tudjuk elérni a harmóniát lelkünkben.

Mivel azonban az emberek többsége városban él, szükségesnek tartom megemlíteni, hogy számos kutató foglalkozik a városi élet előnyös oldalával is. Zeisel (1981) a várostervezéssel kapcsolatban hat alapvető szükségletet említ, amit a várostervezőknek figyelembe kellene venniük az urbánus települések kialakításánál és fenntartásánál. Eszerint a városnak, mint környezetnek ki kell elégítenie a lakók és a használók biztonságigényét, tájékozódási szükségletét, privát szféra igényét, szükségletét a társas interakciókra, kényelemigényét és identitásszükségletét. Városi otthonaikat azért alakították ki az emberek, hogy megóvják magukat a környezet viszontagságaitól, továbbá azért, hogy életfunkcióik megfelelően működjenek. Ezen felül meg kell említenünk a biztonsági szempontot is, miszerint a legtöbb ember lakónegyedekbe, lakókörnyékekbe tömörülve sokkal inkább biztonságban érzi magát. Végül, az emberek érzelmileg kötődnek az otthonaikhoz, városukhoz.

A városi környezet kellemes vagy kellemetlen volta visszahat a használóra, aki természetesen ennek hatására másként bánik a hellyel. Ha például egy sötét, vagy elhagyatott helyen elkezdenek az emberek szemetelni, akkor az a hely egyre szemetesebbé válik. Ennek eredményeként fokozódik elhagyatottsága, ami szinte biztos, hogy további szemetelést vált majd ki. Ezzel szemben, egy megfelelően tisztán, kulturáltan berendezett és feldíszített étteremben kevésbé lesz jellemző a környezetszennyező magatartás, ami jó irányban szelektálja majd a közönséget. Az egyre kulturáltabb látogatók pedig igénylik és kedvelik a rendben lévő környezetet – és a folyamat pozitív irányban haladhat előre.

Ezen felül a környezetpszichológusok hangsúlyozzák, hogy az olyan különböző típusú terek, mint a természetes és épített környezetek vagy az egyes térrendezések hatással vannak az emberre. Amikor egy új környezettel találkozunk, az azonnal és önkéntelenül érzelmeket vált ki belőlünk. Érzelmeink egy része tudatosul, más része nem, de minden környezet hatást gyakorol ránk elemei – térrendezése, esztétikuma és funkciói – révén. Dúll Andrea és Urbán Róbert (1997) szerint a környezeti értékelés hatása hosszú távú, mivel a környezet akkor is befolyásolja hangulatunkat, amikor már elhagytuk, ezért jelentős hatással van lelki egyensúlyunkra.

A térrendezés jelentőségére visszatérve a környezetpszichológia szerint vannak emberi kapcsolatokat serkentő, és azokat gátló terek. Ahhoz, hogy a nagyvárosra jellemző elidegenedést enyhíteni tudjuk, olyan otthonokat, irodákat, szórakozóhelyeket és városi tereket kell létrehoznunk, amelyek megkönnyítik az emberi kapcsolatok kialakítását és fenntartását. Így például a szegedi Dugonics tér homorú elrendezésével szinte „kitárja” két karját felénk, hogy marasztaljon bennünket, ami valószínűsíti, hogy itt találkozunk embertársainkkal, s így beszédbe elegyedünk velük. Ezzel éppen ellentétes hatást érnénk el, ha domború téri elrendezést alkalmaznánk.

Milyen környezetet szeretünk? Tájpreferencia-vizsgálatok szerint az emberek a természetes- és épített környezet egyensúlyát kedvelik a legjobban, mely leginkább vidéken figyelhető meg. A városi környezet nagyon komplex, sokkal inkább összetett, mint a természeti környezet. Az utcák bonyolult hálózata, az autóforgalom és a kis helyre szoruló nagy népsűrűség fokozott stresszhez és szellemi kimerültséghez vezetnek. Ennek enyhítésére a várostervező szakembereknek gondolniuk kell a városi zöldhálózat (parkrendszer) kialakítására, hogy a városlakók kijárhassanak a „vadonba”, a természetbe, sőt itt hozzanak létre játszótereket a legifjabb nemzedék számára. A szakembereknek a városi zöld környezetek tervezésénél minden generáció szükségleteit figyelembe kellene venniük. A gyerekeknek tervezett világoknak is létezniük kellene, amiket a tervezők a gyermekek szempontjai szerint igyekeznek megalkotni. Továbbá hangsúlyozni szeretném, hogy a zöld növényi környezet alacsonyabb inger-komplexitása, és mert itt újra egyesülhetünk ősi természeti közegünkkel, elősegíti a stresszoldást, a szellemi feltöltődést, a figyelemkoncentráció növekedését, és így a harmónia elérését.

A környezetpszichológusok másik fontos szerepe a városi terek minőségének emelésén túl a környezeti nevelés és a környezeti tudatosság fokozása ismeretterjesztéssel, szemléletformálással és aktív cselekedtetéssel. Világszerte felismertük, hogy hétköznapi életvitelünk tarthatatlan. Mind lakóhelyünkön, mind nemzetközi szinten megfigyelhető a levegő és a víz szennyezése, a növekvő hulladékhegyek, a pusztuló természet és a felmelegedő klíma. Ezért nekünk, az emberi gondolkodásért és viselkedésért felelős szakembereknek, pszichológusoknak és pedagógusoknak fel kell ismernünk, hogy a környezetszennyező viselkedés mögött elsősorban a megfelelő szocializáció hiánya húzódik meg. Ezért minden korosztályban, de különösen a fiatalok fejlődése érdekében szükség van környezeti nevelésre. Hiszen csak a szép, jó és élhető környezetben tudunk minőségi életet élni, ahol a szellem, a lélek és a test is egyaránt jól érzi magát.

A környezeti nevelés olyan pedagógiai folyamat, amely a természet és a társadalom fenntarthatósága céljából elősegíti és erősíti az emberek környezettudatos magatartását és életvitelét. Ugyanakkor a környezeti nevelés lényegesen több, mint tudatformálás, hiszen a teljes emberre irányul. Alakítja érzelmi viszonyulásunkat, értékrendünket, továbbá képessé tesz bennünket az együttműködésre és az önkéntes segítségnyújtásra (altruizmusra), illetve életmódunk tudatos hangolására, beleértve az önkorlátozást is. Továbbá elmondhatjuk, hogy a környezeti nevelés erőteljesen épít a mások iránti szeretetünkre és a jövőbe vetett bizalmunkra. Ezért volt helytelen a tradicionális környezetvédelmi érvelés, amely a pusztulástól való rettegésre épített. Ezt más néven katasztrófa-pedagógiának is nevezhetnénk. Szerencsére ma már létezik egy korszerű, jövőorientált pedagógiai irány is, melynek tárgyát a közösségek erőfeszítésének gyümölcsei és a megoldott konfl iktusok bíztató eredményei képezik. Ez a kétféle nevelési mód mind a gondolkodásunkat, mind érzelmeinket mozgósítja. A környezeti nevelésben a tudomány és a művészet is hatásos eszközök, hiszen az előbbi a gondolkodásunkat alakítja, az utóbbi pedig az érzelmeinkre hat. A társadalomtudományok közül például a környezetpszichológia az ember és környezete kölcsönhatását kutatja. Eredményeit a megértés révén sajátíthatjuk el. Ezzel szemben a művészi alkotás és az élménybefogadás során az érzelmek teszik élményközelivé például a természeti környezetet bemutató fényképet, festményt, regényt vagy épp egy zeneművet. Itt szeretném megemlíteni a Nemzetközi Ökológiai Építész- és Tájépítész Alkotótábort, ezt a példaértékű hazai kezdeményezést, mely minden nyáron felkereshető Magyarkúton (www.okotabor.hu), és persze év közben is folyamatosan vannak programok. A tábor fő céljai a közösségteremtés és a környezettudatos magatartás kialakítása a közösség tagjaiban, színvonalas szakmai- és kulturális programok segítségével és az ökologikus életmód, valamint alkotó tevékenységek gyakorlásával.

Havas Péter szerint a környezeti nevelés élethosszig tartó folyamat: a családi neveléssel kezdődik, majd az iskola, a megszerzett szakma és a különböző intézményeken kívüli közösségek folytatják, például a természetvédelmi egyesületek, esetenként az egyház. A sajtó és a tömegtájékoztatás is igen hatékony szemléletformáló eszközök lehetnek e tekintetben.

A legfontosabb szocializációs erőterek a család és az iskola. A család környezetkultúrája, az édesanya és az édesapa életvitele előre körvonalazzák gyermekeik környezeti beállítottságát, értékelő viszonyulását és szokásait. Az iskolarendszerben a környezeti nevelés a legkisebbeknél kizárólag játéktevékenységben valósul meg, például a magvakkal, kavicsokkal történő önfeledt játék során. Az óvodások szerepjátékok sokaságában gyakorolják be a szokásokat, a szabályjátékok során pedig a betartandó környezetvédő szabályokat. A kisiskolások a csapatjátékok alkalmával sajátítják el a felelősségteljes viselkedést és a közösségi érzés örömét. A serdülők táborokban, erdei iskolákban és ökológiai szemléletű iskolákban sajátíthatják el a környezettudatos viselkedés elemeit. A környezeti nevelés kiemelten fontos területe a szakoktatás és a szakképzés. Nagyon fontos, hogy a jövő szakmunkásai, technikusai, mérnökei, agronómusai és bármely szakma képviselői tananyagukba szervesen beépítve elsajátítsák az ökológiai kultúrát.

A környezeti nevelésben fontos szerep jut a nemzetközi kapcsolatoknak is. Igaz, hogy először helyi szinten kell a környezeti problémákat kezelni, azonban ezek legtöbbje csak több ország összefogásával oldható meg. Mióta hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz, hazai környezetvédelmi és környezeti nevelési normáink, eszközeink és módszereink az EU környezetpolitikájához kell, hogy igazodjanak. Sokféle nemzetközi szervezet és kormányprogram szorgalmazza a kölcsönös cselekvést, a környezet védelmét életminőségünk jobbítása érdekében. E programok közül említésre méltóak a WWF, az IUCN környezeti nevelési projektjei, a PHARE együttműködés, az OECD ENSI nevű szervezetének keretében zajló öszszefogás. Ez utóbbi csoportosulásban (OECD ENSI) épült ki például a hazai ökoiskolai hálózat.

Pszichológusként lényegesnek tartom a téma kapcsán Rókusfalvi Pál (2002) szellemi környezetszennyezés és szellemi környezetvédelem fogalmait megemlíteni. Hiszen jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy minden belőlünk indul ki. Ha bennünk, azaz a szellemünkben és lelkünkben rendben vannak a dolgok, akkor környezetünkben is rend van, és fordítva.

A szellemi környezetszennyezés lényege a rendetlen lélek, amellyel az önpusztító ember rendelkezik, aki maga körül rendetlenséget, azaz pusztuló bioszférát generál. Szellemi környezetszennyezésnek számít minden destruktív szó, tett és gondolat, mely belső békét bont, embereket megoszt. Forrásai lehetnek például a háborúk, a diktatúrák, illetőleg a tudománynak a tömegpusztítás szolgálatába állítása. Mindennek szükségszerű következménye a lelkiismeret „elaltatása”, mely gátlástalansághoz vezet. Az ilyen embernek általában nincs betegségtudata. A háborús propagandatechnika tovább él napjainkban is kereskedelmi célú reklám- és médiatevékenységek formájában, teret engedve például az erőszak szabad kiélésének. Ezeknek a tevékenységeknek a káros hatásai közé tartozik többek között a bűnözés növekedése, illetve a neurózis (kóros elégedetlenség) és a depresszió (életcélok hiánya) elterjedése. Kopp Mária és Skrabski Árpád a „Magyar lelkiállapot” című könyvében (1992) azt állítják, hogy a neurózis és a depressziós tünetegyüttes hátterében a negatív lelki beállítottság, így a negatív gondolatok és az ellenségesség áll. Így a sokak által hangoztatott „legyőzzük a természetet!” jelszó akkor lenne csak ésszerűnek mondható, ha két egymástól függetleníthető természetet tételezhetnénk fel: egyet magunkban, és egyet – a legyőzendőt – rajtunk kívül. Azonban az a helyzet, hogy nincs két természet. Ugyanaz munkál bennünk mikrokozmosz szinten, ami körülöttünk makrokozmosz szinten. És ha ez utóbbit leigázzuk, magunkat pusztítjuk ki végérvényesen.

Ezzel szemben a szellemi környezetvédelem alapja a rend a lélekben, amely rendet és épülést eredményez a környezetünkben is. Ezért rendkívül fontos lenne, hogy harmonikus lelkületű generációk növekedjenek fel, akik biztosítják a harmonikus környezet kialakítását a Földön. Ez közös érdekünk! Szellemi környezetvédelem minden konstruktív szó, tett és gondolat, amely embereket összehoz, és békét teremt. Ennek érdekében kétirányú védelemre van szükség. Az egyik a közvetlenül az emberre irányuló környezeti nevelés, ami értékrendjében megerősíti és felvértezi az egyént. A másik lehetséges megoldás a miliő, a környezetalakítás oldaláról közelíti meg életünk jobbá tételét; ez közvetve hat az emberen keresztül. A szellemi környezetvédelem legfontosabb eredője és következménye a szüntelen megújulásra képessé váló ember okos szeretetgyakorlása.

Összegzésképpen elmondható, hogy életminőségünk emelése érdekében rendkívül fontos, hogy mind belső-, mind pedig külső környezetünkben rendet teremtsünk. Kiemelkedően lényeges, hogy olyan generációk nevelkedjenek fel, akiknek olyan értékrendje és normarendszere van, amely az emberi életet tartja legfőbb értéknek. Mindez megalapozza az emberek igényét, hogy olyan, a szükségleteiknek megfelelő, esztétikus környezetben éljenek, amelyben egészséges ember és egészséges társadalom létezhet.

Dósa Zsuzsanna

2007/45.