Csandra-pirai és szúrja-pirai

Ez a két hangszer a keretdobok népes családjába tartozik, együtt használatosak. Különlegességük kettős funkciójukban rejlik: egyfelől hangszer, másfelől vizuális jelkép gyanánt használatosak. A jó arasznyi átmérőjű keretdobokat pántokkal két táncos fejére, homlokára erősítik, s kis, vékony pálcácskával ütve meg is szólaltatják a beszédes tánc során.

Szanszkrt elnevezésük szimbolikus értéküket jelzi: szúrja jelentése Nap, csandra jelentése Hold, a pirai kifejezés pedig a perá szótőből ered, aminek jelentése hangszer – ahogyan azt a VII. századi, szanszkrt nyelven alkotó költő, Bhatti a Rámájana történetét feldolgozó Mahákávja című művében említi (17.7.).

Hajdanán ezek a hangszerek nádkerettel készültek, ma inkább fémkereteket használnak. A nap-hangszer teljes kör alakú keret, a hold-hangszer sarlós, kis ívvel hiányos kör alak, amit gyík-, vagy kígyóbőrrel feszesen bevonnak. Andhra Pradesh és Tamil Nadu tartományokon kívül szúrjamandala és csandra-mandala néven is ismeretes.

Az ókori népek majd mindegyikénél megfigyelhető az égi eredetmonda: a Nap-, vagy a Hold-nemzetségből származtatják magukat. Egyes történészek szerint a hyun vagy huna, azaz hun törzsek mint a Nap-nemzetségbe tartozó belső-ázsiai nép harcoltak Judhisthir király pándava népével a mai Észak-India területén. India talán két legnépszerűbb isteni megtestesülése, Ráma királyfi és Krsna is rendre a Nap-, illetve a Hold-nemzetségben jelentek meg. Ez egybevág a rádzsasztháni ksatriják, a rádzsput harcosi rendek eredetmítoszával, akik a Napnemzetségbe tartozónak vallják magukat. Ezt támasztja alá az udaipuri mahárádzsa emblematikus családi szimbóluma is, a lángnyelvekkel övezett, emberarcú napkorong, amely ott díszlik palotájának homlokzatán is. India-szerte rengeteg nyoma van a nap-kultusznak: a Zajti Ferenc által ismertetett moderai romtemplom is a nap imádatát szolgálta, de a Nap-nemzetség és a napimádat egyik legszebb és legnagyobb jelképe mégis a konaraki óriás Szúrja-templom. Hatalmas tömbjét 62 méter magas piramis-szerű torony koronázza. Az épület szekeret szimbolizál, s kétszer tizenkét, kétembernyi magas, jelképes, díszes domborműkerekeken nyugszik. Hatalmas lovak húzzák e templomszekeret. A templomot övező falkerítés kapuit az időt jelképező, életnagyságú lépő kőelefántok őrzik három égtáj felé, a főbejáratot pedig két királyi óriásoroszlán vigyázza, letiporva az idő elefántjait. Ha e templom tetőpalástjának éleit meghosszabbítjuk, piramis-alakot kapunk. A templom falait gyönyörű domborműves díszítés borítja. Több mint száz tonnás, egy darabból faragott tető-kúpját a hagyomány szerint mantrákkal emelték a helyére. Ezek az építészeti, képzőművészeti és heraldikai nap-, illetve holdszimbólumok tükröződnek az előadóművészetben a szúrja- és csandra-perai dobokon.

Az ókori indiai eposz, a Mahábhárata ősi története a hagyomány szerint a vallásos áhítat felajánlásával, majd az Istenhez és földi szentjeihez hálával forduló, különféle nemzetségek bemutatásával kezdődik. A többórás, élőzenekíséretes, pazar ruhákkal és ékes felvonulással díszített táncjátékban fellépnek az előbb említett két nemzetség, a Napés a Hold-dinasztia jelképei. Büszke nemzetségeik felvonulását a szúrja- és csandrapirai táncosai a homlokukra erősített jelképes keretdobjaikkal dobolják, zenés táncban elbeszélve.
Váray László
Széchenyi István Egyetem, Győr

2005/41.